Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-30 / 254. szám

4. oldal Ország - Világ 1998. október 30., péntek Új helyen épül a Nemzeti A kormány tegnapi ülésén elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét - jelentette be Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Hámori József, a kulturális tárca vezetője ugyanakkor kö­zölte az újságírókkal: a kormány döntése nyomán a Nemzeti Színház nem a belvárosi Erzsébet téren, hanem talán a Vá­rosliget szélén épül majd meg - várhatóan 2002-ben. Mint megtudtuk, a Ház a tár­sadalombiztosítás költségve­tésével együtt tárgyalja majd az állami büdzsét; a tb-alapok egyébként 140 milliárdos központi támogatásra számít­hatnák. A pénzügyminiszter elmondta: a költségvetésből a Postabank 75 milliárd forintot kap jövőre. Havi 640 forintra emelik a tévékészülékek üzembentartói díját, s ebből finanszírozza majd a költség- vetés a közszolgálati médiu­mokat. Járai kiemelte: az ed­dig külön pénzügyi kerettel rendelkező négy nagy alap megszűnik, feladataikat az il­letékes tárcák veszik át. Egy­ségessé válik a köztisztviselők végkielégítésének mértéke, akiknek bére jövőre átlagosan 13,3 százalékkal emelkedik. A képviselők, miniszterek és po­litikai államtitkárok járandó­sága a tervek szerint csak 5 százalékkal nő. A családtámogatásokról Harrach Péter szociális és csa­ládügyi miniszter számolt be. A változás lényege: jövede­lemtől függetlenül minden gyermekes családnak jár majd a családi pótlék, a gyes illetve a később visszaállítandó gyed. A továbbtanuló diákok után iskoláztatási támogatást ve­hetnek fel a szülők. A kormány a Kultuszmi­nisztérium előteijesztése alap­ján úgy döntött, hogy ne az Erzsébet téren, hanem másutt, talán a Városliget szélén épül­jön fel a 10,7 milliárd forint­ból az új Nemzeti Színház. Hámori József szakminiszter szerint az építkezés 2002-ben fejeződne be. Borókai Gábor kormány- szóvivő a kabinet további fon­tos döntései közül kiemelte: 14,3 százalékos (de legalább 3500 forintos) átlagos nyug­díjemelésre tesznek javaslatot a parlamentnek. T. M. Megalakult az új pozsonyi kormány Vladimír Meciar fölesküdött, majd azonnal leköszönt Csütörtök délelőtt Pozsonyban megkezdődött az új szlovák parlament alakuló ülése. A 150 tagú törvényhozás új képvi­selői - köztük Vladimír Meciar, a csütörtökön leköszönő ed­digi kormány miniszterelnöke - letették az esküt. Göncz Árpád is részt vesz az ünnepségeken Törökország évfordulója Éles vita támadt Emil Cons- tantinescu román államfő és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képvise­lői között az RMDSZ koalíciós szerepének értékelésében. Constantinescu a hét elején tett finnországi látogatása során úgy fogalmazott: a Romániai Magyar Demokrata Szövetsé­get az 1996. évi parlamenti és elnökválasztások után azért vonták be a kormányzásba, hogy ezzel pozitív jelzést adja­nak Európának és a magyarok­nak a romániai kisebbségi jo­gok biztosításáról. Orosz-csecsen megállapodá­sok születtek csütörtökön Vla- gyikavkazban egyebek között a szervezett bűnözés és az em­berrablások elleni küzdelem te­rén. Jevgenyij Primakov orosz kormányfő több mint két órán keresztül tárgyalt Aszlan Maszhadov csecsen elnökkel. Pinochet marad házi őrizet­ben, amíg sorsáról nem dönt a Lordok Háza - közölte tegnap a Scotland Yard szóvivője, mi­után a chilei exdiktátort rendőri kísérettel átszállították egy másik londoni klinikára. Mint ismeretes, több ország is ki­kérte a tábornokot Nagy-Bri- tanniától. Valószínűleg elismeri a pápa a Nagy Jubileum alkalmából, hogy az inkvizíciós törvény­székek által évszázadokon át alkalmazott módszerek „nem az evangélium szerint valók voltak” - írta a Vatikánnal jó viszonyt ápoló olasz világi lap, a Corriere della Sera. * Kétnapos ülést tart a parla­ment jövő héten hétfőn és szer­dán - közölte Ader János ház­elnök a házbizottság tegnapi ülése után. Hágához fordul a magyar fél decemberben, hogy kilenc-tíz Bős-Nagymarost érintő kérdést tegyen fel a nemzetközi bíró­ságnak a szlovák megkeresést követően - jelentette be Szé­kely László dunai kormánybiz­tos az Országgyűlés Környe­zetvédelmi Bizottságának Mo­sonmagyaróváron tartott csü­törtöki ülésén. Az ombudsman ajánlása nyomán a külföldiek tartózko­dási engedélyének kiadásával kapcsolatban országosan egy­séges szabályozásra adott ki in­tézkedést Orbán Péter országos rendőrfőkapitány. Megkezdte büntetését Ku­nos Péter, az időközben meg­szűnt Agrobank volt vezérigaz­gatója, aki csütörtökön reggel bevonult a baracskai büntetés­végrehajtási intézetbe - közölte Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bí­róság sajtószóvivője. A leköszönő szlovák kormány miniszterelnöke, Vladimír Meciar ezt követően korábbi ígéretének megfelelően visz- szaadta mandátumát. Helyét a hozzá igen közel álló Ivan Lexa, a szlovák titkosszolgálat eddigi vezetője foglalja el. A várakozásoknak megfele­lően a parlament elnöke Miku­lás Dzurindát, a Szlovák De­mokratikus Koalíció (SDK) elnökét kérte föl a kormány- alakításra. A külügyminiszteri posztot Eduard Kukán tölti be, Ján Camogursky pedig - aki A NATO, illetve tagországai­nak politikusai szerint a csa­patkivonás „lényegében” sike­rült. Shaun Byrnes, a koszovói nemzetközi diplomáciai meg­figyelőcsoport 51 amerikai tagjának vezetője elmondta, hogy tudomásuk szerint a ha­tárőrizeti feladatokat ellátó re­guláris egységeken kívül ked­den már csak három katonai alakulat tartózkodott laktanyá­ján kívül: az egyik Duljéban, a Meciar két kabinetje között maga is volt kormányfő - az igazságügyi minisztérium ve­zetésére kapott fölkérést. A Magyar Koalíció Pártja adja a kormány emberi jogi és kisebbségi kérdéseket fel­ügyelő harmadik alelnökét Csáky Pál, az MKP alelnöke személyében. Az MKP ezen­kívül két szaktárcát vezethet: az építésügyi minisztérium élére Hama István, a környe­zetvédelmi élére pedig Miklós László kerül. A Polgári Egyet­értés Pártjának elnöke, Kassa másik Kiina, a harmadik Ko­sovo Polje körzetében. Richard Holbrooke ameri­kai békeközvetítő tegnap Wa­shingtonban számolt be külde­téséről. Az elmúlt hónap in­tenzív tárgyalássorozatának legfontosabb eredménye Holbrooke szerint az, hogy a szerbek hozzájárultak az EBfiSZ-kiküldöttek jelenlété­hez a térségben. Az EBESZ- megfigyelők leglényegesebb főpolgármestere, Rudolf Schuster a négy kormánypárt közös jelöltjeként pályázza meg az államfői címet. Egy­előre nem dőlt el, hogy az ál­lamfőt a parlament, vagy köz­vetlenül a nép fogja-e megvá­lasztani. A parlament elnöke Jozef Migas, a Demokratikus Baloldal Pártjának vezetője. A törvényhozás egyik alelnöki tisztségét Bugár Béla, az MKP elnöke kapta. A koalíciós kormány párt­jainak elnökei csütörtökön le­velet intéztek Jaques Santer- hez, az Európai Bizottság el­nökéhez és Javier Solanához, a NATO főtitkárához, meg­erősítve Szlovákia euro-atlanti integrációs szándékát. feladata a választások felügye­lete, és a helyi albán rendőrség kiképzése. A békefolyamat fontos ré­szét képezi, hogy a szomszé­dos Macedóniában is legyenek NATO-erők. Madeleine Alb­right amerikai külügyminisz­ter szerint ez létfontosságú a Balkán stabilitásához. „A legfontosabb az, hogy a koszovói albánok végre visz- szatérhetnek a hegyekből és az erdőkből az otthonaikba” - hangsúlyozta a diplomata. - „De tudnunk kell, hogy a probléma ezzel még nincs megoldva, és a harcok bármi­kor folytatódhatnak.” Süleyman Demirel török ál­lamfő, magas rangú török po­litikai és katonai személyisé­gek, valamint az alkalomra érkezett külföldi küldöttségek vezetői csütörtök délelőtt megkoszorúzták Musztafa Kemal Atatürk, a modern tö­rök állam megalapítója anka­rai mauzóleumát. Ezzel megkezdődtek a köztár­saság kikiáltásának 75. évfor­dulója alkalmából rendezett ünnepségek. Süleyman Demirel köztársasági elnök és felesége szerda este díszvacsorát adott a vendégek tiszteletére. A több napig tartó megemlé­kezéseken csaknem 100 ország állam-, illetve kormányfői, ma­gas rangú képviselői vesznek részt. Göncz Árpád és kísérete szerdán érkezett meg Anka­rába. A magyar köztársasági elnök este a nagykövetség rezi­Pokolgép robbant csütörtök reggel a Gázai övezetben, egy izraeli telephez közeli útke­reszteződésnél. A merényletet - amely egy iz­raeli katona és maga a me­rénylő halálát követelte, két ka­tonát, egy civilt és két gyerme­ket pedig megsebesített - a szélsőséges iszlám ellenállási mozgalom, a Hamász követte el „figyelmeztetésként minden Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő zsidó telepes számára” - közölte röviddel a robbantás után egy ismeretlen telefonáló az izraeli rádióval. Jasszer Arafat palesztin el­nök tegnap határozottan elítélte A biztosítók jövőre átlagosan 4,5-5 százalékkal növelik a kötelező gépjármű-felelős­ségbiztosítás díjait, jóllehet a pénzügyminiszter átlag 7 szá­zalékos emelést tett lehetővé. Asztalos László, az Állami Biz­tosításfelügyelet elnöke szerint a „visszafogottság” oka a bizto­sítók között megindult piaci verseny. Ezzel magyarázható az is, hogy az idén a díjak átla­gos szintje 2-2,5 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. A felügyelet elnöke bejelen­tette, hogy az érdekelt nyolc biztosító összesen mintegy 130-140 ezer különféle tarifát kínál. A díjak kialakításánál fi­gyelembe vették a gépjárművek denciáján átnyújtotta a Magyar Köztársaság Középkeresztjét Mehmet Özeinek, a török kultu­rális minisztérium szépművé­szeti főigazgatójának a kétol­dalú kulturális kapcsolatok fej­lesztésében kifejtett erőfeszíté­seiért. A csütörtök délelőtti koszo­rúzás után a küldöttségek veze­tői a Nagy Nemzetgyűlés (par­lament) épületében kifejezték jókívánságaikat a török elnök­nek, délután pedig megnézték a katonai díszszemlét. A török államfő és négy szomszéd ország - Grúzia, Azerbajdzsán, Üzbegisztán és Kazahsztán - vezetője csütör­tökön közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy támogatják an­nak a tervezett olajvezetéknek a megépítését, amelynek révén a Kaszpi-tengeri kőolajat Ceyhan török kikötővároson keresztül szállítanák a világpiacra. a merényletet, és ígéretet tett a tettesek felkutatására, valamint bíróság elé állítására. A robbantás ellenére Izrael nem függeszti fel a paleszti­nokkal kötött múlt heti meg­állapodás végrehajtását - kö­zölte Jeruzsálemben Benjamin Netanjahu miniszterelnök szó­vivője. Izrael tiszteletben tartja a hétfőn életbe lépő Wye Plan- tation-i megállapodást, s cseré­ben elvárja, hogy a palesztinok is teljesítsék vállalásukat. Figyelemre méltó fejlemény, hogy a Palesztin Hatóság né­hány órával a merénylet után őrizetbe vette Ahmed Jaszin sejket, a Hamász szervezet ala­pítóját és szellemi vezetőjét. tulajdonosának, illetve üzemel­tetőjének lakhelyét, életkorát, az általa okozott károk gyakori­ságát, a gépkocsi típusát, mo­torteljesítményét is, valamint azt, hogy természetes vagy jogi személy üzemelteti a közleke­dési eszközt. Jövőre 5-10 százalékkal ki­sebb díjat fizetnek a jó ügyfél­nek számító vidéki gépkocsi-tu­lajdonosok akkor, ha folyó­számlán keresztül utalják a dí­jat. Az alapdíjnál többet fizet­nek viszont a gyors, nagy telje­sítményű autók budapesti, fiatal tulajdonosai. Az elnök a keres­let-kínálat ismeretében azt mondta, hogy jövőre a vidéki ügyfelekért éles harc alakul ki a biztosítók között. Bármikor kiújulhatnak a harcok A Balkán stabilitásának elérése a legfontosabb cél A jugoszláv hadsereg két újabb alakulata indult útnak csü­törtökön Koszovóban, hogy visszatérjen arra a támasz­pontra, ahol a tartományban több mint fél évvel ezelőtt ki­robbant fegyveres konfliktus előtt állomásozott - közölték pristinai szerb források. Merénylet a Gázai övezetben őrizetbe vették a Hamász vezetőjét Drágul a kötelező biztosítás, de mérsékelten Harc a vidéki ügyfelekért Már kapható a Csók és Könny című női magazin Milliós karácsonyi ajándék! Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: ** szerelemről, bánatról, ** boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. Megjelent a Kiskegyed Konyhája novemberi száma! Benne 46 új, fantasztikus recept! • Hagymamánia • Szelídített gesztenye • Citromtan mindenkinek • Pikáns a banán • Adventi sütés • Teaház • Töltse és panírozza • Kanalazó - különleges levesek • Kilyukadt a babzsák Valamint 200 000 Ft-os nyereményjáték és ajándék minden olvasónak! Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben!

Next

/
Oldalképek
Tartalom