Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-02 / 256. szám
1998. november 2., hétfő Világtükör 5. oldal Gyenge pontja minden uniós tagságra pályázó országnak a közlekedési infrastruktúra. Az ezzel kapcsolatos joganyag átvizsgálását kezdik meg a héten Brüsszelben. Magyarországon a légi közlekedésben a piacra jutás, a közúti és vasúti ágazatban a technikai követelmények teljesítése látszik nehezebbnek. Jövőre is megrendezi Ukrajna a Fekete-tenger térségében a Tengeri Szellő fedőnevű nemzetközi flottagyakorlatot. Az idei hadgyakorlat október 26- án kezdődött a Krím-félsziget- nél. A november 4-én befejeződő manőverekre, amelyekben idén először az orosz hadiflotta két hajója is részt vesz, Ukrajnán kívül összesen kilenc állam küldte el hadihajóit. Megemlékeztek Izraelben Ji- chák Rabin néhai miniszterelnökről, akit három éve lőtt agyon egy szélsőséges nacionalista merénylő. Vasárnap Kelet- Jeruzsálem egyik arabok lakta negyedében izraeli pacifisták egy traktorhoz láncolták magukat, hogy így tiltakozzanak egy zsidó telep építése ellen. Érthetetlennek nevezte a The Sunday Telegraph Pinochet letartóztatását. A lap szerint a tábornok a brit védelmi minisztérium vendégeként tartózkodott Londonban, amikor nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették. Pinochet állítólag egy chilei hivatalos küldöttséget vezetett, amely katonai berendezések vásárlására érkezett Nagy-Britanniába. Először válik kormányzati tényezővé a német újraegyesülés óta a Demokratikus Szocializmus Pártja: a szociáldemokratákkal alakítanak tartományi szinten koalíciót Mecklenburg- Előpomerániában. Nem vonja vissza azt a döntését Irak, hogy megszakítja az együttműködést az Egyesült Nemzetek Szervezetének fegyverzetellenőreivel, noha erre szólította föl a Biztonsági Tanács hét végi határozata. Le kell állítani karbantartásra a biztonságos üzemeltetés érdekében a csernobili atomerőművet. A döntéssel az illetékes minisztérium elutasította az atomerőműveket működtető Energoatom cég kérését, hogy az energiaszűke miatt halasszák jövő tavaszra az erőmű egyetlen még működő, hármas blokkjának leállítását. Második lett a magyar Mosom Krisztina a közép- és kelet- európai országok hallássérült lányainak hét végi szépségversenyén, Prágában. A zsűri a magyar kislánynak ítélte a verseny legrokonszenvesebb résztvevőjének járó díjat. Hatékonyabb lehet a kisebbségvédelem Fél évig magyar elnöke lesz a miniszteri bizottságnak Óriási lehetőséget kap a magyar külpolitika azzal, hogy az elkövetkező fél évben - májusig - hazánk tölti be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnöki tisztét. Martonyi János nyilatkozatban üdvözölte az Európa Tanács november 3^1-i strasbo- urgi külügyminiszteri ülését, amelyen Magyarország átveszi az 1999. május 7-ig tartó elnökséget az ET Miniszteri Bizottságában.- Az Európa Tanácsnak komoly szerepe van abban, hogy a kontinensen működik a jogállamiság és az emberi jogok védelme - hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője. A szervezet hozzájárult ahhoz, hogy a közép- és kelet-európai térség országaiban megindult a demokratikus fejlődés, létrejöttek a demokrácia alapintézményei. Hazánk elnökségének időszakára esik az ET létrehozásának ötvenedik és a keleti bővítés megkezdésének tizedik évfordulója. Már kidolgoztuk azokat a célokat, amelyeket a magyar elnökség idején szeretnénk megvalósítani, ezeket a külügyminiszter a strasbourgi ülésen tátja majd a bizottság elé. Ebben az időszakban indul meg a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája végrehajtásának ellenőrzése, s létrehozzák az emberi jogi biztosi intézményt.