Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-21-22 / 273. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE .................... 19 98. NOVEMBER 21-22. I Varázslat a salgótarjáni zeneiskolában — Liszt-dalok és népszerű operaáriák Minden percében ünnepi Szilvia-est November 13-a a szép csengésű Szilvia név ünnepe. Viszonylag gyakori név manapság, sok ember van hát, ki ezt a napot ünnepnek tartja. A salgótarjáni zeneiskola a magyar művészeti élet egyik legismertebb Szilviáját látta vendégül nevenapján. Már a koncert előtt fél órával kiderült, hogy sok ember ismeri Sass Sylviát a nógrádi megye- székhelyen is, hiszen elegáns hölgyek és urak várták a szép hangversenyteremben a művésznőt, aki természetesen ezúttal sem okozott csalódást a komolyzene barátainak. A koncert első részében a legszebb, egyben a legnehezebb, filozofikus hangulatú, mély gondolatokkal teli Liszt- dalokat hallhatott a publikum. Bár a művésznő is és partnere - Fekete Károly énekművész - is minden dalt eredeti nyelven énekelt, az előadás rendkívüli szuggesztivitásá- nak köszönhetően a varázslat idejére mintha mindenki értett volna németül, de „zeneiül” mindenképpen! A koncert szervezői a hangverseny szünetében is gondoskodtak a közönségről, a zeneiskola minigalériájában Ordasi Károly salgótarjáni művész-tanár frissiben megnyitott kiállításának képei tették kellemesebbé a pár perces sétát. A műsor második része népszerű operarészleteket ígért, s valóban Verdi, Puccini, Mozart és Bizet mesterek ismert operáinak nagyáriái hangzottak el. Sass Sylvia fantasztikus mestere a színháznak. Nála a legfontosabb, hogy az első lélegzetvételtől a meghajlásig minden szem — figyelem, gondolat - őt őrizze, vele mozduljon. Műsorának rendkívül tudatos szerkesztésével, az arcjáték, az úgynevezett testbeszéd pontos kidolgozásával ezt „könnyedén” sikerül elérnie. Szólnom kell még az est szintén igen fontos szereplőjéről, Harazdy Miklós zongoraművészről, aki végigkísérte ezt az igényes, technikailag, zeneileg rendkívül nehéz műsort. Talán nem túlzás megfogalmazni, hogy ilyen műsort csak ilyen kvalitású kísérővel szabad előadni. Minden percében ünnep volt a Szilvia-est, köszönet érte Sass Sylviának, Fekete Károlynak, Harazdy Miklósnak, a szervezőknek és támogatóknak. (kata) Sass Sylviát Harazdy Miklós kísérte zongorán fotó: o. s. Film jegyzet - Dr. Dolittle Eddie Murphy, a nyolcvanas évek legászabb komédiása most ismételten minden tehetségét bedobja, hogy halálra nevettesse a viccre éhes nagyérdeműt! A fekete bőrű színész sokáig a filmvászon első számú nevet- tetőjének számított, filmjei egymás után döntögették a bevételi rekordokat. Aztán ’90-es évek elejétől egy jó darabig nem nagyon lehetett hallani Eddie-ről. Igaz, sorra készítette a filmjeit, mégis, nem tudta a korábbi sikereit lepipálni; ezért pedig Hollywoodban igen nagy árat kell fizetni. A fekete komikus mostanában ismét szinte megállás nélkül dolgozik, ezúttal például a klasszikus Dr. Dolittle mai korba átültetett, modem változatában viccelődik a nézők legnagyobb örömére. Ez a doktor nem az a doktor! Dr. Dolittle (Eddie) sikeres, köztiszteletben álló orvos, emellett pedig lelkes apa és családfő, aki előtt éppen élete legnagyobb üzletkötési lehetősége kezd kibontakozni. Egy napon azonban egy eléggé szokatlan dolog történik Do- little-lel: váratlanul ráeszmél, hogy visszatért elfelejtettnek hitt, gyermekkori képessége, nevezetesen az, hogy tud az állatok nyelvén kommunikálni. A doki eddigi, nyugodt és sikeres élete egyik pillanatról a másikra teljesen felfordul. Egy szemtelen tengerimalac és egy öntudatos kutya beszéli tele a mindennapjait ettől kezdődően, emellett pedig egy olyan szép kis állatseregletet hoznak össze doktorunk lakásán, amelyiktől még Ace Venturának is elállna a lélegzete. A film november 19-től látható Salgótarjánban és Balassagyarmaton is. Sz. G. A Tragédia mindig is filozófiai műként foglalkoztatta Ádám és Lucifer a költőből fakad Beszélgetőpartnerünk Csikász István Az emlékévek általában visszatekintésre késztetik a kortárs alkotókat. így volt ezzel Csikász István balassagyarmati művész is, akinek nemrégiben volt kiállítása Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban „Az ember tragédiája” színeihez készített grafikáiból. Ez a tárlat jelenleg Bátonyterényén, az Ady Endre Művelődési Központ Iványi Ödön Kisgalériájában látható december 15-ig. A közismerten sokoldalú, alkotó, előadó Csikász Istvánnal - aki a közelmúltban „Pro Űrbe Balassagyarmatért” kitüntetésben is részesült munkássága elismeréseként - a tárlat motivációiról, Madách Imrével és fő művével, „Az ember tragédiájáéval való kapcsolatáról beszélgettünk.- Ez a téma engem alapvetően gyerekkorom óta foglalkoztat, hiszen tíz-ti- zennégy éves lehettem, amikor elolvastam Madách Imre „Az ember tragédiája” című művét. Abban a pillanatban rögtön láttatta velem Madách azokat a jeleneteket, amik ott lejátszódnak és bennem ez elmondhatatlan izgalmat keltett kezdte a beszélgetést az idén hatvanöt éves Csikász István. Létkérdések- Amikor én végzős pályakezdőként Balassagyarmatra kerültem, nem tudtam pontosan, hogy Madách hazájában vagyok. Egészen biztos: az, hogy én Nógrád megyében maradtam költőként, előadóművészként, grafikusként, azt hiszem feltétlenül olyan embereknek köszönhetem, mint Balassi Bálint, Madách Imre, Mikszáth Kálmán. Madách azért különleges az én személyemmel kapcsolatban, mert olyan kérdésekre keresi a választ, amely kérdések az emberiség szempontjából - a személy szempontjából - az én életemre is döntő hatásúak voltak. Gondolok itt Ádám és Lucifer barátságára, gondolok természetesen a szerelemre és persze a szerelemnél sokkal erősebb férfi-nő kapcsolatra is. Tehát engem mindig is filozófiai műként foglalkoztatott a Tragédia és ez nyilván képileg is meg kellett, hogy jelenjen valahogyan, hiszen eredendően, mint probléma merült fel bennem megrajzolni a három központi figurának az együttesét. Döntő szituációk-Az írott szöveget nagy kihívás képzőművészeti alkotássá tenni. Többféle műfajjal foglalkozott már, miképpen alakult a szemléletében és gyakorlatában, hogy éppen melyikhez nyúl?- Ez a próbálkozás tulajdonképpen egy olyan aspektusból indította el ennek a sorozatnak az elkészítését, hogy elsősorban a Tragédia egyes színei által megfogalmazott különleges, az emberiség szempontjából döntő szituációit szerettem volna megragadni. A szituációban szereplő három fő figurát, illetve adott környezetüket.- Ebben az esetben mindhárom személlyel kell azonosulnia?-Igen, tökéletesen. Tehát, amikor én egy „Anyának érzem, óh, Adám, magam” féle Évát ábrázolok, a maga megtörtségében, éreztetni szeretném, hogy ő ugyanúgy tudja, milyen sors vár az emberiségre, mint maga Ádám. Ekkor Éva kell, hogy legyek, de természetesen ebben a személyiségben már benne van az általam végiggondolt emberiségjövő, tehát Ádám gondolatának is meg kell jelennie Éva világlátásában.- Ön szerint Madách melyik figurával azonosult leginkább?-Az a véleményem, hogy Ádám és Lucifer mindketten a költőből fakadnak. Tehát az ő személyiségében kell keresni azt a luciferi racionalitást, amely megjelenik a műben, azt az érzelmi hevültséget, amely megjelenik Ádámban. Akkor, amikor a falanszterben elhangzik, hogy rajongó férfi és idegbeteg nő nem helyes pár - mondja a tudós Lucifer -, abban az esetben Ádám a rajongó férfi és Éva az idegbeteg nő. Szakítás, megbánás- Éva kiszolgáltatottságát láttatja Madách?- Igen. Több helyen is találni olyan sorokat a műben, amelyek a női nem kiszolgáltatott ábrázolására utalnak. Lehet érzékelni, hogy Az ember tragédiájában nem egyszer „csempész” olyan mondatokat Éva szavai közé Madách Imre, amelyek azt sejtetik az olvasóval: jóllehet elváltak Fráter Erzsébettel egymástól, mégis talán, ha a világ egy elkülönített szigetén élnének, akkor csodálatos életük lehetne, illetve lehetett volna. Azt hiszem, ezen a ponton, majdnem hogy megbánás érződik Madáchban; a válás miatti megbánás. Azok miatt az örök szakadások, szakítások miatt, amelyek az emberi lét egész története során mindvégig jelen voltak. Dukay Nagy Ádám Takarékos „Víg özvegy” «Színházi esték-Szegény ember föí/ vízzel főz- tartja a } mondás, de az sem mindegy, hogy milyennel - tehetjük hozzá. A Magyar Állami Operaház művészeiből „toborzott” alkalmi társulat „kellemes forrásvizet” választott, amikor repertoárjára tűzte Lehár Ferenc 1905-ben bemutatott „Víg özvegy” című nagyoperettjét. Az ebben a műfajban zeneileg kifejezetten igényesnek számító, - a szerelem, a hatalom és a pénz cicá- zásából a szív győzelmére szavazó - mű színpadra állítása szinte mindig, mindenütt sikerrel kecsegtet. Akkor persze, ha színvonalas az előadás, ha megfelelő a tálalás. Nos, a Leblanc Győző dirigálta társulat énektudására ezúttal nem lehetett különösebb panasz, sőt a címszereplő — a pénze és szépsége miatt egyaránt vonzó Hanna alakjában - Csonka Zsuzsanna és a hódító nagykövetet, Danilót megformáló Leblanc kifejezetten szépen énekel. Mindketten alkatilag is alkalmasak szerepükre. Ugyanez vonatkozik a minden lében kanál Nyegust megszemélyesítő Szirtes Gáborra. Nem érvényes viszont ez a megállapítás néhány másik színészre, aki vagy testesebb, vagy öregebb annál, mint amilyennek lennie kellene. De ez még akár elhanyagolható „apróság” is lehet egyéb kritikai megjegyzéseinkhez képest. Először is nagyoperettet szinte lehetetlen élő zene nélkül, gépi kísérettel jól játszani. Ez alkalommal is kitűnt, hogy mennyire hiányzott a színészeknek a karmester, nem az ő hibájuk, hogy olykor nem sikerült szinkronban kezdeniük, illetve kerülniük a zenével. Bár az előadásban előfordul néhány ügyes, ötletes lépés- kombináció főként a duettekben, a tánckar hiánya erősen kifogásolható. Három hölggyel nem lehet, sőt nem is szabadna kánkánt táncoltatni, hiszen a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudják az ide illő hangulatot kiváltani. Talán szerencsésebb megoldás lenne még az is, ha ezek - az egyébként lényeges betétek - kimaradnának az előadásból. Bár már a második felvonásban, ha úgy tetszik részben, már elfogadható, illúziókeltő volt a színpadkép, az elsőben a stilizált, jelzésszerű díszlet szintén méltatlannak bizonyult a szövegkönyvben megrajzolt miliőhöz. Adódik tehát a kérdés: le- gyen-e operett-előadás így, ilyen takarékos megoldásban, vagy ne legyen egyáltalán? Ha megszavaztattuk volna a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ jól szórakozó, hálásnak mutatkozó közönségét, a többség bizonyára igennel voksolt volna. Hiszen egy klasszikus nagyoperett vidékre költöztetése nemcsak lehetetlen technikailag, de megfizethetetlen is egy kulturális intézmény -illetve a közönség - pénztárcájából. Marad tehát a félmegoldás. Ugyanígy gondolkodhatnak a társulat tagjai is, akik aztán igazán tudják, hogy mi a különbség az igazi nagyoperetti környezet és az őket is szorító kényszerűségek között. A kosztümöket viszont csak dicsérni lehet, a Fővárosi Operettszínház színpadán sem keltenének csalódást. Kár, hogy a szűkszavú színlapból nem derül ki a jelmeztervező neve. Megérdemelné, hogy megemlíttes- sék ... - csébé Nyegus (Szirtes Gábor) és Olga (Teremi Trixi) Hanna (Csonka Zsuzsa) és Daniló (Leblanc Győző). Utóbbi rendezte is Lehár Ferenc nagyoperettjét. fotó: p. tóth László
