Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-18 / 270. szám
2. oldal Megyei Körkép Okulni kell a vesztesnek! Avagy polgármester-választás utáni beszélgetés dr. Szabó Sándorral Lassan feledésbe merül az idei helyhatósági választás hangulata, a kampánya, s a győztesek számára is a munka váltja fel a mámort. A vesztesekre már csak néhány plakát emlékeztet. Ám hogy mit éreznek, mi a véleményük a kialakult helyzetben, a győztesek számára is tanulságos lehet. Ezért is kopogtattunk he dr. Szabó Sándor salgótarjáni magánügyvédhez.- Hogy érzi magát ügyvéd úr?- Köszönöm, én a kampányom során is többször elmondtam: amennyiben veszítek, nem lesz törés az életemben, hiszen itt az iroda, s ma éppúgy rám nyitják az ajtót, mint korábban. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ezúton is gratuláljak a győzteseknek, köztük is vetélytársamnak. Puszta Béla polgármester úrnak. Nem lesújtó vereség- Ha visszatekintünk a választás végeredményére, az önre adott voksok aránya messze magasabb volt, mint a testület jobb/bal aránya. Vigasztalja-e ez a tény?- Magyarázkodásra nincs semmi szükség, feltétlenül elemzésre méltó azonban, hogy mi az oka annak, hogy öt jobboldali erő összefogása sem hozott sikert. Annak természetesen örülök, hogy személyemet még minden bizonnyal baloldali érzelmű emberek is támogatták, vagyis, el tudtak volna fogadni polgármesternek. Emiatt én semmiképp nem lesújtó vereségként élem meg a választás kimenetelét. Más kérdés, hogy - ha csak kilencszáz szavazattal is, de - lemaradtam.-Mi lehetett ön szerint a baloldal ilyen nagyfokú előretörésének az oka?- Minden bizonnyal közrejátszott a kormány "néhány intézkedése, különösen a nyugdíjemelés bejelentett mértéke. Salgótarján elöregedő város, érthető az ellenállás, nyilván nem tapsoltak, még ha esetleg rám adták a polgármesteri vok- sukat is. Egészséges kontroll-A kormányhoz lojális emberek erre azt mondták: - Miért, jobb lett volna, ha a választás után tudják meg a nyugdíjasok a döntést. . .- Ennyi taktika szerintem belefért volna, mert nagyon sok olyan döntés születik még, amely befolyásolhatta volna a választást, mégsem közölték, nem közölhették. Egy dolog viszont tény: ez az önkormányzati választás számomra egyértelműen megmutatta, hogy a városban aktív politizálást folytató emberek többsége baloldali érzelmű, s ezt tiszteletben kell tartani. Azt is tiszteletben kell tartani, hogy a mi, kampány során megfogalmazott kritikai megjegyzéseinkre nem voltak vevők. Számomra a választás egyik legfontosabb üzenete az, hogy a szavazók negyven százaléka rám adta a voksát, vagyis megbízna bennem. Ez feljogosít arra, hogy valamilyen módon képviseljem őket, ha nem is a hivatalban, de más fórumokon mindenképpen. Úgyis, mint magánszemély, s úgy is, mint ügyvéd.- Együttműködésére számít- e az a hat képviselő, aki bekerült a közgyűlésbe?-Természetesen. A napokban várható, hogy összeül az a „brigád”, amely együtt készült a választásokra. Nagyon fontos, hogy a kudarcokból is levonjuk a következtetéseket. Az a véleményem, hogy kár lenne a kialakult összefogásban meglévő értéket kidobni az ablakon. Hat képviselőnkön keresztül egy egészséges kontroll kialakítása lehet a célunk. Szűk mozgástér- Elvileg ön is ott ülhetne most, ha vállalja a listán való szereplést.-Én föltettem mindent egy lapra, mert nem az én stílusom a pozíciókon való osztozkodás. Más kérdés, ha én kerülök a polgármesteri székbe, s marad a jelenlegi összetétel, de hát ez történelmietlen fejtegetés volna részemről.-Puszta Béla egy televíziós interjúban kifejtette, hogy programjában helyet kapnak majd az ellenzékiek javasolta pozitív elképzelések is. Ön hogy érzi: annyira kibékíthetetlen itt helyben is a jobb- és baloldal, mint országosan?