Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-10 / 263. szám

6. oldal Sporttükör 1998. november 10., kedd Szécsényi karatékák sikere az orosházi nemzetközi versenyen Boda Barbara aranyérmet nyert Szécsény mai sportéletének egyik legsikeresebb területe a Vankó Sándor által vezetett kyokushinkai szakosztály. A gyermek- és ifjúsági korú versenyzők nagyon szeretik ezt a küzdősportot, amely nemcsak sikerélményt je­lent, hanem munkára, fegye­lemre, az ellenfél tisztele­tére is nevel. Bagyal Péter egykori tanít­ványai jó kezekben vannak Vankó mesternél, a gyerekek családias hangulatban készül­nek a megmérettetésekre.- A közelmúltban Oroshá­zán vettünk részt nemzetközi versenyen - újságolta Vankó Sándor. - Az erőpróbán a leg­jobb hazaiak mellett osztrák és jugoszláv gyermek és ifjúsági versenyzők is elindultak. Mi­vel a távolság behatárolta, hogy ilyen messzire mennyien utazhattunk, csak azokat ver­senyeztettem, akik már bizo­nyítottak a diákolimpián és a májusi országos utánpótlás­bajnokságon.-Milyen eredménnyel tér­tek haza?- A legnagyobb sikert a na­gyon tehetséges Boda Bar­bara érte el, aki aranyérmet szerzett. Ifjú Szurcsák Gábor és Fiikor Dávid második he­lyen végzett. Nagy Gábor és Tőzsér Zoltán a legjobb nyolcba jutott - fejezte be a sikerkovács szakosztályvezető és edző. Rácz András Tomyi segítői: Herczeg és Veréb Herczeg Andrást pályaedzőnek, Veréb Györgyöt kapusedzőnek kérte fel Tomyi Barnabás, a labdarúgó olimpiai és egyben utánpótlás-válogatott új szövet­ségi edzője hétfőn - mondta el az MTI érdeklődésére Kiss Jó­zsef csapatvezető. Tomyi Barnabás hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség­ben járt és ekkor terjesztette be javaslatát a munkáját segítő két szakember kinevezésére. Kiss József ezt elfogadta, s azt ha­marosan jóváhagyásra az MLSZ elnöksége elé terjeszti. A testület várhatóan a novem­ber 17-én esedékes ülésen mondja ki a végső szót. Az olimpiai válogatott va­sárnap találkozik, majd három­napos dunavarsányi összetartá­son vesz részt. Ebben a tábor­ban már Herczeg András, a DVSC-Epona korábbi vezető edzője és Veréb György, a Diósgyőri FC jelenlegi kapuse­dzője, egykori NB I-es játékos segítheti Tomyi Barnabás munkáját.- Mivel elfogadtam az új szövetségi edző javaslatát, tá­mogatni fogom, hogy a két edző az elnökség döntése előtt két nappal, már vasárnaptól részt vehessen a munkában. Bí­zom abban, hogy ezzel a szö­vetség elnöksége is egyetért majd - fogalmazott Kiss József.