Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-08-09 / 185. szám
6. oldal Mozaik 1998. augusztus 8., szombat Föld alatt, föld felett - A huszár és a kilőtt ló Bazsalya Gyula a bányászat túlélési kísérleteiről Mérnöki diplomáját Sopronban szerezte és 1954-ben hazajött Nógrádba. Előtte két és fél évig tanársegéd Miskolcon, az egyetemen. A szénbányáknál töltött harminc év alatt volt üzemvezető-helyettes Mizserfán, osztályvezető a vállalat központjában, vezette a földtani és földmérési irodát. Szervezte a szénbányászaton kívüli tevékenységet és később főmérnökként felügyelte a külszíni üzemek munkáját. Egészsége megroppant, így 1984-ben nyugállományba vonult. Gomba a vágatokban-A nógrádi bányákban javában folyt a széntermelés és figyelmük egyszerre a külszíni üzemek felé fordult. Miért?- Akkor már fújdogálni kezdett a mélyművelésű bányák visszafejlesztésének szele. A vállalat vezetése ezért megbízta Sült Tibor bányamérnököt, hogy dolgozza ki, milyen lehetőségek kínálkoznak más, szénen kívüli tevékenységre. Mindezzel az volt a cél, ha valóban bekövetkezik a visszafejlesztés, ne keljen egyszerre több ezer bányászt érintő, drasztikus intézkedést hozni.- Mivel próbálkoztak?- Furcsa kísérletbe kezdtünk. Rákóczitelepen megszűnt a tanbánya, vágataiba gombát telepítettünk. Az eredmény nemcsak szemkápráztató, de igen hasznos is volt. Hetente kétszer fordultunk Budapestre a terméssel.- Az első figyelmeztető jelek már a következő telepítésnél mutatkoztak. A magas páratartalom, a szellőzés hiánya gyorsan kor- hasztotta a faácsolatokat. A főte beszakadozott és maga alá temette a gombafejeket. Állták a sarat- Gondolom a kudarc kedvüket szegte.- Nem tartottam teljes kudarcnak, mert sokféle tanulsággal szolgált. Mindenekelőtt azzal, hogy olyan vállalkozásba szabad kezdenünk, amihez valóban értünk. Ez pedig a szén, amelyből volt bőven, szinte a lábunk előtt. Térképtárunkban az első nekifutásra tíz olyan helyet találtunk, jórészt a medence északi és középső részén, ahol kellő mennyiségű, megfelelő minőségű külfejtésre alkalmas szén rejlett. A felfedezés jelentősége akkor nőtt meg igazán, amikor vállalati döntéssel a nógrádi bányászkodás súlypontja Nagybátony térségébe került. Mindenki tudta, hogy a medence déli részén mélyről, nehezebb körülmények között lehet felszínre hozni a szenet, nagy a gáz- és a vízbetörés veszélye. S az átszervezés azzal a következménnyel is járt, hogy a bányászok egy részét elküldték, más munkaterületre helyezték, vagy nyugállományba kényszerítették. Az elhagyott bányák berendezései jórészt ebek harmin- cadjára jutottak.-Maradjunk még a vésztartalékot jelentő külfejtéseknél.- Az első jelentősebb Mizserfa térségében nyílt és mintegy egymillió tonna szenet adott, amíg „élt”. A következő fejtésen Pó- lyoson, 1978 és 1985 között 850 ezer tonna szenet termeltek. De lényegében valamennyi, a kőtetői, a nyírmedi, a csibai, a tóaljai és az istenhegyi külfejtés is beváltotta reményeinket. Az utolsó években a vállalat széntermelésének már a harmadát adták. Nem egyszer „segítették” az éves termelési terv teljesítését és egészen 1992-ig, a vállalat teljes felszámolásáig állták a sarat. Pénzt hoztak- Hogyan állták a változó gazdaságpolitika, a piac „ütéseit” a széntermelés szolgálatába szegődött egyéb üzemek?- Gondokkal küzdöttek, de dolgoztak. A bánya sok munkásától tartották távol a munkanélküliség fenyegető rémét és pénzt hoztak. Ilyen volt többek között a mélyfúrók csoportja, a tervező- iroda, de említhetem a kistere- nyei építési, majd vegyesüzemet, vagy a nagybátonyi gépüzemet is. A nagyüzemi széntermelés megkövetelte az állandó geológiai szolgálatot, ez pedig együtt járt a mélyfúrással. Nógrádban a szénvagyont kutató fúrások mellett vizet is „fakasztottak”. Szé- csény és Balassagyarmat térségében, Mátranovákon a vízellátás azokon a kutakon nyugszik, amelyeket a mieink fúrtak. Az eocén program részeként Nagyegyháza, Márkushegy, Oroszlány térségében a lejtős- és függőaknák hidrológiai viszonyainak tisztázását bízták rájuk. Fúrták a nógrádiak a Neszmély környéki mészkőhegyeket is, ahol az ország legismertebb díszítőkövét, a piszkei márványt bányászták. Az új aknák nyitása, a nógrádi bányák műszaki arculatának kialakítása a tervezők dolga volt. Részt vettünk olyan országosan is fontos szociális programban, mint az üzemi fürdők és öltözők tervezése, építése. Bükkszéket nógrádiak tervezték, építették, tették sokezer bányász gyógyüdülőjévé. Nagy kár, hogy ma már nem ezt a célt szolgálja. Amikor fogyóban volt a dolgunk, kerestünk újat. Hírül vettük, hogy munkahelyteremtő beruházásokra és új üzemek építésére, a régiek bővítésére készülnek a megyében. Ott voltunk és felajánlottuk szakértelmünket, gépeinket, az emberek erejét. Mátranovákon a Ganz Mávag hídelemgyára jórészt a mi munkánk eredménye. Dolgoztunk a Ve- gyépszemél, a Fütőbemél és elmentünk Romhányba is, amikor bővítették a csempegyártást. Nagy feladat volt Püspökszilágyiban az atomtemető. Sajnálom, hogy itt a medencében a legjelentősebbnek ígérkező munkánk, a kányási bányaüzem rekonstrukciója és a nagybátonyi szénmosó torzó maradt. Elsodorta a szél- A bányákat végül is bezárták Nógrádban. Mi lett a sorsuk a kisegítő üzemeknek?- Számoltunk a bányászat visszafejlesztésével, mégis úgy voltunk vele, mint az egyszeri huszár, aki alól kilőtték a lovát. A bányagépek javítására, karbantartására, villanymotorokra, a fémszerkezeti, a fa- és építőipari munkákra egyszerre nem volt szükség. Messze volt már az az idő, amikor országszerte, s nemzetközi színtéren is elismert cégekkel dolgoztunk. S hogy mi lett az üzemek sorsa? Elsodorta őket az átalakulás szele éppúgy, mint a bányákat. Néhányból kisebb-nagyobb vállalkozások, kft.-k alakultak. Legtovább a nagybátonyi gépüzem tartotta magát. A BKV-mo- torok megbízható javítása ugyanis azt jelentette, hogy a fővárosban a villamosok, a trolibuszok, de a földalatti sem közlekedhetett zökkenőmentesen nélkülük még jó ideig. V. G. Jelentés a hegyről Vizek eredete Egy nyáron felkutattam, hogy merre nő az ár-torok, csőbe fogva kő közé rakattam s a víz azóta kő-szájon csorog. (Aprily Lajos) Csapadékhiányról az idei nyáron nem panaszkodhatunk. Ráadásul még jó beosztással is érkezik az égi áldás. A háztetőcsatomák alá helyezett esővíztartály folyamatosan biztosítja a kert locsolóvíz-szükségletét. Ma délután is kiadós, de csendes zápor lett a távolról érkező, majd közeledve elcsendesülő mennydörgések eredménye. Még igazán el sem állott, amikor mögötte a nyugati horizonton vörösen felragyogott a napkorong s színesre festette a várhegy oldalából felszálló párafoszlányokat, szivárványszínben tündöklő gyöngyöket varázsolt a megázott lucfenyő ágtűin csillogó kövér esőcseppekből. Az idilli hangulatba pehelykönnyű röptével belelibbent egy házi rozsdafarkú s halk hívó énekkel ágról ágra szökkenve, hintázva folytatták egész nap tartó szorgoskodásukat a fenyvescinkék. A lezúdult víz egy része a meleg talajról visszapárol- gott, a többi elnyelődött a kert gyepén. Minthogy mostanában gyakran jön az utánpótlás, az előző évek szárazsága után ismét folyamatos vízadóvá váltak a Medves forrásai, már végleg megszűntnek hitt vízszivárgások, Csermelyek éledtek újra. Úgy látszik, hosszabb távon helyreáll a természet egyensúlya! A víz mindenütt nagy érték, de itt a hegyen különösen az. A fennsík nagy felületén csak időlegesen marad meg a lefolyástalan mélyedésekben, nagy része a mélybe szivárog és a perem alatti forrásokból fakad fel ismét. Innen indul a Tiszáig tartó útjára a Zagyva. Az ember azt gondolná, hogy egy folyó látványosan egy természetes üregből, vagy legalábbis egy vascsőből buzog elő, de a Lehel-forrás felirattal megjelölt omladozó kőkupac szárazon árválkodik. A Zagyva a közelben lévő völgytorok kiszivárgásaiból észrevétlenül válik csermelyekké, majd kis patakká. Kevés, országhatáron belül eredő folyóink egyikeként megérdemelne egy becsületesen kialakított forráskamrát. Legalább olyant, mint a fennsík túloldalán lévő Ickóskút. Ma talán ez a Medves legszebb forrása a Tiáboríthatatlan bükkerdő mélyén, a mindig megtisztított kifolyóval, az évek óta el nem lopott alumínium bögrével. Úgy látszik, az erdei munkások, gombázók jobban megbecsülik a tiszta forrásvizet, mint az üdítős-, sörös- és borosflakonokat lépten-nyomon eldobáló „tömegturisták” a szépen kialakított és közismert eresztvényi források környékén. Fancsik János Jó megfejtés, szerencsés nyertes Templomaink története Stílusok „gyűjteménye” - TAR Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Már nem is emlékszem, hogy mikor karoltál át utoljára a moziban. Ezerforintos vásárlási utalványt nyert: Igaz Renáta Dorogháza, Szent István út 133. A mai rejtvény megfejtését augusztus 14-ig kell beküldeni címünkre. A Pásztótól északkeletre fekvő helység a Mátra lábánál épült, de a rajta átfutó utak a Cserhát felé is vezetnek. Csevice- vize, tufa- és andezitkőzete éppúgy valós, mint ahogy történelmi alakja, Tar Lőrinc is valaha élő személy volt: Arany János is megénekli a Toldi szerelmében Pokoljáró Tar Lőrincet, aki még a pokolba is eljutott... Tar temploma is a híres tufa- és andezitkő felhasználásával épült, mint a török pusztítás után a környék valamennyi temploma és nevesebb kastélya. A tari, kőfallal övezett templom szinte valamennyi művészeti stílusból rejt magában egy-egy csipetnyit: a román, a gótikus, a barokk és a klasszicista jegyeket őrzi. 1220 körül a Váradi Regestrum már említést tesz a pásztói apátság Taron lakó lovászáról, 1265-ben V. István, ifjabb király Tart - mint Agasvára tartozékát, Bárkány és Kutasó mellett - bizonyos Porch Istvánnak adományozta, de a királynéi lovászmester adományul kapta még a pásztói apátság kegyúri címét is. (Porch István hősies tetteként visszaszerezte IV. Béla híveitől a Jób püspök hanyagsága miatt elveszített Agasvárát, így lett övé az első olyan birtok, amelyet a nemzetség úgynevezett nádori ágának tagjai a Nóg- rád és Heves megye határán húzódó Zagyva völgyében szereztek. A Rátót nembeli lovász három fia 1304-ben már Károly Róbert pártján állva, jelentős közéleti pályát futott be. Kakas lovászmester a rozgonyi csatában halt meg, mint bodrogi és tolnai alispán. László a báni méltóságot kapta, míg Domokos királynéi tárnokmester, majd 1324-ben bekövetkezett haláláig az ország nádora volt. Mohács után az Országh, a Török és a Nyáry családoké volt. A jelenleg is álló tari templom ötszöri átépítés eredménye, innen a sok stílusjegy. Legrégibb alakját, a kváderköves románkori részt a hagyományok szerint Tar Lőrinc országbíró építtette. Szentélykaréjának építési módja a XIII. századra utal. Majd a XV. sz. műve a gótikus oldalkaréj, a diadalívvel határolt hajóig. Az 1500-as évek körül már a harmadik átépítés eredménye a késő gótikus hajó, a déli előcsarnok, és a mellette lévő főfallábazat. Az 1699-es összeírásokban már mint plébánia szerepel Tar, plébánosa ekkor Rákóczi Gábor. Az anyakönyvek 1732-től kezdve követhetőek. Az 1777-80 közti renoválási költségeket Lőrincz József plébános és a hívei állták. Ezt követően kapta a barokkos cseh- süvegboltozatot, és a karzatot. 1805-ben Vojacsek Bertalan kőművesmester az érsekségtől engedélyt kapott a sekrestye megépítésére: ez volt az ötödik építési periódus. Szent Mihályt ábrázoló oltárképe - egyben a templom védőszentje -is ő - 1900-ban készült, Tury György alkotása. Lőréses kerítésfalát 1500-ban építhették, plébániaházát 1769-71 között. A negyvenes években Zakkay József volt a plébánosa, és látta el Hasznost, mint filiát; itt a XV. szd-i Mária-Magdolna-temp- lom gótikus és barokk jegyeket visel, 1846-53 között erősen megújították. Évekig volt Taron plébános Kiss Ernő, az ő távozása óta Szurdokpüspöki plébánosa látja el Tart és a irhákat. D. F.
