Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28-29 / 279. szám
10. oldal Hirdetés 1998. november 28., szombat "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog." JN 11,25 Fájdalommal, de a jó Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy VOJTKOVSZKY JÓZSEFNÉ sz. Sturmann Erzsébet 1998. november 23-án, életének 85. évében az örökkévalóságba költözött. Az engesztelő szentmiseáldozatot 1998. december 2-án, szerdán negyed 3-kor mutatjuk be az acélgyári templomban, majd 15 órakor, a szentmise után kísérjük nyugvóhelyére, a salgótarjáni régi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Fájó szívvel tudatjuk 'mindazokkal, akik ismerték é szerették, hogy NÁDORI JÓZSEF 59 éves korában elhunyt. Temetése 1998. december 1 -jén, 13.30 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. AGYÁSZOLÓCSALÁD VTNCZE SÁNDOR temetkezési vállalkozó Kisterenye, Baj csy-Zsili ns zky út 11. Tel.: (32) 350-526 Salgótarján. Füleki út 43. Tel.: 06-20/549-682 ELHALÁLOZOTT: SZOMSZÉD HERCEG VINCÉNÉ sz. Murár Julianna, 87 éves korában. Temetése 1998. november 30-án, 13 órakor lesz a kisterenyei temetőben. A gyászoló család egyben köszönetét mond mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. / Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk 1997. november 28. hajnalára, amikor egy felejthetetlen, drága, jó feleség, édesanya, nagymama, dédnagymama, KAKUK FERENCNÉ sz. Vincze Piroska | szíve utolsót dobbant. 1 Akik szerettük, nekünk nem halott, szívünkben emléke örökké élni fog. "Azó szive már nem fáj, a miénk vérzik." "Övé a sír, a csend, a nyugalom. Miénk a könny, a szenvedés, a fájdalom." GYÁSZOLÓ CSALÁDJA Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. JAKUS JÁNOSNÉ sz. Szabó Mária temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. FIA, LEÁNYA ÉS CSALÁDJA ADÁS-VÉTEL "Letojt" tyúkok eladók. Vizslás- Újlakpuszta, Iskola út 3. Tel.: 32/444-085. 10 db fejőstehén eladó. Érdeklődni: 32/393-005. Desiree étkezési és vetőburgonya eladó. Érdeklődni: Őrhalom, iskola. Tel.: 35/370-017. Eladó AMIGA 600 számítógép 2 MB RAM-mal, 1 db joystick, 1 db egér, 70 db lemez, hangátalakítóval. Irányár: 30 000 Ft. Érd. délután: 32/430-892. Eladó mountain bike kerékpár. Ára: 15 000 Ft. Érd.: 32/311-733. Jó állapotban lévő használt szekrénysorok, hálószobabútor, konyhabútor és bőr ülőgarnitúra eladó. 32/431-363, 06-30/9457- 318. Karácsonyi vágócsirke eladó 160 Ft/kg-os áron Mátraballa és Mát- raderecske közötti tanyán. Eladás 1998. nov. 28-tól, reggel 7-től 16 h-ig. 36/476-516, 476-046. Kaukázusi kiskutya (szuka), fajtatiszta eladó. T.: 32/431-534. Michelin 205/75R16C gumi, felni, 250 1-es üzemanyagtank, vonóhorog, petróleumkandalló, kétlapos gázrezsó eladó. 32/441- 889. Óriás Schnauzer kiskutyák eladók. Telefon: 06-36/316-439. Új "Union" táskavarrógép eladó. 32/370-139, hét végén 18-tól. JÁRMŰ "0" évestől autóját karambolosán megvásárolnám. 06-20/977-87- 35. "0" évestől autóját karambolosán megvásárolnám. 06-30/9440-110. "0" évestől autóját törötten kp.- ért megveszem! 06-30/9490-210. 1.3 Wartburg bontott alkatrészek eladók. Tel.: 06-30/9942-044. 1981-es Trabant 2000-ig műszakival eladó. Tel.: 35/357-223. 1988- as évjáratú 2 ütemű Wartburg első kézből eladó. Irányár: 200 000 Ft. Karancsalja, Rákóczi út 73. Tel.: 32/445-232. 