- Ezek a térségben élő magyar kisebbségek szempontjából is kedvező folyamatok - közölte Martonyi János. Hozzátette: a magyar elnökség különleges hangsúlyt fog adni ennek a témának. Az Európa Tanács hozzá kíván járulni a délkelet-európai stabilitás megteremtéséhez, a délszláv válság rendezéséhez is. Az Európa Tanács 1999. május 5-én, Európa Napján ünnepli 50. évfordulóját, melynek alkalmából május 6- 7-én Budapesten találkoznak a tagállamok külügyminiszterei. Olaj a vízben. Bejrút közelében tegnap kigyulladt a máltai zászlóval haladó Giovanna libanoni tankhajó üzemanyaga, amelyet robbanástól tartva a vízbe eresztettek. A helyszínre siető tűzoltóknak sikerült meggátolniuk a tűz terjedését. fotó: feb/reuters FÉLMILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ NYEREMÉNY A REJTVÉNYOUMPIÁN! V Különleges pályázat: Rejtvényolimpia - 6:3! é* Az Ügyes és a Vasárnap Reggel közös pályázatán minden fordulóban nyerhet! V Hatszor a Vasárnap Reggel olvasójaként; ** háromszor az Ügyes híveként. A kilenc forduló végén indulhat az olimpián, á* A három fodíj: V kétszázezer forint értékű külföldi utazási utalvány, O százezer forint értékű belföldi utazási utalvány, V hetvenezer forint értékű műszaki cikk. Miről ismeri fel a rendkívüli játékot és óriási nyereményt kínáló Ügyes magazint? A címlapon Julia Roberts fdmcsillag, az amerikai álomváros sztárja. Az Ügyes ezúttal is hazai és külföldi híreket, történeteket, érdekességeket, műveltséggyarapító információkat, több mint harminc skandináv rejtvényt, fejtörőket, horoszkópot, krimit, 101 viccet - és még sok-sok apróságot kínál. Az ÜGYES női rejtvény- és viccmagazin továbbra is az igényes olvasók kedvence. OKTÓBER 30-TÓL KAPHATÓ AZ ÜGYES 22. SZÁMA Jó volt hallani Az új német külügyminiszter „repülőrajtot” vett: szerdán lépett hivatalába, és azóta már Párizsban, Londonban és Varsóban járt. Joschka Fischer tárgyalásainak témáit mindenütt a kétoldalú kapcsolatok és az európai együttműködés új távlatai alkották. Mind a három fővárosban elhangzott néhány olyan kijelentés, amely bepillantást enged a meditáló, magánvéleményét is kimondó bonni politikus gondolatvilágába. A német diplomácia vezetője Londonban földrészünk helyzetéről tárgyalt Cook külügyminiszterrel, akinek kifejtette: ma már nem lehet a múlt századi minta szerint kizárólag hatalmi érdekek alapján dönteni európai ügyekben. Napjainkban az európai egység megteremtésének szándéka az a vezérfonal, amely mentén rendezhetők a kontinens problémái. Szóba került a brit fővárosban Pinochet őrizetbe vétele is. Fischer magánvéleményét hangoztatva kijelentette: függetlenül attól, hogyan döntenek majd a brit bíróságok, precedens értékű az ügy. Jelzi: az emberi jogok súlyos megsértése mellett nem lehet szótlanul továbblépni. A diktátorok és a diktatúrák nem emelkedhetnek fölül a nemzetközi jog alapvető normáin. Varsóban lengyel kollégája, Geremek professzor elmondta, hogy évekkel ezelőtt olvasta Joschka Fischer A német kockázat című könyvét. Erre a bonni politikus így reagált: napjainkban Németország nem kockázati tényező sem Európa, sem Lengyelország szempontjából. Éppen ellenkezőleg: az európai stabilitás és integráció fontos tényezője. E téma kapcsán tőle, mint a legilletékesebbtől hallhattuk: Németország, amely január 1- jétől az Európai Unió soros elnöke lesz, mindent megtesz a kelet-közép-európai államok uniós csatlakozásának intenzív és gyors ütemű előkészítése érdekében. E nyilatkozatokra Budapesten is felfigyeltek. Jó volt hallani őket. P. T. Primakov a kormányprogramot magyarázza Oroszország nem könyörög A kormány szombaton elfogadott válságkezelő terve nem fojtja el a piaci reformot - jelentette ki vasárnap az orosz kormányfő. Jevgenyij Primakov szerint csak az állam hathatós beavatkozása mentheti meg a reformot. A miniszterelnök más országok példáját idézte, ahol az állami ellenőrzés előmozdította a szabadpiaci gazdaság fejlődését. Egyes kormánytagok szerint a válságterv sikere az IMF-köl- csönön múlik, de Primakov úgy véli: Oroszország mindenképpen túléli a válságot. „Köny- nyebben megállnánk a lábunkon külső támogatással, de ha nem kapjuk meg, Oroszország akkor sem fog térdre esni” - mondta a miniszterelnök. Az Nemzetközi Valutaalap küldöttsége tíznapi eredménytelen tárgyalás után azzal távozott Moszkvából, hogy nem ajánlja a júniusban szervezett 22,6 milliárd dolláros nemzetközi mentőprogram folytatását, amelyből az IMF újabb, 4,3 milliárd dolláros hitelrészletet vállalt volna magára. Az árellenőrzést, ipartámogatást és több szociális támogatást tartalmazó orosz kormány- program állítólag nem nyerte el az IMF tetszését. A kabinet viszont nem ért egyet azzal a bírálattal, miszerint a pénzintézet a gazdaságba való nagyobb kormánybeavatkozást kifogásolta. Károly herceg ötvenéves Születésnapi parti a vidéki kúrián A brit trónörökös régi szerelme, Camilla Parker Bowles társaságában fogadja majd az ötvenedik születésnapja alkalmából rendezendő ünnepség vendégeit. A Mail on Sunday című napilap értesülése szerint a kétszáz személyes novemberi parti egyben hivatalos jelzése is annak, hogy az 51 esztendős Camilla elfoglalta helyét a walesi herceg, Károly oldalán. Az elvált Parker Bowles, aki két felnőtt gyerek anyja, Diana hercegnő tragikus halála óta tartózkodott a nyilvános szereplésektől, főként pedig attól, hogy bárki is meglássa Károly társaságában. A november J4-ére kitűzött születésnapi ünnepség meghaladja azt az eredeti elképzelést, hogy csak szűk baráti körben köszöntenék a trónörököst. A partira a Highgrove birtokon, a herceg vidéki kúriáján kerül sor a nyugat-angliai Gloucestershire grófságban. FEB Szoftvermérnökként beprogramozom a napom. A Westel MobilMester díjcsomagot választottam, nettó 2900 Ft-os eló'fizetési díj hétköznap nettó 50 Ft, hétvégén és ünnepnap csak nettó 30 Ft mobil percdíjért telefonálhat bárhol, bármikor, bárhova - belföldről belföldre - a Westel 900 lefedettségi területén, egész nap fix díjért alapáron extrákkal: Faxpostás - második saját telefonszámmat. Internet (e-mail) cím, GSM-távirat. Hívószámkijelzés és más szolgáltatások Jelentős megtakarítás! Ha 1998. december 31-ig ei egy éven át a második előfizetés mindössze nettó ‘ ülőben két új MobilMester díjcsomagot választ. Mert kell a szervezésben is egy mester! Westel MobilMester. És persze egy minőségi mobilszolgáltató, amelyet már több mint félmillióan választottak. Aligha véletlenül. További feltételek és kedvezményes készülékek - amíg a készlet tart - az üzletekben. OFOTÉRT Worn rorrfc Ofotért: Salgótarján, Pécskó' Üzletház • Telemobil 96 Kft.: Salgótarján, Pécskó Üzletház • Computer Shop: Balassagyarmat, Rákóczi u. 32-36. • Kramer Tüzeléstechnikai Szaküzlet: Pásztó, Fő út 105. • Apex Kft.: Salgótarján, Fó' tér 1. 30. 06-30/9 80 80 80 • http://www.westel900.hu 4