Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-07-08 / 261. szám

1998. november 7., szombat Hazai Körkép 7. oldal Tiltakozó közalkalmazottak A 900 ezer személyt tömörítő köztisztviselői és közalkalma­zotti kar érdek-képviseleti szervei elutasították a kor­mány jövő évi költségvetési törvényjavaslatának őket érintő részeit. A köztisztviselők és a közal­kalmazottak tiltakoznak a köz- tisztviselői béralap befagyasz­tása ellen. Elutasítják a terve­zett további létszámleépítése­ket, elfogadhatatlannak tartják a végkielégítés összegének csökkentését is. Nem értenek egyet a kormány azon javasla­taival, amelyek a jelenleg hatá­lyos köztisztviselői és hivatásos illetményrendszer további tor­zulását okoznák. A Köztisztviselői Érdek­egyeztető Fórum ülésén nem vett részt a közszférában mű­ködő legnagyobb szakszerve­zet. Kiss Sándor, a szervezet el­nöke távolmaradását azzal in­dokolta: a kormány példátlan módon megsértette a hatályos törvényeket, amikor egyeztetés nélkül a parlament elé terjesz­tette a köztisztviselők jogállá­sáról szóló törvény módosítá­sát. A szakszervezet csak akkor vesz részt a közigazgatási ér­dekegyeztetésben, ha a kor­mány garantálja az érdekegyez­tetés törvényes feltételeit, il­letve esély mutatkozik kölcsö­nösen elfogadható megállapo­dásra. A kormányzat nevében Thuma József pénzügyi állam­titkár kijelentette, hogy a 26 ezer forintos illetményalap nem növelhető. A közszféra dolgozói végül megállapodtak: november 14- én a Sportcsarnokban nagygyű­lést tartanak. Az egészséges életmódért Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Család- és Nővé­delmi Tudományos Társaság. A tagok népes táborán kívül részt vett a tanácskozáson az egészségügyi tárca politikai államtitkára is. A családvédelem alapeleme a megelőzés, ezért az Égészség- ügyi Minisztériumnak kiemelt feladata az ilyen jellegű prog­ramok támogatása - mondta beszédében Pusztai Erzsébet. - Fontos az is, hogy az általános iskolákban megkezdődjön az egészségnevelés. Ehhez szük­séges, hogy a védőnők is be­kapcsolódhassanak az okta­tásba. A program mihamarabbi megkezdése érdekében Pusztai Erzsébet - mint mondta - már megkezdte az egyeztetést az oktatási tárca szakembereivel. Az államtitkárnő szerint ugyanilyen fontos a nőket a szülésre felkészítő, a kora­szülést megelőző és közvetle­nül a szülés utáni anya-baba kapcsolatot erősítő programok kiterjesztése és támogatása is. Ezt követően a szervezet közgyűlése megszavazta az alapító okirat módosítását, aminek értelmében közhasznú társasággá alakulhatnak. A je­lenlévő tagok elfogadták a tár­saság idei tevékenységéről ké­szült beszámolót is. A számadásból a többi kö­zött kiderül, hogy a társaság tagjai az idén jelentős eredmé­nyeket értek el a terhességmeg­szakítások csökkentésének ügyében, s jelentős haladást ér­tek el a szexuális felvilágosítás területén is. (h. gy.) Kevesebb az állástalan A képzési programok is segítettek Az év első tíz hónapjában csaknem húsz százalékot esett a regisztrált munkanélküliek száma Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint ha­zánkban jelenleg 392 ezren vannak állás nélkül. Ez 8,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A most nyilvánosságra került adatok némi derűlátásra adhat­nak okot: a tavaly októberi számok még 450 ezer állásta­lanról és 10,1 százalékos mun­kanélküliségi rátáról szóltak. A jó hír bejelentésével egy­idejűleg a Szociális és Család­ügyi Minisztérium és az Orszá­gos Munkaügyi Módszertani Központ tegnap közzétette az 1997-ben befejezett munkaerő­piaci programok eredményét is. A felmérést azok között a mun­kanélküliek között végezték, akik részt vettek az OMMK képzési programjában. A képzés befejezése után a résztvevők 48 százaléka tudott elhelyezkedni. A meglehetősen alacsony el­helyezkedési arányt a közép­fokú végzettségű pályakezdők nagy száma indokolja. Ők ugyanis csak továbbtanulási esélyeiket akarták javítani. A továbbképzés Budapesten fejenként 168 ezer forintba, vi­déken csupán 60 ezer forintba került. (bereczki) Az 1970. évinél magasabb víz sem okozott korábbi méretű károkat Levonulóban az árhullám A Tisza magyarországi szakaszán tegnapig sehol nem volt gátszakadás és halálos áldozatot sem követelt az évszázad legnagyobb tiszai árvize. Esőzés a napokban nem várható.