Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-02 / 282. szám

1998. december 2., szerda SporTTüköR 9. okiai A Mikulás Kupáért játszanak majd a csapatok Focitoma Bátonyterenyén Az elmúlt évek hagyománya­ihoz híven a bátonyterenyei polgármesteri hivatal ezúttal is megrendezi az esztendő várhatóan legnagyobb érdek­lődésére számot tartó helybeli teremrendezvényt, az 1998. évi Mikulás Kupa felnőtt-lab- darúgótomát. Az eseménynek helyet adó 209. Számú ISZSZI tornater­mében - a nevező csapatok számától függően - esetleg már péntek délután megkez­dődnek a csoportküzdelmek. Innentől kezdve aztán egé­szen a vasárnap délutáni dön­tőig nem lesz megállás, non­stop pattog majd a labda a csarnok küzdőterén. A korábbi időszak terem­tornáihoz hasonlóan, most is láthatja majd a közönség - a házigazda zsonglőrökön kívül - Salgótarján és Pásztó leg­ügyesebb kispályás labdarú­góit is. A legjobban szereplő csapatokon kívül a kimagasló teljesítményt nyújtó játékoso­kat úgyszintén díjazzák. Az indulni szándékozó csapatok ma 15 óráig adhat­ják le nevezésüket a verseny- bizottságnál. (kétes) A mérkőzéssel felavatják a új világítóberendezést Baglyasalján az Újpest Sporttörténelmi esemény színhelye lesz ma 16.30-tól a Salgótar­jánhoz tartozó Baglyasalja, ahol villanyfényes labdarúgó-mér­kőzést játszik a Nógrád Volán-Baglyasalja SE és a tavalyi ma­gyar bajnok, a profiligás Újpest. Közismert, hogy a megyei I. osztályban szereplő egyesület pályázat útján pénzt nyert a Gere- vich Aladár Nemzeti Sportközalapítványtól, s a szigorúan a lab­darúgó-utánpótlás támogatására szánt összegből - no, és a hely­beliek önzetlenségével - épült meg a pálya világítóberendezése.- Nekünk óri­ási segítség a világítás, hi­szen csak egy pályánk van - mondta Gabora János, a Nóg­rád Volán-Bag­lyasalja SE el­nöke. - így a jövőben a közel száz igazolt labdarúgónk részére rugal­masabban oszt­hatjuk el az edzésidőt. Az Újpest elleni mérkőzés sport- Gabora János történelmi eseményt jelent számunkra, hi­szen a tavalyi bajnokcsapat el­len avatjuk fel a pálya világító- berendezését. Nagyon örülök neki, hogy a nagy hírű ellenfél teljesen ingyen elfogadta a meghívást, amelyért ezúton is szeretném köszönetemet kife­jezni. Egyébként a találkozóra neves sportvezetőket is várunk.- Mit vársz a mérkőzéstől?- Sok nézőt, és csapatunktól „tisztes helytállást”.- Mennyi lesz a belépő?- A mérkőzésre egységesen 300 forintért lehet jegyet vál­tani. Gulyka Ferenc, a Nógrád Volán-Baglyasalja SE edzője: ­Én is szeretném megköszönni a csapat nevében, hogy az Újpest elfogadta a meghívást. A közönségszó­rakoztató mér­kőzésen tisztes helytállást vá­rok a csapatom­tól. A készülő keretünk a kö­vetkező: Szabó, Vincze kapu­sok, Demeter, JuhászKongo- rácz, Balogh, baglyasi elnök Bíró, Csala, Surján, Dudás, Pádár, Handó, Muzsik és Mi­hály mezőnyjátékosok. Tóth András, az Újpest tech­nikai vezetője: - Örömmel fo­gadtuk el a Baglyasalja meghí­vását. Jó a sportkapcsolatunk Salgótarjánnal, így Gabora Já­nossal is. A héten még edzés­ben vagyunk, mindössze az angliai Bristolban próbajátékon lévő Sebők és a Jugoszláviába hazautazott Kopunovics nincs velünk. így a lehetőség szerint a legjobb összeállításban fo­gunk pályára lépni Baglyasal­ján, szeretnénk jó mérkőzéssel még emlékezetesebbé tenni a pálya világítóberendezésének felavatását. (balogh) Kosárlabda Európa-bajnoki középdöntő-mérkőzés - Előmeccs a Fekete Sasokkal Tarjánban minden eldőlhet! Ma 18 órától: Magyarország — Oroszország Eb-középdöntő Az évszázad salgótarjáni mérkőzésének is nevezhetjük a mai Magyarország - Oroszország válogatott férfi kosárlabda Eu­rópa-bajnoki középdöntő csoportmérkőzést. A nógrádi me­gyeszékhelyen ugyanis eddig még soha nem rendeztek ilyen rangos válogatott összecsapást. Ma azonban 18 órától meg­mérkőzik egymással a két nemzeti gárda, s a találkozónak mindkét csapat számára ugyanaz a tétje: a győztes már bizto­san kint érezheti magát a franciaországi fináléban. A kétség­telenül nem mindennapi találkozó előtt Mészáros Lajossal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk.-A csoport két legjobb együt­tese csap ma össze a Salgótar­jáni Városi Sportcsarnokban, hiszen a második helyen álló magyar gárda a csoportelső orosz együttest fogadja. Az ön által dirigált együttes remek szériát tudhat maga mögött, hi­szen egy héten belül kétszer is győztesen hagyta el a pályát, sokak szerint fél lábbal már Franciaországban van a ma­gyar nemzeti csapat. Osztja ezt a véleményt?-Tény, hogy nagyon közel vagyunk célunkhoz, de a fél láb, az nem egy láb, pláne nem kettő - kezdte a szövetségi ka­pitány. - Akkor lesz csak biztos a helyünk a gallok földjén, ha hatodik csoportgyőzelmünket is megszerezzük.-Mi a cél a mai derbin? Megszerezhető a válogatott ha­todik sikere?- Nem lennék jó vezető, he nem bíznék ebben. Ha összeha­Időrend 10 óra: a magyar válogatott edzése 11 óra: az orosz válogatott edzése 12 óra: serdülő bemutató­mérkőzés 13.30 óra: Salgótarjáni Fe­kete Sasok - OSC NB I/B-s ifjúsági bajnoki mérkőzés 15 óra: Salgótarjáni Fekete Sasok - OSC NB I/B-s fel­nőtt bajnoki mérkőzés 17 óra: Bon-Bon-koncert, közönségjátékok sok-sok ajándékkal 17.30 óra: a válogatottak bevonulása, melegítése 18 óra: Magyarország - Oroszország Európa-baj­noki középdöntő-mérkőzés A szervezők kérik a szurko­lókat, hogy a válogatott mérkőzés előtt minél hama­rabb foglalják el helyüket a tévéközvetítések miatt sonlítjuk a két együttest, akkor feltétlenül meg kell jegyez­nünk, hogy az orosz válogatott klasszisokkal jobb a miénknél. Idén Athénban világbajnoki döntőt játszottak, s csak hosz- szabbításban szenvedtek vere­séget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltett kézzel kell el­lenük pályára lépnünk. Mindent meg fogunk tenni a győzele­mért, aztán ma este eldől, hogy ez mire elég.-Hol a leggyengébb pontja a mai vendégegyüttesnek és mire kell nekünk feltétlenül odafigyelnünk ?- Nehezen sebezhető, jó erőkből álló gárda ellen kell ma bizonyítanunk. Vélhetően ma­gas szerkezettel játszanak majd, nem úgy, mint a vébén. Nekünk három dologra kell odafigyel­nünk: egyrészt meg kell akadá­lyoznunk, hogy a lepattanók megszerzése után gyors leindí- tásokból, kontrákból nagy előnyt szerezzenek. Másrészt biztos, stabil védekezést kell kialakítanunk, végül, de nem utolsósorban a felállt védelem ellen kell javulnunk, lehetőleg minél jobban ki kell használ­nunk a támadóidőnket, s csak közvetlenül ennek letelte előtt kell pontszerzésre törekednünk.- A játékosok zöme klubjával már játszott a salgótarjáni sportcsarnokban. Milyenek a benyomások?- Remek körülmények fo­gadtak bennünket, érezzük, hogy mindenki nagyon szorít nekünk.- A legutóbbi hazai mérkőzé­sen, Pakson a viszonylag kis számú közönség is fantasztikus hangulatot teremtett. Mire számít Salgótarjánban ?- Nagyon reméljük, hogy itt is legalább olyan jó lesz a han­gulat. Lényeges, hogy a mérkő­zésre jegyet váltók ne csak né­zők, hanem szurkolók is legye­nek, azaz akkor is űzzék-hajt- sák csapatunkat, amikor esetleg a vendégek vezetnek. Moszk­vában kilenc ponttal kaptunk csak ki, de volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor csak négy pont volt a hátrányunk. Hasonló helyzetben kulcsfon­tosságú lehet a közönség buzdí­tása.- Végezetül tudja-e már, hogy kiket küld pályára ?- Sérültünk, betegünk nincs, de még sem a keretről, sem a kezdő ötösről nem döntöttem. Annak örülök, hogy jó a hangu­lat a játékosok között és érzem: mindent meg fognak tenni a győzelemért - fejezte be nyi­latkozatát Mészáros Lajos szö­vetségi kapitány. (andó) Kosárlabda, NB I/B, férfiak, Piros-csoport Megszerezhető a győzelem A magyar — orosz férfi Éb-középdöntő kosárlabda-mérkőzés előtt, 15 órától játsz- szák a Salgótarjáni Fekete Sasok - OSC NB I/B-s mérkőzést. A Sas-had az eddig lejátszott tizenegy fordulóban az eddigi egyetlen győzelmét éppen a mostani el­lenfele ellen érte el. A salgótarjáni csapat háza táján nem túl jó a hangulat, éppen ezért nagyon jól jönne a siker számukra. Ehhez per­sze szükség van arra is, hogy a szurkolók a csapat mellé áll­Brandi Attila janak, biztassák a fi­úkat. Egyébként az OSC is mindössze két győzelemmel büszkélkedhet, így a Fekete Sasoknak esélyük van arra, hogy megszerezzék a második győzel­müket. A siker talán hitet adna számukra a továbbiakban. A Sasok trénere, Valaczkay Győző az alábbi keretből vá­logathat: Bede, Tucker, Sel- meci, Longauer, Kovács, Ko- hári, Brandi, Turcsán, Klug, Jankovics, Sütő és Radonjics. Sportturmix Tévés kosármeccs A Magyarország - Oroszor­szág férfi kosárlabda Eu­rópa-bajnoki középdöntő­beli mérkőzést szerdán 18 órától a Szív TV élőben közvetíti - közölték a tévé- csatorna illetékesei. Kupasorsolás A Magyar Labdarúgó Szö­vetségben kedden elkészí­tették a Magyar Kupa ne­gyeddöntőjének sorsolását. Az elődöntőbe jutásért a Győri ETO FC a Nyírség- Spartacus FC-t, a DVSC- Epona a Diósgyőri FC-t, a Vác FC-Zollner a Haladás- Milost, míg az NB I-es Lombard FC Tatabánya az Újpest FC-t fogadja. A ta­lálkozókat 1999. március 10-én játsszák, kivéve a Győri ETO FC - Nyírség- Spartacus mérkőzést, ame­lyet már egy nappal koráb­ban lebonyolítanak. Karate-világkupa Több mint 40 országból 2500 versenyzőt várnak a szervezők Miskolcra a hét végi gyermek és ifjúsági ka­rate-világkupára. A péntek­től vasárnapig zajló, ezúttal is a Konzumbank-kupáért kiírt világversenyen a 8-18 éves korosztály képviselői indulnak, és összesen 392 érmet osztanak ki a külön­böző kategóriák dobogós helyezettjei között. Győzött a Real A spanyol Real Madrid lab­darúgócsapata 38 év után egy évig ismét a világ klub- futballjának trónját foglal­hatja el, miután kedden a Toyota világkupa döntőjé­ben 2-1 (1-0) arányban le­győzte a brazil Vasco da Gama együttesét. Gólszer­zők: Nasa (25., öngól), Raúl (83.), illetve Juninho (56.). Új edző az Internéi Véglegessé vált, hogy kedd­től a Mircea LuCescu, a ro­mán válogatott egykori szö­vetségi kapitánya irányítja az olasz labdarúgó-bajnok­ság élvonalában szereplő, valamint a Bajnokok Ligá­jában is érdekelt Intemazio- nale csapatának munkáját. Nógrádi csapatok fekete hét végéje a sakk ob II Erkel-csoportjában - Három mérkőzésen három vereség Szellemi fiaskó a hatvannégy kockán Ha gonoszkodni akarnánk, úgy jellemezhetnénk sakkcsapa­taink legutóbbi bajnoki szereplését, hogy sajnos, csak abban „versenghettek”, ki tud kikapni a legnagyobb arányban. Ebben most a Karancslapujtőé volt a vezető szerep, bár minden bizonnyal - legalábbis a bajnoki tabella jelenlegi sorrendjét nézve - nem ők kapták a legnehezebb ellenfelet. Pásztó - Gödöllő 5-7. A Mátra-aljaiak eddigi kiváló sze­replésének állták útját a tavalyi bajnokjelöltek. Ádáz agycsatá­ban közel álltak a hazaiak a csapatdöntetlenhez, mely végül is csak egy parti fordított ered­ményén múlt. Táblánkénti erő­sorrendben Tóth László, Tóth Pál és Mucsina Tamás győzött, Szarvas Sándor, Kerékgyártó József, Lengyel István és Tódor Attila remizett. Salgótarján - Fót 4-8. A bajnokságban magabiztosan vezető fótiak ellenében nem túl sok illúziót táplálhattak a há­rom ifistával is kiálló salgótar­jániak, bár ez egyáltalán nem látszott meg a játékukon. Kis szerencsével és - a fiataloknál - némileg nagyobb rutinnal szorosabb is lehetett volna a végeredmény. Nyerni csak egyedül a sakktáblához nemré­giben visszatért, rendkívül ta­pasztalt, sok nagy küzdelmet megélt Klepej József tudott, Frink Ferenc, Koltányi Imre, Kánya Zoltán, Szekula Péter, Lenkó Csaba és Kállai Gyula fél-fél pontot szerzett. BEÄC II. - Karancslapujtő 9,5-2,5. Papíron a fent említett csapatokon kívül a karancsla- pujtőieknek lett volna a leg­könnyebb ellenfelük, mivel az előző fordulóban a fótiak 10,5-1,5 arányban gázolták le az egyetemistákat. Ám a ,Ja- nus-arcú”, jó pár fiatallal felálló BEAC II. csapata alaposan megtréfálta a vendégeit. Ébben a Karancs-völgyiekben is „partnerre” találtak, akik hihe­tetlennek tűnő hibákat is elkö­vettek. Egyedül Serfőző István­nak sikerült sikerre vinnie a vi­lágos színű figuráit, míg Mede István, Gallai János és Juhász József döntetlent játszott. Ezek után belegondolni is rossz, hogy a Karancslapujtő az őszi utolsó fordulóban Éótra lá­togat . . . További eredmények: Láng Vasas - Vác 4-8, Gyöngyös II. - Jászberény 7-5. A bajnokság állása: 1. Fót 40.5„ 2. Gödöllő 36.5, 3. Vác 32, 4. Pásztó 28.5, 5. BEAC II. 27.5, 6. Gyöngyös II. 24.5, 7. Karancslapujtő 23, 8. Jászbe­rény 23, 9. MMG 22.5, 10. Sal­gótarjáni Vásártér 21, 11. Láng Vasas 21 pont. (Satis) A rutinos Klepej József (Vá­sártér) sikeresen tért vissza Legújabb munkatársunk Részletek a postákon

Next

/
Oldalképek
Tartalom