Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-13 / 189. szám

2. oldal 1998. augusztus 13., csütörtök Balassagyarmat És Környéke Röviden Út az iskolához Cserhátsurány - Két na­gyobb járdafelújítás várható a napokban. Az egyik a „Tót-dombon”, a másik pe­dig az iskolához vezető úton. Mindkettőhöz az anyagi fedezetet a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács biztosította. Rendelő-felújítás Iliny - Felújításra vár az or­vosi rendelő. A településen hetente két alkalommal tartja rendelését dr. Huszár Margit, Nógrádmarcal és Csitár lakó­inak háziorvosa. Az ilinyi or­vosi rendelő állaga mára le­romlott, bővítésre és felújí­tásra is szorul. A szükséges építésügyi és az ANTSZ-en- gedélyek beszerzése után in­dul a rendelőfelújítás. Kell a mezőőr Csitár - Mezőőrt szeretné­nek alkalmazni a csitáriak. A Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium pályázati úton elnyerhető keretéből a dologi és a bér­jellegű kiadás fele megold­ható. A csitáriak a szomszé­dokkal társultak a foglalkoz­tatás megoldására. Szegény az eklézsia őrhalom - Önkormányzati költségvetésből festik át az őrhalmi templomot. Au­gusztus 20-a után kezdőd­nek a munkálatok, ám a hí­vek adakozásának szűk ke­retet szab az anyagi lehető­ségük. A település képvi- selő-testülete ezért döntött úgy, hogy az egymillió fo­rintnyi összeget igénylő szakipari munka számláját átvállalják. A templomfes­tésbe pedig bekapcsolódnak az őrhalmi közmunkások is. Mesterségek ünnepére viszik a Palóc Múzeumban látható anyagot Fafaragók, kosárfonók, hímzők... Tárgyalkotó népi iparművészeti anyag bemutatásával gazdagí­totta a Nógrádi Folklór Fesztivált a Palóc Múzeum. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület alkotóközösségének kiállítását augusztus 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A balassagyarmati önkor­mányzat, valamint az egri He­ves Megyei Művelődési Köz­pont támogatásával létrejött ki­állítás szombatig látogatható. Sokan voltak kíváncsiak a bemutatott holmikra FOTÓ: RIGÓ TIBOR-A népművészet értékeit to­vábbéltető népi iparművészeti munkáknak mindig szívesen adtunk helyt. Bemutatkoztak már nálunk egyéni alkotók, s láthatott a nagyközönség itt szövetkezeti kiállítást is. Ez a mostani kollektív tárlat hevesi fafaragók, fazekasok, bőrmű­vesek, kosárfonók, hímző asz- szonyok és ruhakészítők mun­káját dicséri - mondja dr. Kap­ros Márta, a Palóc Múzeum igazgatója. Ezt követően ugyanis a Palóc Múzeumban bemutatott anya­got augusztus 20-ra a budai várba viszik. A mesterségek ünnepén ugyanis kelendőek az ilyen míves portékák. T. L. Vadkerten vetélkedővel, koncertekkel, gyermekműsorral búcsúztatják a nyarat Gödör Fesztivál - Kirúgnak a hámból Különféle gyermekvetélke­dőkre, számos koncertre és utcabálra várják az érdek­lődőket Ersekvadkerten augusztus 14-15-én. A település piacterén péntek este nyolc órakor kezdődik a diszkó, majd a sZorribati, szá­mos magánszemély, vállal­kozó és intézmény által támo­gatott rendezvényt délután fél négykor a gyermekprogramok nyitják. A felnőttek ezalatt európai műveltségi vetélkedőn, vala­mint darts-, skander- és sör­ivóversenyben mérhetik össze képességeiket. A rendezvé­nyen öt órától ad koncertet a Balassagyarmati Rézfúvós Kvintett, majd hattól a Fukul- táció s fél héttől a BCity Band. Az érsekvadkerti programot az esté tíz órákor kezdődő Tu- nyugi Band koncert, és a haj­nalig tartó utcabál zárja, ahol a Stúdió 3 zenél. Herencsényben kevesebb a munkanélküli, de még nincs igazi megoldás Munkások közszolgálatban Néhány közmunkás kulcsembertől a napokban vált meg a he- rencsényi polgármesteri hivatal. Feladatot ugyan még tudtak volna nekik adni, ám az önkormányzat foglalkoztatási kerete leszűkült. A távozók ha munkahelyhez nem is jutottak, de leg­alább jogosultságot szereztek a jövedelempótló támogatásra.- Az első fél év még jó volt, a létszámkeret sokkal nagyobb lévén, jelentős feladatokat tud­tak elvégezni a közmunkások. Oroszlánrészt vállaltak az út­építéseknél, ha mindent mással végeztettünk volna, az elúsz­tatta volna a költségvetést ­mondja Fazekas János, a tele­pülés jegyzője. Augusztus 15- ig aszfaltozással befejeződik nálunk a járdafelújítás, s ezzel a főút, mintegy 2 kilométernyi teljes hossza rendben lesz. Négyéves program ez, amit úgy valósítottunk meg, hogy csak az aszfaltozásra adtunk külső cégnek megbízást.-A munkanélküliségi hely­zet mára valamit javult. Tavaly ilyenkor tizenöttel több mun­kanélküli volt nálunk. Segített az is, hogy egy gyógynövény­feldolgozó cég letelepedett itt. Igazi megoldást azonban az je­lentene, ha a ma kihasználatlan ipari- és mezőgazdasági ingat­lanok elkelnének végre. Gaz­dára vár még a furnér-üzem és a tehenészeti telep is. Nem fenékig tejfel a mezőgazda élete Megfizethetetlen önállóság Már alkonyodott, de a pat- varci Agyagos-tábla tarlóján még traktor dolgozott. Végre sort keríthetek a saját föl­demre is, mert a dejtári bálá­zással már hála istennek, vé­geztem - köszön a traktor nyergéből Barátosi János mezőgazdasági vállalkozó. Jó kilenc éve még az őr­halmi tsz traktorosaként dol­gozott. Aztán, hogy a változá­sok miatt a szövetkezet is összehúzta magát, ő is kivált és maszek lett. A kárpótlási és bérelt földekkel együtt most ötven hektáron gazdálkodik, a gépeivel végzett szolgáltatás még ehhez jön hozzá.-Ötvennégy mázsa búzát adott ez a tábla. Igazolja a bá­lák sokasága is - mutat büsz­keséggel a földjén soroló szalmabálák felé a magas, vé­kony, barnára sült férfi. Ha megad mindent az ember a földnek, az meghálálja. De hiába dolgozunk, ha eladni csak áron alul tudjuk a ter­mést. Az én gabonám is a tá­rolómban, mert a lehetősé­gekről csak későn kaptam ér­tesítést az agrárkamara illeté­keseitől. Reggeltől estig a gép nyergében izzadok, itt nincs rádió, mire haza érek már a te­levíziót sincs kedvem nézni, így információkat csak a gaz­dajegyzőtől remélhetek. Ha ő késik, akkor ráfizethetek - mondja keserűen. Szó esik ar­ról, hogy a vállalkozását még az Antall-kormány idején ka­pott kétmillió forint hitelből vásárolt gépekkel indíthatta el. Gürcöl látástól vakulásig, hogy megéljen, de van úgy, hogy az alkalmazottakat ne­hezen tudja kifizetni. Ráadá­sul sok, földdel rendelkező gazda hitelbe "kéri a mühkát, csak a termésből ígér fizetsé­get, és nehezen jut a szolgálta­tása árához.- Ha sokszor hitelbe is dol­gozok, a munkát tisztességgel elvégzem. Megértem azokat, akiknek fizetési nehézségeik vannak, mert manapság a fa­lun élő ember megélhetési le­hetőségei igencsak korláto­zottak - magyarázza a helyze­tet Barátosi gazda. A társa­dalmi változások kezdetét emlegeti, amikor a Balassa­gyarmattól különvált Patvarc talpra állt Hlacsok János pol­gármestersége idején. Akkor Barátosi János is tagja volt a testületnek, és úgy ítéli meg, hogy igyekeztek tisztességgel szolgálni az itt élőket. Sok mindent megvalósítottak, a határ nagy része visszakerült a faluhoz, ami most sok csa­lád megélhetésébe is besegít. Ebben a kis faluban min­denki élete nyílt titok, és lát­ható az is, hogy ki honnan szedte meg magát nagy hirte­len. Most egy mezőgazdasági vállalkozó váratlan meggaz­dagodásán háborog a lakos­ság, aki sok tízmilliós, vado­natúj gépparkját sokak szá­mára rejtélyesnek tűnő tőké­ből szerezte.-Nem jelent nekem kon­kurenciát, csak a régi kapcso­latok révén egyeseknek könnyen elérhető támogatás háborít fel - mondja keserűen Barátosi János, aki valaha még az SZDSZ zászlaja alá állt, de csalódott. Most az új kormányban és a kisgazdák­ban reménykedik, Torgyán Józsefben, s abban, hogy végre lesz valami a sokat hangoztatott rendszerváltás­ból.- Nem távolodtam el a po­litikától. Sőt, tervezem, hogy indulok a helyhatósági válasz­tásokon. Azt is sokan szeret­nénk, hogy Hlacsok János - aki a határ visszaszerzéséért szinte mindent megtett - újra polgármesterként tevékeny­kedjen. A családjáról beszél, a feleségéről, akinek szintén bőven kijut a munkából a há- rofifi gyerek mellett. Az ikrek még kicsik és csak a nagyfiú az, aki a traktor nyergét is megüli.-Még sötétedésig egy pár rendet fölszedhetek a bálázó­val, búcsúzik Barátosi gazda és mielőtt gázt adna, vissza­nevet a traktor fülkéjéből.- Nehéz a földből megélni, de az önállóság megfizethe­tetlen. Szabó Endre Körzeti megbízottak Őrhalom - Három helyiségből álló rendőri körzeti megbízotti irodát alakított ki az önkor­mányzat a község és a kör­nyező települések biztonságá­nak növelése érdekében. Mint azt Kanyó János, őrhalom pol­gármestere elmondta, az óvoda melletti őrsön két rendőr fog szolgálatot teljesíteni. Felada­tuk Őrhalom mellett a szom­szédos Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádgárdony és Nógrádmar­cal közbiztonsági helyzetének javítása. Az irodát még augusz­tus hónapban átadják. Munkában a tűzoltók - Versenyre készül a Balassa­gyarmati Városi Tűzoltóság gárdája. Az augusztus 20-i megmérettetésük előtt a patvarci kiképző bázison gyakor­latoznak, ám a felkészülési időszakban is történnek beveté­sek. A napokban is erdőtüzekhez riasztották őket, sőt egy autós-motoros ütközés után üzemanyag-mentesítésnél is ők hárították el a veszélyt. Festés, úttisztítás Magyarnándor - Megkezdő­dött a községben a főút járda- felújítása a Nógrád Megyei Ál­lami Közútkezelő Kht. kivitele­zésében. Az alapozást az ön- kormányzat saját, közhasznú munkásokból álló brigádjával végezteti. A mintegy 600 méte­res szakasz felújítását nyár vé­gére fejezik be, akkor már asz­faltozott járdán közlekedhetnek a magyamándoriak. Ezzel pár­huzamosan végzik az óvodában és az általános iskolában a nyári takarítást és festést is. Ezen takarékossági megfonto­lásból az önkormányzat karban­tartó brigádja dolgozik. Szerződést kötött harminc jö­vedelempótló támogatásból ki­került állástalan foglalkoztatá­sára Cserháthaláp, Mohora és Magyarnándor önkormányzata a Nógrád Megyei Állami Köz­útkezelő Kht.-vei. Az emberek Szécsény, Balassagyarmat és Rétság körzetében tisztítják a közút melletti területeket. Rövidesen átadják a tornacsarnokot - Befejezéséhez közeledik a tornacsarnok építése Balassagyarmaton. Az új általános iskolának nagy hiányossága volt eddig az, hogy a testnevelési óráknak, délutáni edzéseknek nem tudtak helyet biztosítani. A 75 millió fo­rintba kerülő tornacsarnok, s azt az iskolával tízmillió forintnyi költséggel egybeépítő „nyak­tag” átadása a szeptemberi tanévkezdésre várható. Az épület megoldja a városrész téli spor­tolási lehetőségeit, s kulturális célú hasznosítására is lehetőség nyílik. fotó: rigó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom