Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-03 / 206. szám
4. oldal BiforT 1998. szeptember 3., csütörtök A fóti cigányok évente jönnek Szűz Máriához hálát adni és erőt meríteni - Száz személyre készül az ebéd a táborban Szekér helyett autóval járják nagyapáik zarándokútját Szentkút, ez a Mátraverebélyhez közeli kegyhely az ország egyik leglátogatottabb búcsújáróhelye. A környéken több, Szent Lászlóval kapcsolatos és különféle gyógyulással összefüggő monda él napjainkban is. Ezek a mondák azonban nemcsak egykori nagy királyunkhoz fűződnek, hanem Szűz Mária személyéhez is, akinek ünnepeire ezrek és ezrek látogatnak a csodaszép természeti környezetben lévő megszentelt helyre. A Nagyboldogasszony ünnepén rendezett búcsúra már több mint egy évtizede népes cigánycsoport érkezik Fótról a vajda vezetésével. Közel a kegyhely templomához, ott ahol a különféle árusok bódésora áll, efölött a domboldalon helyezkedik el a fótiak táborhelye. Kezdetben így egyeztek meg az állami, meg az egyházi emberekkel, azóta ez a megszokott helyük. Egykor szekerek vették körül az ilyen táborhelyeket, most viszont különféle márkájú személygépkocsik, meg teherautók. A személykocsik hozták a modem csak ő, mások is. Kell is, hiszen - ahogy mondja - van hat családja. Öt fia meg egy kislánya. Az unokáinak száma meg éppen két kezének ujjait teszi ki. Amikor azt kérdezzük, hogy miként is szólíthatjuk, így válaszol:- A cigánynevem Híres. Több mint tíz éve járunk ide a Szűzanyához.- Hogyan kezdődött, miként emlékszik rá? dott lába is fáj, azért ennyire elutasító. Az egyik ponyvás teherautónak vetve a hátát Sárközi István figyeli a vajda társaságában beszélgető férfiakat. Amikor mellé érek, az ötven év körüli, kicsit sumós alkatú férfi - aki a András, a vajda a legtekintélyesebb Személy a közösségben. A középmagas, izmos, éles tekintetű férfit egy éve választotta meg a közösség vajdájának.-Mi a feladata a vajdának? - faggatjuk. akkor csendnek kell lenni - mondja, s hozzáteszi - Mi lenne, ha nem lenne szava és tekintélye a vajdának? Olyan százhűszan vannak fótiak, akik másfél évtizede járnak ide. Ezt a hatóság is pontosan tudja, hiszen az évek során tisztességes kapcsolat alakult ki a cigányok és a rendőrök között.- A Szűzanyához jövünk semegyünk a templomba imádkozni. Ez a legfontosabb - erősíti meg nyomatékosan. A zarándoklat mindig néhány napos. Az itt töltött időben a templomi órák áhítatán túl beszélgetéssel, kártyázással, iszogatással telik az idő. Vita, veszekedés, torzsalkodás még véletlenül sem fordul elő. Ketten is bizonygatják, hogy minden látogatás alkalmával nek - mutat Híres egy mellette ülő fájdalmas arcú cigányasz- szonyra. - ő a Rozika, két kislánya van. Egyiket Macskának hívják, a másik Manóka, a kisfiú meg Gergő. Megmutatja a harmadik menyét, Lulut is, akinek ugyancsak két kislánya van. Az egyik Begya, a másik Kótya, a harmadik fiú, őt meg Grófónak híják. Ezek a számunkra szokatlan elnevezések cigánynevek.- Minden évben jövünk ide, szeretjük a helyet. Hozunk ajándékokat a Szűzanyának. Megtiszteljük őt. Tiszta szívvel és lélekkel keressük fel őt minden évben. Én is már vagy tíz éve járok ide - magyarázza Lulu. Két lányka pillog ránk titokban, hallgatja a beszélgetéseket. Szép ábrándos szemű kislány Brigitta, aki már harmadik osztályba jár. Testvére Júlia még óvodás. A nagyobbik Szűz Mária szeretetéről beszél. A hely szelleme hat rá, a jelenlét okát még csak sejti, de már be- léplántálták a hitet, amely egész közösségét rendszeresen ide hozza. Júlia szégyenlősen lesüti a tekintetét és csak Barbiról beszél.- Kamera van? - kérdezi egy távolabb ülő cigányasszony, akinek egy másik a lábát masz- szírozza. Kamera azonban nincs, s talán ezért nem is akar beszélgetni. Lehet, hogy a meghúzódig itt van a zarándoklaton. Az autók övezte térség egyik szegletében asztalnál beszélget a vajda a férfiakkal. A nők, meg a gyerekek csak távolabbról figyelik őket tisztelettel. tekintélyesek tanácsának tagja - megfogja a karom.- Nagyon jól érezzük itt magunkat Mátraverebélyben. Ide járunk, mert vannak betegeink és hiszünk a Szűzanyában, akinek ajándékokat hozunk. Megadjuk neki a tiszteletet - mondja, mintha magyarázna. Ő is megerősíti az információt, hogy a szokássá vált zarándoklat az öregektől ered.- Valamikor a nagyapáink, nagyanyáink felültek a vonatra, meg gyalog jöttek az erdőn keresztül. Akkoriban még ajándékozásra sem volt lehetőség. Örülünk, hogy segítenek minket az égiek. Dolgozunk becsületesen. Megadjuk a tiszteletet mindenkinek, amit mi is elvárunk másoktól. István negyvenkilenc éves. Van két fia egy lánya, egy unokája. A család együtt min-A legfontosabb, hogy fegyelmet és rendet tartson. Enélkül szétzilálódik a közösség - válaszolja.- Ezt mivel tudja elérni és betarttatni?- A közösség tagjai már tudják a rendet. Amikor a vajda azt mondja, hogy csend legyen, tisztességesen viselkednek, nem rosszalkodnak. Ezt a minden búcsús ünnepen jelenlévő rendőrök és polgárőrök is megerősítik. Bakos Ferenc nyugdíjas rendőr - jelenleg polgárőrvezető - a fótiak nagyapáit is ismerte már.-Ez egy tisztességes csapat - mondja - intelligensen intézik a dolgaikat. Csak a maguk dolgával törődnek, verekedésbe sosem keverednek bele.- Mi van akkor, ha a közösségben üti fel a fejét a harag, verekedés történik. Ilyenkor törvényt ül a vajda?- Igen - mondja András, majd Ottóért kiált. Az alacsony, testes férfi kezdetben bizalmatlan, de hamar feloldódik, amikor megmagyarázzuk, hogy a törvénykezés érdekelne minket.- A vitákat mindig a családban intézzük el. Az idősebb mindig eldönti, hogy kinek van igaza. Csak végső esetben fordulunk a hatósághoz.- Mikor mennek a vajdához?- Ha a családban nem tudnak dönteni. Akkor beszélnek a vajdával, s ha ők sem tudnak dűlőre jutni, jön a hatóság. Százból egy ilyen ha van. A cigányoknál a látszat ellenére nagy az összetartás. Támogatják egymást. Ha valaki nehéz anyagi helyzetbe kerül, a közösségben megbeszélik hogyan segítsenek neki, hogy ne süllyedjen le. Szöveg: Pádár András Fotó: Rigó Tibor zarándokokat, a teherkocsikon pedig a néhány napos táborozáshoz szükséges eszközök érkeztek. Sátrak, ágyneműk, hűtőszekrények, gáztűzhelyek, gázpalackok és természetesen az étkezéshez szükséges alapanyag. A vajda külön engedélyével bebocsátást nyerünk a táborba, ahol bárkivel beszélgethetünk, lefényképezhetjük aki csak megengedi. A tekintélyes konyhasátor mellett asszonykoszorú. A fiatalabb, idősebb asszonyok körül gyerekek hada, akik már csak azért is összefutottak, mert kíváncsiak, hogy mit akarunk. Mindannyian mosolyognak, válaszolni azonban nem akarnak. Csak mutatják, hogy kérdezzük a vajdánét. A vajdáné fiatalos kinézetű tekintélyes asszony. Ez a viselkedésében és mértéktartásában is megmutatkozik.- Gulyáslevest, tökfőzeléket főztünk sült hússal és rétest sütöttük - mondja és tiszta tekintettel néz a szemünkbe. - Száz személyre készült az ebéd - teszi hozzá. A konyhasátor alatt három gáztűzhely áll egymás mellett. Minden tiszta, a nagy edények csillognak, rendben lerakva várják az újabb menüt. A mosolygós szemű, kerek arcú asszony elmondja, hogy hozott húsz tyúkot, tíz kacsát, húsz csirkét. Na persze nemgítségért, mert mi nagyon tiszteljük őt és hiszünk benne - mondja a vajda. - S azt is köszönjük, hogy itt sokan meggyógyultak. Egészséget ad nekünk, s ezt mi is megköszönjük az imánkkal és az ajándékainkkal.- Emlékeznek-e valamilyen hirtelen gyógyulásra? - kérdezzük a körben ülőktől.- Ilyesmire nem emlékszem - válaszol egy idősebb férfi. - Nálunk ilyen nem volt, szerencsére nem is volt olyan betegünk. Ne is adja az Isten. A- szamben ülő, borostás arcú férfi, Béla többszöri próbálkozás után végre szóhoz jut.- Bandi előtt én voltam a vajda, több mint tíz évig - mondja. - Régebben gyárban dolgoztam, de már nem bírok. Ezután elsorolja, hogy mit csinálnak, amikor ide érnek.- Érkezés után azonnal felverjük a sátrakat, majd meleget teremtünk. De elsőnek is el- Hallottuk a Szűzanya által tett csodákról és úgy gondoltuk, hogy felkeressük ezt a helyet. Amikor eljöttünk nagyon megtetszett Szentkút. S valósággal megkönnyebbültünk a templomban. Az itteniek nagyon rendesek velünk, s azóta évente jövünk. Zarándokok lettünk. Ez a látogatás már szokássá vált nekünk. Többen is beleszólnak a körülöttünk lévő asszonyok közül.-Évente kétszer is jövünk ide. Nagyboldogasszonyra, meg szeptember első vasárnapján, Mária névnapján. Nekünk mind a két nap nagy ünnep. Mind a kétszer több napra jövünk - mondja Anica, aki Híresnek az egyik menye.- Ez meg a másik menyem, csak most fáj a foga szegény
