Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01-02 / 179. szám
6. oldal Mozaik 1998. augusztus 1., szombat Föld alatt, föld felett - Tíz öl szénmező ötven aranyért Beszélgetés Nagy Gyulával a bányászmúltról Sopronban kapott bányamérnöki diplomát. Szorospatakon bányamester, Kisterenyén és Mátranovákon főmérnök volt. A szénbányák salgótarjáni központjában a termeléssel, minőség-ellenőrzéssel és értékesítéssel foglalkozott. Innen ment nyugállományba 1985-ben. A megyei bányász-kohász egyesület tiszteletbeli elnöke. Néhány éve gyűjteni kezdte a nógrádi bányászkodás történéseit.- Az üres órák elűzése, a kíváncsiság hajtotta?- Az idős, tapasztalt mérnök- társak, mint Lassan József biztattak, folytassam, amit ők már elkezdtek. Nem kellett nagy rábeszélés. Engem ugyanis minden a bányához köt. Alig múltam 14 éves, amikor Kisterenyén felvettek külszíni takáronénak. Két év múlva már csapatcsillés voltam a bányában. Később segítettek, hogy tanuljak. De a személyes indíttatáson túl azt is látom, hogy a nógrádi bányászat 150 éves múltja sok olyan értéket rejt, amelyek érdemesek a megőrzésre. Már csak azért is, mert a bányászattal együtt iparosodott, fejlődött várossá a megyeszékhely, Salgótarján. Égő föld-Mire jutott? Hogyan kezdő- dött itt a szén története?- Leírták ezt előttem többen is. Először Radványi Ferenc még 1727-ben, majd Bél Mátyás 1742-ben úta az önmagától meggyulladt földről, amelynek csodájára jártak az emberek. De csak 1818-ban, egy itt átutazó francia geológusnak jutott eszébe, hogy érdemes lenne megvizsgálni a környéket. Végül két pesti kádármester, Matusek Vencel és Fischer Antal leltek egy tízölnyi szénmezőre Salgó környékén. Tüstént be is jelentették felfedezésüket Pest város tanácsának és jutalmul ötven aranyat kaptak.- Ezzel be is fejezték ténykedésüket?- ők igen, de ezután a területen több vizsgálatot végeztek. A szenet azonban kevésnek és gyenge minőségűnek találták, elszállítása is megoldhatatlannak látszott. Az első szénásóhelyet Mária-tárón, 1848- ban nyitotta Moosbrugger Jeromos vállalkozó és Weber Alajos bányamérnök, Rónay Albert inászói birtokán. Ezt követően bányák egész sora nyüt a medencében, jórészt Weber Alajos közreműködésével. Bányászok külhonból A nagyüzemi bányászat kezdetét én 1867-től számolom, amikor elkészült a Salgótarjánt Pesttel összekötő vasútvonal. így Nógrád hamarosan az ország legjelentősebb szénmedencéjévé vált, 1870-ben már a termelés harmadát adta.-Honnan kerültek bányászok? Kik ásták ki a földből a szenet?- Az itt élő emberek kezdetben hallani sem akartak a bányáról. Földművelésből éltek és lenézték azokat, akik bányásznak álltak. Mert a vállalkozók német, lengyel, tót, lipták munkásokat toboroztak. A környéken akkoriban gyakoribb volt az idegen szó, mint a magyar. Korabeli visszaemlékezésben találtam arra is, hogy az egyetlen kolóniában legalább száz család élt. Akiknek már nem jutott hely, azok üreget vágtak maguknak a hegyoldalban, az elejét bedeszkázták és ott éltek. Az első iskolát 1871-ben alapították. Addig hol az egyik, hol a másik bányász tanította írni, olvasni a gyerekeket. Ekkor már legalább ezren dolgoztak a bányákban. Az őslakosság lassan megbarátkozott a gránerekkel, ahogy az idegenből jött munkásokat hívták és a bányával is. A biztos munka, a tisztes pénz reményében mind többen szegődtek el dolgozni a bányákhoz, vagy a szén nyomán épülő gyárakba. S ebből a soknyelvű, sokféle szokásokat hordozó embercsoportból alakult ki a bányászok közössége, amely egész bányászdinasztiákat, kiváló mérnököket adott a városnak, a megyének. Közülük az egyikről, Zemlinszky Rezső bányamérnökről utcát neveztünk el Salgótarjánban. Kányáson, Szorospatakon magam is ismertem olyan bányászdinasztiákat, mint a Tóth Halápi Istváné vagy Nagy Alberté , akik fiaikat is vájárnak adták. Fenn a csúcson- Mikorra tehető az az idő, amikor a nógrádi bányák a csúcson voltak, a legtöbb szenet hozták felszínre a gépek és az emberek?- Ez a hatvanas évek eleje volt. Természetesen a századfordulótól a kutatások nyomán szaporodott a mélyművelésű aknák és a bányászok száma is. Az 1930-as évek kezdetén a bányákban megjelentek a réselőgépek, a széncsúzdák. A felszínen szénosztályozók épültek. A széntermelés 1910-ben már egymillió tonna volt, amely 1942- re megközelítette az 1,8 milliót. A 18 bányaüzemnél pedig mintegy nyolc és fél ezren dolgoztak. Természetesen a két világháborút megsínylették a bányák, a bányászok. Az államosított üzemekben 1946-ban újra az alapoktól kezdtük a munkát. Az újjáépülő ország, az induló gyárak, a kórházak, az iskolák, a lakosság sok szenet kértek. A régi aknákat helyrehoztuk, a kimerülteket újakkal pótoltuk, a gépeket, a berendezéseket folyamatosan korszerűsítettük. így 1963-ban a 39 akna már 3,6 millió tonna szenet adott. S a bányák 10-12 ezer embernek jelentettek biztos munkát, tisztességes megélhetést. Sem azelőtt, sem azután nem volt ilyen jelentős a széntermelés Nógrádban. Már csak emlék-A bányaművelés, a gépesítés után is nehéz kenyérkereset maradt és a korszerű biztonsági berendezések sem tették veszélytelenné.- Mostanáig mintegy ezren maradtak a föld alatt.- Mégis sokan dolgoznának ott most is, ha lehetőségük volna rá.- A bányászok mindig jobban fizetettek voltak az ipari munkásoknál. S ahol bánya nyílt, ott barakkokat, kolóniákat építettek, majd 1920-22-től lakásokat. A bányászoknak egyszerűbbet, az altiszteknek, tisztviselőknek módosabbat. Szinte minden bányatelepen magazint nyitottak, ahol a rászorulók hitelt is kaptak a következő fizetésig. Iskolák, kórházak, kaszinók épültek, színjátszó csoportok, zenekar, dalkör működött a legtöbb bányatelepen. A Szent István-napi vájáravatás pedig ünnepi esemény volt, s tovább erősítette a bányászokban az egymásra utaltság, az összetartozás érzését. Az igazsághoz azért hozzátartozik, a bánya urainak elsődleges érdeke volt, hogy a bányászok dolgozzanak, szenet és nyereséget termeljenek és ne háborogjanak. Az utolsó évtizedekben megnőtt a bányamunka becsülete, javultak a munka- és szociális körülmények. Az én időmben a kereset mellé 30 százalékos földalatti pótlék járt és évente hűségjutalom. Nem volt gond az üdülés, a szanatóriumi ellátás. Kár, hogy mára csak emlékeket, hagyományokat őrzünk minderről. V. G. Jelentés a tópartról Csendes vízivilág Ma rettenő a hőség, némán bujkál az ének. De szól a gyík: Dicsőség a hőség istenének! Áprily Lajos Ezúttal nem a hegyről jelentkezem. Az idei nyár eddigi csúcsmeleg hetét a palóc „tengerszem” partján, Bánkon töltöttük. Elmondhatom, hogy Palócország sok zegzugát bejártam már - s közülük mindig azt tartom legvonzóbbnak, ahol éppen vagyok -, de Salgó mellett azért talán mégis ez a tó áll a szívemhez legközelebb. Most is barátságosan fogadott bennünket a környező dombokat tükröző mélyzöld vizével, vízparti fűzfáival, a nádszegéllyel, a horgászstégekkel, a finoman borzolt vízfelületen tükröződő templomtoronynyal. A csendes kis üdülő parkja valóságos tuszkulá- num, azaz menedék a világ bántó zaja elől, ahová évről évre érdemes visszatérni. A park bokrai tavaly óta mintha megint nőttek volna valamicskét, s talán a telek sarkán álló fűzfa is terebé- lyesebb lett. A rönkasztalok tovább öregedtek, rozzantabbak, de áll még a pingpongasztal, s a gyerekhinták is működnek. Még sincs hangoskodás: a hely szelleme csendes nyugalmat áraszt. Hajnalonta a párába burkolózó tó felől csak a horgászok halk szava hallatszik, s az ébresztőórát a vadkacsák hápogása, vagy a reggeli harangszó pótolja. A felfrissült hajnalokon a stégre kiülve az ember igazán a természet részének érezheti magát. Nem riad tőle a vízen éket húzó vadkacsa, közvetlen a stég lábánál vezetgeti fiókáit a piros homlokú, fürge vízicsibe, s ott kattog a nádszálon az óvatos nádirigó is. Az áttetsző, felmelegedett, sekély parti vízben növendék keszegek, kárászok, sügérek és naphalak hancú- roznak, a mély vízben egy- egy csobbanás vagy bur- ványzás jelzi a nagyobb halak mozgását. Az egyik récecsapat hangos csapkodással tér vissza a tóra az éjszakai legelőről, a másik totyogva „kacsázik” be a partszegélyről, aztán igazi elemében kecsesen siklik tova. A magasból méltóságteljesen vitorláznak a tó fölé a szürkegémek, s idevetődik néhány halászó dankasirály is. A pára felszálltával megszólal a sárgarigó. Evek óta itt fuvolázik, s így nyár derekán, amikor a többi énekesmadár már csendesebb, különösen feltűnő lágy dallama. Az idén éppen ezekben a napokban indították útjukra a szülők a már anyányi, de még alig kiszí- neződött fiókákat. Aztán, amint a nap magasabbra hág, a gyorsan felmelegedő levegőben szárnyra kapnak a parti nádas szélén cikázó színes helikopterek, a szitakötők: a szép légivadász,' a nagy acsa és a legszínpompá- sabb, az óriás szitakötő. Dr. Fancsik János Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk helyes kertet. Ezerforintos vásárlási 159. A mai rejtvény megfejté- megfejtése: Ha nem adnak fize- utalványt nyert: Bodor Bog- sét augusztus 6-áig kell bekül- tésemelést, itt hagyom az állat- lárka, Ságújfalu, Kossuth út deni szerkesztőségünk címére. Templomaink története Századok emlékei - EGYHÁZASGERGE Salgótarjántól északnyugatra fekszik a Kisgerge és Liptagerge összevonásával egyetlen nagyobb faluvá lett Egyházasgerge. Közigazgatásilag is eggyé vált, így kapta vissza eredeti nevét, hiszen „Ighazas Geregye, Geregye, Gerege” már középkori feljegyzésekben is szerepel. Az „egyházas” előtag pedig a „templommal rendelkező, templomos” helységre utal. Az 1200-as évek elején Liptagerge a Zách famíliáé, két évszázaddal később a Liptayaké, majd 1580-tól Rudolf király a Mocsáry családnak adományozta, ők több évszázadig birtokolták az 1851-ben 409 katolikus lakta települést. Kisgerge 1227-ben szintén a Zách nemzetségé, 1333-ban Geregye volt a neve. 1400-ban templomos helynek említik, János nevű papja a pápai tizedet már az 1332/37-es években fizette. Középkori templomának hajója a XIV., szentélye pedig a XV. században épült. A gótikus szentély egyik nevezetessége a reneszánsz pasz- tofórium 1503-ból. Ebből az időből származik a Liptay család sírkápolnája, amely az 1688-as Canonica Visita- tio szerint beépült a gótikus templomba. (Gótikus kő ke- resztelőmedencéie a balassagyarmati mú^um egyik szép darabja.) A keletek, kisméretű templom négyszög alapú hajója a nyolcszög alapzatú szentély három oldalával csatlakozik. A hajó északi és déli oldalán egy-egy kisebb, a szentély déli részén három megnagyobbított ablak van. A háromszögű oromzatos, egyszerű homlokzat diszítet- len fa huszártoronyban csúcsosodik ki, ezt és a tetőt sima bádog borítja. A török időkben a falu szinte teljesen elpusztult, az újonnan benépesült település lakói a XVIII. században Litke plébániájához tartoztak fikaként. Az erősen rónék” építtetett, ez a szentségfülke hármas tagolású, finom figurális díszítése olasz munka lehet. Egy 1861-es egyházlátogatási jegyzőkönyv megemlíti az egyszerű, barokk kápolnát, amely útszélen állott, Nepomuki Szent János tiszteletére. A már akkor romos építményt azóta már lebontották. 1947-ben az egyházközség szervező lelkészt kapott, aki szorgalmosodó templomot is ebben az időben építették újjá, részben átalakítva. A templombelső kiképzése igen hasonlít a többi, XV. században épült templomokéhoz: a gótikus és a reneszánsz forma keveredik valamennyiben. A gergeiben a magasabb hajót nyolc barokk fapillér tagolja, ezek felett csehsüvegboltozat van. Szentségfülkéje eredetileg a már említett sírkápolna egyik dísze volt, amelyet Liptay I. László 1503-ban „Őseinek és drága szüleimazta a plébániaház felépítését, ebből később óvoda lett, s papiaknak a romos iskolaépületet adták át 1960- ban, részben felújítva. A Szeplőtelen Fogantatás titu- lusú templomot évek óta Ka- rancskeszi látja el, legújabb plébánosa Hartung Ferenc. A húszas évek óta a gergeiek hitéletét vezette Fejér Miklós, Kalatovics Lajos, Borovi Gotfrid, Ferencz István, Korpás István, Brehely László, Abelovszky István, Szolnoki Tibor, Szalai András, Szabó József, Bodnár Zoltán. D. F.
