Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-06 / 260. szám

1998. november 6., péntek SporTTüköR 7. oldal Focistapalánták tornája Salgótarjánban Győztek az „üvegesek” A szokottnál is hangosabb volt az elmúlt hét végén a zagyvapálfalvai Arany Já­nos Általános Iskola torna­terme, ahol az 1988 után született focistapalánták Góliát-McDonald’s terem­labdarúgó-tornáját ren­dezték meg. A részt vevő nyolc csapat két négyes csoportban kezdte meg az előcsatározásokat. A nagy iramú, küzdelmes cso­portmérkőzéseket követően játszották le a helyosztókat. A finálét végül az ezen a napon a legegységesebb csapatnak tűnő ifjú „üvegesek” nyerték, az ugyancsak nagyszerű telje­sítményt nyújtó szécsényi fia­talokkal szemben. A nagy közönségsikert arató rendezvényről nézők, szakemberek egyaránt elis­merően szóltak, bár Bállá Ár­pád főszervező és segítői számára a legnagyobb dicsé­retet a részt vevő gyermekek igazi örömfocija jelentette. A Góliát-McDonald's fo- cishow ezzel természetesen még távolról sem ért véget. Ma délután 2 órától az 1990 után született ifjú „labda­zsonglőrök” mérik össze tu­dásukat a pálfalvai focipara­dicsomban. Eredmények. A csoport: Szécsény - St. Petőfi 2-1. Gl.: Varga G„ Szmolnik, il­letve Laczkó. Karancslapujtő - Rimóc 1-4. Gl.: Oláh Gy„ illetve Bangó A., Bangó N., Szép (2). Szécsény - Karancsla­pujtő 2-0. Gl.: Varga G„ Bu­sái. St. Petőfi - Rimóc 0-0. Szécsény - Rimóc 1-1. Gl.: Szép, ill. Varga G. St. Petőfi - Karancsla­pujtő 2-0. Gl.: Morócz (2). A csoport végeredménye: 1. Szécsény, 2. Rimóc, 3. St. Petőfi, 4. Karancslapujtő. B csoport: Balassagyar­mat - St. Öblös 1-3. Gl.: Szász, illetve Simon Attila (3). Nógrádmegyer - Mátra- terenye 1-1. Gl.: Botos, il­letve Czene. Balassagyarmat - N.-me- gyer 4-0. Gl.: Koltay 2, Pin­tér, Szász. St. Öblös - Mátraterenye 4-1. Gl.: Simon Attila (2), Simon András, Kiss, ill. Kaj- tor. Balassagyarmat - Mátra- terenye0-0. St. Öblös - Nógrádme­gyer 3-0. Gl.: Simon Attila 2, Simon András. B csoport végeredménye: 1. St. Öblös, 2. Balassa­gyarmat, 3. Mátraterenye, 4. Nógrádmegyer. Helyosztók. A 7. helyért: Nógrádmegyer - Karancs­lapujtő 2-1. Gl.: Botos (2), il­letve Oláh Gy. Az 5. helyért: St. Petőfi - Mátraterenye 2-2. GL: Mo­rócz, Laczkó, illetve Kajtor 2. A 3. helyért: Rimóc - Ba­lassagyarmat 2-1. GL: Szép (2), ill. Pintér. Döntő: Szécsény - St. Öb­lös 0-1. GL: Simon Attila. A torna végeredménye: 1. St. Öblös, 2. Szécsény, 3. Ri­móc, 4. Balassagyarmat, 5. St. Petőfi, 6. Mátraterenye, 7. Nógrádmegyer, 8. Karancsla­pujtő. A tornán kiemelkedő telje­sítményt nyújtó játékosoknak a rendezők különdíjjal ked­veskedtek. A torna gólkirálya: Simon Attila (St. Öblös) 8 góllal. A mezőny legjobb játékosa: Varga Gergely (Szécsény). Legjobb kapus: Mócsány Roland (Rimóc). Sipkó Férfi labdarúgó- és teniszcsapat-mérkőzés Nyert a salgótarjáni áfész Ismét megmérkőzött egy­mással a napokban, a salgó­tarjáni városi sportcent­rumban a két régi rivális, a salgótarjáni áfész és a haj­dani IKV, jelenleg Tarjánhő labdarúgócsapata. Az össze­csapást 4-2-es félidő után 7-4-re a szövetkezet nyerte. A salgótarjáni áfészban ját­szott: Vámos - Dóra, Manu- sek, Tavaszi, Pindroch, Seregi, Varga, Mogyoró, Bozó, Csaba, Kovanic, Kakuk. A Tarjánhőben pályára lé­pett: id. Csonka - Pünkösdi, Hanusz, Csillik, Gabora, Handó, Tóth, Endreiter, Már­tinké, Berecz, Gabora, ifj. Szojka, Bize. Góllövők: Dóra, Bozók (2—2), Tavaszi, Pind­roch, Seregi, illetve Tóth, ifjú Szojka, Csillik. Az áfész és a Losonc tenisz­csapata is összemérte tudását a teniszsátorban, s előbbi 4-2-re győzött. A hazaiak színeiben szere­pelt: Manusek, Bölcső, Ba- gyinszki, Jávori. A vendégeknél ütötte a labdát: Csaba Z., Miro Kova­nic, Lavrik Jan, s besegített Se­regi Albert. Győzött: Manusek, Bolcsó, Bagyinszki, a Manusek-Bolcsó páros, illetve Seregi, a Kova- nic-Seregi kettős. A remekül szervezett, szín­vonalas program a Tarján ven­déglőben, a fehér asztal mellett folytatódott. A játékosok megállapodtak egymással, hogy a jövő eszten­dőben legalább kétszer össze­mérik a tudásukat. Labdarúgó megyei I. osztály - Karancslapujtő Berkenyére, Kisterenye a Volánhoz látogat Folytatódik az élen a páros Három forduló van már csupán hátra a megyei első osztá­lyú labdarúgó-bajnokság őszi idényéből. Ennyiszer 90 per­cen keresztül kell még helytállniuk a csapatok játékosainak, s aztán jöhet a jól, vagy kevésbé jól megérdemelt téli pi­henő. Egyébként ez a hét vége sem lesz izgalmaktól mentes, hiszen a Diósjenő csapatán kívül minden élmezőnyhöz tar­tozó gárda idegenben próbál majd szerencsét. Berkenye (10.) - Karancsla­pujtő (1.) Nem lesz sétagalopp a listavezető számára ez a nyu­gat-nógrádi kirándulás, hiszen a szimpatikus újonc együttes el­sősorban az otthoni meccsein szokta gyarapítani pontjai szá­mát. Izgalmas, eseményekben gazdag találkozónak ígérkezik ez a 90 perc. German József edző (Berke­nye): - Egyéb elfoglaltság mi­att nem tudok ott lenni csapa­tom Lapujtő elleni mérkőzésén. Remélem, sportszerű találko­zón „emlékezetessé” tesszük Karancslapujtő számára a ber­kenyéi vendégjátékát. Sipkó Sándor edző (Karancs­lapujtő): - Nem csak én számí­tok nehéz összecsapásra, ugyanis játékosaimon nem lát­tam az edzésen „lötyögni a mel­lényt”. Egy biztos: három pont begyűjtése esetén nagyon jó pozícióba kerülnénk, de ehhez vélhetően lesz szavuk a házi­gazdáknak is. Nagybátony (14.) - St. Acél (3.) Nagy „csörte” várható a két nagy múltú csapat hét végi ta­lálkozóján. A házigazdák jelen­leg ugyan kiesőhelyen tanyáz­nak, ám az utóbbi két meccsü­ket megnyerték, tehát felszálló ágban vannak. Az „acélos fiúk” gólparádét rendeztek ugyan az elmúlt fordulóban, győzniük azonban mégsem sikerült. Verebélyi Attila játékos-edző (Nagybátony): - Az utóbbi he­tek sikerei után sem egyszerű a helyzetünk, így a hátralévő for­dulók során nem lehet más cé­lunk, mint minél több győzel­met aratni. Nem kivétel ez alól a mostani 90 perc sem, bár tud­juk, hogy a SESE is nyerésre játszik majd. Horváth Gyula edző: - Célja­ink eléréséhez nyernünk kell, bár helyzetünket nehezíti, hogy sárga lapok begyűjtése miatt nem számíthatok Fancsik és Garami játékára. Diósjenő (4.) - Jobbágyi (9.) Továbbra is szárnyal az év meglepetéscsapata, a Diósjenő. Most egy nagyon masszív Horváth Gyula (St. Acél) győzelmet vár a csapatától együttes védelmét kell(ene) fel­törniük a házigazdáknak, de a gólgyáros Vanda eddigi telje­sítményét figyelembe véve ez cseppet sem tűnik megoldhatat­lan feladatnak. Gerda Gyula edző (Diós­jenő): -Előző heti nagyszerű szereplésünket koronázhatnánk meg, ha a vasárnapi búcsúra készülődő szurkolótáborunk hangulatát előmelegítenénk. Ezt a célunkat csak jó játékkal és győzelemmel valósíthatjuk meg. Koncsik László edző (Jobbá­gyi): - Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a hetek óta jó formá­ban lévő Villtesz otthonában. Tisztában vagyunk vele, hogy ennek a találkozónak egyértel­műen a hazaiak az esélyesei. Ennek ellenére fegyelmezett, taktikus játékkal képesnek tar­tom csapatomat a pontszer­zésre. Nagylóc (11.) - Héhalom (6.) Az elmúlt heti nagyszerű második félidei teljesítményé­vel megfosztotta hazai veret­lenségétől a kazári együttest Gyebnár Gyula legénysége. Ezzel ugyan lépéselőnybe ke­rültek a hátsó traktus csapatai­val szemben, de nyugodtan csak a hátralévő meccsek „ho­zása” esetén díszíthetnék fel a karácsonyfát. Az újonc Héha­lom továbbra is a megillető­döttség legkisebb jele nélkül gyűjtögeti pontjait, így színvo­nalas, jó mérkőzésre van kilá­tás. Gyebnár Gyula edző (Nagy­lóc): - Hazai pályán ott szeret­nénk folytatni, ahol az elmúlt szombaton Kazáron abbahagy­tuk. A bajnokság őszi befejezé­sekor legalább 19 pont meg­szerzése a célunk, így a Héha­lom ellen is nyerni szeretnénk. Szilágyi Albert edző (Héha­lom): -Tudjuk, hogy feljövő­ben van az egyébként is nagy­szerű játékosállománnyal ren­delkező hazai gárda. Ennek el­lenére szeretnénk folytatni ide­genbeli jó szereplésünket. Karancsberény (16.) - Ka­zár (12.) Két nehéz helyzetben lévő együttes csap össze ezen a találkozón. A herényiek eltil­tása még nem járt le, így ezen a mérkőzésen sem élvezhetik majd a pályaválasztással járó előnyöket. Ä kazáriak gyászos idegenbeli mérlegük javítására, míg a házigazdák az első, nem Karancsberényben megnyert „hazai” meccsükre készülőd­nek. Gyetvai Zsolt edző (Karancs­berény): - Úgy néz ki, ha most sem nyerünk, akkor sikerül megdönteni eddigi negatív csú­csunkat az ősszel. Mindenkép­pen tíz fölé kellene srófolni a megszerzett pontjaink számát, hogy tavaszra is megmaradjon a remény. Kriskó Lajos edző (Kazár): - Sok pontot hullajtottunk el, fájó vereségek értek bennünket. Most semleges pályán próbá­lunk mérlegünkön javítani. Remélem, játékosaim átérzik a mérkőzés fontosságát és min­dent megtesznek a sikeres sze­replés érdekében. Mátramindszent (15.) - Szécsény (5.) Kérdés, túl tudja- e tenni magát a lapujtői mérkő­zés okozta sokkon a házigazda legénység. Ha igen, akkor nagy küzdelem várható, ha nem, ak­kor folytatódik a végeláthatat­lan mélyrepülés. Szabó László edző (Mátra­mindszent): - Sérülések és eltil­tások miatt jelenleg egy csa­patra való játékost sem tudnék felsorolni. Pedig a hátralévő fordulókban pontokat kellene szereznünk, ha nem akarunk keserves tavasz elé nézni. Reznicsek László szakosz­viadal? tályelnök (Szécsény): - Nem téveszt meg bennünket a házi­gazdák elmúlt heti kisiklása, hi­szen hazai környezetben alapo­san feladják a leckét minden csapat számára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért ez a három pont nagyon kellene. Karancskeszi (7.) - Bércéi (13.) Hosszú hetek veretlensége szakadt meg Karancskeszi hé- halmi vendégszereplése alkal­mával. Ezért feltehetően nagy harci kedvvel vetik majd ma­gukat küzdelembe Chován és társai. Adamek László tanítvá­nyaira ugyancsak nehéz végjá­ték vár, főleg, ha nem akarják kiesőhelyen kezdeni a tavaszi pontvadászatot. Dávid Róbert edző (Ka­rancskeszi): -Tudtuk, hogy a jegenyefák nem nőnek az égig, így nekünk is búcsút kellett in­tenünk két hónapos veretlensé­günknek. Sajnos, Herczeg, Tar­jám és Tőzsér személyében ez­úttal is három kulcsembert kell nélkülöznünk. Valószínű, hogy az eltiltását letöltő Romhányi- vat kiegészülve az elmúlt heti csapat lép pályára. Nem becsül­jük le a vendégeket, nagy csa­tában győzni szeretnénk. Adamek László edző (Bér­céi): - Hatalmas pofon volt számomra az elmúlt heti hazai pályán elszenvedett vereség. Talán sikerül lelket verni a csa­patba, s akkor végre egy lelkes, lendületes Bércéit láthat kitartó szurkolótáborunk. Pontért uta­zunk Karancskeszibe. Nógrád Volán-Baglyasalja SE (8.) - Kisterenye (2.) A vártnál jobban „pörög” a köz­lekedésiek csikócsapata, hiszen a sokadvirágzását élő Juhász vezérletével sok ellenfélnek okoztak már eddig is kínos per­ceket. Kisterenye a mezőny egyik kiemelkedő képességű csapata, így nagy csata, szoros eredmény várható. Gulyka Ferenc edző (Volán): -Bár a papírforma a vendég­csapat mellett szól, ennek elle­nére meglepetésre készülünk. Csőri József edző (Kistere­nye): - Szeretnénk megőrizni a tíz hete tartó veretlenségünket. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, az elmúlt hetitől pontosabb já­tékra, jobb helyzetkihaszná­lásra, a hazai kulcsemberek semlegesítésére lesz szükség. (kétes) Hírek itthonról és külföldről A labdarúgó PNB 14. forduló­jának mérkőzései. Péntek: Új­pest - Haladás, 18.15 ó, vezeti: Csema. Szombat: DVSC-III. Kerület, 13, Tóth V. Videoton — Diósgyőr, 17, Varga S. ZTE- Vasas, 17, Hanacsek. ETO - Kispest-H„ 17, Bede. Siófok- Gázszer, 17, Vad. FTC - Nyír­egyháza, 17, Szabó Zs. Vác - Dunaferr, 19.30, Pillér. Va­sárnap: BVSC-Zugló - MTK Hungária, 17, Kurmai. Lékó Péter a második helyen végzett a hollandiai Tilburg- ban megrendezett nemzetközi sakktomán. A végeredmény: 1. Anand 7,5, 2. Lékó 7, 3. Kramnyik 6, 4. Sadler 6, 5. Zvjagincev 6, 6. Adams 5.5, 7. Piket 5,5, 8. Szvidler 5, 9. Van Wely 5, 10. Lautier 4,5, 11. Topalov 4,5, 12. Korcsnoj 3,5. A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság lausanne-i központjában, az Olimpiai Múzeumban tartották meg csütörtökön a jövő évi vízi­labda Világkupa sorsolását. A Világkupán eredményes nem­zeti válogatottak a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékokra kvalifikálhatják magukat. A csoportelsőségért a magyar vá­logatottnak az olaszok lehetnek a legnagyobb ellenfelei. Férfiak (Sydney), A cso­port: Görögország, Magyaror­szág, Olaszország, Jugoszlá­via. B csoport: Ausztrália, Spanyolország, Egyesült Ál­lamok, Oroszország. Nők (Winnipeg), A csoport: Gö­rögország, Magyarország, Olaszország, Oroszország. B csoport: Hollandia, Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada. Bajnokságok, eredmények, táblázatok, versenyek Labdarúgás NB III. Mátra-csoport. A gól­lövőlista élcsoportja. 11 gólos: Tóth G. (Jászbe­rény). 10 gólos: Bese (Karcag). 9 gólos: Kiss (Gödöllő), Varga J. (Karcag), Pusoma (Heves). 8 gólos: Füle (Monor), Kö- vesdi (Jászberény), Rézműves (Poroszló). 7 gólos: Szollár-N. (Bese­nyőtelek), Tábori (M.-kövesd). 6 gólos: Cimpián, Molnár (Rákóczifalva, Tedás (Balassa­gyarmati SE-Nógrád Volán), Ládi (Jászberény). 5 gólos: Varró (Monor), Is­dinszki (Salgó Öblös-Faipar), Szeles (Pásztó), Tóth Cs. (Jász­berény), Nagy I. (Poroszló). Megyei III. osztály. Rétsági csoport: Szente - Keszeg 0-5, Szátok - Nőtincs 5-0, Tereske- Nógrádsáp 1—4, Hont - Tol­mács 1-3, Villtesz SE-Diósjenő- Felsőpetény 3-3, Ősagárd - Nógrád 0-3, Kisecset - Patak II. 5-4. Szabadnapos: Borsos- berény. A bajnokság állása 1. F.-peténv 2. Kisecset 3. Nógrád 4. Villtesz II. 5. Nógrádsáp 6. Tolmács 11 8 2 11 8 2 12 8 1 11 7 2 11 7 1 11 6 2 1 43-14 26 1 30-11 26 3 41-16 25 2 39-14 23 3 41-21 22 3 30-16 20 7. Keszeg 11 6 1 4 36-19 19 8. Szátok 11 5 1 5 29-22 16 9. Ősagárd 11 4 2 5 17-26 14 10. Tereske 11 4 1 6 24-22 13 11. B.-berény 11 2 4 5 23-36 10 12. Patak R 12 3 0 9 15-55 9 13. Nőtincs 11 2 2 7 19-31 8 14. Hont 11 1 3 7 11-22 6 15. Szente 12 1 0 11 9-82 3 B.-gyarmati csoport: Szanda- Herencsény 5-0, Hugyag - Csesztve 3-0, Nógrádsipek - Galgaguta 3-3, Ipolyszög - Két- bodony 8-2, Babcsán Művek - M.-nándor 4-0, Mohora Unicum- Terény 8-1, Patvarc - N.-mar- cal 3-0, Cs.-surány - Patak 1-6. A Nógrádkövesd - Csitár mér­kőzés félbeszakadt. A bajnokság állása 1. Szanda 13 11 1 1 47-13 34 2. Galgaguta 13 11 1 1 46-19 34 3. Babcsán M. 13 10 2 1 54-14 32 4. Csitár 11 8 1 2 41-17 25 5. N.-kövesd 12 7 3 2 21-14 24 6. N.-sipek 13 7 1 5 43-26 22 7. N.-marcal 13 7 1 5 22-23 22 8. Ipolyszög 13 6 3 4 44-25 21 9. Patvarc 13 5 4 4 28-20 19 10. Mohora U. 13 6 0 7 29-33 18 11. Herencsény 13 5 2 6 35-32 17 12. Patak 13 5 2 6 22-38 17 13. Terény 13 4 0 9 19-49 12 14. Hugyag 12 3 1 8 10-19 10 15. Kétbodony 13 2 3 8 31-47 9 16. M.-nándor 13 2 2 9 18-35 8 17. Csesztve 13 2 1 10 26-48 7 18. Cs.-surány 13 0 0 13 9-73 0 Serdülők Megyei serdülőbajnokság. Keleti csoport: Mátraterenye - SBTC III. 0-3, Salgó Öblös-Fa­ipar II. - Mátraterenye 3-0, Kisterenye - Salgó Öblös-Fa­ipar I. 0-4. A bajnokság állása 1. M.-novák 8 7 1 0 48- 4 22 2. S. Öblös I. 9 6 2 1 57- 7 20 3. Pásztó 9 6 2 1 55-14 20 4. SBTC III. 9 6 0 3 18-20 18 5. Kisterenye 7 5 1 1 22-10 16 6. K.-lapujtő 8 4 1 3 19-14 13 7. Nagybátony 8 3 2 3 22-21 11 8. St. Acél 7 3 1 3 24-10 10 9. Kazár 8 3 0 5 13-30 9 10. K.-keszi 9 2 1 6 10-35 7 11. S. Öblös II. 8 2 0 6 5-47 6 12. M.-terenye 8 0 1 7 4-45 1 13. Baglyasalja 8 0 0 8 7-47 0 Úszás A Nógrád megyei diákspórtta- nács november 8-án, vasárnap 14 órától a salgótarjáni városi tanuszodában rendezi meg az 1-2. korcsoportos úszó-diáko­limpia városi és megyei döntő­jét. A viadalra a helyszínen le­het nevezni 13 órától. Ezt követően november 15-én, vasárnap 14 órától szintén ezen a helyen bonyolítják le 3. és 4—5. korcsoport városi és me­gyei döntőjét. Összeállította: (jóba)

Next

/
Oldalképek
Tartalom