Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-25 / 225. szám
Hol a békés, boldog öregkor? A nyugdíj politika elmúlt két évtizede Amíg a Nyugatról Magyarországra érkező nyugdíjasok gazdagnak és boldognak tűnnek, addig Magyarországon az elmúlt két évtized nyugdíjpolitikája „szinte programozottan” termelt ki egy fokozatosan növekvő számú szegényréteget. A ’80-as években szociálpolitikai megfontolások is érvényesültek a szabályozásban, majd a rendszer egyre bonyolultabb, szinte áttekinthetetlen lett. A nyugdíjak növekedésének mértéke viszont évről évre elmaradt a fogyasztói árak emelkedésének ütemétől. Bokros politikája lehetetlen helyzetbe hozta a nyugdíjasokat. A nyugdíjreform megemelte a korhatárt és több lábra állította a rendszert. Átmeneti reálérték-növekedés után ismét a „régi kerékvágásba” kerülnek a nyugdíjasok? Nyugaton járva a nyaralók és kirándulók között feltűnően sok időskorút lát az ember, de a külföldről idelátogatók jelentős része is nyugdíjas. Úgy látszik gazdagok és boldogok, telik nekik akár első osztályú szállodára, gyógyfürdőkre, gyógykezelésre, taxira meg sétakocsikázásra, mondják, még golfozásra is. A budai várban sétálva a nyáron magam láttam, hogy a lovas hintókon szinte kizárólag csak külföldi - elsősorban német és osztrák- turisták, többségük időskorú - vendégek kocsikáztak. Hát nem éppen így van ez nálunk, a mi öregjeinkkel: az elmúlt évtizedekben mindig volt valami baj a nyugdíjakkal, leginkább „csak” annyi, hogy harminc-negyven évi munka után a magyar nyugdíjas annak is örül, ha rezsije kifizetésén túl marad neki valami a megélhetésre, netán gyógyszerre. Pedig hányszor elhangzott már a különböző rendszerekben, hogy nálunk a „legfőbb érték az ember”, de ez a szlogen ma sem állja meg a helyét. A békés, boldog öregkor meg egyáltalán nem a magyar nyugdíjas sajátja. Legalábbis a legtöbbé nem. Szociálpolitika A nyugdíjas-társadalom helyzetéről készített egyik tanulmány két szakaszra - a rendszerváltást megelőző évtizedekre és az azt követő időszakra- bontva vizsgálta a nyugdíjasok helyzetét. Az utóbbi évek átlagát figyelembe véve a mintegy 2,5 millió nyugdíjas 64 százaléka öregségi, 26 százaléka rokkantsági és 10 százaléka özvegyi nyugdíjat kapott. Ezenkívül mintegy 400 ezer fő járadékban - árvaellátásban, mezőgazdasági szövetkezeti vagy baleseti járadékban stb. - részesül. A magyar nyugdíjastörténet mintegy 3 millió szegényről szól, s nem boldog és gazdag emberekről íródik. Nyugdíjrendszerünk korábbi gyakorlatában a biztosítási elvek mellett fokozottan érvényesültek a szociálpolitika szempontjai. Ez már a nyugdíjak megállapításakor is eltérő hatást gyakorolt a nyugdíjasok különböző csoportjaira. A nyugdíjemelések összességében hozzájárultak az érintettek létbiztonságának növeléséhez, még ha bizonyos mértékig sértették is a munkával és a járulékfizetéssel szerzett jog elvét. Egyes nyugdíjas rétegeket előnyben részesítettek, hogy nyugdíjuk ne legyen kevesebb a minimálisként megállapítottnál. Ugyanakkor a hosszabb szolgálati idővel, magasabb szakképzettséggel, nagyobb tudással elérhető, magasabb nyugdíjak mértékét visszafogta az, hogy egy ideig a keresetek bizonyos határ fölötti részét nem lehetett a nyugdíjalapba beszámítani. Követhetetlen rendszer A fentebb leírt rendszert tovább bonyolította, hogy az 1988-ig tartó időszakban a nyugdíjemelések mértéke - különböző alsó és felső határokkal - általában évi átlag két százalék volt. Ez a szabályozás a kis nyugdíjakat 2 százaléknál nagyobb mértékben emelte (a fix összegű minimális emelések miatt), a nagyobb nyugdíjak emelését pedig általában visszafogta (az emelések maximálisával). A rendszerváltás után előbb a nyugdíj nagysága és a nyugdíjazás óta eltelt időszak, majd a szolgálati idő és a nyugdíjak megállapítása óta eltelt időszak kombinációja is bekerült a nyugdíjemelések alapelveibe. Csoda-e, ha a rendszer szinte követhetetlenné vált, „szegény” nyugdíjas nem tudta követni a metodikát, kiszámítani a neki járó ellátást. Ráadásul az infláció mellett sok egyéb tényező is- lakásrezsi, az élelmiszer- árak, a közlekedési költségek és egyéb tarifák rendszeres emelése - kedvezőtlenül érintette a nyugdíjasokat. A növekvő terheket igyekeztek kompenzálni, majd erről később „megfeledkeztek”. Aztán az egészségügyi ellátás „piacosítása”, a gyógyszerárak jelentős és rendszeres emelése, az üdülések és gyógyüdülések, terápiák drágulása stb. csökkentették jól érzékelhetően a nyugdí- jaskorúak életszínvonalát. Nehéz '95-ös év Az előbbiek és a meg sem említett más „megszorítások” következtében - néhány látszat- intézkedés: ingyenes utazás a hetven év felettiek részére, tv- előfizetési díj alóli mentesség ellenére - a nyugdíjas-társadalom helyzete az utóbbi két évtizedben egyre nehezebbé vált:- a 80-as évtizedben a nyugdíjak vásárlóértéke 31 százalékkal!), a 90-es évtized első négy évében 27 százalékkal)!) csökkent, miközben ez utóbbi szakaszban a reálbérek „csak” 17 százalékkal estek vissza, így a gazdasági átalakulás nagyobb terhét a nyugdíjas-társadalom viselte. 1994- ben az átlagkeresetek nettó értéke az előző évhez képest 27,1 százalékkal nőtt, a nyugdíjaké azonban csak 24,8 százalékkal, holott a nettó átlagkeresetekkel azonos mértékben kellett volna emelkedni a nyugdíjaknak is, ám erről a kormány nem vett tudomást. 1995- ben januári hatállyal 11 százalékkal emelték a nyugdíjakat, amihez szeptemberben kapcsolódott a visszamenőleges hatályú kiegészítés. Az energiaár-emeléseket részlegesen kompenzálták azoknak a nyugdíjasoknak, akik elmúltak 60 évesek és nyugdíjuk nem érte el a 12 ezer forintot. Az 1995. március 12-én hozott kormányintézkedések- a Bokros-csomag alapján — erősen rontották a nyugdíjas-társadalom életkörülményeit, abszolút és relatív helyzetét is. Az összesen csak 15 százalékos nyugdíjemelés és 30 százalékos infláció következtében egy év alatt 11,5 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke, amely felért egy kisebb katasztrófával a nyugdíjaslétet illetően. Reformretoríka A '90-es évek közepén nyugdíjfronton egymásra tüzelő szakértői szekértáborok küzdelmét figyelhettük meg, félig-meddig sem kiérlelt koncepciókat, a vízcsapból is folyt a reformretorika, csak éppen az érintettek, a nyugdíjasok nem értették az egészet. Csak akkor kapta fel fejét a társadalom, az aktív dolgozók is, amikor végül felemelték a nyugdíjkorhatárt és bevezettek egy több lábon álló rendszert, amit nagyon sokan mindmáig sem ismernek és értenek. Az viszont már világos volt, hogy a nyugdíjak 1996- ban 22 549 forintra emelkedtek országos átlagban, az 1995. évitől 1,2 százalékkal meghaladva, miközben a fogyasztói árak 23,2 százalékkal nőttek, azaz reálértékük megint csökkent. 1997-ben végre már emelkedett a nyugdíjak reálértéke és 1998. márciusában mintegy 3 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban. Egyes vélemények szerint a kormány becsapja a nyugdíjasokat (köztisztviselőket, stb.) mert a pénzügyminisztérium szándékainak megfelelően a jelenlegi nyugdíjemelési rendszert felváltja 1999- ben az úgynevezett svájci módszer, ennek következtében a nyugdíjasnál másként alakul a járadékemelés üteme. Mindenesetre a nyugdíjastársadalom reméli, hogy a kormány nem ígért felelőtlenül, s gondoskodik róluk, további átgondolt intézkedésekkel, életszínvonaluk fokozatos javításával. B. O. Nem előre megyünk, hanem visszafelé? Borzasztó érzés a nincs Az előző kormány 21 százalékot adott. Hallottam, hogy jelenlegi jövőre csak 13 százalékot akar adni a nyugdíjasoknak. Nem előre megyünk, hanem visszafelé? Az árak pedig felfelé kúsznak. Nem hittem volna, hogy így megfaragják a nyugdíjamat. Ma már lassan az ember nem tudja, milyen a rántott hús. Korábban, ha nem volt lusta az ember, akkor dolgozhatott. Volt munkahelyünk, keresetünk, most pedig még a dolgozni akaró fiatalok közül sem jut mindenki munkahelyhez. Adjon a jelenlegi kormány a fiataloknak, de ne úgy, hogy tőlünk elveszi. Tizenhárom éves koromban kezdtem el dolgozni, ötvenévesen lettem rokkant nyugdíjas. Nem érzem, hogy megbecsülnek. Ha becsuknak, az sem érdekel, kimondom, amit érzek: mire fel veszik el tőlem azt, amiért megdolgoztam? - mondja felháborodva Babjak Aladár salgótarjáni nyugdíjas.- Hülyének nézik a népet? Pedig mi is tudunk számolni. Az illetékesek azt próbálják elhitetni velünk, hogy a kevesebből többet tudunk vásárolni. Ilyen koldusvilág nem tudom mikor volt. Férjem bányászként dolgozott, annak idején építkezni is tudtam. Két lányom kistafírungozása sem okozott nagyobb gondot. Abban az időben meg voltak fizetve az emberek. Biztonságosan éltünk - teszi hozzá özv. Keresztényi Pálné ugyancsak salgótaijáni nyugdíjas.-Nagyon félünk a téltől. Magas a lakbér, a fűtés pedig igen sokba kerül. A vérnyomásom sincs rendben, érszűkületem, gerincmeszesedé- sem van. A havi rezsi 18 ezer forint. Gyógyszerre azért költünk csak kétezer forintot havonta, mert egyszerre nem tudjuk megvenni, ami nekünk szükséges - állítja Babják Aladár.- Állandó anyagi gondokkal küszködni nem élet, ebbe bele lehet őrülni. Ha nem fizetjük a lakbért, a fűtést, akkor kiraknak az utcára. Szégyenszemre az ember nem tud adni a családjának. Régebben én el tudtam tartani az apámat. Ez az időszak elmúlt. Nem élet ez, hanem kínlódás. Miként juthatunk túl ezen a borzalmas helyzeten? - kérdi szinte önmagától özvegy Keresztényiné.- Egyszer adjanak nagyobb összeget, hogy utolérje magát az ember, utána a kisebb mértékű nyugdíjemelés is segítene. Csak annyi legyen, amiből egy nyugdíjas az egyik hónaptól a másikig, emberhez méltóan meg tud élni. Kérdem én, a jelenlegi kormányt a nyugdíjtörvény nem kötelezi? Abban a tavalyi nettó kereset szerepel, mint alap, amihez ragaszkodunk is. Borzasztó érzés a nincs. Rákényszeríti a nagyon szegényeket a lopásra. Aki éhes, s ezért lop, én nem ítélem el. Nem tehetünk arról, hogy megöregedtünk. Én nem vagyok elfogult, hiszen soha semmilyen pártnak nem voltam a tagja - záqa mondandóját Babják Aladár. V. K. Hat hónapos születésnap habbal a tortán Megtelt az Ezüstfenyő Féléves születésnapját ünnepelte a napokban a bátonytere- nyei Ezüstfenyő Idősek Otthona, amely az alkalomhoz illően a mizserfai és a salgótarjáni társintézmények lakóit is vendégül látta az ünnepségen. Az elmúlt hat hónap számokban is a gyors változást mutatja: folyamatos felvételekkel, hetvenhat új dolgozóval egészült ki az ellátói vonal köre. Úgyszintén lépcsőzetesen történt az újonnan beköltöző száztizenöt személy fogadása is. Szeptember elsejére az utolsó férőhelyet is elfoglalták, ezzel az intézmény kihasználtsága elérte a száz százalékot. A feltöltődés időszaka az épület közvetlen környezetében további parkosítás, fásítás formájában még tart. A mozgalmas fél év legjelentősebb állomásait dr. Serfőző Tamás, az intézmény igazgatója elevenítette fel a születésnapi rendezvényen, ahol a költözködésben legtevékenyebb dolgozók munkáját külön is elismerték. A szájharmonika-zene, az otthon és a kisterenyei asz- szonykórus műsora, a részlegektől érkezett idősek baráti köszöntője hab volt a tortán. (mj) Hétköznapok vidámsága Forgách-telepen Kék Duna, Edit és Mária A magányos ember egy percnyi örömért is odaadná az egyedüllét szürke óráit, s aki megízlelte már a társas vidámság hangulatát, minden ilyen alkalmat siet kihasználni. így tesznek a salgótarjáni Forgách-telepi idősek is: eddigi klubéletük minden összejövetelét emlékezetessé tették valamilyen apró, de számukra fontos esemény hangsúlyozásával. S ahogyan gyarapszik a már múltidőbe fordult emlékezetes dátumok listája, a törzsközönség is egyre jobban várja, mikor lesz a következő jelesebb nap. A nagyobb ünnepek alkalmával pedig - az egyedülállókra tekintettel - a családias együttlétet formálták klubdélutánjaik, -estéik. Az egymás iránti figyelmességük nyilvánul meg, amikor az éppen időszerű névnapokat, születésnapokat csokorba gyűjtve meglepik az ünneplőket. Legutóbb a Máriák és az Editek voltak rendezvényük „főszereplői,” emellett születésnapot is tartottak. Az érkezőket a Kék Duna keringő dallamai és a klubvezető Vágvölgyi Józsej kedves gondolatai köszöntötték. Jó kívánságait Mede László is elmondta, majd közös éneklés következett. Széli Józsefné forró virslivel, süteménnyel, kínálta a résztvevőket, de a jó zene, jó hangulat sem váratott magára, Váradi Gábor, Bencze Jánosné és mások jóvoltából. Brát Rudolfné gondoskodott arról, hogy azokat, akik betegségük miatt nem lehettek jelen az összejövetelen, otthonaikban felkeressék, s egy kis ajándékkal kárpótolják. rsa* Az emberek \T többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben olvasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi mindenkinek kijár... Tollforgató díszpolgár Ságújfalu legifjabb díszpolgárainak egyike a település legkorosabb lakóinak táborához tartozik. A nyolcvanhat esztendős Ondrék Andrásról van szó, aki több évtizedes hagyományőrző és honismereti munkájának elismeréseként kapta meg a kitüntető címet. (Rajta kívül posztumusz megosztott díjat adományoztak Pinczés Rudolfnak, s ugyancsak megosztott díjjal ismerték el Pinczésné Kiss Klára munkáját. Posztumusz elismerésben részesült Berta Ferenc, a község egykori plébánosa is.) Ondrék András, a helybeliek .András bácsija” ezekben a napokban egy kisebb kórházi beavatkozás után lábadozik. Emlékeztet, hogy alapító, s egyben a legidősebb tagja a községben tíz éve szerveződött faluszépítő és művelődő egyesületnek. A honismeret iránti érdeklődése töretlen, erről szólnak díjnyertes írásai, dolgozatai: faluja történetét az 1300-as évekig visz- szamenőleg feldolgozta az egyik pályamunkájában, s másik, hasonlóan évszázadokat átfogó „múltidézővel” is megörvendeztette olvasóit, barátait és tisztelőit. A faluszépítő egyesület jubileumi kiadványában „Emlékezések” címmel megjelent írásának egyik részlete olvasható a következőkben: „Ságújfaluban 1900-ban 790 fő lakott. Foglalkozásuk: földműves, bányász, és cseléd. A parasztember mindig tudta, hogy a munkát mikor kell elvégezni, nem kellett neki agronómus. Átlagosan heten laktak egy lakásban, sokat dolgoztak, de jól éltek. A ságújfalui Prónay-birto- kon 30^10 személy dolgozott. Prónay Dezső báró a politikával foglalkozott, előkelő nagyúr volt, a nemzeti ügyek mindenkor lelkes harcosa. A magyar ruhát sohasem vetette le, ózonképpen nemzetszerete- téből egy jottányit sem engedett. A főrendi házban olykor maga küzdött a nemzet igazáért, a protestáns vallásnak hatalmas oszlopa volt. Gábor, az öccse a gazdasággal foglalkozott. ” Berényi köszöntő Borsosberényben szeptember 24-én köszöntötték a falu időskorú lakosait. A művelődési házban szervezett ünnepségen Varga László, a település polgármestere mondott ünnepi beszédet, majd műsort adott a borsosberényi asz- szonykórus. A hangulatos összejövetelt közös uzsonnával zárták. Előadás a jogszabályokról Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központban működő nők klubjának tegnapi foglalkozásán Medve István tartott előadást a nyugdíjasokat érintő jogszabályokról. FI i Psí "ľ/V Fw
