Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-10 / 212. szám

4. oldal Ország - Világ 1998. szeptember 10., csütörtök Érdemi tárgyalások Brüsszelben Átmeneti intézkedéseket kérünk a földtulajdon kérdésében Átadták az Európai Unió Bizottságának a kormány által jóvá­hagyott magyar tárgyalási álláspontokat. Martonyi János kül­ügyminiszter értékelte az egyeztetések eddigi menetét, és tájé­koztatást adott a várható fontosabb fejleményekről. Két hónap múlva, november 10-én kezdődnek meg az ér­demi tárgyalások Magyaror­szág belépéséről földrészünk integrációs szervezetébe. Ezt megelőzően tekinti át az unió vezető testületé a tagjelöltek felkészültségét. Martonyi János újságírók előtt kedvezőnek nevezte, hogy a francia álláspont változott. Párizs most már - az Európai Unió többi államához hason­lóan - nem ellenzi, hogy meg­kezdjék a novemberi tárgyalá­sokat, még akkor sem, ha ad­digra nem zárul le az átvilágí­tási folyamat. A tagjelölt orszá­goknak ennek keretében kell számot adniuk gazdasági, jogi, politikai felzárkózásukról. Eb­ből még hátravan a feltételezhe­tően kemény érdekellentéteket felszínre hozó mezőgazdasági kérdéskör is. A külügyminiszter közölte: a kormány a jövő héten dönt Ma­gyarország 2001. december 31- ig szóló jogharmonizációs programjának véglegesítéséről, s felülvizsgálja a magyar nem­zeti programot is. Hazánk csak a gazdaság érdekeinek megfe­lelő mértékben kér átmeneti szabályozást, halasztást az Eu­rópai Uniótól - mutatott rá a külügyminiszter. Eddig a gyógyszeripar, a telekommuni­káció, valamint a termékfele­lősség kérdésében igényeltünk ilyen átmeneti kedvezménye­ket. Munkatársunk kérdésére vá­laszolva Martonyi elmondta: várhatóan a külföldiek földtu­lajdonlásával kapcsolatos té­makörben is átmeneti intézke­déseket kérünk. A külügymi­niszter túlzottnak tartotta azo­kat az elképzeléseket, amelyek szerint a csatlakozó országok állampolgárai esetében az uni­ónak 2015-ig korlátoznia kel­lene a munkaerő szabad áram­lását a tagállamok területén. (t. a.) Felvásárlás kezdődött Oroszországban. Ismét megtanultak sorba állni az em­berek: amit csak lehet kapni, mindent megvásárolnak. Főként az élelmiszert veszik, mert tel­jesen összeomlott a bankrendszer, és elértéktelenedett a rubel. fotó: feb/reuters A román vád: zsarolás Körvonalazódik a koalíciós kompromisszum Mértékadó román lapok többsége szerdai kommentár­jában úgy véli, hogy meg­oldási lehetőség körvonalazó­dik a felsőfokú anyanyelvi ok­tatás kérdése miatt kirobbant koalíciós vitában. Értesülések szerint ugyanis fe­lülvizsgálják a képviselőház oktatási bizottságában elfoga­dott - a nemzetiségek anya- nyelvén működő egyetemek le­hetőségét kizáró - javaslatot, míg a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség (RMDSZ) kompromisszumként megelég­szik a magyar vezetéssel mű­ködő magyar-német egyetem alapításával. Radu Vasile kor­mányfő kedd este ennek a re­ményének adott hangot. Az Adevarul címoldalán „Markó Béla első győzelméről” ír. A lap megállapította, hogy a keddi találkozó sem hozott ugyan semmi újat, de az RMDSZ már sikert ért el azzal, hogy a partnerek egyetértettek az oktatási bizottságban szüle­tett döntés felülvizsgálatával. Az ellenzéki pártok a koalíciós vitát egységesen azzal intézték el, hogy az RMDSZ a „politikai zsarolás eszközével él”. A Ro­mán Nemzeti Egységpárt egyik képviselője úgy fogalmazott: „Az RMDSZ Magyarországtól azt a feladatot kapta, hogy ma­radjon a kormányban, és ezzel tartsa tovább ellenőrzése alatt a román államot.”- Budapest szerint kizárólag a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy részt veszte a bukaresti koalíciós kormány munkájában - jelen­tette ki Horváth Gábor, a Kül­ügyminisztérium szóvivője. Szeptember végéig várnak a döntéssel Sztrájkra készül az MSZOSZ Ha az Orbán-kormány to­vábbra sem tartja magát az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásokhoz, az MSZOSZ az összes szak- szervezeti eszközt felhasz­nálja érdekei érvényesítésé­hez - közölte tegnap Sándor László. Az MSZOSZ elnöke megerősí­tette azokat a sajtóban felröp­pent híreket, miszerint az MSZOSZ a sztrájkig is elmegy, ha nem tudják a tárgyalóasztal mellett elérni az alacsony és közepes jövedelműek élet­körülményeinek érzékelhető javítását. Szeptember 30-ig mérlegelik, milyen érdekérvé­nyesítő eszközöket vessenek latba. Sándor László szerint az új adótörvények, mint például az adójóváírás felének eltörlése árán bevezetendő gyermekked­vezmény arra utalnak, hogy a kormány a magas jövedelműe­ket nagyobb mértékben kívánja támogatni. A szakszervezeti vezető hoz­zátette: a kormányzati szerep­lők féligazságokat tartalmazó, félrevezető nyilatkozatai be­csaphatják a politikában ke­vésbé járatos embereket, az MSZOSZ pedig kötelességének érzi, hogy ezekre felhívja a vá­lasztópolgárok figyelmét. A szakszervezeti szövetség elnöke kifogásolta többek kö­zött azt a miniszterelnöki beje­lentést, amelyben a jövő évre várható nyugdíjak reálértéké­nek két-három százalékos nö­velését úgy tüntette föl a kor­mányfő, mintha az „a nyugdíja­soknak szánt ajándék” lenne. Sándor László szerint a törvé­nyileg előírt reálérték-növelés­nek valójában hat-hét százalé­kosnak kellene lennie. B. Z. A tb sokat veszíthet a tőzsdén A július végén kinevezett poli­tikai államtitkár, Selmeczi Gab­riella feladata, hogy megóvja a vagyonvesztéstől a társadalom- biztosítási alapokat. A buda­pesti tőzsde mélyrepülése miatt az új vezetés mérlege egyelőre veszteséges. A nyugdíj-biztosítási pénztár tőzsdei részvényei a nyár óta elvesztették árfolyamértékük csaknem felét, s ma az akkori 55,9 milliárd helyett csupán 28,7 milliárd forintot érnek. Nem járt ennél sokkal jobban az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár sem, amelynek ta­vasszal még 235 ezer OTP- és 227 ezer Pannon-Váltó-részvé­nye volt. Ha valóban ez a pakett került át a Miniszterelnöki Hi­vatal felügyelete alá, akkor az annak idején 26,9 milliárd fo­rintot ért, ma azonban már csak 10,5 milliárdot. A sok milliárd forintos vesz­teség egyelőre nem bénítja meg közvetlenül az alapokat, hiszen a birtokukban lévő részvénye­ket - a kormánykörökből szár­mazó tájékoztatás szerint - egyelőre nem dobták piacra. Készül a családi pótlék, illetve az iskoláztatási támogatás új rendszere Búcsú a jövedelemnyilatkozatoktól? A Szociális és Családügyi Minisztériumban már javában dolgoznak a családi pótlék rendszerének átalakításán. A leg­főbb változás 1999. január elsejétől az lesz, hogy a szülők jö­vedelmétől függetlenül minden gyermek után, alanyi jogon igényelhető a támogatás. Harrach Péter miniszter sze­rint a családi pótlék alanyi jo­gúvá tételével az új kormány azt az üzenetét szeretné eljut­tatni a társadalomhoz, hogy számára minden gyermek egyaránt fontos, legyen az te­hetősebb vagy szegényebb családból származó. Az Or­szággyűlés határozata értel­mében a jövő évtől gyökere­sen átalakítják a családtámo­gatások teljes rendszerét. A minisztériumban egy­előre csak a szakértői anyagok készültek el. Ezek egyeztetése még a tárcán belül is hetekbe telhet. A szakértői anyagok alapján a családi pótlékot tan­köteles korban az úgynevezett iskoláztatási támogatás vál­taná fel, amely a gyermek 23 éves koráig terjedő juttatás lenne. Jelenleg a családi pót­lékot a középiskolás kor vé­géig - legfeljebb 20 éves korig - folyósítják, hacsak nem tar­tósan beteg gyerekről van szó. Az új rendszerben is igény­léshez kötik a támogatásokat, de a jövedelemnyilatkozatok nélkül feltehetően egyszerű­södik majd a sokakat elriasztó adminisztráció. 1999. január elsejétől az igénylők számának várható növekedése ellenére a támoga­tások mértéke nem csökken, hanem minden kategóriában növekszik. A családi pótlék, illetve az iskoláztatási támoga­tás mértéke a gyermekek szá­mától és egészségi állapotuk­tól, valamint az igénylő csa­ládi helyzetétől függ. Az iskoláztatási támogatást a tervek szerint megvonnák abban az esetben, ha a gyer­mek abbahagyja az iskolát, vagy ha jövedelme három egymást követő hónapban meghaladná a legkisebb öreg­ségi nyugdíj összegét. Ez év­ről évre változik, 1998-ban 13 700 forint volt. A tervek szerint az egy­gyermekes családokat havonta 4200 forinttal támogatnák. Je­lenleg jövedelemtől függően 3800, illetve 1900 forintot kapnak. Egyedülálló szülő esetében egy gyermek után 5000 forint járna, jelenleg jö­vedelemtől függően 4500, il­letve 2250 forintot kapnak. A kétgyermekes családokat gyermekenként 5200 forint il­letné meg. Jelenleg ők jövede­lemtől függően 4700, illetve 2350 forintot kapnak, míg a kétgyermekes egyedülállók­nak gyermekenként 6000 fo­rintot folyósítanának. Jelenleg jövedelemtől függően 5400, il­letve 2700 forintot kapnak kézhez. A három- és többgyermekes családokban gyerekenként 6550 forintos támogatásra számíthatnának. Jelenleg jö­vedelemtől függetlenül 5900- 5900 forint jár nekik. Az egyedülálló nagycsaládosok gyermekenként 7000 forinttal számolhatnak a jelenlegi 6300 helyett. A tartósan beteg, testi-lelki fogyatékos gyermekek neve­lőinek 8000 forintos támoga­tást nyújtana az állam. Most jövedelemtől függetlenül 7500 forintot kapnak. Németh Zsuzsa Szerencseposta Hatalmas összeg, 5 millió forint hullott az ölébe ezen a héten an­nak a Baranya megyei lakosnak, aki engedett a lottózóban dol­gozó alkalmazott rábeszélésé­nek és - életében először! - vett egyet a nemrégen piacra dobott kaparós Kenó sorsjegyből. Ma már biztos benne, hogy jól dön­tött, s abban is, hogy az ilyesmi bárkivel megeshet. Nyeremény-kínálat Az elmúlt héten nem volt telita- lálatos szelvény az ötös lottón, így annak főnyereménye már 150 milliót ér. A hatos lottón a múlt héten nem csak annak a játékosnak volt szerencséje, aki egyedül nyerte meg a több mint 80 mil­lió forintot, hanem annak is, aki szintén egymaga tippelt helye­sen az 5 + 1 találatra és így több mint 17 millió forintot nyert. Ezen a héten 20 millió forintot ígér a hatos lottó főnyereménye. Jó hírrel tudunk szolgálni a Győr és Pécs környékén élők­nek, mivel mostantól a két regi­onális rádióadó is közvetíti szombaton 16 óra 55 perckor a hatoslottó-sorsolást. A jokerrel most 20 millió fo­rintot lehet nyerni, pontosan annyit, amennyit a hatoslottó­szelvény helyes kitöltésével. Csakhogy a jokeren - állítják a szakavatottak - egyetlen iksszel sokkal nagyobb az esély ennek az összegnek megnyerésére. De ha valakinek nem elég a heti egyszeri jokerhúzás, az bekap­csolódhat a Mai Napban zajló jokerakcióba, ahol naponta érté­kes nyereményeket sorsolnak. Pechesek szerencséje Az ötös és hatos lottón melléta­lálatot elért játékosok vasárnapi „Peches ember szerencséje” ve­télkedőjén a nyíregyházi játékos Németh Sándor ügyesebbnek bizonyult a zalaegerszegi Stoc- kemé Egyed Emíliával szem­ben. A szebbik nem képviselő­jének ugyanis „csak” 66 ezer fo­rintot sikerült szereznie a sze­rencsekerekek pörgetése révén, játékostársának viszont 170 ezer forintot. Mázlisták A Telemázli sorsjegyek alól sorra bukkannak fel a kisebb- nagyobb összegű pénznyeremé­nyek, és a televíziós játékra jo­gosító három televíziókészülék ábrája. Most különösen érdemes kaparni, hiszen 28 millió forin­tot ér a Jackpot. Ezt az összeget bárki megnyerheti, aki egy sors­jegy révén bekerül a játékba. A Telemázli-show keddi adá­sában alapítványok játszottak jótékony céllal. A legnagyobb összeget, több mint 2 millió fo­rintot Tóth József nyerte a Fo­nák Alapítvány javára. M.-né György Erika 110 ezer forinttal gyarapította a Gyermekeink Jobblétéért Alapítvány kasszá­ját, Óbemyik Líviának pedig 72 ezer forinttal sikerült gazdagí­tani a Gyermekmosoly Alapít­ványt. Totó és tippmix A totó 13+1 találata ezen a héten 11 millió forintot fizet, a góltotón elnyerhető összeg pe­dig 120 ezer forint. A tippmix ajánlatában a leg­erősebb európai bajnokságok mindegyike megtalálható, így például az angol Premier Liga, a német Bundesliga. Az itáliai kí­nálatban az A- és a B- liga talál­kozói mellett kupamérkőzések is helyet kaptak a tétlapon. A hazai profi bajnokságból pedig a Vasas-MTK rangadó emelke­dik ki. (x) Katasztrófák. Halálos áldo­zatot is követelt a Mercalli- skála szerint 7-es erősségű földrengés, amely szerda dél- .után rázta meg Olaszország déli tartományait. A legerő­sebb rengést délután fél 2-kor érezték Campania, Calabria, Basilicata és Puglia tartomá­nyokban. Epicentruma Po- tenza közelében volt, de reng­tek a falak Nápolyban is. Ki­sebb kitöréssel ejtett pánikba számos turistát az olaszországi Stromboli tűzhányó: kedd este izzó kődarabokat lövellt ki magából. A privatizáció eilen tüntettek több mint ezren Varsóban, a törvényhozás épülete előtt. A tiltakozók szerint a magánosí­tásnak egyetlen igazságos for­mája, amikor azok kapják meg a vagyont, akik azt létrehozták. Felmelegedés nyomai látha­tók a múlt héten lezuhant svájci gép roncsain. Nyilvánosságra hozták a gép pilótája, valamint a monctoni (New-Brunswick) és a halifaxi (Új-Skócia) repülésirányítók közötti utolsó üzenetváltás teljes szövegét. Eszerint a pilóta budapesti idő szerint hajnali 3 óra 14 perckor közölte a monctoni toronnyal, hogy füst van a vezetőfülkében és Bostonban kíván leszállni. Hí Nincs egyetértés. Konkrét kérdések nem. kerültek szóba Szájer József fideszes és Ko­vács László szocialista frakció- vezető tegnapi találkozóján. A politikusok nem jutottak egyet­értésre abban, hogy mely témák szerepeljenek a kétoldalú egyeztetés napirendjén, ezért mind a kétharmados törvénye­ket, mind az MSZP javasolta témákat parlamenti keretek kö­zött fogják kezelni. Nagykövetek látogatása. A jelenlegi helyzetben a kormány és a Magyar . Nemzeti Bank nem lát okot a forint előre meg­hirdetett mértéken túli leértéke­lésére és nem kívánja megvál­toztatni az árfolyam-mecha­nizmust - jelentette ki Járai Zsigmond pénzügyminiszter tegnap az EU tagállamainak budapesti nagykövetei előtt. Több feladat, több ember. A munkaerő-piaci intézmény­rendszernél nem terveznek lét­számleépítést, sőt a többletfela­datok megoldásához több em­ber szükséges - közölte Őry Csaba a Szociális és Család­ügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkára. Sikertelen pályázat. Gógl Árpád egészségügyi miniszter eredménytelennek minősítette a Népjóléti Minisztérium tavaly kiírt regionális modernizációs pályázatát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom