Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-03-04 / 232. szám

Monopolhelyzet után - Sokat ígérő külföldi partnerek Vitaminos kenyér októberben- Új működési formát alakítottunk ki, majd a nagyobb kapacitású üzemek egyben tartásával privatizáltuk a céget - mondja többi között Fodorné Kovács Erzsébet, a Palóctáj Kft. ügyvezető igazgatója, a volt Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat átalakításával és az azt kö­vető stratégiával kapcsolatban. Az ügyvezető igazgató asz- szony 1991-ben került a válla­lathoz mint gazdasági igaz­gató. Az akkori Salgótarjáni Ruhagyárban kezdte. Elvé­gezte a salgótarjáni számviteli főiskolát, munka mellett a közgazdaság-tudományi egye­temen szerzett diplomát, és hi­tes könyvvizsgálói képesítés­sel is rendelkezik. Aktív ré­szese volt a privatizáció lebo­nyolításának. 1996 októbere óta első számú vezetője a kft.- nek.- Az 1993-ban lezajlott pri­vatizációban fő célkitűzésünk a gazdasági rendszerváltás ál­tal diktált új követelmények­nek való megfelelés, olyan módon, hogy a cég stabilizá­lódjon, megteremtse magának a további fejlődést.- Mennyire sikerült, milyen intézkedésekre volt szükség?- A korábbi éveket jellemző monopolhelyzetünk meg­szűnt, ami minden tekintetben felülvizsgálatra kényszerítette eddigi üzletpolitikánkat, en­nek megfelelő gyakorlatunkat. A cég fennmaradása érdeké­ben a privatizációt megelőző években kénytelenek voltunk üzemeket bezárni, dolgozókat elbocsátani. Jelenleg 230-an találják meg életlehetőségüket vállal­kozásunknál. Piaci helyzetünk fokozatosan javul. Nógrádban továbbra is meghatározó a je­lenlétünk. Felségterületünket szisztematikusan kiterjesztet­tük Budapestre, az ország több nagyvárosára. Olyan termék- csoport fejlesztésébe fogtunk, melyek növelték versenyké­pességünket a multinacionális kereskedelmi cégeknél. A gyorsfagyasztott pékáruink, valamint tartós, csomagolt termékeink stabil, egyre bő­vülő piacot vívtak ki maguk­nak és jelen vannak a multina­cionális cégek árukínálatában.-Az előbbiek összefüggnek a stratégiai célokat magába foglaló fejlesztésekkel?- Az elmúlt években végre­hajtott fejlesztések az előbbi célt szolgálták.- A multik közül kik a part­nereik?-A német Tengelmann ér­dekcsoporthoz tartozó Kai­ser’s és a Plus-hálózat. A Tes- coval való üzleti kapcsolatunk a Pólus Centeméi kezdődött, azóta a lánc kilenc üzletébe szállítunk. Az angol Tesco üz­leti fejlesztésének megfele­lően pozíciónk náluk tovább is erősödik. Csomagolt terméke­inkkel jelen vagyunk a francia Cora-üzletláncban, az ugyan­csak francia Aushan hiper­marketben, a Julius Meinl üz­leteiben. Az előbbiek jól érzé­keltetik,- hogy megyén belül csökkent szerepünket a külső piacokon elért pozíciókkal (Folytatás a 3. oldalon) Két ciklusban gondolkodott - Leköszön Szarvasgede tiszteletdíjas polgármestere Kilépni az elszigeteltségből- Tudtam, hogy négy év alatt nem lehet megvalósítani az 1990- ben megalakult településfejlesztő és községépítő egyesület programját. Az egyesület 35 fővel jött létre. Az elnökségben al­elnöki tisztet kaptam. A dokumentumban 13 pontban hagytuk jóvá a tennivalókat, mely egyúttal választási alternatívaként szerepelt a község polgárai előtt - utal polgármesteri tevékeny­ségének előzményeire Nagy Gábor, Szarvasgede leköszönő tiszteletdíjas polgármestere.- Akkor megmondtam, ameny- nyiben a lakosság az előbbiek alapján megválaszt polgármes­ternek, akkor két ciklus szüksé­ges a benne foglaltak teljesíté­séhez. Ez az időszak lejárt, úgy döntöttem, hogy nem indulok az újabb, harmadik önkor­mányzati választáson - hangoz­tatja. - Az egyesület programját a lakosság a korábbi elszige­teltségből való kitörésnek te­kintette, melyben jól összefog­laltuk azokat a vágyakat, elkép­zeléseket, melyeket nemcsak magukénak vallottak, hanem támogatást is ígértek.- Milyen érzéssel távozik, miként néz a választópolgárok szemébe?- Nincs lelkiismeret-furdalá- som. Nyugodtan nézek sze­mükbe. Abból sem csináltam titkot, hogy nem jelöltetem ma­gam a mostani ciklusban pol­gármesternek. A képviselő-tes­tülettel becsülettel, tisztesség­gel végeztük munkánkat, a la­kosság megértő támogatásával. Egyesületünk programjának első bekezdésében megfogal­maztuk, hogy a község javát szolgáló nagy feladatokat csak a szomszédos önkormányza­tokkal, közös érdekszövetség­ben tudjuk megoldani a lakos­ság aktív bevonásával, anyagi támogatásával. Kiépült az (Folytatás a 3. oldalon) 8HHWBWiiHBBHS Duplán mester a pásztói Tari Tari Istvánról, a fegyelmezett közhivatalnokról csak szűk körben tudják, hogy nem csak sze­reti, érti is a szőlőtermesztést. (cikkünk a 9. oldalon) fotó: gyurián tibor Tarjánban is cserélgetne a jobboldal Annak ellenére, hogy érződik bizonyos kiábrándultság a poli­tikából, az emberek elmennek a lakossági fórumokra - mondta a Fidesz-MPP tegnapi salgótarjáni sajtótájékoztatóján dr. Szabó Sándor polgármesterjelölt, egyedülállónak nevezve a megyeszékhelyi polgári összefogást, amellyel közös jelölteket indítanak az egyéni választókerületekben, és közös a jobboldal polgármesterjelöltje is. Sajnálják - mondta hogy az MSZP, a Munkáspárt és az MSZDP külön-külön méretteti meg magát az önkormányzati választáson, és ebből azt a kö­vetkeztetést vonják le, hogy a rend most a jobboldalon van. Salgótarjánban egyébként Szabó Sándor sokkal aktívabb­nak látja a helyhatósági válasz­tásra való készülődést, mint az ország többi részén ez jellemző. Azért lenne szerencsés - fej­tette ki -, ha elmennének sza­vazni az emberek, mert fontos lenne tudni a salgótarjániak vé­leményét. Eötvös Mihály képviselője­lölt azt tartja fontosnak, hogy működőképes önkormányzat jöjjön létre, elmondta azt is, hogy a városvezetésnek négy­éves összefoglaló jelentést kel­lett volna készítenie. Kitért arra is, hogy 1995 és 1998 között 850 milliós vagyont értékesített az önkormányzat, egymilliárd 200 millió forint értékben vég­zett beruházásokat és felújítá­sokat. 1991 és 1994 között 350 millió forintos volt a vagyonér­tékesítés és 890 milliós a beru­házás, felújítás. Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz vezette kormány tisz­togatásba kezdett országos szinten, a salgótarjáni pol­gármesterjelölt helyi vonat­kozású kérdésünkre azt mondta, 1990-ben és azóta sem történtek változások a kulcspozíciókban. O ezt felül akarja vizsgálni, ha nyer, szakértelmi alapon. Mint mondta, nem kell párhuzamot vonni az országos „nagytaka­rítással”. Ismertették a tegnapi sajtó- tájékoztatón a Fidesz-FKGP- MDF-KDNP-MKDSZ vá­rosi kompenzációs listáját is, amelynek sorrendje: Langár Tamás, a Fidesz-MPP salgótar­jáni elnöke, a Bäcker Brot Kft. ügyvezető igazgatója, Lörincz Gyula gépész üzemmérnök, Somosi Mária Judit adósza­kértő, könyvvizsgáló, Eötvös Mihály Ernő önkormányzati frakcióvezető, dr. Bercsényi Lajos, a megyei kórház igazga­tóhelyettese. ✓ Érdemes olvasni a „Vasárnap ReggeP’-t! Október 4-én, vasárnap, immár harmadszor jelenik meg a gyor­san közkedveltté lett lap, a 16 oldalas, színes -küllemre és tartalomra egyaránt- „Vasár­nap Reggel”. A tartalomból:-Kohl négymillió forintos gá­zsija- Apukámat, Csiszár Jenőt ha­misítják- Fricska Maxi- Anyu, én itt vagyok! - Riport a kislányról, akinek édesanyját az egész ország keresi-Mi mentheti meg a magyar focit? 30 politikus, sportoló, közéleti szereplő válasza- Profiliga-forduló -Továbbra is játék, nagy nye­reményekkel. (Az egyik múlt heti nyertest, a mátranováki Gajdár Dezsőt a 2. oldalon mu­tatjuk be!) Zabari beszámoló A közbiztonság helyzetéről Salgótarján rendőrkapitá­nya, Nagy Károly számol be a zabari kultúrotthonban ma délután három órakor kez­dődő lakossági fórumon. A falugyűlésen Kovács Béla polgármester értékeli az utóbbi időszak önkormányzati munká­ját, a település fejlesztésére tett törekvéseket is. A folyamatban lévő ügyek megoldásához a la­kosság aktív részvételére szá­mítanak a szervezők. A lakossági bejelentések megtárgyalása mellett vitára bocsátják a település szennyvízelvezetéssel kapcso­latos terveket is. Az erről ké­szült tanulmánytervvel a hely­színen ismerkedhetnek meg az érdeklődők, kiknek észrevéte­leit, megjegyzéseit még figye­lembe tudják venni a kiviteli terv elkészítésénél. Nőtincs turisztikai központtá válhat Többcélú tározót adtak át Hatvanötmillió forintos költséggel elkészült a Ló- kos-pataki víztározó. A Nőtincs melletti, 40 hek­táros, egymillió köbméternyi víz befogadására tervezett, árvízvédelmi célokat is szol­gáló létesítmény állami tulaj­donú, hasznosítója az önkor­mányzat. A Naszály-völgye Szövetkezet és az Agro-Buda Kft. termőföldjük, illetve új ültetésű almáskertjük öntözé­sét oldja meg a tározóval. A tavaly nyáron indult be­ruházásra a vízügyi alap, a Földművelési Minisztérium és a Nógrád Megyei Terület- fejlesztési Tanács, s természe­tesen az önkormányzat bizto­sított fedezetet. Az október 2- i műszaki átadáson Szegner László, Nőtincs polgármes­tere elmondta, terveik a pró­baüzemmel még nem értek véget. A tározó mellett 35 építési telket parcelláztak ki, a tó többcélú - elsősorban idegen- forgalmi - hasznosítása 100 millió forintos infrastruktúra­fejlesztést igényel, melyre meghatározóan az önkor­mányzat biztosított fedezetet. A munkálatok ezen része ta­vasszal kezdődik. A falu belterületét növelték a ft5 felé, s szeretnék, ha a horgászok, kirándulók és a kerékpáros-turizmus hívei egyaránt megtalálhatnák számításaikat a parkosítandó, és sétánnyal tervezett környé­ken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom