Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-13 / 266. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1998. november 13. péntek 5. oldal Vigyázni kell rájuk, mint a gyerekekre Leghálásabb hallgatóink Valamikor a hetvenes évek­ben gyakorta tartottam TIT-előadásokat, s még eb­ből az időből maradt meg egy szép emlékem. Amikor nyugdíjasok voltak a hallga­tóim, mindig az átlagosnál élénkebb figyelemmel és ér­deklődéssel találtam magam szemben, mint más korosz­tályok esetében. Arra is jó szívvel emlékszem vissza, hogy ezek az idős emberek mennyire szomjaztak min­den informáló szóra, min­den érdekes kis történetre. A történelmi témák éppen úgy érdekelték őket, akár­csak az irodalmiak, s na­gyon lehetett velük beszél­getni a lélektani kérdések­ről, személyes, családi prob­lémáikról is. Nemrégiben rendőr baráta­imat kísértem el Kisterenyére, az idősek Ezüstfenyő ottho­nába. A bűnmegelőzési és a közlekedési osztály képvise­lői azért keresték fel az ott­hont, hogy lakóinak elmond­janak olyan ismereteket, ame­lyek számukra is fontos lehet. Nos, ebben a szép környe­zetű, kellemes légkörű épü­letben éreztem azt a bizonyos hetvenes évekbeli ismeretter­jesztő előadásoknak a hangu­latát. Az idős nők, férfiak nemcsak nagy figyelemmel hallgatták az információkat, hanem helyeseltek, egyetér­tőén félhangosan közbe is szóltak. A sok élettapasztalat­tal rendelkező emberek ál- mélkodva nézték végig azt a holland filmet, amely elgon­dolkodtató különleges ismere­teket közvetített nekik. A film arra figyelmezteti nézőit, hogy miként lophatják meg az óvatlan, vigyázatlan embere­ket, vagy hogyan juthatnak be házukba a vagyonkájukat fe­nyegető betörők. Egyik idős asszony megje­gyezte, hogy szerencsére itt az otthonban nincs gondja, mert mindennel ellátják, és szívesen vigyáznak a pénzére is. Ha valamit venni óhajt, akkor kér a pénzéből. „Csak azután arra vigyázz, hogy amikor vásárolsz, észre ne vegye a tolvaj, hogy pénzed van, mert ellopja tőled” - je­gyezte meg a mellette ülő. Az egyik figyelmesen hall­gató és szemlélődő bácsi pe­dig csak úgy magának je­gyezte meg talán: „Igaz, az otthonhagyott házban sem aranyam, sem ezüstöm, de azért üzenek az unokának, hogy gyakrabban nézzen be a portára. Kár lenne ha valami pemehajder fajzat meglopná a neki szánt jussot.” Valaki közbeszólt, hogy újabban már nem egyedül mennek a boltba sem, hanem néhányan együtt. Ugyanis ta­lálkoztak már szédelgő, gya­nús alakokkal, akik a csoport­ban közlekedőket nem merték követni. Nagy figyelemmel hallgat­ták a balesetekről szóló tájé­koztatót is. Senki sem tiltako­zott azon megfogalmazás el­len, amellyel őket illette az egyik előadó - amikor újra gyerekekké lesznek az embe­rek -, aki hasonló korban jár, mint hallgatói. Mosolyogtak, csendesen bólintottak, mert bizony ez igaz. Éppen ezért nekik is éppen olyan fokozott figyelemmel szükséges köz­lekedniük, mint a cseperedő gyerekeknek. Az előadásokat követő vé­leményekből egybehangzóan kicsengett az a fajta elége­dettség, ami a kellemes kö­rülmények között, biztonság­ban élő embereket jellemzi. Magatartásukon érződött az a figyelmes gondoskodás, ami ezeket az embereket napról napra körülveszi. Noha már lassan az ebéd­hez készülődött a személyzet, az előadásokra összesereglett gondozottak egy darabig még beszélgettek. Abban egyetér­tettek, hogy nagyon megvál­tozott a világ. Valamikor, az ő fiatalkorukban mintha még békésebb lett volna. Vagy ta­lán csak a mindent megszé­pítő idő váltja ki ezt a véle­ményt? Lehet, hiszen éveink számának gyarapodásával jobban felejtjük a rosszat és tovább megőrizzük a jót. Most azonban olyan kort él­nek, amikor egyedül nagyon nehéz, bizonyos körülmények között életveszélyes lehet a helyzet. Az egyre jobban tá­madó bűnözés ellen össze kell fogni, ez még segíthet. Számosán úgy köszöntek el tőlünk, hogy ugye még más­kor is találkozunk. Szívből fakadt ez a hívásuk, aminek persze igyekszünk eleget tenni. S azért is érdemes közé­jük menni, mert ők is tudnak számunkra olyat mondani, amire érdemes odafigyelni. Pádár András Zöldség, méz, sajt, citrom és egy nagyszerű délután Mindenki kevert és kavart Hogyan lehetne megnyerni az idősebbeket a reformtáplál­kozásnak? Egyáltalán elkép­zelhető, hogy egy falusi nyug­díjas ne a krumplinudlit, ha­nem a vajon párolt zöldbor­sót részesítse előnyben? A dejtári általános iskolások már tudják a választ... Az ifjúsági vöröskeresztesek ugyanis pár napja nem először rendezték meg ínycsiklandó zöldségdélutánjukat, kifejezet­ten a nagyiknak, vagyis ’ a nyugdíjasoknak. S kifejezetten a zöldfélék étrendi népszerűsí­tése céljával. A diákok - Vi­támé Mészáros Krisztina vö­röskeresztes tanár-elnök irányí­tásával - az ebédlőbe invitálták vendégeiket, ahol ezt megelő­zően folyt a nagy munka. Aho­gyan ők mondták, mindenki re­szelt, kevert és kavart, a nyers zöldségfélék, a citrom, méz, olaj és a sajt felhasználásával, a sok-sok ügyes kéznek köszön­hetően gusztusos harapnivalóvá állt össze. A terített asztalokra kirakott tálakon felsorakoztatott, lát­ványnak sem akármilyen étkek készítőinek a legnagyobb aján­dék az volt, hogy meghívottaik jóízűen elfogyasztották a fi­nomságokat. A lelkes csapat­munkának örült az iskola igaz­gatója Pólyák Jánosné is, aki di­ákjai sikeres ténykedéséről a Vö­röskereszt balassagyarmati terü­leti vezetőjének is beszámolt. Legjobban azonban mégis a kis vöröskeresztesek voltak elége­dettek, hiszen kiválóan ostromol­ták meg a régi táplálkozási szo­kások erős várát. Ember és állat együttélését kutatják — Kanári, hal, házi tigris receptre Hogy szebb legyen az öregség... Ha majd elmegyek nyugdíjba! Hány, de hány ember kezd el így mondatokat, akár élőszóban, akár gondolat­ban. S a folytatás: hát, akkor nem kell korán kelni és mindenre lesz idő. Olvasásra, tévézésre, a lakás csinosí­tására. Aztán eljön az a nap, eltelik egy hét, kettő, talán egy hónap is és a nyugdíjas kezd nyugtalan lenni... A kutya meghálálja a szeretetet Nem így képzelte, hogy egyik nap megy a másik után, s ő csak üldö­gél a négy fal között, a párja vagy a családtagok mennek a dolgaik után, nincs kihez szólni, a tévéso­rozatot unja, az újság sem köti le, így hát felújításokba kezd. Szöge- zés, festés, mázolás, szekrények ki-be rámolása, kézimunkák ké­szítése: ezekre is rá lehet unni egy idő után. Hiszen eközben is ott az állandó vendég, a magány. Mi az, ami hiányzik? A társaság. A beszélgetések, a kapcsolatok. Az érzelmek. A nyugdíjas rászokik arra, hogy a boltban hosszan válo­gat, szóba ele­gyedik bárki­vel, aki vála­szol, utcán, buszon témát keres, ha nincs fogadókészség gyakorta magában beszél az il­lető. S ilyenkor lehet, hogy fur­csán, értetlenül néznek rá. Abban viszont senki nem talál kivetniva­lót, ha az idős hölgy vagy úr ga­lambokat hívogat és etet, ha bárki - kutyasétáltatás közben - élő­szóval biztatja gyorsabb tempóra kedvencét. A magára maradt ember, aki lehet persze frissen elvált, öz­vegy, gyerekeitől elszakadt va­laki, állását vesztett aktív korú vagy nyugdíjas, aki egy szál egyedül maradt, sokszor szenved a különféle tünetektől. Depresszi­óba forduló rosszkedv, lehangolt- ság, álmatlanság, érzelmi elvo­nási tünetek, szédülés, vémyo- máspanaszok, szabálytalan szív­dobogás miatt előbb-utóbb or­voshoz fordul az illető. A doktor, ha sok a dolga vagy csak a pana­szokra figyel, általában pirulákat ír fel, ellenben ha testet-lelket egységként kezelő szakemberről van szó, lehet, hogy egészen mást ajánl. Az Ember és Állat Együtt­élését Kutató Intézet (Budapest) szakembere, Szabó Agnes szerint külföldön nem ritkaság, hogy az orvos, kifaggatva a különféle okokból magára maradt és való­ságos testi-lelki tüneteket produ­káló embert, a recepttömbből ki­tépett lapra nem vérnyomáscsök­kentőt és hasonlókat ír fel, hanem egész egyszerűen ennyit: guppi, kanári, házi tigris, kutya. Előtte persze gondosan kikérdezte a be­teget például arról, hogy meny­nyire mozgékony, s milyen állatot szeretett volna már korábban, il­letve: szereti-e egyáltalán a négy- lábúakat, s a többi házi kedvenc szerepére pályázó kis lényt? Azok a nyugdíjasok, vagy más okból magányosok, akik állatot választottak mindennapjaik tár­sául, arról beszélnek mindenki­nek, hogy gazdagabb lett a vi­láguk. Vége a nyugdíjassokknak. Melegség, vonzalom, beszéd le­hetősége, biztonság, ez az, amit az állat tartása hoz. Ahogy a nö­vényekhez, úgy a néma halakhoz is lehet beszélni. A madarak csa­ládi élete a szemük láttára zajlik. Egy kis házi tigris, azaz egy cica vagy kutyus növekedésének ugyanúgy lehet örülni, mint egy gyerekének. Az újdonsült hal-, madár-, macska- vagy kutyatulaj­donosnak újra lesznek rendszeres feladatai. A négy fal közé szorult páciensnek azért inkább a kutyát ajánlják az orvosok, állatbarátok, mert ez biztos recept a rendszeres mozgáshoz. Mindkettejüknek jót tesz a séta, a túra, s ezalatt új kap­csolatokra is szert lehet tenni. Meggondolandó, hogy milyen ál­latot vegyen magához az, aki az egyedüllétét szeretné ilyen mó­don oldani. Persze nem kell meg­ijedni a feladattól. Ha nem ké­nyeztetik finom (és drága) fala­tokkal, mindig jut a tálkájukba, akváriumukba is megfelelő enni­való. S ahogy a törődést, a jó táp- lálékot-is meghálálják szeretetük- kel, létükkel, azzal hogy vannak. Számára sértő, ha vállalkozónak nevezik - Aranygyűrű egy tevékeny élet munkájáért Ma is kisiparosnak tartja magát A műhelyben példás rend, az autójavításhoz szükséges gépek ra­gyognak a tisztaságtól. Minden a rendet szerető, igényes emberre utal, ezt igazolják a bejárati ajtó melletti falon sorakozó, csaknem egész falrészt betöltő kitüntetések is. A Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa által adományozott Kiváló munkáért oklevél mellett a 25 éves kisipari tevékenységéért kapott, ezüstgyűrűt jelképező do­kumentum látható. Az Aranykoszorús mester elismerés is itt olvas­ható. Ezek jellemzik Horváth János precizitásáról elismert nyugdí­jas, balassagyarmati autójavító kisiparos birodalmát. A beszélgetést a családi ház nappa­lijában folytatjuk a mester felesé­gének társaságában.-Mielőtt bevonultam katoná­nak, motorkerékpárokat javítot­tam. Kétévi katonáskodás alatt au­tószereléssel foglalkoztam. Az an­gyalbőr levetése után döntöttem úgy, hogy kisiparos leszek - utal önálló iparossá válásának momen­tumára, majd így folytatja: - Ami­kor társaimmal közöltem elképze­lésemet, többen azt mondták: nem vagy észnél. Egy-két évvel azelőtt szüntették meg a kisipart.- Szüleim egy kis szobát adtak, ahol laktunk, meg egy másik he­lyiséget, ahol férjem megkezdhette a motorkerékpárok javítását. Édesapám, aki cukrászmester volt, férjemnek átadta az emberekkel való kapcsolatteremtés tapasztala­tait - kapcsolódik a beszélgetésbe élete párja, aki Horváth János le­szerelése után nem sokkal, az élet­kezdésnél már felesége volt. - Nulláról indultunk. Kilenc évig nagyon nehéz volt.- Akkoriban lényeges volt a fe­leségem keresete - egészíti ki az előbbieket a mester. A kilencévi nehéz helyzetből az Opel személygépkocsi megvásár­lása, rendbetétele, majd eladása fordította kedvezőbb irányba a há­zaspár életét.-A kocsi árából meg tudjuk venni a Hunyadi utcai telket, ahol megépítjük a műhelyt és ottho­nunkat - érvelt a feleség. Ez ol­dotta fel a mester ragaszkodását az Opelhez: beleegyezett eladásába. A műhelybe apránként vásárol­ták meg a szükséges szerszámokat, gépeket. Mivel nem volt pénzük a házépítéshez, az após nevére vet­tek fel kölcsönt.- Férjem éjjel-nappal dolgozott. Rettenetes munkabírása volt. Sze­rencsére ma is van - mondja párjá­ról a feleség.- Pedig akkoriban ki sem tudott hűlni az ajtókilincs, annyi volt az ellenőrzés. Semmiféle jóindulatot nem tapasztaltam részükről. Min­dig azt éreztem: meg akarnak fogni. Nem sikerült. Mindig betar­tottam a törvényeket, előírásokat. A Hunyadi utcai otthont 16 év után kisajátították azzal, hogy he­lyébe lakótelepet építenek. Kaptak egy cseretelket és egy ideiglenes lakást az újabb felépítéséig.- Lányunkkal közösen egy év alatt hoztuk tető alá. Ő a férjével együtt az épület felső részében laknak. Ahogy nőtt a gépkocsik száma, úgy bővült a mester vevőköre és szaktudása. A motorjavításon kí­vül megtanulta a karosszéria-javí­tást, fényezést, elektromosságot.-Úgy váltottam, ahogy fejlő­dött a gépkocsiállomány, az egész gazdaság - mondja a mester.-Én voltam az első, aki egy iparosgyűlésen kikértem magam és társaim nevében, hogy vállalko­zónak nevezzenek. Sértőnek tartot­tam, és most is annak tartom. Mi szakemberek vagyunk. Munkám­ból - a kritikus időszakok ellenére is - tisztességesen megéltem. De vagyont becsületes munkával nem lehet összehozni. A jövőről mondja:- A rendszerváltás óta nyugodt vagyok. Az APEH, a tb előre jelzi, mikor jönnek ellenőrizni. Most is mindig eleget teszek fizetési köte­lezettségeimnek. Ha 20-30 évvel fiatalabb lennék, a mai lehetősé­geknek megfelelően másként csi­nálnám. Egyébként szeretnék hosszú ideig dolgozni. Horváth János szombaton a ba­lassagyarmati ipartestületben veszi át több mint negyvenévi sikeres kis­iparos-tevékenységének újabb, el­ismerését, az aranygyűrűt. V.K. Röviden Kihelyezett ügyfélfogadás Szécsény - A Nógrád Me­gyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Szécsényben is bevezette a kihelyezett ügyfélfogadást. Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseikkel, észrevételeikkel minden páros hét szerdáján 9 és 13 óra között kereshetik fel az érintettek. Helye, a pol­gármesteri hivatal kis­terme. Színházba mennek Diósjenő - Budapestre, a Nemzeti Színházba men­nek november 18-án az idősek klubjának és nap­közi otthonának tagjai. A program költségeit az ön- kormányzat fizeti. Az emberek többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben ol­vasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi minden­kinek kijár... Ki állítja meg...? Nincs egy éve, hogy egy tarjáni csillagász, a tavalyi, rendkívül enyhe tél okait kutatva a légkör sokat emlegetett felmelegedé­sére, s annak következményeire utalt. A több évtizedenkénti, s csupán egy-két fokkal maga­sabb hőmérséklet okfejtése sze­rint előbb-utóbb a sarkkör jég­tömbjeit elszabadítja, halmazál­lapot-változásuk, olvadásuk gyökeres fordulatot hozhat az időjárásban. Az akkori előrejelzés hűvös, esős nyarat jósolt, ami az év­szak utolsó harmadától be is vált: augusztusban csúf látvá­nyossággal, csattanással, vil­lámlással. jégveréssel, szélvi­harral átvette az uralmat a zá­por, a zivatar. Ha kissé megsze­lídült, sem adta alább a sűrű, „áztató”, esőzésnél, amely nyár legvégén, ősz elején is itt ven­dégeskedett. A túláradóan esős napok, majd hónapok vizes fo­lyamává változtak. Csörgött, dőlt, állt a víz, a patakok, fo­lyók, a talaj fulladozott az égi áldatlanságtól. Árvízről ekkor még szó nem volt, a belvíz bő­sége azonban rátenyerelt a me­zőgazdaságra, alaposan meg­akasztotta a munkálatokat. Ok­tóber ott folytatta, ahol szep­tember abbahagyta, s a novem­ber is az elődei nyomdokába lépett. Hozott néhány olyan csapadékdús napot, hogy Eu­rópa - s más földrészek - leg­szívesebben máshova menekült volna. Ez a legutóbbi esővízáradat már több volt a nagyon soknál: a folyók elengedték óriási víz­tömegüket. S a vízcseppek mil- liárdjai könnycseppeké változ­tak az emberek szeme sarká­ban. A rettenetes áradat, a ter­mészeti csapás, katasztrófa mellett eltörpült a közeli, s tá­volabbi világ minden egyéb zaja. A kétségbeesés jajszava messzire hallatszik, a veszteség mély sebeket ejt.-Van, aki ösz- szetett kézzel az égre néz, más az öklét rázza tehetetlenségé­ben, nyomorúságában. A sze­rencsések örülnek, hogy kint vannak a vízből. A „megsebzett bolygó” nem beszél. Csak me­legszik...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom