Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-12 / 188. szám
1998. augusztus 12., szerda SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Mihaiik Júlia jegyzete Kihalóban egy faj ? L egújabb kedvencéért nyúl a kihalóban lévő'faj jeltelen képviselője. Mit nyúl! „Betűéhségében” szinte lecsap a keményfede- les írástömegre. A magával ragadó gondolatsűrítmény történetesen Skóciába viszi el farkasétvágyú olvasóját. A következő napokban — mint rendszerint, ha fogához való olvasnivalóra akad - a kötettel utazik, pihen és dacol vagyis olvasásával tölti a csak azért is félórákat, a lopva olvasás meghitt szigetén. Könyvmolyunk felvillanyozva hallgatja a híreket a legújabb állítólagos csodáról: idén több könyv fogy a boltokban . . . Ugyan miből, miért és hogyan jött ez a fordulat? — kérdi hitetlen- kedve, miközben elképzelhetetlennek tartja a fokozott szellemi táplálkozást. A vagyonos réteg mindig is másra ásítozott és áhítozott, a fásult állástalannak vagy a feketemunkásnak a látóteréből is kiszorult már a könyvesbolti kínálat. A tizenévesek elmesélni, kifejezni nem tudó számítógépmolyokká programozódtak, a leíró részeknél a húszévesek is régen átlapozzák már a kiadványokat. A tankönyvek -sok pedagógus szerint- nem felelnek meg az életkori sajátosságoknak. Elgondolkodtató feladatok, érdekes szemelvények helyett elvont feladványokkal trakt álnak, s így sok esetben inkább eltaszítják maguktól a gyereket. Az ilyen emberkéket ki vagy mi fogja megtanítani rácsodálkozni a világra? Ki vezeti rá szemeiket a meglátni valóra, kíváncsiságuk hogyan növekedik, teljesedik ki? Hogyan találják meg a helyüket, ha azt sem tudják, milyen az a hely, ahol keresniük kell? O ez csupán néhány baljós kJ talány a megválaszolatlan kérdések köréből. Lépten- nyomon előbukkan a többi is, amikor az elvesztett értékek, emberi többletek után kutatunk. De már hiába .. . Embercsempész kalauznak csapott fel egy rendőr Hoppon maradt albánok (Folytatás az 1. oldalról) A csoport tagjait a törvényes előírásoknak megfelelően előállították a határőrök, s megkezdték az ilyenkor szokásos idegenrendészeti eljárást. Útlevéllel egyik koszovói állampolgár sem rendelkezik. A vizsgálat első szakaszában azonnal kiderült, hogy a csoport tagjai több napja indultak el Koszovoból, menekülési szándékkal Németországba. A határon való átkelést a rossz látási viszonyok között a hajnali szürkületben akarták megoldani. Tanú- vallomásaik szerint 2600-3000 márkát fizettek személyenként a kalauzolásért. Az országba történő beérkezést követően Budapesten tartottak egy-két napos pihenőt. A külföldieket szállító jármű bérelt, fogadott autóbusz volt. Vezetője valahonnan, valakitől hivatalos menetlevéllel is rendelkezett erre a kis kirándulásra. Az idegenrendészeti eljárás mellett a két embercsempész ellen is folyik a nyomozás és a vizsgálat. A csoportot vezető rendőr nem Nógrád megyében teljesít szolgálatot. P. A. Vége az Űjmajori-lakótelep villany- és vízgondjainak Rendeződik a helyzet Magyarnándor önkormányzata szerződést kötött az Új- majori-lakótelep közműellátására. A korábban állami tulajdonban lévő településrészen veszélybe került a lakosság ellátása, mivel az állami gazdaságé volt a víz- és a villanyhálózat. Az önkormányzat közös pályázatot nyújtott be az ÉmáSz-szal és a Nyugat-Nógrádi Vízmű Kft.-vel a megyei területfejlesztési tanácshoz, s nyertek is. Az érintett három utcában így megoldódik az ivóvíz- és az elektromos ellátás, valamint a közvilágítás. A nyár végén megkezdődik a kivitelezés, az összefogással megvalósuló beruházás összege 5 millió 800 ezer forint lesz. A vízmű és az áramszolgáltató (30 %-os hozzájárulással) anyagilag is támogatja a munkát. Az Újmajori- lakótelepen egy kilométernyi villamos hálózatot és 230 méteres ivóvízhálózatot építenek ki. Megyei Körkép BATONYTERENYE Balassagyarmati bírósági fogalmazónak kedvezett az „OTP-szerencse” Huszonötezredik kártyás Lenténé Szombati Annamáriának Mészáros Attila adta át a a huszonötezer forintról szóló igazolást fotó: rigó tibor Országos szinten már 1,5 milliót meghaladó az OTP kártyatulajdonosok száma, Nógrád megyében tegnap köszöntötték a huszonötezrediket. A szerencsés balassagyarmati hölgynek 25 ezer forintot tett számlájára a bank. Lenténé Szombati Annamáriának, a Nógrád Megyei Bíróság fogalmazójának fogalma sem volt arról, hogy éppen ő lesz a nyertes kártyás. 0 egyszerűen csak nyitott egy lakossági folyószámlát a gyarmati bank-fióknál. Mészáros Attila, az OTP Salgótarjáni Igazgatóságának vezetője ünnepélyes keretek közt adta át a számlára utalt 25 ezer forintról szóló igazolást. A friss folyószámlával, s a hozzá tartozó kártyával kapcsolatban a bankvezető elmondta: Nógrádban jelenleg tizenhat településen működtet bankjegy- kiadó automatát az OTP, de kártyáikkal több kereskedelmi egységben és az összes postán is igénybe lehet venni a szolgáltatásaikat. Az első két alkalom ingyenes, ezt követően alkalmanként 300 forint a pénzfelvétel. A pénzkímélő kártyahasználattal kapcsolatban hangsúlyozta Mészáros-Attiia, hogy itt már deviza alapú kártyákról van szó, amelyről külföldön is pénzhez juthatunk. Egy valami azonban nagyon fontos, lehetőleg nem szabad elveszíteni. S (Folytatás az 1. oldalról) tőkéből tervezik biztosítani. Az ipari park egyik tízmilliós szakmai befektetőjének jelentkező Contur-Bau Kft. igazgatója, Szabó Ferenc a jászfény- szarui és más ipari parkokban A múlt heti kánikulai csúcs a balesetek számának alakulásán is érződik, ugyanis 13 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt Nógrád megyében. A balesetek során öt személy súlyosan, kilenc pedig könnyebben sérült meg. A megyei balesetmegelőzési bizottság értékelése alapján a balesetek egyharmada a kanyarodási szabályok megsértéséből, 23-23 százaléka a sebesség helytelen megválasztásából és ha netán mégis megtörténik a baj, akkor a telebank szolgáltatáson keresztül ajánlott azonnal letiltani. A kártya két évig érvényes, négyféle változatban kerül forgalomba, s arról hitel is fölvehető. Eddig a folyószámla-tulajdonosok közül csak annak volt kártyája, aki igényelte. Devaló eredményes részvételüket ismertette. Ernőd Judit ügyvezető igazgató cége, az IPC Ipari Parkok Fejlesztési, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. segítségét ajánlotta föl. Sinkó Géza az Ipari Park Kft. ügyvezetője a egyéb veszélyes figyelmetlenségekből következett be. A fennmaradó negyedrész az elsőbbségi jogok be nem tartása és az előzési feltételek figyelmen kívül hagyása miatt történt. A balesetet okozók 46 százaléka személygépkocsi-vezető, 30 százaléka pedig kerékpáros volt. A balesetek nagy része este 18 és 22 óra között következett be. A balesetekben szerepet játszott, hogy a közlekedők reflecemberre szeretné elérni az OTP, hogy negyvenezer folyószámlát vezessenek náluk Nógrádban. Kártyája ezentúl mindenki-- nek lesz, az átvételéről szóló értesítéseket szeptember 1-jétől postázzák a kártyával nem rendelkező ügyfeleiknek. T. L. döntés halaszthatatlanságának fontosságáról szólt. Hosszas vita után a kibővített beruházási- pályázat zöld utat kapott s megbízói szerződést kötöttek az IPC Kft.- vel is a pályázat eredményes menedzselésé érdekében. xei tompultak a kánikulában, s a pillanatnyi figyelemkimaradások miatt okoztak sérülést önmaguknak és közlekedő embertársaiknak. Éppen azért a gépkocsival közlekedők utazásuk során iktassanuk be pihenőt, fogyasszanak bőven folyadékot (ha lehet ásványvizet!), lédűs gyümölcsöt. Š akinek klimatizáit autója van ügyeljen arra, hogy ne légyen hagy, különbség á külső és a belső'hőmérséklet között. RÉTSÁG 3-oldal Hírek írótalálkozó Szécsény - Az Amatőr Költők és írók Országos Szövetsége, a helyi Krúdy Gyula Könyvtár illetve annak irö- dalombaráti köre augusztus 14-étől 16-ig a városban rendezi meg az amatőr költők és írók országos találkozóját. Augusztus 14-én, pénteken 18 órakor a könyvtár pinceklubjában Varga Tibor polgármester köszönti a résztvevőket. Erdei iskola Mátrakeresztes - A mozgáskorlátozottak pásztói csoportja szervezésében 20 mozgáskorlátozott fiatal táborozott a közelmúltban a mátra- keresztesi erdei iskolában. Az egyhetes táborozás programjában bőséggel szerepeltek erdei séták, kisebb kirándulások. Tanulmányút Pásztó - Augusztus 1 -je és 13-a között francia tanulmányúton Normandiában tartózkodik tizenhat pásztói diák két tanáruk vezetésével. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat városi szervezetének szervezésében létrejött utazás' végcélja a--normandiai Man- neville sur Risle. almi a 12-16 " évközötti"francia, magyar fiatalok ismerkednek egymással. Gazdakereső .... S algótarján - Hathetes; keverék kölyökkutyáknak keres gazdát az Állatotthon Alapítvány. Érdeklődni a 32/311 -840-és telefon számon'’ lehet. „Nyilvános” gondok Ságújfalu - A falu egyes részein a nyilvános telefonfülkék számának növelését szorgalmazza a szolgáltatónál á" helyi önkormányzat, amelynek ' á meglevőkkel is van gondja a "rongálások miatt. Ezért nemrégiben felhívással fordult a lakosokhoz, köztük főleg a fiatalokhoz, a további hasonló problémák megelőzésére. Medertakarítás Szilaspogony - Nyolc közhasznú munkást foglalkoztat * jelenleg a község, önl'öf1 mányzata. A csapat ezekben a napokban a Kőalja-patak medrét takarítja. Az ipari park kibővített pályázata a gyarmati képviselő-testületi ülésen Zöld utat kapott a módosítás Vigyázz, hajön a kanyar! - Súlyos és könnyű sérülések a megye közútjain Rövidzárlat a nagy melegben Augusztus 17-étől 19-éig üzemszünetet tart a Tarjánhő Kft. Finisben a nyári karbantartás Mint tegnapi számunkban előzetesben jeleztük, a szokásos nyári karbantartás keretében augusztus 17-étől 19-éig üzemszünetet tart Salgótarjánban a Tarjánhő Kft. A háromnapos leállás 4500 lakást és néhány intézményt érint a belvárosban.- A karbantartás természetesen már korábban megkezdődött - tájékoztatta lapunkat Csákvári Csaba főmérnök, most kerül majd sor viszont a szakaszoló szerelvények felülvizsgálatára, cseréjére, illetve néhány műszertechnikai tartozék felszerelésére. A korszerű szabályozó elemek térhódításával egyre szűkül a leállások időtartama, hiszen hasonló beavatkozás korábban akár egyhetes leállással járt együtt. Júniustól dolgoznak a Tarjánhő szakemberei a Beszterce-" lakótelepen, ahol teljesen felújítják a hőközpontokat, s ezzel egy időben lakóegységenként megteremtik a műszeres hőmennyiségmérés lehetőségét.- Korábban is mérés alapján számoltunk el a telepen, de csak a központi kazán műszere alapján - mondja a főmérnök.- Hiába volt meg lakásonként a költségmegosztó, bizonyos hiba mégiscsak becsúszik a számításba. Minden mérési pontatlanság és hálózati veszteség zavarta az elszámolást, hiába alkalmaztunk korrekciós szorzókat. Ezentúl tehát ilyen probléma nem lesz. A Besztercén 14 lakossági és 3 közületi hőközpont felújítása várható. A munkálatok értéke eléri a 40 millió forintot, amelyből 24 milliót biztosít a német szénsegélyre alapozott ’ kedvezményes hitfel; s 16 millió forint a cég saját ereje. Pluszkiadást nem jelent az érintett lakosságnak. A beüzemelés idején egy-egy lakóegységben egy-két napos üzemszünet előfordulhat, de szeptember közepére mindenhol végeznek.- Szerettük volna a most épülő Albaházat is bekapcsolni a salgótaijáni távfűtési rendszerbe - teszi hozzá a főmérnök, hiszen egy korábbi gyakorlatnak megfelelően az ön- kormányzat nem engedélyezte egyedi fűtés megvalósítását a városközpontban. Legnagyobb meglepetésünkre viszont az építtetőnek ezúttal engedélyezték a gázfűtést. Hozzáteszem: csővezetékünk ott húzódik az objektum mellett, a bekötés minimális pluszmunkát jelentett volna. Úgy érezzük, a pillanatnyi előnyökért feláldozták a hosszú távú kedvezőbb hatásokat. tnl Kevés a pénz, egyre több a beteg - A gépek és a személyzet még bírja Művesekezelés: villog a piros (Folytatás az 1. oldalról) Magyarországon megközelítően háromezren szorulnak művesére, az ötvennégy állomáson egy esztendőben átlagosan négyszázezer alkalommal kezelnek. A betegek táborának folyamatos gyarapodása azonban belátható időn belül - sajnos - nem állítható meg. Mint dr. Pethő Ferenc, a salgótarjáni művese-rész- legvezető főorvos elmondta, ennek egyik legmarkánsabb oka a cukorbetegek számának szinte megszakítás nélküli emelkedése, ez a kór veseelégtelenséghez, a működés leállásához vezethet. Emellett gyógyszerszedés, bizonyos krónikus, hosszan tartó folyamatok és számos egyéb ártalom kö vetkezőit is kialakulhat. Ha a létfontosságú szerv működése részben vagy egészben visszafordíthatatlanul károsodik, csak a művesével, a méreganyagok mesterséges kiszűrésével tud tovább élni a beteg. Végleges megoldást pedig kizárólag a veseátültetés hozhat. Az utóbbi - szintén több összetevő miatt - éves szinten kevés, megyénkben általában négy-öt beteg kap új vesét.' Ebben az évben - tudtuk meg a főorvostól - két nógrádi beteg esett áí ilyen műtéten. Félő tehát, hogy az új betegeket egy idő után - a pénzhiány miatt - nem tudják felvenni a kezelendők körébe! Ennék bekövetkezését mindenképpen szeretné megelőzni a nephrológiai társaság, ezért nemrégiben tárgyalásokat kezdeményezett az egészségbiztosítóval a dialízisre szánt összeg növeléséért.- Jelen pillanatban - szögezte le a főorvos - Salgótarjánban rendelkezésre áll a szükséges kapacitás, ellátatlanul senki nem marad. Hozzátette viszont, melyek a meglévő, nem is újkeletű, s rövid távon aligha megoldható gondok:- A többség későn fordul orvoshoz, hiányzik a szűrés, így gyakorlatilag az utcáról kerülnek be hozzánk az emberek. Vagyis nincs itt mindenki, akinek nálunk lenne a helye., **" TVÍih'aíik' Júlia ményekf