Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-23 / 300. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Méltányos tiszteletdíjért tevékenykedik a faluért a verebélyi polgármester asszony Vallja, hogy semmi sem lehetetlen Októberben Mátraverebély is új polgármestert kapott a munkáspárti színekben induló Bakonyi Józsefné szemé­lyében. A polgármester asszony határozott, ég a mun­kavágytól, de vajon föl tudja-e majd lendíteni tespedt- ségéből azt a kis mátraaljai falut?- Néhány hónapja gondolta volna-e, hogy 1998. októberé­ben önt választják meg Mátra­verebély polgármesterének?- Nem is mertem arra gon­dolni, hogy ez év október 18- án engem a falu elsöprő több­séggel polgármesternek vá­laszt. Az év elején volt egy na­gyon súlyos autóbalesetem, amikor is a halálból jöttem vissza. Szinte arra sem mertem gondolni, hogy valaha fölépü­lök, nem még arra, hogy pol­gármester leszek.-Milyen érzés polgármes­ternek lenni?-Vegyes, talán inkább fel­emelő. Amikor egyértelmű volt már, hogy polgármester­nek választott a falu, nem hit­tem el. Nyolc induló közül persze magamat is esélyesnek tartottam, de csak annyira, mint a többi társamat. Ál- möhlban sem gondoltam, hogy ilyen elsöprő SZavazatfölény- nyel fogok majd nyerni. Jó ér­zés, hogy a magyar-történelem szakos lányom és a közgaz­dász-jogász fiam büszke lehet rám, ugyanúgy, mint én is rá­juk. Alapítványt támogat — Ön visszautasította a pol­gármesteri fizetést és csak egy méltányos tiszteletdíj fejében tevékenykedik a falu érdeké­ben.- Valóban. De ez a méltá­nyos tiszteletdíj sem az enyém. Létrehoztam egy alapítványt a hatvani kórház támogatására, s erre megy el a tiszteletdíjam jelentős százaléka. A megma­radó néhány százalék sem az enyém. Az utolsó forintig szétosztom a faluban tevé­kenykedő szervezetek, egyesü­letek között. így gyakorlatilag semmi hasznom a polgármes­terségből. De nem bánom, mert imádom csinálni, s gőz­erővel azon vagyok, hogy föl­lendítsem a községet, amit a polgárok rám bíztak. A bűnös bűnhődjön- Gondolom, hogy önnek is vannak tervei a jövőt illetően. Melyek ezek?-Annak idején, mikor az alakuló testületi ülésen el­mondtam a munkaprogramo­mat, utaltam főbb teendőimre. Mindenekelőtt a fejlesztési el­képzelésekről, gázbevezetés­ről szóltam, szennyvízcsa­torna-hálózat kiterjesztéséről. Ugyanakkor sajnos, azt is tud­juk, hogy Verebélyben a va­gyon- és személyvédelem, a közbiztonság nem megfelelő színvonalú. Megyénkben az egyik legfertőzöttebb bűnügyi terület Mátraverebély. Ebből adódóan adott is a feladat, hogy a falu személy- és va­gyonvédelmét minél előbb meg kell oldani. Szeretném el­érni azt, hogy aki valóban árt a másiknak, lop, csal vagy egyéb bűncselekményt követ el, az megkapja méltó bünteté­sét, a lehető leghamarabb, és ne bújhasson ki a felelősségre vonás alól. A gáz bevezetése, a szenny­víz elvezetése és a bűnözés megfékezése mellett még ren­geteg elképzelésem van, hogy mit lehetne tenni a falu érde­kében. Szavak helyett inkább majd tettekkel cselekszem. Egy biztos: nem riadok vissza semmitől!- Tudna valamit tenni an­nak érdekében, hogy mun­kahelyeket teremtsen a köz­ségben élő munkanélküliek számára ?- Természetesen! Szeretnék összehívni egy falugyűlést, ahová meghívnék néhány elő­adót - pl. az adóhivataltól -, a faluban lévő munkanélkülieket valamint vállalkozókat és ter­mészetesen mindenkit, akit ér­dekel ez a téma. Ezen a gyűlé­sen a munkahelyek teremtésé­ről, anyagij adóvonzatáról lenne szó. Én azt mondom, hogy semmi nem lehetetlen. Minden csak akarat, fellépés és elszántság kérdése. Tavasz kezdetével több mint való­színű, hogy az első lépésként a megműveletlen községi terüle­teket meg fogjuk műveltetni és ezzel nem csak munkahelyeket teremtünk, hanem megtermel­jük mindazt, amit csak lehet­séges a községben működő két konyha részére. Segédmunkásként kezdte- Hol végezte iskoláit? Mi­lyen bizonyítványokkal, ok­levelekkel dicsekedhet?-Elvégeztem négy elemit és négy polgárit, majd két év irodai-kereskedelmi szakis­kola után 16 évesen dol­gozni kezdtem. Segédmun­kásként kezdtem, majd egyre feljebb kerültem a ranglétrán, Négy évet jártam Salgótarjánban a közgazda- sági technikum pénzügyi ta­gozatára, tehát pénzügyi ta­gozaton érettségiztem. Ezt követően négy évet jártam pénzügyi és számviteli vona­lon, amelyet ismét négy év tanulás követett, melynek elvégzése után okleveles könyvvizsgáló lettem. Aki teheti, tanuljon! Úgy gondoltam, hogy a ta­nulásból soha nem elég és ezért is mentem el ezután ár­szakértőnek. Ekkor a Csepel Művek Qualital Vállalatánál dolgoztam, mint árfelelős. A vállalat iskolázott be, s így árszakértő is lettem. Majd jött az új adórendszer Ma­gyarországon, bevezetésre került az áfa és a személyi jövedelemadó. Ebből adó­dik, hogy adótanácsadói ok­levelet, illetve adószakértői végzettséget is szereztem. Közben igazságügyi könyv- szakértőnek nevezett ki a Nógrád Megyei Bíróság ak­kori elnöke, dr. Kovács László. 1974 óta az igazság­ügyi szerveknek dolgozom, je­lenleg már igazságügyi könyv- és adószakértő vagyok, pénz­intézeti és költségvetési minő­sítő szakember is. Egész éle­tem a tanulással ment el. S vé­gül üzenném mindenkinek, hogy aki csak teheti tanuljon! Mert a tanulást senki nem ve­szi el az embertől! (Fissza) PÁSZTÓ 1998. december 23., szerda Balassagyarmat jogilag is a „Legbátrabb Város” Nagy ünnepre készül 1999. január 29-én első ízben nyílik lehetőség arra, hogy Balassagyarmat és környéke az egész ország előtt bemu­tatkozzék és tudatosítsa, mit köszönhet a nemzet ennek az Ipoly menti városnak és kör­nyéke lakosságának, amikor hazafias érzésektől indít­tatva, nyolcvan évvel ezelőtt, a területére jogellenesen be­vonult és terjeszkedni akaró hadüzenet nélküli megszál­lókat hősi, fegyveres küzde­lem után akként győzte le, hogy többek között az Ipoly- tól Vácig terjedő terület ma is magyar hazához tartozó­nak mondhatja magát. Ezért ez a dátum a magyar nemzet történetének is kiemelkedő eseményét, szép példáját jelzi örök időkre. Ezért a nemzetmentő mun­káért használta eddig a város - de csak szokásjogilag - a Legbátrabb Város, latinul: Ci- vitas Fortissima nevet. 1998-ban sikerült elérnie a város önkormányzatának, hogy már jogilag -jogsza­bályban rögzítve - használ­hatja az őt megillető Civitas Fortimissima nevet. Tudnunk kell, hogy nyolc­van évvel ezelőtt, az akkori zavaros politika a magyar és cseh népet egymásnak ugrasz­tottá, halálos ellenségeskedés lett úrrá, de a józan ész a régi barátság erősebbnek bizonyult. Ma már a két nemzet meleg baráti kapcsolatban és szere- tetben él egymással, amit meg­tartani kíván. Végiggondolva az akkori időket, látnunk kell, hogy ide­gen hatalmak érdekében sike­rült területszerző harcokra ösz­tönözni cseh barátainkat, akik megtévesztve, hazánk földjét kísérelték meg tervük szerint jóval nagyobb területtel okku- pálni, mint amit a későbbi tria­noni békeparancs ránk kény- szerített. Am területmentő har­caink a mindkét oldalon elesett hőseink pusztulása ellenére, ma békésen kívánunk együtt, közösen bejutni az Európai Unióba. Ezt a célt a Civitas Fortissima Kör szeretné a vá­ros akarataként mindennapi életében is szorgalmazni. A legközelebbi január 29-ét Balassagyarmat és környéke ezután nem csak a szokásos visszaemlékezés napjának te­kinti, hanem ez lesz egy új év­ezred beindító állomása Civi­tas Fortissima életében. Az új idők gyermeke büszkén gon­dolhat majd a város nagy har­cára, az elesett hősökre, akik­nek áldozatos önfeláldozása nélkül a palóc vidék idegen lenne. Erősíteni fogja őt hite és ha­zaszeretete, világosabb lesz előtte a nemzetfenntartó élet­cél, a hagyományok megőrzé­sének szükségessége, a nyelv tisztaságának, az erkölcsi élet­nek ápolása, a szomszéd né­pekkel való barátság fenntar­tása, mert nekik kell megta­lálni a helyes utat e bűnnel át­itatott világban is. Nagyon reméljük, hogy az önkormányzat előkészítő munkájában, a televízió, rádió, sajtó, a sok hírforrás a város lakóival együtt olyan segítsé­get nyújtanak, hogy támogatá­sukkal a Civitas Fortissima neve végre méltó helyet kaphat azok között a magyar települé­sek között, amelyekre büszkén tekint minden igaz magyar. Kamarás József a Civitas Fortissima Kör örökös díszelnöke Ünnepi koncert - A Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar a minap, a Népjóléti Képzési Központban tartotta hagyományos évzáró hangversenyét Torják Vilmos vezényletével. Köz­reműködött a Kodály Zoltán Általános Iskola kórusa. fotó: gyurián tibor Egy természetgyógyász karácsony előtti tanácsai testnek és léleknek Böjtnap, szeretet, „szívtea” Bölcs eleink Ádám Éva nap­ján - azaz december 24-én, böjtöt tartottak. „Karácsony böjtjé”-nek vagy „karácsony szenvedője”-nek nevezték. Tartsunk mi is gyümölcsna­pot, léböjt napot, amit egész évben, hetente egyszer meg­ismételünk! A népi szokások rendje sze­rint a fokhagyma, az alma, a méz, a lencse, diós és mákos tészta, a sült tök, a bab részét alkotta a karácsonyi vacsorá­nak. Az Alföldön a Luca esté­jén elvetett búzát amikor kizöl- dült egymásnak küldik aján­dékként és a karácsonyi asz­talra teszik, mint a megújulás szimbólumát. Ollóval levágva növekvő csírájából kikelt zöl­det, az 5-8 centis búzafüvet összekeverjük, s turmixolva fő­zelékbe, müzlihez, olajos ke­nyérre szórhatjuk. Élénkítő, re­generáló, gyógyító ital! Lelkűnkkel is foglalkozzunk. A természetes élet megvalósí­tásának kezdete, az eszmény­kép megszilárdításának hó­napja legyen a Nyilas hónap, a december. A tudatosság, az igazságtudat, a látás, a megvi­lágosodás, a tisztánlátás, a megbocsátás, a szeretet álljon szemben ellentéteivel. Időseknek és „gyengébb” szívűeknek, egy „szívtea” re­ceptjét is ajánlom az óvatos sé­ták mellé. Egy tetézett evőka­nálnyi galagonyabogyót ne­gyed liter forrásban lévő vízben 5 percig forralunk, majd 20 percig lefödve állni hagyjuk. Szűrés után mézzel édesítjük. Fokozza a gyenge szív műkö­dését, lassítja a gyors szívve­rést, szabályozza a ritmusza­vart. Naponta többször iható. Pozitív mondatokkal is küzdhetünk a téli depresszió el­len: „Ha úgy érzed, senkid sin­csen, / Ha már semmi remény nincsen, / Ha összedőlt már minden vár, / Ne hidd azt, hogy nincs tovább!” Szanyi Jánosné Gyógyír Környezet­és Életvédő Egyesület A NÓGRÁD VOLÁN RT. TÁJÉKOZTATÓJA 1998. december 24-én ■ karácsonyeste • az alábbi járatok forgalmát szüneteltetjük: /iáratszám INDULÁSI ÉRKEZÉSI állomás idő állomás idő mm2 Salgótarján 16.00 Budapest 17.55 1020/17 Budapest 20.30 Salgótarján 22.25 3015/60 Tótújfalu 16.55 Salgótarján 18.05 3015/51 Salgótarján 20.30 Szilaspogony 21.40 3024/24 Bárna 17.50 Salgótarján 18.20 3024/29 Salgótarján 20.20 Bárna 20.50 f 3030/64 Mátranovák 17.45 Salgótarján 18.25 3034/9 Salgótarján 20.20 Mátraballa 21.40 3045/63 Salgótarján 20.30 Mizserfa 21.20 3051/48 Mátraalmás 17.55 Salgótarján 18.55 3051/27 Salgótarján 19.00 Mátraalmás 20.00 3070/53 Salgótarján 20.30 Kisbárkány 21.15 3075/48 Szécsény (N.-megyeren át) 17.20 Salgótarján 18.15 ! 3075/49 Salgótarján 20.25 Magyargéc 21.05 3075/77 Benczúrfalva 17.05 Szécsény 17.15 3080/97 Salgótarján 19.40 Balassagyarmat 21.00 3080/93 Salgótarján 18.45 Balassagyarmat 20.00 3084/56 Balassagyarmat 21.10 Szécsény 21.33 3090/92 Ipolytamóc 18.35 Salgótarján 19.25 : 3090/93 Salgótarján 20.35 Ipolytarnóc 21.25 3092/66 Etes 19.05 Salgótarján 19.35 3092/67 Salgótarján 20.20 Etes 20.50 3094/38 Karancsberény 19.05 Salgótarján 19.30 3094/45 Salgótarján 20.30 Karancsberény 20.55 3200/28 Mátraszőlős 18.15 Pásztó 18.30 3200/31 Pásztó 19.20 Mátraszőlős 19.40 1 3355/34 Hollókő 19.00 Szécsény 19.30 í 3355/31 Szécsény 20.35 Hollókő 21.05 1 3365/63 Szécsény 18.35 Nógrádsipek 19.00 S Bátonyterenye, Salgótarján helyt járati forgalma 18.00 órától szünetel. Az alábbi járatok forgalmát módosítjuk, korlátozzuk: 1010/113 Budapest 14.35 Balassagyarmatig közi. 16.25 1 3034/9 Salgótarján (20.20 helyett) 18.40 Mátraballa 20.00 3055/34 Nagybátony (19.40 helyett) 19.10 Salgótarján 19.45 3070/36 Pásztó 19.15 Kisbárkányig közi. 19.47 3080/78 Balassagyarmat (15.45 helyett) 16.30 Salgótarján 17.55 3080/91 Salgótarján 18.05 Pilinyig közlekedik 18.41 3080/97 Salgótarján (19.40 helyett) 18.45 Szécsényig közlekedik 19.35 !

Next

/
Oldalképek
Tartalom