1989- es Trabant 601-es kevés km-rel eladó. T.: 35/370-048. Autómentés, Váróczi! 32/312- 579, 06-60/344-202. ETZ-150, 1991-es motorkerékpár eladó. Érdeklődni: 32/447-190. Eladó Trabant kombi. 35/344- 511. Fiat Ritmo 1983-as eladó. Műszaki 2000. VI. hóig. 32/354-084. Gépjármű-átíratás ingyenes ügyintézése, biztosításkötés az ország tíz megyeszékhelyén, Salgótarjánban, az Alkotmány út 20. sz. alatti üzletsoron, a rendőrséggel szemben. Piramis Bróker Rt. Tel.: 30/9633-200. Jó állapotban lévő Tátra, plusz tréler vontató eladó. Szécsény, Dózsa Gy. út 62. T.: 32/370-273. Jó állapotú rövidplatós IFA eladó. 35/302-057, 17 h után. Lada 1200-as friss műszakival eladó. Tel.: 32/350-495. Trabant 601 eladó. 32/362-018. Wartburg, 1982-es évj. friss műszakival eladó. T.: 32/371-271. Lada 2105, ’82-es, 1. tulaj.-tól megkímélten eladó. 32/444-072. Peugeot 405-ös, dízel, 1988-as, 790 000 Ft-ért eladó. 32/420-917. Simson enduró eladó. Irányár: 60 000 Ft. Tel.: 32/407-027. Zárt dobozos utánfutó eladó. Tel: 06-30/9451-655. ÁLLÁS Dagasztani tudó péket és táblást felveszek. 32/405-050. Hegesztőket keresek AWI és ív minősítéssel Salgótarján környékéről. Érd.: 06-20/9378-606. Pásztói élelmiszerdiszkont őrzés- védelmére keresünk vizsgával rendelkező biztonsági őröket vállalkozói rendszerben történő munkavégzésre. Érd.: 9-16 óráig. Tel.: 06-1/215-2515. INGATLAN 100 m2-es, összk., eltolt szintes, gázos, telefonos családi ház nagy telekkel sürgősen eladó. Ir.-ár: 2,9 M Ft. Érd.: Karancslapujtő, József A. út 13. T.: 32/447-038, 06-60/318-113. . Családi ház és hétvégi zártkert eladó. 32/420-160, 17 után. Csécse központjában 3 szobás, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Érd.: Csécse, Rákóczi út 32/a. 18 után: 32/492-204. Eladom Nagyorosziban lévő, másfél szoba-komfortos, gázfűtéses, telefonos, 400 n.-öl telken lévő lakásom. Tel.: 35/374-109. Eladó vaj», földszintire elcserélném PásSő; Nagymező u. 18. II/3. alatti. 74 nr-es öröklakásunkat. T.: 32/460-213, 32/461- 312. Salgótarjánban, Corvin út 13. sz. alatt 2 szintes, összkomfortos' családi ház eladó. Érdeklődni: 32/416-290, este. St., Alkotmány út 5. III/8. 61 m2-es lakás 2 kisebbre cserélhető vagy eladó. 32/314-194. Szécsényben 4 szobás, 120 m2- es, kertes, gázos családi ház eladó. Tel.: 32/312-993. VEGYES Garázs eladó Salgótarjánban a Hunyadi krt.-on. Érdeklődni: 06- 30/9-508-001. 1998. nov. 20-án eltűnt a Palóc - Bau Kft. bélyegzője. Használata ettől a naptól érvénytelen! 3-4 szobás családi házat vagy 3-4 helyiségbél álló irodaegyüttest hosszú t»l5 bérelnék. Telefon: 06-20/9550-820. Dr. Szász István dec. 1-jétől keddenként, 16-18-ig szülészetnőgyógyászati magánrendelést tart. Helye: St., Tüdőszűrő Állomás. Extra könnyű fűtőolaj megrendelhető, 70 Ft/1 szállítással. Tel.: 06-20/989-3370. Garázsajtó, kapu. 35/350-381. Nyírjes melletti tanyára nyugdíjas házaspárt keresünk. Őrhalomban ital- és vegyesbolthelyiség eladó vagy kiadó. 35/372-391. Pannon- és Westel-előfizetések ingyen! Érd.: 06-30/9153-875. St. városközponti, bevezetett zöldséges üzleteimet családi okok miatt átadom. 06-20/9670-897. Szőnyegtisztítás! 20/9328-347. Tyúkvásár a mátranováki baromfitelepen hétköznap 8-15 óráig, szombat-vasárnap 8-13 óráig. Fehér, hústípusú tyúk 170 Ft/kg. Üdülés Gyulán dec. 13-tól 26-ig üdülőszövetkezeti üdülőben. Érd. az esti órákban. 35/371-317. ^KttRFÉM Kft. 3104 Salgótarján, Hősök út 49. felvételre keres kereskedelmi munkatársat. Követelmény: tárgyalóképes németnyelv-ismeret, műszaki alapképzettség. Pályázatokat írásban a fenti r címre kétjük eljuttatni. 1 Elit Cipőkészítő Rt. Eger, Kossuth L. út 5. kihelyezett méretfelvevő helye a É Borostyán patikában, Salgótarján, Füleki út - 53-55. Tel.: (32) 430-015 Méretfelvétel minden szerdán, 12-15 óráig. Ortopéd cipők készítése, gyógybetétek ; forgalmazása, cukorbetegek részére speciális cipők gyártása orvosi és privát megrendelésre. g r ír BÚTORVÁSÁR! 60-féle német használt ülőgarnitúra Cím: Salgótarján, Vásártér út 17. (Baglyasi tüzép mellett.) « Tel.: 32/441-341 | Nyitva: H-P 8-16, SZÓ 8-12-ig.“ A GBRT Nógrád Megyei Igazgatósága a mai nappal az alábbi sorszámú g nyugtatömbök használatát érvénytelennek tekinti: 0187291-320 0187321-350 Hirdetésfelvétel: (32) 416 - 455 / 215-ös mellék. A SALGGLAS Üvegipari Részvénytársaság (Salgótarján, Budapesti út 29.) felvételt hirdet üzletkötő munkakörbe. Alkalmazási feltételek:- felsőfokú kereskedelmi szakképesítés,- francia- és német- vagy angolnyeiv-ismeret. Bén megegyezés szerint. A hirdetéssel kapcsolatban felvilágosítást ad Zsidó Attila (telefon: 32/440-655). &TDK® Elektronika Magyarország Kft. 2651 Rétság, Pusztaszántói út 10., Pf. 4. Tel.: (35) 351-777. Fax: (35) 350-289 FIATALOK FIGYELEM! MAGAS KERESETI LEHETŐSÉG! a TDK Elektronika Magyarország Kft. felvételt hirdet rétsági gyáróba 3 műszakos betanított munkás munkakörbe. Feladat: gépkiszolgálás, termékellenőrzés. Feltétel: min. általános iskolai bizonyítvány. Jelentkezés: személyesen kedd délutánonként, 14.00-kor, ill. levélben, magyar nyelvű önéletrajzzal. TDK Elektronika Magyarország Kft. 2651 Rétság, Pf. 4. BIZTOS MUNKAHEIY A JÖVŐ GYÁRÁBAN! Egerben, a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium az 1999/2000-es tanévtől kezdve l'ij' angol-magyar célnyelvvel két tanítási nyelvű gimnáziumi osztályt indít. A felvétellel kapcsolatban érdeklődni személyesen vagy telefonon lehet Estók János igazgatóhelyettesnél vagy az iskola titkárságán. Kérésre részletes tájékoztatót küldünk. (Cím: 3304 Eger, Pásztorvölgy u. 25., tel./fax: (36)429-950) &TDK® Elektronika Magyarország Kft. 2651 Rétság, Pusztaszántói út 10., Pf. 4. Tel.: (35) 351-777. Fax: (35) 350-289 ; B V U í íí------------------------------------------------------------------------------------------------------------Ű jm áDMsflstetttóg sq FTOIK°nnál A TDK Elektronika Magyarország Kft. felvételt hirdet rétsági gyárába: VÁMÜGYINTÉZŐ Feltétel: - Felsőfokú vámügyintézői szakképesítés (szakkép, azonosító száma: 54 3433 04).- Min. alapfokú angolnyeiv-ismeret (nyelvvizsgához nem kötött).- PC-kezelői ismeretek. PÉNZÜGYI MUNKATÁRS Feltétel: - Pénzügyi v. számviteli szakképesítés.- Min. alapfokú angolnyeiv-ismeret (nyelvvizsgához nem kötött).- PC-kezelői ismeretek. TERMELÉSTERVEZŐ Feltétel: - Min. érettségi vizsga.- Min. alapfokú angolnyeiv-ismeret (nyelvvizsgához nem kötött).- PC-kezelői ismeretek. Jelentkezés: magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzzal a fenti levélcímen vagy faxszámon. í