- Nem, nem is lehet. Eleve a költségvetés olyan szűk mozgásteret enged, hogy képtelenség az a fajta szembenállás, ami országosan jellemzi a két tábort. Lehet, hogy bizonyos kérdésekben homlokegyenest más elképzeléseket képviselünk, de egy kisváros vezetése során ezek a nézetek sokkal inkább közelíthetők. Szó volt arról is, hogy a szocialisták bevonják a koalícióba a Fideszt. Én ellene voltam, nem tartom egészségesnek, mert a kampány során karakteresen más irányvonalat hirdettünk, s ez a választók becsapása lett volna. Passzív fiatalok-Apropó: milyennek ítéli a közéleti demokráciát? Hiszen tíz éve ön is ott volt a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének titokban történt megalakulásakor . . .-A választás során 15 ezerből 6060 szavazatot kaptam, ennélfogva én már csak ezért sem tarthatom a számat. . . De félretéve a tréfát, nekünk nem volt saját médiánk, s úgy érzem, sem a napilapban, sem a városi tévében nem kaptunk azonos mértékben helyet. Nyilván, nem ez az oka a vereségnek, de hogy hozzájárult, az biztos. Puszta Bélának alkalma nyílt a négy évet elemezni egyórás adásban, s egy terjedelmes hírlapmellékletben is. A tévében fejenként 15-20 perc jutott arra, hogy megnyilvánuljunk. A győzelmet is majd’ egy órán át elemezhette (most már többször is) a polgármester úr, minket eddig a kutya meg nem kérdezett. Őrülök, hogy legalább a Hírlap kilépett ebből a mederből, bár igaz, ilyenkor a győzteseké a terep. De tanulságul szolgálhat a legyőzöttek véleménye is. Annál is inkább, mert ezen a választáson a fiatalok szinte részt sem vettek, ami aggasztó: a jövő generációját nem érdekli a sorsa. S ez mindkét oldal problémája, nemcsak a miénk! (németh) PÁSZTÓ 1998. november 18., szerda A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Rekviem az Acélgyári úti topolyafákért Ti voltatok az ifjúság” 59 1955-ben, amikor Salgótarjánba érkeztünk Szegedről, itt szerettem volna lakni, az acélgyári fasorban. Nyár volt. A nyílegyenes úton, a Szent József-templomtól az acélgyárig, mint zöld felkiáltójelek álltak a jegenyék. Szigorúan, öntudatosan, büszkén. Azt mondták akkor, ez a fasor, jelképe is az acélgyári munkásjellemnek: rendszeretők, öntudatosak, büszkék. Nehezen fogadják be a messziről jöttékét. Vágyam teljesült. Az acélgyári telepen kaptunk lakást. Nap mint nap, ezen az úton jártam dolgozni. Gyönyörködhettem a fákban rügyfakadáskor, majd kizöldült lombjukban, ősszel a lehullott utat borító sárgult levelekben és télen kopár szépségükben. Befogadtak az acélgyáriak. Tanácstagnak is megválasztottak. Emlékszem, amikor az építkezések tagy balesetveszély miatt, néhány fát mégis ki kellett vágni, összefogtak megmentésükért, nehezen fogadták el eltávolításukat. Egyszer már megkongatták felettük a vészharangot, de olyan nagy volt a tiltakozás, hogy megkegyelmeztek nekik. Az évek teltek, az emberek és a fák is megöregedtek. Már panaszkodtak is rájuk. Tavaszszal, vattaszerűen szállongó „virágaik”, ősszel, a hosszan tartó, lassú levélhullás miatt. Azt hiszem, lassan mégis megbarátkoztak az elmúlás gondolatával, hiszen szeretteiket is sokan elveszítették már. Azért november 14-én a fűrészek zajára majdnem minden házból kijöttek, hogy elbúcsúzzanak a fáktól. Az idősebbek, talán könnyet is ejtettek értünk. Együtt öregedtek meg velük, mindennapi életük részei voltak. Hozzátartoztak az Acélgyári úthoz. A 91 éves Fehér Josti bácsitól kérdeztem, hány évesek is voltak a fák? Ő úgy emlékszik rá, 1926-ban ültették. Éltek 72 évet, állva „haltak meg”. Elfűrészelték a törzsüket, csigasorra kapcsolva felemelték őket - mintha a mennybe mennének -, csak azután fektették a földre. A templommal szemben állt a legmagasabb. Csúcsa a toronyig ért. Búcsúzunk a fasortól Kosztolányi Dezső gyönyörű versének soraival: „Az ég legyen tivéletek”. . . mert, „Ti adta-' tok kedvet tusát, / ti voltatok az ifjúság ” Acélgyári úti fák. Dr. Szabóné^dr. Lukács Ida Salgótarján Példásan összefogott a város Szécsényiek a „gáton” A tiszai árvíz okozta károk mértéke és a súlyos veszélyhelyzetek látványa megrendítette az Ipoly menti települések lakosságát is. A múlt hét végén Szécsényben bontakozott ki széles körű és jól szervezett adománygyűjtési akció az árvízkárosultak megsegítésére. A Magyar Karitász városi szervezete, a ferences plébánia és a Magyar Vöröskereszt térségi vezetősége fordult felhívással a polgárokhoz és a hívőkhöz, hogy a határokon túli, Tiszaháton élő, bajba került magyar falvak lakóit adományaikkal segítsék.-A segítség célba ér- tudtuk meg Máté Csabától, a város polgármesterétől, aki az önkormányzat nevében biztosítja a szállító járművet és a járművezetőt. A Tisza völgyében romba dőlt településeknek gyűjtött adományokat a szécsényi ferencesek képviselői is elkísérik. A jármű már elindult a Latorca folyó irányába és a tervek szerint a nagyszőlősi ferences misszióban rakják ki a szállítmányt. A helyi ferencesekkel együttműködve adják át a legjobban rászoruló települések lakóinak az adományokat. Nagy volt a sürgés-forgás Králik Andor egykori városi fényképész és amatőr festő lakásán. Ma ez az épület karitatív célokat szolgál, itt volt az adományok központi gyűjtőhelye. Sokan ajánlották fel támogatásukat a vasárnapi és a hétközi istentiszteleteken is és keresték fel úgymond „vöröskeresztes érzületük hatására” a szervezet városi irodáját is. A Haynald Lajos út 16. szám alatti lakás szobái megteltek a csomagokkal. Dr. Percze Ágnes, a Magyar Karitász szervezet helyi vezetője és Zalán atya útmutatásai szerint állították össze az adományokat, elkülönítve a ruhákat és a lábbeliket, a tartós élelmiszereket. A szécsényi áfész ötvenezer forint értékű élelmiszeradománnyal járult hozzá az akció sikeréhez. Az adományokat Lazsán Mihályné, Kómár Mihályné, Ocsovai Béláné és Borda Istvánná vette át és köszönte meg. A plébániahivatal vezetői a pénzadományokból vásárolták meg az élelmiszereket, gyógyszereket.- Olyanok is elhozták eddig féltve őrzött értékeiket, akikről tudom, hogy támogatásra szorulnak - jegyezte meg a Vöröskereszt városi szervezetének vezetője, Horváthné Németh Éva. Id. Istók Ferencné ugyan nem tartozik közéjük, de az ő arcáról is leolvasható volt az együttérzés, a segítőkészség. Reznicsek László, az ön- kormányzat képviselője annak a reményének adott hangot, hogy a Kárpátokon túl is mindent megtesznek, hogy a tél beállta előtt fedél legyen az árvízkárosultak feje fölött. Rácz András Gazdaköri ülés Balassagyarmaton - Nógrádban is épülhet repceolaj-feldolgozó üzem Lopják a kerteket, elkelnének a csőszök-Erősödött a mezőgazdaság képviselete az új gyarmati képviselő-testületben - hangzott el a gazdakör legutóbbi ülésén. A testület tagja lett Bacsa Béla gazdajegyző, a gazdakör alelnöke, valamint Osztrulóczki Mihály és Cseman Pál a kisgazdapárt részéről, újra a városvezetésben foglal helyet a Zöldeket képviselve Láng Mihály, a kertbarátkor elnöke. Megoldásra váró probléma akad bőven. Lopják az erdőt, a kerteket. Elkelne egy csősz, akár több is, de a mezőőri szolgálat költségeit a jövőben már csak az önkormányzat állja, mert az erre szolgáló ötvenszázalékos állami támogatás megszűnik. Az érdekelt földtulajdonosoknak mindenképpen a zsebükbe kell nyúlni értékeik védelmében és ebben a fontos közügyben a gazdakör is érdekelt. Javításra várnak a város külterületének földútjai, amelyekre sok esetben benyúlnak a jogosulatlanul meghosszabbított birtokhatárok. A műveletlenül hagyott földek sorsáról is gondoskodni kell. A város környéki bogyós gyümölcsösök nagy része felújításra szorul, a piacképes fajták telepítését szorgalmazni kell és kellene egy hűtőház, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a termelők. Biodízelprogram Szó esett arról is, hogy a gazdakör tagjai szívesen segítenének a városi parkerdő gondozásában és egyes területek parkosításában. Mindezeket a gondokat az önkormányzatban mindenképpen szóvá szeretnék tenni, úgy, hogy az elképzelések lehetőség szerint meg is valósuljanak. Varga Mihály, a gazdakör elnöke tájékoztatást adott az agrártárca fejlesztési irányelveiről, a támogatások formáiról. Újdonság a lótartás támogatása, amelynél egyéb lovakra 35 ezer forint támogatás jár, a versenylótartást 40 ezer forinttal támogatja lovanként az állam. Ugyanígy segítik a biogazdálkodást a szántóföldi zöldségtermesztésben. Keresik a kedvezőtlen adottságú térségek növényeit. Nagy a valószínűsége hogy a Nógrádban is termesztett repce területe jócskán megnövekszik, ha a jövőre elindul az egymilliárd forinttal támogatott úgynevezett biodízelprogram. Itt a megyében is épülhet egy repceolajat feldolgozó üzem. A PHARE-program támogatja az úgynevezett energiaerdők létrehozását. Nógrádban az akác jöhet szóba az alacsony aranykorona értékű földeken. Egy másik lehetőség az energiafű, amelynek nagy tömegű sásszerű leveleit kombájnnal aratják és briket- tálják. A vissza nem térítendő beruházások támogatása főleg az egyéniek szövetkezését segíti, tárolók, hűtőházak és egyebek építésére. Támogatás csak meghatározott növényekre és fémzárolt vetőmag használata esetén jár és számlákkal kell rendelkeznie a termelőnek. A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi támogatások között szerepel, hogy növekszik az állami kezességvállalás annak érdekében, hogy a gabonatermelők hitelhez jussanak. Fényes Balázs gazdaköri tag erről úgy vélekedett, hogy mikor ő felvett forgóeszközhiteit ezzel bizony nem élhetett. A bankban azt mondták, hogy felejtse el az állami garanciát és a házát kellett elzálogosítani helyette. A gazdakör elnöke úgy vélekedett, hogy rossz pontja a tervezetnek az, hogy a kompenzációs felárat a termelők ezután az APEH-től kérhetik. Viszont előtérbe kerül a falusi turizmus támogatása, ami a Palócföld községeit is érintheti. Bacsa Béla gazdajegyző beszámolt Torgyán József miniszter győri fórumáról, amelyet az országban tevékenykedő gazdajegyzők számára tartott.- Elkeseredetten mentünk Győrbe és visszafelé azt mondtuk, hogy ilyen jó mezőgazdasági programot még nem hallottunk -, vélekedett a tapasztalt mezőgazdasági szakember. Két kamarai út- Torgyán József beszéde megvilágosította előttünk, hogy tévedésbe voltunk. Külföldön a húsz-ötven hektáros nagyságrendű birtoknagyságok a jellemzőek. Torgyán erre a nagyságrendre építette a koncepcióját. Nagy kár volt, hogy a földkárpótlás kezdete óta mindenki gépesített, de rosszul. Ezt szervezetté kellett volna tenni. A kistermelők most automatikusan többet kapnak és közelít a két szektor támogatottsága. Az agrárkamara dolgában Torgyán József az önkéntességre épít és úgy vélekedik, hogy a kamara a szolgáltatásai révén legyen vonzó. A másik lehetséges út, hogy legyen kötelező a kamara, de ingyenes. Országos találkozó A gazdakör tagjai elkeseredetten emlegették az időjárás miatt kint lévő termést, a még helyenként lábon álló napraforgót, cukorrépát, a szántat- lan területeket, a kevés gabonavetést és az eladatlan készleteket. Fényes Balázs a már bevált vasúti szállítás gazdaságosságát említette, amelynek igényét nála kell bejelenteni. Bacsa Béla a holland importburgonya beszerzésének lehetőségéről szólt, amely a körülbelül százötven forint kilogrammonkénti ár befizetése után jó két héten belül leszállításra kerül. Megválasztották Bacsa Béla személyében a mező- gazdasági bizottság elnökét és küldöttének Varga Mihályt a gazdaköri elnököt, akik a megyei szervezetben képviselik a gyarmati gazdák érdekeit. A balassagyarmati gazdakör tagjai ott lesznek a november 19-20-án Lakitelken megrendezendő továbbképzési találkozón, amelyet az Országos Gazdakörök Szövetsége rendez. Most a svéd farmerszövetség mutatkozik be és szó esik majd az európai uniós csatlakozás ügyes-bajos dolgairól is. Szabó Endre l