- Nagy megtiszteltetés, hogy az olimpiai válogatott mellett dolgozhatok - nyilatkozta Herczeg András. - A szakmai feladatokról kedden beszélek Tomyi Barnabással. Az új munkakör nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elfogadjam a debreceni vezetők korábbi aján­latát, ugyanis az olimpiai csa­patnál tudomásom szerint má­sodállásban tevékenykedünk. Labdarúgó megyei II. osztály - Hét ponttal vezet riválisa előtt Mátraterenye - Kétjátékosának kiállítása után is nyert Érsekvedkert Győzelmével Erdőkürt a táblázat élére ugrott Déli csoport Erdőkürt - Kisbágvon 1-0 (1-0) Erdőkürt, 150 néző, vezette: Schreng Tamás. Erdőkürt: Nagy - Baráth, Makó, Hegedűs, Nyemcsok, Mátyási (Tóth), Burcsányi, Mészáros, (Fehér), Ruska, Tóth Zs„ Petrás (Tóth Cs.) Edző: Ba­logh Sándor. Kisbágyon: Szendrei - Nagy, Turá- nyi, Hegyi (Pisák), Kodák, Gódor (Kurunczi), Polyóka, Veres, Burik, Bohus, Szűcs. Edző: Komáromi Tibor. Gl.: Petrás. Sárga lap: Nyemcsok, Burcsányi, Hegedűs, Nagy. Piros lap: Szűcs (a második sárga lap után). A hazai csapat a mérkőzés elején egy bal oldali támadás végén vezetést szerzett, amit végig megtartott. A mérkőzés nagy részében a vendégek, játszottak mezőnyfölényben, ám nem sikerült a helyzeteiket kihasználni. A győzelmet jpbban ,akaró prdpkürt a mostani sikerével átvette a vezetést a bajnoki táblázaton. Ifi: 1-4. Tar - Felsőtold 1-3 (1-1) Tar, 100 néző, vezette: Patvaros Sán­dor. Tar: Balog (Bózsár) - Kelemen, Szabó, Oláh, Megyeri (Baranyi), Grexa, Gyenes, Pogány, Nagy, Torják (Radics). Edző: Kecskés Józsefivé. Felsőtold: Antal - Balázs S., Balázs G., Szálkái, Turcsányi (Kovács), Né­meth, Cserenyi, Hucskó, Szita, Fábián, Szeles, (Rupp). Edző: Nagyváradi Ist­ván. Gl.: Oláh, ill. Szita, Fábián, Ko­vács. Sárga lap: Oláh. Ifi: 5-2. Vanyarc - Hasznos 1-4 (0-2) Vanyarc, 100 néző. vezette: Szállási Sándor. Vanyarc: Szlobodnyik - Ferik, Tornyos, Alföldi, Bállá, Gazsó, Ra­dics, Sinkó, Bácskái, Filcsik, Jessin. Edző: Sinkó Mihály. Hasznos: Mátrai - Ludányi, Kanyó I., Nagy, Bognár, Fösvény, Kanyó II. (Fenyvesi), Maksó. Kapás L., Kapás Gy., Balogh Z. Edző: Fenyvesi Péter. Gl.: Sinkó M„ illetve Kapás Gy. (2), Bognár, Balogh Z. Sárga lap: Bácskái, Fösvény. A vendégcsapat magabiztosan nyerte a mérkőzést. Ifi: 1-5. Csécse - Palotás II. 3-2 (1-1) Csécse, 100 néző, vezette: Kosik Sán­dor. Csécse: Pécsi N. - Pécsi J. (Ke­lemen), Vészeli G., Tóth, Nágel, Pusz­tai, Barna, Vészeli L, Zsiga (Opre), Forró (Kántor), Herczeg. Edző: Pusz­tai László. Palotás II.: Majer - Farkas, Kiss T., Pete, Kocza, Kiss Cs., Korecz, Báli, Szabó, Csorba Cs., Csorba A. Edző: Báli János. Gl.: Forró, Pusztai, Tóth, ill. Ko­recz, Csorba A. Sárga lap: Opre, Pete, Korecz. Piros lap: Nágel, Kiss T. A lelkes palotásiak nehezen adták meg magukat. Ifi: 2-2. Szirák - Buják 1-9 A mérkőzésről nem kaptuk meg a já­tékvezetői jelentést. Ecseg - Szarvasgede 3-1 (3-0) Ecseg, 100 néző, vezette: Kodák Jó­zsef. Ecseg: Figura F. - Kelemen, Horváth, Sőregi (Mihalik), Tóth, Mol­nár, Bagyinszki M., Figura T., Ba- gyinszki F.. Baranyi I., Bagyinszki Z. Edző: Tóth József. Szarvasgede: Szabó - Fáczán, Po- dobén, Dancsó, Fűrész, Markolt, Ko- csa, Csorba, Gáspár, Sándor, Krucsai. Edző: Csorba Tibor. Gl.: Baranyi I. (2), Bagyinszki Z., ill. Kocsa. Sárga lap: Bagyinszki F., Fáczán. Ellentétes félidők után nyert az esé­lyesebb hazai csapat. Ifi: 0-0. M.-keresztes - Szurdokpüspöki 0-7 (0-1) Mátrakeresztes, 100 néző, vezette: Oláh János. Mátrakeresztes: Kovács - Holtner O. (Lévai), Csépe, Nagy, Holtner K., Kuczora, Hegedűs, Lévai T., Sidi R., Sidi B., Nágel. Edző: Szalai József. Szurdokpüspöki: Halász - Nagy, Deán, Jakubovics, Tamás (Hepp J.) Kerekes T., Fónad (Toldi), Molnár, Kerekes L., Pintér, Bódi (Kovács) Edző: Török Gábor. Gl.: Pintér, Molnár (2-2), Kerekes L., Tamás, Nagy Z. A szurdokpüspökiek ezúttal is ma­gabiztosan nyertek. Ifi: 3-1. Kerekes Lajos A bajnokság állása 1. Erdőkürt 12 11 1 0 47- 9 34 2. Kisbágyon 12 11 0 1 62- 8 33 3. Hasznos 13 8 3 2 68- 14 27 4. Ecseg 12 8 2 2 41- 16 26 5. Sz.-püspöki 12 7 4 1 42- 12 25 6. Csécse 12 7 2 3 33- 19 23 7. Buják 11 5 2 4 40- 22 17 8. Vanyarc 12 5 2 5 26- 21 17 9. M.-szőlős 12 5 1 6 28- 29 16 10. Palotás 11. 12 3 2 7 23- 33 11 11. Szirák 11 3 0 8 26- 46 9 12. Szarvasgede 12 3 0 9 21- 43 9 13, Felsőtold 12 3 0 9 17- 56 6 14. Tar 13 0 2 11 11- 54 2 15. M.-keresztes 12 0 1 11 8-111 1 Megjegyzés: Felsőtoldtól 3 pont le­vonva. Keleti csoport Nagybárkány - Etes ' 3-2 (1-1) Nagybárkány, 150 néző, vezette: Im- rich. Nagybárkány: Boros J. - Lő- rincz, Zsélyi, Bangó, Alapi, Virányi, Prezenszki, Bartkó, Szabó, Boros A., Oláh. Csere: Godó. Edző: Prezenszki József. Etes: Nagy - Révai, Elek, Máté, Ácsfalvi, Langa, Horváth, Darvas, Sirkó, Para, Németh. Csere: Németh, Bozsik, Kucser. Gl.: Alapi, Bartkó, Szabó, ill. Sirkó, Para. Kiállítva: Prezenszki. Tíz emberrel is nyerni tudott a házi­gazda együttes. Ifi: 6-2. Magyargéc - Karancsalja 3-1 (0-1) Magyargéc, 300 néző, vezette: Pádár. Magyargéc: Kormány - Ökrös, Berki D., Rácz T., Rácz A., Rácz I., Velki, Rácz F., Oláh, Szerémi, Rácz G. Csere: Strihó, Rácz J. Edző: Rácz István. Karancsalja: Varga - Bába, Tóth L., Paulik, Cséki, Kristóf, Verbói, Kálmán, Laurencsik, Lantos, Csics- man. Csere: Orosz. Edző: Lantos Sán­dor. Gl.: Oláh T., Szerémi, ill. Csics­man. A második játékrészben felja­vuló hazaiak megérdemelt győzelmet arattak. Ifi: 1—4. Mátraterenye - Ménkes 6-1 (5-0) Mátraterenye, 300 néző, vezette: Smelkó. Homokterenye: Teledi - Németh, Rács, Almádi T., Baranyi L, Nádasdi, Csorba, Bodor J., Utassy, Almádi B., Baranyi II. Csere: Bocsó, Maruzs, Csikós L. Edző: Gecse Ferenc. Ménkes: Bakos - Pilinyi, Kruppa, Horváth, Kovács, Sulyok, Szűcs, Kiss, Gyurkó, Fiikor, Kiéi. Csere: Kovács, Végh, Ozsváth. Edző: Pintér Zoltán. Gl.: Csonka és Utassy (2-2), Bara­nyi, Rács, ill. Szűcs. Ifi: 5-2. Rákóczitelep - Somos 1-1 (0-1) Rákóczitelep, 200 néző, vezette: Csi­kós. Rákóczitelep: Nagy - Szabó, Oláh, Bódi, Nagymajdon, Juhász, Ur- bán, Fülöp, Poór, Kecskés, Kovács. Csere: Sándor, Szikora. Edző: Berta Árpád. Somos: Gáspár - Szerencsi, Masár, Barta, Nyerges, Molnár, Orosz, Nagy, Smida, Jakab. Edző: Lukinich Ákos. A somosi együttes csupán tíz hadra- fogható játékost tudott felvonultatni. Ifi: 0-2. Zagyvaróna - Mátraszele 5-0 (1-0) Zagyvaróna, 200 néző, vezette: Pind- roch. Zagyvaróna: Lehoczki - Szeke­res, Jánosi, Jávori, Király, Mag, Szabó, Tőre, Bíró, Radics, Handó. Csere: Angyal, Gregán, Hegyi. Edző: Nagy Károly. Mátraszele: Rátóti - Gyenes, Lá­nyi, Farkas, Páldi, Rátóti B., Rajnik, Ziman, Gyöngy, Kaszár, Szomszéd. Csere: Szabó. Edző: Hegedűs Pál. GL: Jánosi, Tőre, Mag, Bíró (2). Az elmúlt heti bravúr megismétlése : már nem sikerült a szelei legénység­nek. Ifi: 5-1. Vizslás - Egvházasgerge 1-1 (0-0) Vizslás, 150 néző, vezette: Fodor. Vizslás: Siffer, Jakab, Tóth, Győri, Keviczki, Körmöczi, Klajban, Trubi- ánszky, Barna, Nagy, Oláh. Csere: Kiss. Edző: Kovács József. Egyházasgerge: Herczeg - Tóth Z., Kicsiny, Varga A., Szukán, Susán, Varga G., Gordos, Gál, Tóth P., László G. Csere: Oláh, Fekete, László E. Edző: Herczeg József. Gl.: Nagy, ill. Gordos. A hírek szerint játékvezetői segéd­lettel maradt otthon az egy pont. Ifi: 2-1. Ságújfalu - Mihálygerge 4-0 A mérkőzésről nem kaptuk meg a já­tékvezetői jelentést. Cered - Nógrádmegyer 4-5 (3-2) Cered, 150 néző, vezette: Pisák. Cered: Tajti Á. - Kakuk, Kaspár, Tajti Zs., Béres, Halmosi I., Kovács, Nagy, Halmosi Z., Kovács, Bóna. Csere: Jakab. Edző: Kaspar Gábor. Nógrádmegyer: Herczeg - Velki, Sándor, Hegedűs, Kojnok, Verbói, Szabó, Pingiczer, Lehoczki, Radics, Szabó. Csere: Báder, Babka. Edző: Kiss Imre. GL: Kaspar, Kovács D., Kovács Gy., Nagy, ill. Szabó, Pingiczer, Le­hoczki, Báder, Babka. Fordulatokban és gólokban egy­aránt bővelkedő mérkőzés volt. Ifi: 6-4. Sipkó Sándor A bajnokság állása 1. M.-terenve 13 11 1 1 49-14 34 2. Z.-róna 13 8 3 2 36-16 27 3. E.-gerge 13 7 4 2 32-11 25 4. N.-megyer 13 7 2 4 32-18 23 5. Somos 13 7 2 4 29-24 23 6. N.-bárkánv 13 7 1 5 37-30 22 7. Ménkes 13 7 1 5 27-37 22 8. Etes 13 5 5 3 29-20 20 9. M.-gerge 13 5 2 6 22-23 17 10. Magyargéc 13 5 1 7 33-33 16 11. M.-szele 13 5 1 7 21-34 16 12. K.-alja 13 4 1 8 23-37 13 13. Vizslás 13 3 3 7 27-31 12 14. Ságújfalu 13 3 2 8 20-33 11 15. Cered 13 2 2 9 27-49 8 16. Rákóczit. 13 2 1 10 14-48 7 Nyugati csoport Érsekvadkert - Rétság 4-3 (1-2) Érsekvadkert, 200 néző, vezette: Pet­rás. Érsekvadkert: Szabó T. - Szabó L., Valent, Szabó Zs., Halaj, Balga, Bozsó G., Németh, Keresztes Z., Bo- zsó J., Hustyava. Edző: Németh László. Csere: Kristók J. . Rétság: Talpas V. - Madarász, Szklenár, Sirkó, Kiss, Vadkerti, Cser­halmi, Cseri, Kovács J., Fenyő, Rácz. Edző: Salgai György. Gl.: Bozsó J. (2), Németh, Hustyava, ill. Cseri (2), Fe­nyő. Piros lap: Szabó T. és Keresztes. Vezetett, de létszámfölényben is játszva vesztett a Hunyadi. Ez az eredmény a hazai fiatalok erejét is mu­tatja. Ifi: 4-2. Becske - Ipolyvece 2-2 (1-1) Becske, 300 néző, vezette: Császár. Becske: Serfőző - Széles, Gyetván J., Földvári, Nagy, Szaniszló, Janek, Kristófik, Bóta Z., Bóta G., Rubik. Edző: Kiss István. Ipolyvece: Istvanovszki - Mihály, Trfesó, Szlonkai, Konderla, Pap, Ur- 'bán, Lukács, Schukmann, Kovács, Oláh. Edző: Nagy László. Csere: Büdi, Dobos, Piaki, Molnár. GL: Nagy P., Janek, ill. Oláh L., Lukács. A hajrában mentettek pontot a haza­iak a listavezető ellen. Ifi: 1-1. Nagyoroszi - őrhalom 1-4 (1-2) Nagyoroszi, 300 néző, vezette: Ká­poszta. HHBBSE: Őri - Bállá, Turda, Tóth, Juhász, Krausz, Csóka, Vidák, Bogdány, Szabó V., Kupecz. Edző: Garazsi József. Csere: Makkai, Tóth A., Petró. Őrhalom: Hegedűs - Bállá, Pau- mann, Kelemen, Béres, Szolik, Gyu- rovics, Holes, Czibulya, Zsidai, Ka­lácska. Edző: Tolnai Tamás. Csere: Pál G„ Szakai, Csábi. GL: Bogdány, ill. Czibulya, Holes, Kalácska, Csábi Cs. Nem tudni, a hazaiak vesszőfutása ilyen tartós, vagy ennyire jók Pauma- nék? A hét végi rangadón majd kide­rül. Ifi: 4-1. Szendehely - Szügy SE 4—1 (2—1) Szendehely, 200 néző, vezette: Mák. Szendehely: Bonafert P. - Balogh, German, Lehoczki, Szlama, Vanda, Rónai, Rottenbacher Gy. I., Bach P., Virsinger, Rottenbacher Gy. II., Csere: Rottenbacher A., Gáspár. Szügyi SE: Tucsek - Laczkó, Cser- venák, Szentgyörgyi, Urbán L„ Bacskó, Dudás, Benedek, Urbán P., Magos, Homicsek. Edző: Kárpáti László. Csere: Téti G., Osztrozics Cs. Gl.: Szlama, Bach P., Virsinger, Rot­tenbacher A., ill. Dudás. Piros lap: Szlama P., ill. Benedek J., Cservenák T. A fontos mérkőzésre összekapták magukat a hazaiak. Ifi: 4-4. Rimóc - Drégelvpalánk 3-t (1-1) Rimóc, 200 néző, vezette: Benkő. Rimóc: Tőzsér - Kiss R., Vincze J., Kiss Cs., Percze I., Bablena, Rigó, Ko­losi, Percze Z., Vincze B., Rácz. Edző: Szabó Ferenc. Csere: Ferenc, Tresó. Drégelypalánk: Szabó - Terényi, Kátai, Murányi, Kovács, Gulyás, Danczi, Varga, Kiszely, Molnár, Ko­csis G. Edző: Csókás Zoltán. Csere: Tamóczi. Gl.: Vincze B„ Vincze J„ Kolosi, ill. Gulyás. A hazaiak szünet után begyűjtötték a fontos három pontot. Ifi: 2-0. Bánk - Romhány 5-3 (3-2) Bánk, 200 néző, vezette: Rácz. Bánk: Szántó - Hajnis, Áll, Valcz, Turda, Répássy, Rojkovics, Rauscher J., Vass, Hekli, Vincze. Edző: Kecskés József. Csere: Csizmár. Romhány: Rákosi - Dóczi, Kosik, Kiss, Sarankó, Beleczki, Szorcsik, Fi- liczki, Tóth J., Tóth F., Bartyik. Edző: Rottek József. Csere: Rottek, Ma­tyóka, Homolya. Gl.: Rojkovics (3), Vincze (2), ill. Kosik, Filiczki, Rottek. Már nagyon kellett a bánkiaknak a gólzáporos a siker. Nézsa - Mohora 3-3 (1-2) Nézsa, 200 néző, vezette: Oláh. Nézsa: Kucsera T. - Dósa, Pusztai, Lihemberger, Tálas, Marin, Kucsera Cs„ Kucsera B., Solti, Gyarmati, Ka- raba. Edző: Németh Károly. Csere: Kucsera J., Zatykó. Mohora: Istvanovszki - Belényesi, Raczka, Pavlokin, Pálok, Mikus, Pet- rás, Antóni, Miklós, Varga, Diósi P. Edző: Bálint Miklós. Csere: Szabó T., Takács. Gl.: Dósa, Pusztai, Kucsera J., ill. Varga F (2), Mikus. Kiállítva: Pav­lokin. Ellentétes félidő, igazságos eredmény. Ifi: 2-5. Varsány - Dejtár 3-0 (1-0) Varsány, 100 néző, vezette: Bátori. Varsány: Baráth - Tóth, Mócsány, Bárány G., Rigó, Fábián, Percze, Pet- rovics J., Petrovics G., Percze Zs., Streho. Edző: Streho András. Csere: Tiszttartó. Dejtár: Nagy Z. - Mészáros B., Maczkó M., Hegedűs, Szeneczei, Zsiga, Porudszki, Maczukó F., Kakas, Varga, Zsibrita. Edző: Kovács Ferenc. Csere: Pikács, Nagy S. Gl.: Petrovics J (2), Fábián. Nem forgott veszélyben a hazai győzelem. Ifi: 7-0. Kanyó Ferenc 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. A bajnokság állása Ipolyvece 13 11 2 0 45-11 35 őrhalom 13 9 2 2 38-22 29 Rétság 13 9 1 3 41-19 28 É.-vadkert 13 7 2 4 24-20 23 Nagyoroszi 13 6 4 3 24-22 22 Szügy 13 6 1 6 31-23 19 Mohora 13 5 4 4 23-19 19 Romhány 13 6 0 7 31-34 18 Varsány 13 5 2 6 20-19 17 Becske 13 4 2 7 26-33 14 Rimóc 13 4 2 7 15-30 14 Bánk 13 4 1 8 28-36 13 Dejtár 13 4 1 8 24-44 13 Szendehely 13 3 3 7 27-44 12 Nézsa 13 3 1 9 17-26 10 D.-palánk 13 2 4 7 17-29 10 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom