Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-09 / 237. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1998. október 9. péntek _______________________________________________________________________________________________________________________?• oldal A lkotmánybírósághoz fordulnak Tiltakozó nyugdíjasszervezetek „A nem egyenlő arányú emelés csak a nyugdíjasok egyötödének teremtene ténylegesen jobb helyzetet” - mondta Mihalovits Ervin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének (NYOK) el­nöke azon az összejövetelen, melyen bejelentették, hogy a Nyugdíjasok Országos Szö­vetségével (NYOSZ) az Al­kotmánybírósághoz fordul­nak azért, hogy az idősek megkapják a törvényben előírt nyugdíjemelést. A NYOK elnöke elmondta: nemcsak azért tiltakoznak, mert a mostani kormányzat a törvényben rögzített 20 száza­lékos emelés helyett csak 14 százalékkal kívánja növelni a járulékokat, hanem a diffe­renciálás terve miatt is. Sán­dor László, az MSZOSZ el­nöke a sajtó képviselőit arról tájékoztatta, hogy csatla­kozva a nyugdíjasszerveze­tek követeléséhez, országos aláírásgyűjtést kezdemé­nyeznek. Akciójukkal egy­ben nemet mondanak a kor­mányzatnak a munkavállalók teljes kiszolgáltatottságát célzó más lépéseire, mint például az általuk elfogadha­tatlannak tartott reálbérnöve­lés mértékére. Az ívek aláírói tiltakoz­hatnak a kormányzatnak az érdekérvényesítő szervek ki­iktatását célzó lépései ellen is - mondta Sándor László. A dokumentumokat várha­tóan a jövő hónap elején jut­tatják el a vezető politiku­sokhoz. Az MSZOSZ elnöke azt mondta: az a remény a múlté, hogy a nyugdíjak emelkedése kövesse a bérek növekedését. A járulékok emelésének kérdése most már a kormány pillanatnyi hangulatától függ. Kifejtette: a hatalmon lévő politikai erők érdeke, hogy lépéseivel szembeállítsa a különböző munkavállalói csoportokat, va­lamint a nyugdíjasokat. Az ügyben érintett vezetők - amint Sándor László fogalma­zott - „az érdekegyeztetést sa­ját mozdíthatatlan akaratuk utólagos legitimációjának színterévé kívánják silányítani, és semminemű érdekbeszámí­tás, vagy más szempont figye­lembevételére nem hajlan­dóak.” Uszögi-Bleyer Jenő, a NYOSZ elnöke bejelentette: követeléseiknek a közeljövő­ben az ország számos pontján - köztük e hónap közepén Budapesten - demonstráción adnak nyomatékot. Hol a nyugalom mostanában? „Nem tudok munka nélkül élni - Isten adjon erőt minden lépésedhez!” Élete „tankönyv” a dolgos asszonyról Gondterhes napjainkban nem csak azért kell aggódnunk, ho­gyan fogunk—megélni, tesz-e munkánk, otthonunk, hanem a testi épségünket, fényes nappal az apró értéktárgyainkat is fél­tenünk, óvnunk kell a zsebesek- től, tolvajoktól. Takács Lajosné olvasónk ta­pasztalatai szerint lassan már a vonaton sem ajánlatos olyan fülkét választani, ahol egyedül van az utas, jobban teszi ha többedmagával tartózkodik a kocsiban. Véleménye szerint ugyanez a helyzet sajnos, a te­metőkben, ahol szintén ve­szélyben vannak a magányos, idős nők. Sokuknak a pénztár­cáját, táskáját, aranyláncát vet­ték el Salgótarjánban. Napestig lehetne sorolni, mikor, hol, ki­ket rövidítettek meg, s ez arról tanúskodik, hogy a pénzszállí­tóktól az idősekig mennyi em­ber él félelemben. Rendkívüli módon elhatalmasodott a ga­rázdaság, a banditizmus. Mi, lakosok azt szeretnénk - fog­lalta össze óhajukat - ha a rendőrség - társadalmi össze­fogással - úrrá lenne ezen a helyzeten, hogy nyugodt kö­rülmények között élhessünk.- Nem vagy normális, minek neked ez a sok munka! - mondták rokonai közül töb­ben Kurnász Andrásnénak, akit a faluban Bözsi néninek hívnak.- Édesanyám Amerikában lett terhes velem, én Legénden születtem. Amikor hazajöttek, vettek 12 hold földet és meg­építették a szülői házat - utal a régmúltra, majd hozzáfűzi: - Annyi mindenen mentem át... Élete a dolgos, a munkát sze­rető asszony tankönyve lehetne.-Amikor meghalt az uram, azt mondták, ne kínlódjak any- nyit az egy tehénnel, adjam el. Ehelyett vettem még egyet. Akkoriban, mikor kivirradt, hajnali 3 órakor már kivittem őket a legelőre, utána elmentem a termelőszövetkezetbe dol­gozni, majd az ottani munka után ismét az állatokat gondoz­tam. A teheneket öt évvel ez­előtt adtam el. Utána kecskékkel foglalko­zott. Két éve egy olasz egy­szerre kilencet vett meg tőle.- Egyébként sok gondot okoztak. Lerágták a fákat. Szid­tak is engem, amikor legeltet­tem őket. Amikor tüzesek vol­tak, vizet öntöttem rájuk. Nem használt. Nagyon fölszaporod­tak. Mivel nem tudtam velük mit csinálni, eladtam őket. Bözsi néni állatszeretetét jel­lemzi, hogy a megszületett kis állatok a lakásban találtak véde­lemre. .........- Nem volt szívem kitenni őket a téli hidegbe. Jelenleg két Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) nemrégiben új ér­tékelést vezetett be az elhízás megítélésére. Az új mérce alapja egy arányszám, az úgynevezett test-tömeg index (Body Mass Index, BMI), amely úgy számolható ki, hogy a testsúlykilogrammok számát elosztják a méterben számolt testmagasság négyze­tével. Ha az eredmény 25, vagy az alatt van, akkor nor­mális a testsúly. Eszerint az Egyesült Államok­ban a polgároknak több mint a fele túlsúlyosnak minősíthető (és nem csupán egyharmaduk, mint korábban gondolták). A pontos számok: az amerikai férfiak 59 százaléka, a nők 49 százaléka tekinthető túlsúlyos­nak, kövérnek. Idős korban még sertésem van, az anyakacsa-ál- lományom pedig a korábbi 15- ről 8-ra csökkent. Háromszor költenek, csak akkor tudom, hány kiskacsa van, amikor elő­bújnak a fészerből. Egy doboz­ban most is 8 kiskacsa jelzi, hogy életben van. Vácra vi­szem, ott van ismeretségem. Egyik falubeli asszony meg­ígérte, hogy a mostaniakat megveszi, félek tőle, a rossz idő rosszabb a helyzet: férfiaknál 73, nőknél 65 százalék. Bár a konkrét okok nem isme­retesek, az orvosok többféle fel­tevésen is elgondolkodtak. Egy­részt - és ezt bizonyítani sem kell - nagymértékben csökkent a fizikai aktivitás, vagyis egyre kevesebben mozognak rendsze­resen. Ugyanakkor az élelmi­szeripar szinte percenként dob a piacra valami új finomságot, a vásárló viszont nem veszi a fá­radságot, hogy a szükségtelenül megnövelt kalóriabevitelt ledol­gozza. Az elhízásban a tévékészülé­kek távirányítója is felelős, hi­szen már attól a pár méteres tá­volságtól (értsd: mozgástól) is megfosztja tulajdonosát, ami a fotel és a képernyő között „elte­rül”. miatt nem lesz belőle semmi. Bözsi néni nem tud megbé­kélni azzal, hogy a földnek most nincs értéke, hogy a ter­melőszövetkezetbe bevitt 2,5 hold erdeje ellenében a kárpót­láskor olyan akácost kapott,/ amelynek jó részét kivágták. Annak idején hét évig fizette az árát. ........- Nekem azt mondják, hogy nem szabad kitermelni. Mások Egyre többen szenved­nek világszerte cukorbe­tegségben (diabetes), s kü­lönösen az idősebb, kövér embereket érinti ez a be­tegség. Miért? Az ok többé-kevésbé köz­tudott: főleg a túlsúlyosak­nál „használódik el” gyor­sabban a hasnyálmirigy, túl kevés inzulint termel, s így az életfontosságú cukor nem tud a test sejtjeibe bejutni. A cukor zsírrá alakul és meg­támadja az ereket. Német táplálkozási szak­értők most új táplálkozási irányelveket dolgoztak ki öregkori cukorbetegek és veszélyeztetett emberek viszont ellopják. Aki erre ve­temedik, az mindig szerencsés. Sokan engem is szeretnének az ilyesmibe belekeverni. Én soha nem loptam, nem is fogok, nem teszek a törvény ellen. Ha már panaszra nyílt a szája, így folytatja: - A köz­ségben sok üres ház közül va­lamelyiket ki kellene alakítani az idősek klubjának. Én nem megyek oda! - tiltakozik.-Nem fárad el a napi mun­kában?-Nem merek leülni, mert akkor elszunnyadok és ez az idő kiesik a munkából, - indo­kol, majd hozzáfűzi: - Nem tu­dok munka nélkül élni!- Mire költi a nyugdíját?- A gyerekeknek adom. Nincs félretéve egyetlen forin­tom sem. Nem tudom, ki temet majd el, ha valami baj történik velem. Ezután erre is gondolok.- Mit vár az élettől?-Hetvenhat éves vagyok... Elég gyakran jut az eszembe, hogy engem ki gyámolít majd?-A fia- vetem közbe, akivel nem sokkal előbb beszéltem.- Egy férfi nem olyan, mint a lány. Bözsi néni vasárnap délelőtt elmegy a szentmisére, délután kimegy a temetőbe. Édesapja 57, édesanyja 83 éves korában hagyta itt lányát. Annak idején anyósát is ő gyámolította: min­den reggel eléje tette a pohár friss tejet. _0 - Isten adjon erőt minden lé­pésedhez! - köszönte meg a gondoskodást az anyós. V.K. számára. Ezf üzene' lemc ről, kel éri ke n; V f .aponta po­,or elfogyasztható.- Együnk hetente leg­alább kétszer halat - ez fia­talon tartja az ereket.- Változatlanul mond­junk le a zsíros kolbászok­ról, cukrászsüteményekről és egyéb édességekről. Búcsú és találkozó Mátraverebély-Szentkút - A Magyarok Nagyasszonya Rózsa­füzér Királynője búcsút október 11-én, vasárnap rendezik meg Szentkúton. A nagymise 10 óra 30 perckor kezdődik. Egyben ek­kor tartják meg a Kolping-családok országos találkozóját is. Idősek napja Salgótarján - Bográcsolással, a dolgozók és a lakók műsorával színesítve idősek napját tartottak csütörtökön az Ezüstfenyő idősek otthona salgótarjáni részlegében. Az idős korban rosszabb a helyzet A távirányító is hizlal! Az óvodából viszi az ételmaradékot disznóinak, havonta WO Ft-ot fizet érte fotó: rigó tibor Nem kell lemondani az élvezetekről Mit egyenek a cukorbetegek? Értékelték a végzett munkát - A szürettel kapcsolatos teendőkről volt szó a salgó­tarjáni Bereczki Máté Kertbarátkor legutóbbi foglalkozásán, ahol az elmúlt időszak esemé­nyeit is értékelték, valamint számba vették a hátralévő feladatokat. Felvételünk a kertbarát­kor nemrégiben megrendezett, sikeres termékbemutatóján készült. hintaszék ’iíln) I Qjgflf Az emberek \T többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben ol­vasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi minden­kinek kijár... Óarany-lakodalom „Ünnepélyes Bejegyzés: Dénes Sándor és Dénes Sándorné Demény Mária 1938 október 2- án, Karancsságon kötött házas­ságuk hatvanadik évfordulójá­nak megünneplése alkalmá­ból.” A házaspár és az ünnep­ségvezető aláírása szentesíti a rendkívüli polgári esküvőről szóló sorokat a bátonyterenyei polgármesteri hivatal ez alka­lomból megnyitott emlékköny­vében. Nincs egy hete, hogy a megerősítő házasságkötés és az azt követő vigadalom, óarany­lakodalom megtörtént a bátony­terenyei Ezüstfenyő idősek ott­honában. S az „ifjú” házaspár boldogan él, míg a..., de inkább arról essen szó, hogy bár annak idején Karancsságon tettek há­zassági fogadalmat, később Sá- gújfaluban élték dolgos életü­ket. Bő két évig a régi helyen, Szentkúton volt, a költözés vagyis március 18-a óta Bá- tonyterenyén, az új otthonban van a hajlékuk. Azon a szinten, ahol laknak, mindenki névre szóló, díszes meghívót kapott az esküvőjükre. Képeslapszerű, színes nyomtatványt, amelyen két rózsa, s az egymásba fűzött karikagyűrűk utalnak az ese­mény jellegére. A szépen meg­komponált ceremónia könnye­kig fokozta a résztvevők meg­hatottságát. Serfőző Tamás, az intézmény igazgatója is össze­szorult torokkal mondta el kö­szöntőszavait. Az ünneplőbe öltözött, ün­nepléshez nemigen szokott férj és feleség a gyerekeikkel, unokákkal együtt mintegy harmincfős családi kísérettel érkezett az Ezüstfenyő feldí­szített ebédlőjébe. Műsor, kö­szöntés, gratuláció, pezsgős, nagy tortás állófogadás várta a megilletődött párt. Mindezt vi­rágok és csokrok tetézték. A megmaradtak valószínűleg még mindig díszítik szobáju­kat. Emlékeztetve a felejthetet­len napra, amelyre hat évtizede még csak nem is gondoltak. Mindketten elmúltak nyolc­vanévesek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom