Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-07-08 / 261. szám

1998. november 7., szombat SZÉCSÉNY Hatezer aláírás az érdekérvényesítés kosarában Tiltakozunk, tehát vagyunk (Folytatás az 1. oldalról) a munkaadót és munkaválla­lót érintő terv, kormányzati rábólintás váltotta ki ezt a magatartást, reflexet. S bár sokan kétkedve vagy közöm­bösen nézik a demokratikus „harcászati” megmozdulást, az MSZOSZ és hívei kitarta­nak az aláírásgyűjtés folyta­tása mellett. Kiváló „mérce” ez arra, hogy - mint Agner Gyula, az MSZOSZ megyei képvisele­tének vezetője mondta - megmutassák, hányán azono­sulnak elképzeléseikkel. S számszerű tényekkel mondja­nak határozott nemet azokra az alaptalan feltételezésekre, amelyek szerint nincs tömeg az adott esetben hangoztatott véleményük mögött, csupán néhány vezető fantáziája ló­dult meg. Azt, hogy melyik „fronton” ténylegesen milyen célokat fognak érvényesíteni a „gyü­lekező” aláírások, Agner Gyula szerint is nehéz lenne jelen pillanatban megmon­dani. Ami azonban bizonyos: folytatják, amit elkezdtek, várják a további tiltakozó nyi­latkozatokat. Nógrádban.haW jyrpn írták alá eddig az íve­ket, november 13-án lesz az újabb összesítés. (mj) Közlekedik a család - döntő Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Balassagyarmati előadás és kiállítás — Könyv jelent meg — Széles körű munkásság Nagy Ivánra emlékeztek - Földi javak, érdemek Előadás az emlékünnepségen fotó: rigó tibor (Folytatás az 1. oldalról) kimutatta a nemzeti polgároso­dás előzményeit, mi az, amit ér­téknek tart. A tizenhárom kö­tetben kiadott Magyarország családai címerekkel és nemze­dékrendi táblákkal című mun­káját alapműként tartjuk szá­mon. Ebben található egy szö­veg a Nagy Iván által is képvi­selt értékkategóriákról. Ezek: a szorgalom, a takarékosság, pénzügyi fegyelem, jó gazdál­kodás, műveltség, az előítéle­tektől mentes vélemény, a nem nemesi társadalom önszervező­dése, amelyek a polgári érték­rend alapjait képzik. Bertényi Iván rámutatott az író széles körű munkásságának hibáira, azt elismerve, hogy 130 éve nem született méltó ve- télytársa művének. Nagy Iván váci éveiről tartott előadást Horváth M. Ferenc. Praznovszky Mihály a Magyar Tudományos Értekező szer­kesztésében végzett munkássá­gát elemezte a nagy tudósnak. Pálmány Béla az 1870-78-as országgyűlési naplók szerkesz­tői munkásságát elemezte, ame­lyek Nagy Iván nehéz éveit je­lentették. Elévülhetetlen érde­mei vannak Nagy Ivánnak a Nógrád megyei múzeum kiala­kításában - mondta Limbacher Gábor, aki a tudós hazaszerete­téről írt tanulmányt. Több rendben gyűjteményi egysége­ket ajánlott fel a múzeum szá­mára és végül minden földi ja­vát Balassagyarmaton székelő Nógrád vármegyei múzeumi társulatra hagyományozta a haza iránti eszményi szeretet jegyében. A földdel gazdálkodó Nagy Iván horpácsi éveiről szólt Ha­usei Nándor tanulmányában. Az emléknapon jelent meg Tyekvicska Árpád szerkesztésé­ben Nagy Iván naplója, a Nagy Iván Történeti Kör és a Nógrád Megyei Levéltár könyvsoroza­tának részeként. Szabó E. Kényeztetésre ott a turkáló - „Spórolásból áll az életünk” - Takarékos vidék ez Mire telik abból, ami muszájból elég? November 7-én, szombaton, azaz ma Salgótarjánban ren­dezik meg a Közlekedik a csa­lád baleset-megelőzési, közle­kedésbiztonsági vetélkedő idei megyei döntőjét. Az országos vetélkedősorozat előzményei 1994-re vezethetők vissza, amikor a megyei baleset­megelőzési bizottság - a hajdú- bihariakkal együtt - országos el­sőként rendezte meg a Közleke­dik a család - közlekedik a falu elnevezésű vetélkedőt, aminek Bér község adott otthont és 108 család vett részt rajta. Olyan baleset-megelőzési programot hirdettek meg, amelynek célja, hogy a közlekedők széles rétege­inek figyelmét ráirányítsa a biz­tonságos, balesetmentes közle­kedésre, a szülői példamutatás fontosságára, a családi közösség nevelő erejére. A mai megyei döntőt a városi selejtezők előz­ték meg, amelyeket a rendőrka­pitányságok segítségével június elejétől szeptember végéig bo­nyolítottak le a városi baleset­megelőzési bizottságok. Ezeken összesen 70 család vett részt, s városonként az első kettő jutott a megyei döntőbe. Ma délelőtt a megyei rendőr­főkapitányságon a vetélkedő családok KRESZ elméleti isme­retekből, elsősegély-nyújtási gyakorlati tudásból, valamint járművezetésből mérik össze felkészültségüket. A versenyben a balassagyarmati dr. Majoros Ferencék, a dejtári Kovács Sándorék, a mátraterenyei Kot- roczó Józsefék, a nemti Le- hoczki Károly ék, a pásztói Opolcsik Imréék és Veréb Jáno- sék, a diósjenői Horváth Im­réik, a nagyoroszi Szarvas Fe­rencék, az etesi Mravcsik Józse­fék, a salgótarjáni Szikora Tibo- rék, a rimóci Kiss Jánosék és a szécsényi Adám Józsefék vesz­nek részt. Az első két család képviseli majd a megyét. (Folytatás az 1. oldalról) a lyukas zoknit megstoppolja.- Spórolás? Egyébből se áll az életünk! Mi ezt megszoktuk, erre neveltek - mondja a pásztói Báth Jánosné. - Disznót hizlalunk, csirkét tartunk, nem megyünk az ábécébe zsírért, tojásért. Ma­gunkra keveset költünk, van egy­két jövő-menő ruhánk, ne adj’ Is­ten betegségre tartalékolt hol­mink. Ennyi elég is. Amink van, a gyerekekre költjük, őket segítjük, mert építkeztek, s még mindig van híja a háznak: a jövő héten csempéznek, s ha minden jól megy, karácsonyra költöznek.- Azt mondják, rossz soruk van a mai fiataloknak, pedig, ha az ember végignéz ezen a szécsé­nyi, külvárosi házsoron, vado­natúj vagy csaknem kész kisebb palotákon lakóikat, tulajdonosai­kat nyugodtan lehet irigyelni. Ezek az épületek szülői segítség­ből épültek, tulajdonosaik jó ré­sze a környező falvakból - Ri- mócról, Varsányból, Nógrádsza- kálból származik. Nekik ezzel óriási az előnyük azokkal szem­ben, akik majd kizárólag a saját pénzükből rakják vagy próbálják összerakni a lakásra valót. Én zöldség-gyümölcs kereskedő va­gyok, harminc éve dolgozom, de nem hiszem, hogy a két lányom­nak - ha férjhez mennek - annyit tudjak adni, mint ezek az embe­rek. Pedig becsületesen melózok. Talán túlságosan is... Gy.-né, Kati szintén szécsényt háziasszony, minivállalkozása, három gyereke és kisunokaja van, pénzét figyelmével egye­Hírek Fiatal állástalanok Karancslapujtö - Harmincöt pályakezdő munkával való ellá­tása okoz gondot az önkor­mányzatnak. Nyolcvan száza­lékuk képzetlen, s nem biztos, hogy átképzéssel alkalmassá lehet tenni őket magasabb igé­nyű munka elvégzésére. A je­lenlegi helyzet az egyébként is meglévő szociális gondokat növelik, terhelik a község költ­ségvetését. Szociális ellátás Jobbágyi - A községi önkor­mányzat 1998. első fél évében 128 főt részesített segélyben, 1 millió 492 ezer forint értékben. A munkanélküliek jövedelem- pótló támogatása az első fél év­ben - 95 fő részére - 3 millió 118 ezer forint volt. Családvédelem Sóshartyán - Az önkormány­zat a községi Egészségterv-pá­lyázaton, a Soros Alapítványtól családvédelmi előadások meg­tartására 230 ezer forintot nyert. A kapott összeg egy ré­szét az előadások finanszírozá­sára használják fel, de jut pénz különböző propagandaanyagok készítésére is. A feltételek sze­rint az előbbi összeget egy éven belül kell elkölteni. Gazdakereső Salgótarján - Fekete, közép­termetű kutyának és egy német­juhásznak keres sürgősen gazdát az Állatotthon Alapítvány. Tele­fon: 32/311-840. Négy fekete, il­letve csíkos kölyökmacskát is örökbe adnának az állatvédők. Érdeklődők (az esti órákban) hív­ják a 32/435- 174-es számot. tembén nagy gondossággal osztja be. Hogyan is?- Ebédet hordunk, de főzök is, szerencsére a családom nem ra­gaszkodik a húsos ételekhez, sze­retik a főzeléket, tésztaféléket. Nekem diétáznom kell, s a szük­séges élelmiszerek sajnos, nem olcsók, ezen nem tudok takaré­koskodni. Kocsink nincs, üdülni idén egy hét végén voltunk, Jászá- rokszálláson. Ennyire tellett. Egy nő, ha ráteszi a célt, a taka­rékoskodás ezer apró módjára rá­jön. Kitapasztalja, hogy nem min­dig az az olcsóbb, ha süt, de job­ban jár, ha benéz egy turkálóba.-A használt ruha potom áron megvehető, s az ember nem saj­nálja kidobni vagy tovább adni, ha elunja - árulja el a saját ruhatára felfrissítésének módszerét a tar­jám fodrásznő, aki még kezdőnek számít a szakmájában. Rendsze­resen járja a belvárosi „turikat,” s mindig talál valami kedvére valót. Barátnői között van egy-két csa­ládanya is. Egyikük - Pintér La- josné - biztosítási ügynök, kissé ironikusan jegyzi meg: -Húszévesen nem gondoltam volna, hogy lesz idő, mikor má­sok levetett ruhadarabjaival, a százforintos boltban vásárolt szé­pítőszerekkel „kényeztetem” ma­gam. A tisztítószereket is az ol­csóság szerint részesítem előny­ben, ha vásárolok. Születésnapi kívánságom a könyv, amire alig telik. A helyzet az, hogy felnőttek a gyerekek, rájuk költünk többet, s a fizetésünk gyarapodásának mértéke cammogás az infláció fu­tásához képest... (M.J.) Astra sedan premier és Opel Kupa kosárlabdaverseny Kenderesinéi Az Opel nagy dobása! Mozgalmas hét vége elé néz Kenderesi Géza, a salgótarjáni Opel- márkakereskedés tulajdonosa. Országosan most mutatkozik be az Astra sedan változata, sor kerül ingyenes autóátvizsgálásra és szombaton rendezik meg a pénzdíjas kosárlabda-dobóversenyt.- Újabb csemege az Opel-ra­jongóknak az új Astra sedan. Mit kell tudni az autóról?- Az új Astra májusi premi­erje után most mutatkozik be először a sedan. A megnyújtott csomagtér 460 literesre nőtt, ami ideális családi autóvá teszi az egyébként rendkívül ele­gáns, egyben dinamikus vonal- vezetésű autót. A tesztmagazi­nok is kiemelik: az Opel Astra sedan légellenállása 0,29 cw, ami páratlan a maga nemében, s a karosszé­ria úgynevezett csava- rodási merevsége talán a legjobb a kategóriá­jában. A vásárlók szá­mára a legfontosabb: a sedan mindössze 100 ezer forinttal drágább a lejtős hátú testvérénél.- Európa számos or­szágában megkezdték a forgalmazását. Milyen tapasztalatokkal ?-Akkora az érdeklődés, hogy még bemutató autót is alig tudtam szerezni. Mikor az elsőt elhoztam, még a viasz rajta volt, már akkor elkelt... Nyugat-Eu- rópában is sorban állnak érte, s ez pár hónapig nálunk is így lesz. A lejtős Astrára májusban leadott igényeket október köze­pére tudtuk teljesíteni, annak el­lenére, hogy a hazai autókeres­kedőket egyaránt érintő forint- leértékelés miatt egyszer árat kellett emelni.-S mi a helyzet a kifutóban lévő Astra classic szériával?- Más kategória, mások ér­bármilyen márkáról is legyen szó. De vigyázzanak, mert mindkét akció csak december 31-ig tart!- Sokan tudni vélik, hogy az Opel kamatmentes hitelre is vásárolható...- A hír igaz, de csak akkor, ha a vevő legalább a vételár 55 százalékát kifizeti. Ha ennél kevesebb a pénze, akkor is kedvező kamatot számít fel az Opel Bank. Csodák persze nincsenek, ezt mindenkinek tudnia kell. Az üzlet akkor korrekt, ha mind az eladó, mind a vevő úgy érzi, jól járt.- A mostani hét végén azonban nemcsak az új autókban gyö­nyörködhetünk.- Úgy érzem, mindig is nagy pár­tolója voltam a sportnak, s ennek je­gyében rendezzük meg - közösen a salgótarjáni kosara­sokkal - a pénzdíjas csapat- és dobóver- senyt, szombaton 14 órától, itt, a szalon vásárlók számára. Szalonon melletti parkolóban. Számomra keresztül egyébként is bizton- a sport támogatása nem adako­deklődnek iránta. A népszerű­sége - nyugodtan állíthatom töretlen. A piaci mozgásokat figyelve ezt a típust azok ve­szik, akik már rendelkeztek egy nem túl koros nyugati, vagy japán autóval, s most egy újabbra vágynak. Tehetik, mert most hihetetlenül ked­vező feltételeket kínál szá­mukra is az Opel Bank. Ná­lunk a használt autó beszámí­tása készpénzt jelent, az újat ságosabb az értékesítés.-S mi a helyzet a többi ti- pussál?- Limitált darabszámban je­lent meg az Opel Corsa beat modellje, amelyhez most l^Q ezer forint értékben adunk egy: nagyon komoly Blaupunkt rá-', diós magnót, illetve 50 ezer \ forint értékű üzemanyag-utal­ványt. A gépkocsi ráadásul alapáron vihető el. Aki viszont a Vectrát választja, most 200 ezer forinttal nagyobb össze­gért számítjuk be régi autóját, zás, nem ajándék, hanem üzlet, hiszen ez a sportág is rengeteg embert vonz. Remélem, hogy a kedves olvasó sem marad ott­hon! Híreim szerint a progra­mot egy bemutató is színesíti, amelyet Theodore Tucker ame­rikai kosaras ad elő, sőt, a bát­rabbak dartversenyben is ösz- szemérhetik tudásukat. Megéri lejönni minden au­tósnak, hiszen most ingyen át­vizsgáljuk vendégeink sze­mélygépkocsiját, ami a tél kö­zeledtével talán időszerű is. Eladó telkek, idegeneknek hatszoros áron Módosított rendezési terv Nógrádsáp - Az önkormány­zat ez év elején módosított te­lepülésrendezési tervének megfelelően 12 új otthon épí­tésére szolgáló telket alakított ki a település különböző ré­szein, amelyek nem közműve­sítettek. A helybeliek 20 forin­tért vehetik az önkormányzat tulajdonában lévő házhelye­ket, a máshonnan érkezőknek pedig 120 forintot kell fizetni négyzetméterenként. A falu szép természeti környezetét egyre jobban másutt is felis­merik, főleg budapestiek. A kívülről érkezettek közül hár­man már felépítették házukat. A testület a rendezési tervben jóváhagyta, hogy 1999-ben új településrészt alakít ki a falu központjában, közel a temp­lomhoz, a fiatalok otthonte­remtése érdekében. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára pályázatot hirdet a kamara által működtetett gazdaságfejlesztő közhasznú társaság ügyvezetői feladatainak ellátására. Pályázati feltételek: -felsőfokúiskolaivégzettség,- vállalkozási területen és a számvitelben való jártasság,-jó szervezőkészség és kreativitás. Afeladat ellátása 6 órás munkakörben, nyereségérdekeltségi alapon történik. Apályázatokat a szakmai önéletrajz és iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okmányok másolatával 1998. november 20-ig az alábbi címre kérjük benyújtani: Berenténé dr. Kurucz Erzsébet NKIK titkára < 3101 Salgótarján, Pf. 145. <£ Nógrád Volán Rt. Autóbusz-közlekedési Részvénytársaság Salgótarján, Rákóczi út 137-139. GEPJARMUVEZETOK FIGYELEM! A Nógrád Volán Rt. az alábbi szaktanfolyamok beindítását tervezi: nemzetközi árufuvarozói, ✓ nemzetközi autóbusz-vezetői, ✓ belföldi fuvarozói, szolgáltatói, ✓ belföldi autóbusz-vezetői, szolgáltatói, ✓ belföldi és nemzetközi árufuvarozói, vállalkozói. A tanfolyamokat követően a vizsgákat azonnal megrendezzük. Jelentkezés: 1998. november 24-ig az rt. központjában, munkaerő-gazdálkodás, I. em. 18., munkanapokon 7.00-14.00-ig. ?? : (32) 440-800/180, 181-es mellék. Fax: 32-441-682

Next

/
Oldalképek
Tartalom