-A megerősített töltések el­lenállnak az áradásnak - tájé­koztatta lapunkat a kora esti órákban Váradi József a KHVM főosztályvezetője, az országos műszaki irányító­törzs vezetője. Az ukrajnai te­rületen történt gátszakadásról szólva elmondta: a vízügyesek eddig nem tapasztalták, hogy a folyó medrén kívül magyar te­rületekre folyna a víz. Hammang Henriktől, a mi­nisztérium árvízhelyzeti ügye­letesétől megtudtuk: pénteken délelőtt Tarpa-Tivadar térsé­gében tetőzött a tiszai árhul­lám, Tiszakórodnál a vízszint elérte a 890 centimétert. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a vízügyi dolgozók állandó készültségben várják a folyón lefelé tartó árhullámot. Tegnap napközben négy he­lyen is sikerült megemelni a gátak magasságát. Tarpa és Szatmárcseke térségében 1300-1300, Kisar-Panyólánál 1200, Tivadarnál 300 méter hosszúságú nyúlgátat építettek homokzsákokból. Magyar ha­tárában 800 méteres töltés­korona emelését kezdték meg. Az éjszaka folyamán nagy­jából Vásárosnamény térsé­géig vonul le az árhullám. A gátak már nagyon megvisel­tek, de még ellenállnak a má­sodpercenként 4500-5000 köbméter vizet szállító, höm­pölygő áradatnak. Gyurkovics Sándor, az ár- vízvédelem irányítója el­mondta: a veszély azután csökken majd, ha Tokajnál már tetőzött a Tisza. Ez várha­tóan csak egy hét múlva kö­vetkezik be. Az államtitkár szerint a mentésben az eddigi példás együttműködést kell folytatni, hiszen az elkövet­kező nehéz napokban valószí­nűleg további 25 kilométeres szakaszon szükséges a nyúlgát kiépítése. Ehhez 800 ezer ho­mokzsák áll rendelkezésre. A magyarországinál lénye­gesen nagyobb pusztítást vég­zett a Tisza Ukrajna magyar­lakta vidékén, a kárpátaljai te­rületen. Péntek délután kezdett kritikussá válni a helyzet a Ti­sza és a Latorca közé ékelő­dött Csap térségében; a várost megpróbálják megmenteni. A szlovák határ melletti Sztrázs és Tiszasalamon^községeknél a folyó már átcsapott a gáton, és megkezdték a lakosság kite­lepítését. A Latorca tetőzését szombatra várják. A meteorológiai előrejelző szolgálat ügyeletesétől meg­tudtuk: a Tisza vízgyűjtő terü­letén a hét végén számottevő csapadék nem várható. Eltemették Tolnay Klárit. Hozzátartozók, pályatársak, közéleti személyiségek és a tisztelők százai kísérték utolsó útjára Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és ki­váló művészt pénteken a budapesti Farkasréti temetőben. fotó: feb/diósi imre Kevés az esély rá, hogy a parlament kétharmada elfogadja a javaslatot • t Ügyészség koimányfelügyelettel? Az ügyészség alkotmányjogi státusának megváltoztatása a kormányzat indoklása szerint a hatékonyabb bűnüldözést szolgálná. A testület közvetlenül az igazságügy-miniszter fel­ügyelete alá kerülne. A tárca vezetője által a parla­ment elé terjesztett javaslat nem talált osztatlan helyeslésre a Házban. Az MSZP bizalom- hiányon alapuló ellenzése, és az SZDSZ támogatásának fel­tételekhez való kötése meghiú­síthatja a kormányzat elképze­lését, hiszen az ügyészség köz­jogi státusának megváltozta­tása alkotmánymódosítást igé­nyel, s így a parlament kéthar­mados többségének helyeslő szavazatára van szükség. A Dávid Ibolya által veze­tett minisztérium éppen a ja­vaslat elfogadásának nagyobb esélye érdekében finomított elképzelésein. Az előterjesztés szigorú garanciarendszer mel­lett tenné csak lehetőve a kormány számára, hogy irá­nyítsa az ügyészséget. A kormányzat szeretne al­kut kötni a javaslat ellenzői­vel; ehhez nemcsak a szocia­lista frakció többségét, de a módosító javaslataihoz ra­gaszkodó SZDSZ-t is meg kell győznie. Ha ez nem sikerül, búcsút kell mondaniuk elkép­zeléseiknek. H. M. Allamtakarékosság. Az előző kormány kötelezettség­vállalásaiból eddig mintegy 600 milliárd forintot sikerült le­faragni egyes kormánydöntések révén - mondta Gulácsi Gábor, a Gazdasági Minisztérium köz- igazgatási államtitkára. Gulácsi a teljesség igénye nélkül meg­említette a Nemzeti Színház, a budapesti metró, a nagymarosi gát és a nyugdíjemelés ügyét. Partner önkormányzatok. A kormány partneri kapcsolatra törekszik az önkormányzatok­kal, s kinyilvánította szándékát, hogy a parlamenti előterjeszté­sek során az önkormányzatok szövetségeit a döntések része­seivé teszi - hangsúlyozta Bal- say István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a megyei jogú városok jegyzői és a me­gyei önkormányzatok főjegy­zőinek tanácskozásán. Mostoha kultúra? Az MSZP számításai szerint 1999-ben - a kormány ígéretével szemben - hatmilliárd forinttal kevesebb jut a kulturális és közművelő­dési szférának - jelentette ki egybehangzóan Vitányi Iván és Lendvai Ildikó a szocialista frakció pénteki tájékoztatóján. Az MSZP-s politikusok szerint a kultúra területén megkezdő­dött a visszaállamosítás. Korlátozott kártalanítás. A CB Bróker Rt. befektetőit befa­gyott jogos követeléseikért egymillió forintos értékhatárig kártalanítja a Befektetővédelmi Alap - közölte Farkas Péter, a BEVA ügyvezető igazgatója. Az első kifizetések december 4-én kezdődnek. Behívták az Astrákat. Közel másfél ezer Magyarországon futó új Opel Astra kormány- oszlopának rögzítését kell el­lenőrizni - közölte tegnap az Opel Hungary. A márkaszervi­zek díjmentesen végzik az egyes autókban hallható furcsa zajok miatt szükségessé vált el­lenőrzést. Gabonatámogatás. A jövő hét közepéig - november 11-ig - igényelhetik a garantált áras felvásárlásról lemondó gazdák a nekik járó tonnánkénti 3000 forintot - közölte pénte­ken a Mezőgazdasági Szövet­kezők és Termelők Országos Szövetsége. Az igénylésre megszabott határidő jogvesztő hatályú. Hídtolvajok. Három ember egy Kamaz teherautóval nyolc­vanhárommillió forint értékű pontonhidat lopott *el alkatré­szenként Nagyszentjános térsé­gében - közölte Bánhalmi Zsolt alezredes, a Győr-Moson-Sop- ron Megyei Rendőr-főkapi­tányság illetékes tisztje. A fém­anyagot a tettesek eladták a MÉH-nek. A látogatóknak csaknem a fele vidékről érkezett Nyílt nap a Műegyetemen Tegnap egy napra bárki belekóstolhatott az egyetemisták éle­tébe, legalábbis azok, akik ellátogattak a Budapesti Műszaki Egyetemre. Persze, elsősorban középiskolásokat vártak, akik azt fontolgatják, hogy a „mérnökképzőbe” jelentkeznek. A hangulat nagyon jó volt, amolyan diákos. És igazán ér­dekes előadásokat hallhattak- láthattak a fiatalok. „Büszkék vagyunk arra hogy ezek a rendezvények évről évre sikeresek. Hat évvel ezelőtt a Budapesti Műszaki Egyetem volt az első olyan felsőoktatási intézmény, amely nyílt napot tartott. Azóta számos egyetem és főiskola követte ezt a példát, nem kis sikerrel” - mondta dr. Detrekői Ákos, az intézmény rektora. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen ellátást tud nyújtani az egyetem a vidékről érkező hallgatóknak. Vörös Ferenc rektorhelyettes elmondása sze­rint náluk a legjobb a kollégi­umi arány: a vidéki diákok 60 százalékát tudják elhelyezni. A többiek is jó eséllyel pályáz­hatnak lakhatási támogatásra. A kollégiumi elhelyezéssel a jelenlegi hallgatók is elégedet­tek, többen elmondták, hogy az egyetemi szálláshelyen jó a hangulat, s könnyen összerá­zódnak az ország különböző pontjairól érkezett diákok. A baj csak az, hogy nem könnyű bekerülni a Műegye­temre. A „divatos” szakokon, mint amilyen az informatika vagy az építészet, többszörös a túljelentkezés. Tegnap is elő­fordult, hogy egyes előadókra ki kellett tenni a „megtelt” táb­lát. A nyílt napra egyébként több mint ötezren voltak kíván­csiak, közülük sokan vidékről érkeztek. Néhány középiskola különbusszal szállította a fővá­rosba érdeklődő diákjait. Má­sok már kora reggeltől a hely­színen várakoztak, nehogy le­maradjanak. A jó szervezés és a kétmillió forint, amit az egyetem erre a napra áldozott, meghozta a kí­vánt hatást: mindenki nagyon jól érezte magát, és sokan ked­vet kaptak idejárni. Révész Renáta Szélcsatorna-kísérlet az áramlástani tanszéken FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom