Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-24 / 275. szám

6. oldal SporTTüköR 1998. november 24., kedd Vezetőségválasztó közgyűlés a megyei sportági szövetségek szövetségénél Elismerés a jól végzett munkáért A Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségek, Sportbizott­ságok Szövetségének tanács­kozó testületé hétfőn Salgótar­jánban, a megyeháza I. emeleti konferenciatermében megtar­totta vezetőségválasztó közgyű­lését. Répássy László titkár számolt be a négy év munkájá­ról, gazdálkodásáról, majd Bes­senyei István elnök tájékoztatta a jelenlévőket az általa vezetett felügyelőbizottság tevékenysé­géről. A hozzászólások, a vá­laszadások és a beszámolók el­fogadása után Köpf Károly fő­osztályvezető az OTSH szak­mai elképzeléseit, az utánpót­lással kapcsolatos feladatokat ismertette. A közhasznú jogál­lás megszerzése érdekében módosították az alapszabályt, a napirend előadója Bállá Árpád, a szövetség elnökhelyettese volt. Ezt követően megválasz­tották a szövetség elnökségét, végül elismeréseket, jutalmakat adtak át az arra érdemeseknek. A megyei sportigazgatóság kezdeményezésére és az OTSH javaslata alapján Stumpf István miniszter a Magyar Sportért díjat adományozta Bán József­nek, a Nógrád Megyei Kosár­labda Szövetség főtitkárának és Bessenyei Istvánnak, a Nógrád Megyei Tájfutó Szövetség el­nökének. Stumpf István minisz­ter Esterházy Miksa-sportdí- jat adományozott Kanyó Fe­rencnek, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnök­sége tagjának, a Balassagyar­mati Városi Labdarúgó Szövet­ség elnökének. A szövetség elnöksége em­lékplakettel jutalmazta Hor­váth Pétert, a Nógrád Megyei Sí Szövetség napokban lekö­szönt elnökét, az 50 éves Havaj Istvánt, a Nógrád Megyei Teke Szövetség elnökét, s a 60. szü­letésnapját ünneplő Jámbor Vilmos szendehelyi testnevelőt. A Magyar Sport idei évkönyvét tizenheten, az idei budapesti at­létikai Eb-ről készült reprezen­tatív kiadványt tízen vették át. (A közgyűlésről részletesen be­számolunk majd olvasóinknak.) Bán József (jobbról az első) átveszi a kitüntetést Köpf Károlytól. A képen még látható (bal­ról jobbra): Répássy László, Bessenyei István és Kanyó Ferenc rigó Tibor felvétele Labdarúgó megyei II. osztály - Félbeszakadt és elmaradt mérkőzések - Partjelzőbe rúgtak Érsekvadkerten és őrhalomban - Kiállítások sokasága Délen az erdőkürtieké az őszi bajnoki cím Déli csoport Mátrakeresztes - Tar 0-6 (0-4) Mátrakeresztes, 60 néző, vez.: Oláh János. Mátrakeresztes: Nagy - Odler, Csépe T., Erdélyi, Nágel, Ürmösi J., Hegedűs, Ürmösi T., Csépe R., Lévai, Erdei (Lőke) Edző: Szalai József. Tar: Balog - Szabó I., Kelemen, Szabó T., Sándor, Oláh, Megyeri, Grexa, Pogány, Nagy, Torják. Edző: Kecskés Józsefné. GL: Oláh 4, Grexa, Hegedűs (ön­gól). Jobb volt a Tar. Ifi: 4-6. Mátraszőlős - Csécse 0-4 (0-t) . Mátraszőlős, 100 néző, vez.: Kodák József. Mátraszőlős: Danyi - Dinka, Alapi, Gombos, Nagy, Fügedi, (Kovács) Kiss, Tóth, Kubinyi, Beró, Csillár (Csömör). Edző: Hegedűs László. Csécse: Pécsi N. - Pécsi J., Vészeli G., Tóth, Nágel, Pusztai, Barna, Vé­szeli (Opre), Zsiga, Forró (Kántor), Herczeg (Kelemen). Edző: Pusztai László. Gl.: Pécsi J., Nágel, Forró, Herczeg. Kiállítva: Gombos. Ifi: 5-1. A vendégek magabiztos győzelmet arattak a rendkívül ideges hangulatú mérkőzésen. Palotás II. - Szarvasgede 5-2 (1-2) Palotás, 100 néző, vez.: Zsiga Imre. Palotás II.: Majer - Farkas (Báli), Kiss T., Kocza, Pete, Quarta (Urbán) Korecz, Kiss Cs., Kajzinger, Csorba Cs., Csorba A. (Mladoniczki). Edző: Báli János. Szarvasgede: Szabó - Fáczán, Po- dobén, Markolt, Dancsó, Sándor, Fű­rész, Gyetván, Benus, Kocsa. Edző: Csorba Tibor. GL: Kiss Cs., Kajzinger, Csorba Cs., Csorba A., Urbán, ill. Markolt, Kocsa. Sárga lap: Pete, Fűrész, Fác­zán, Podobén. Kiállítva: Kajzinger, Gyetván, Be­nus, Csorba. Csorba mester szerint győzött a „szépség” Palotáson. Ifi: 3—2.' Ecseg - Szurdokpüspöki 3-4 (1-2) Ecseg, 100 néző, vez.: Smelkó Károly. Ecseg: Bagyinszki Cs. - Bagyinszki M., Horváth, Sőregi, Tóth, Molnár, Murányi Zs., Bagyinszki Z., Ba­gyinszki F., Baranyi I., Baranyi M. Edző: Tóth József. Hegedűs, Nyemcsok, Kardos, (Berc­Mátraszele: Handó - Gál, Lányi, 7. Etes 14 6 5 3 31-20 23 Kiállítva: Bárány B., ill. Dudás A., zeli) Burcsányi, Mészáros, Ruska Farkas, Rátóti, Nagy, Radics, György, 8. Ménkes 15 7 1 7 27-43 22 Szentgyörgyi. (Hegedűs Cs.), Tóth Zs., Petrás (Tóth Kaszár, Szomszéd, Lányi. Cs.: Zjman. 9. M.-gerge 15 62 7 26-25 20 Küzdelmes mérkőzés, három kiállí­T.) Edző: Balogh Sándor. Edző: Hegedűs Pál. Gl.: Barna, 10. K.-alja 15 6 1 8 32-40 18 tás. Felsőtold: Antal - Szálkái, Balázs Oláh, Nagy, Körmöczi. 11. M.-szele 15 5 1 9 22-40 16 Ifi: 2-2 S., Kelecsényi, Németh, Cserényi, Kötelező hazai győzelem. 12. Vizslás 15 4 3 8 31-34 15 Orhalom - Rétság Rupp, Sándor, Hucskó, Szita, Szeles. Ifi: 4-1. 13. Ságújfalu 15 3 3 9 21-40 12 3-2 (2-1) Edző: Nagyváradi István. Ménkes - Nógrádmegyer 14. Cered 15 3 2 10 33-57 11 Őrhalom, 100 néző, vez.: Bognár. Gl.: Burcsányi 3, Ruska. 0-2 (0-0) 15. Magyargéc 14 4 1 9 30-40 10 Őrhalom: Hegedűs - Kelemen, Pa­A listavezető folytatta győzelmi so­Ménkes, 100 néző, vez.: Imrich. 16. Rákóczitelep 15 2 0 13 13-56 5 umann, Pál G., Béres, Csábi Cs, Gyű­rozatát, s őszi bajnokok lett. Ifi: 2-2. Vanyarc - Buják A mérkőzést november 29-én fogják lejátszani. Szirák - Kisbágyon Vanyarc - Buják Mindkét mérkőzés elmaradt. Szabadnapos: Hasznos. Kerekes Lajos A bajnokság állása 1. Erdőkürt 14 12 2 » S3- 11 38 2. Kisbágyon 13 12 0 1 67- 11 36 3. Hasznos 14 9 3 2 71- 15 30 4. Sz.-püspöki 14 8 5 1 48- 17 29 5. Csécse 14 9 2 3 44- 20 29 6. Ecseg 14 8 2 4 47- 25 26 7. Buják 13 7 2 4 48- 25 23 8. Vanyarc 13 5 2 6 27- 28 17 9. M.-szőlős 14 5 1 8 29- 36 16 10. Palotás 0. 14 4 2 8 31- 39 14 11. Szarvasgede 14 4 0 10 27- 48 11 12. Felsőtold 14 4 0 10 28- 61 9 13. Szirák 13 3 0 10 26- 54 8 14. Tar 14 1 2 11 17- 54 5 15. M.-keresztes 14 0 1 13 9-128 1 Megjegyzés: Felsőtoldtól 3, Szarvasge- détől és Sziráktól 1-1 pont levonva. Keleti csoport Nagybárkány - Zagyvaróna 2-4 (0-3) Nagybárkány, 200 néző, v.: Ludányi. Nagybárkány: Boros J. - Boros A., Lőrincz, Zsélyi, , Virányi, Bangó, Bartkó, Alapi, Prezenszki, Szabó, Oláh. Cs.: Godó, Petró. Edző: Prezenszki József. Zagyvaróna: Lehoczki - Szekeres, Jánosi, Jávori, Király, Mag, Szabó, Tőre, Bíró, Handó, Miklós. Cs.. An­gyal, Gregán. Edző: Nagy Károly. GL: Virányi, Bartkó, ill. Szabó, Bíró (2-2). Fontos mérkőzés három pontját gyűjtötte be idegenben Nagy Károly legénysége. Ifi: 1-7. Ságújfalu - Somos 1-1 (0-0) Ságújfalu, 100 néző, vez.: Békési. Ságújfalu: Orosházi - Tarata, Már­ton, Csonka A., Csonka T., Berki, Bar- tus N., Bartus I., Lakatos, Csonka I., Ménkes: Bakos - Pilinyi, Szűcs, Kruppa, Horváth, Fiikor, Sulyok, Kiéi, Gyurkó, Kovács, Kiss. Cs.: Ozsvárt, Végh. Edző: Pintér Zoltán. Nógrádmegyer: Herczeg ­Klucska, Sándor, Hegedűs, Kojnok, Verbói, Szabó, Pingiczer, Lehoczki, Babka, Velki. Edző: Kis Imre. Gl.: Pingiczer, Lehoczki. A vendégek jó sorozatát szakítja meg a téli szünet. Ifi: 2-3. Magyargéc - Etes (félbeszakadt) Magyargéc, 150 néző, vez.: Lenkei. A mérkőzés az első félidő 35. per­cében félbeszakadt. Ifi: 6-0. Rákóczitelep - Egyházasgerge 0-1 (0-0) Rákóczitelep, 100 néző, vez.: Hornyák. Rákóczitelep: Horváth, Szabó, Ba­lázs, Macska, Kecskés, Urbán, Poór, Szikora, Sándor. Edző: Berta Árpád. Egyházasgerge: Sztremi - Tóth, László G., Varga A., Szukán, Susán, Varga G., Gordos E., Gál, Fekete, László G. Cs.: Tóth P. Edző: Herczeg József. GL: Fekete. A helyzetek tömkelegét kidolgozó és elhibázó vendégek alaposan megiz­zadtak a három pontért. Ifi: 4—1. ■ Cered - Karancsalja 6-2 (2-1) Cered, 100 néző, vez.: Gordos. Cered: Tajti A. - Kakuk 1., Bucsok, Bóna, Béres, Halmosi I., Jakab H., Simon, Halmosi Z„ Kovács Gy., Kas- pár. Edző: Kaspár Gábor. Cs.: Bódi, Jakab Sz., Cene. Karancsalja: Kálmán - Bába, Kris­tóf, Paulik L., Zsíros, Cséki, Csicsman, Orosz, Tóth T., Lantos, Pál, Laurencsik. Cs.: Erki. Edző: Lantos Sándor. GL: Halmosi Z„ Kovács Gy. (2-2), Jakab, Bódi, ill. Csicsman, Tóth T. Ifi: 6-1. Mihálygerge - Mátraterenye 0-2 (0-1) Mihálygerge, 100 néző, vez.: Schreng. Mihálygerge: Toldi - Marczi, Bo- lyós, Rácz, Gordos, Simon, Honti, Pál, Mizser, Marcsok, Nyerges S. Edző: Pál Gyula. Mátraterenye: Bodor T. - Németh, Almádi T., Csikós L., Baranyi G., Ba­Megjegyzés: Magyargéctől 3, Ka- rancsaljától, Rákócziteleptől 1-1 pont levonva. A félbeszakadt Magyargéc - Etes mérkőzés eredménye nem szere­pel a táblázatunkban. Nyugati csoport Nagyoroszi - Ipolyvece 3-3 (2-0) Nagyoroszi, 350 néző, vez.: Králik. NHBBSE: Őri - Bállá, Turda, Petró, Juhász, Krausz, Csóka, Vidák, Bogdány, Szabó, Makkai. Cs.: Uj- laczki, Tóth A., Tóth T., Kupecz. Edző: Garazsi József. Ipolyvece: Istvanovszki - Mihály, Urbán, Konderla, Szlonkai, Tresó, Lu­kács, Schuchmann, Papp, Kovács, Oláh. Edző: Nagy László. Cs.: Büdi, Molnár, Piaki. Gl.: Bogdány (2), Mak­kai, ill. Kovács (2), Tresó, Pap, Oláh. Ipolyvece megmutatta, hogy hát­rányból is képes győzelmet aratni. Ifi: \-\. Ersekvadkert - Dejtár 0-1 (0-0) Érsekvadkert, 200 néző, vez.: Rácz. Ersekvadkert: Kristók - Szabó L., Boda, Szabó Zs., Hustyava, Balga, Va­lent, Németh, Keresztes, Bozsó, Halaj. Edző: Németh László. Cs.: Bozsó G., Győrfi. Dejtár: Nagy Z. - Petrezsely, Maczkó M., Hegedűs, Erdélyi, Zsiga, Csejk, Fábián, Maczkó F., Varga, Zsibrita. Cs.: Kakas, Trubin. Edző: Kovács Ferenc. Gl.: Varga J. A dejtáriak meglepetésgyőzelmet arattak. Levonuláskor egy néző meg­rúgta Gömze partjelzőt. Ifi: 8-1. Drégelypalánk - Becske 1-1 (1-1) Drégelypalánk, 100 néző, vez.: Petrás. Drégelypalánk: Szabó - Kiszely, Marányi, Danczi, Kátai, Kocsis G., Terényi, Gulyás, Tamóczi, Kocsis T., Gubrán. Edző: Csókás Zoltán. Becske: Serfőző - Gyetván G., Gyetván J., Földvári, Ferkó, Majoros, Szaniszló, Kristófík, Bóta Z., Bóta G., Széles. Edző: Kiss István. Gl.: Gubran, ill. Széles. rovics, Holes, Czibulya, Kalácska, Zsidai. Cs.: Szakai. Edző: Tolnai Ta­más. Hunyadi: Talpas - Rácz, Simkó, Cserhalmi, Cseri, Kovács, Martosi, Szklenár, Fenyő, Madarász, Vadkerti. Edző: Salgai György. Gl.: Zsidai, Ka­lácska, Czibulya, ill. Fenyő. Kiállítva: Fenyő, Madarász. A rangadón néhány játékos és sportvezető különösen a mérkőzés le­fújása után sportpályákra nem való vi­selkedésről tett tanúbizonyságot. Le­vonuláskor az öltöző előtt az egyik rét­sági vezető a partjelzőbe belerúgott. Ifi: 1-1. Szendehely - Nézsa 2-1 (0-1) Vez.: Császár. A játékvezető jelentése nem érkezett meg. Rimóc - Romhány 2-1 (2-1) Rirrfóc, 100 néző, vez.: Mravik. Rimóc: Tozsér - Kiss R., Tresó, Kiss Cs., Percze I., Bablena, Rigó, Ko­losi, Percze Z., Vincze B., Rácz. Cs.: Vincze J. I., Vincze J. II., Bablena A. Edző: Szabó Ferenc. Romhány: Rákosi - Stvorecz, Ko- sik, Kiss T., Filiczki, Matyóka, Hege­dűs, Homolya, Szorcsik, Tóth F., Bar- tyik. Cs.: Nagy T., Beluczki, Peredi, Edző: Rottek József. Gl.: Vincze B., Kolosi, illetve Ho­molya. A hazaiak nagy küzdelemben vívták ki a győzelmet, ifi: 0-4. Bánk - Mohora 1-3 (1-1) Bánk, 100 néző, vez.: Bátori. Bánk: Szántó - Jakubecz, Áll, Valcz, Turda, Répássy, Hajnis, Maus- cher J., Vass, Hekli, Vince. Edző: Kecskés József. Mohora: Istvanovszki - Hornyák, Raczka, Pavlokin, Pálok, Mikus, Pet­rás, Antóni, Takács, Varga, Diósi D. Cs.: Diósi I. Edző: Bálint Miklós. Gl.: Áll, ill. Pálok, Takács, Diósi I. A második játékrészben jobban cé­loztak a vendégfiatalok Ifi: 0-1. Kanyó Ferenc Az őszi végeredmény Szurdokpüspöki: Halász (Hegy­Mánczos. ranyi Zs., Rács, Nádasdi, Bodor J., Küzdelmes mérkőzésen igazságos 1. Ipolyvece 15 12 3 0 52-16 39 közi) - Hepp J., Pintér, Jakubovics, Somos: Gáspár - Nagy G., Barta, Utassy, Almádi I. Cs.: Csorba, Sto­eredmény született. 2. Orhalom 15 10 3 2 43-26 33 Tamás, Nagy, Fónad, Kerekes T., Antal, Nyerges, Molnár, Tari, Szeren­szék. Ifi: 2-0. 3. Rétság 15 10 1 4 47-23 31 (Toldi), Kerekes L., Hepp Z., Bódi. csi, Orosz, Nagy N., Smida. Cs.: Ná­Edző: Gecse Ferenc. Varsány - Szügy 4. É.-vadkert 15 8 2 5 25-21 26 Gl.: Baranyi I. 2, Baranyi M., ill. gel, Angyal, Jakab. Edző: Lukinich Idegenben is magabiztos győzelmet 3-3 (0-1) 5. Mohora 15 7 4 4 31-22 25 Tamás, Kerekes L., Hepp Z., Bódi. Ákos. aratott az őszi idény bajnoka. Varsány, 100 néző, vez.: Káposzta. 6. Szügy 15 7 2 6 38-27 23 Sárga lap: Bagyinszki Z., Ba­Gl.: Berki, ill. Tari. Ifi: 1-2. Varsány: Baráth — Tóth, Mócsány, 7. Nagyoroszi 15 64 5 27-30 22 gyinszki M., Baranyi M., Hepp Z., Ke­Nagy csatában igazságos döntetlen Sipkó Sándor Percze R., Rigó, Fábián R., Percze Zs., 8. Romhány 15 7 0 8 40-38 21 rekes L., Jakubovics, Tamás. született. Ifi: 10-0. Bárány B., Petrovics G., Strehó, Bá­9. Rimóc .15 6 2 7 21-33 20 A vendégcsapat végig vezetve, jól Vizslás - Mátraszele A bajnokság állása rány G. Edző: Strehó András. 10. Varsány 15 5 3 7 25-30 18 játszva győzte le a jó erőkből álló ha­4-1 (2-1) 1. Mátraterenye 15 12 1 2 51-16 37 Szügy SE: Tucsek - Laczkó, Cser­11. Dejtár 15 5 1 9 2748 16 zaiakat. Ifi: 8-2. Vizslás, 100 néző, vez.: Tóth. 2. Zagyvaróna 15 10 3 2 42-18 33 venák, Szentgyörgyi, Jámbor, Dudás 12 Becske 15 43 8 28-38 15 Erdőkürt - Felsőtold Vizslás: Siffer - Jakab, Tóth, Győri, 3. E.-gerge 15 9 4 2 38-11 31 A., Bacskó, Osztrovics, Urbán T., Ma­13. Szendehely 15 43 8 31-50 15 4-0 (2-0) Keviczki, Körmöczi, Klajbán, Tru­4. N.-megyer 15 9 2 4 40-18 29 gos, Urbán L. Edző: Kárpáti László. 14. Nézsa 15 4 1 10 21-28 13 Erdőkürt, 100 néző, vez.: Kosik Sándor. bánszky, Nagy, Oláh, Barna. 5. Somos 15 9 2 4 38-24 29 GL: Bárány B. (2), Petrovics G., ill. 15. Bánk 15 4 1 10 3043 13 Erdőkürt: Nagy - Baráth, Makó, Edző: Kovács József. 6. Nagybárkány 15 8 1 6 41-34 25 Urbán, Magos, Dudás. 16. D.-palánk 15 25 8 18-31 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom