Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-26 / 199. szám

4. oldal Ország - Világ 1998. augusztus 26., szerda Igazgatók nélkül kezdik meg a Szlovákiában szeptember 2- án kezdődő új tanévet a bácsi és bátorkeszi magyar iskolában. Novák Ferencet és Varga La­jost március 15-én váltották le, s noha a szülők és a helyi lakos­ság tiltakozása azóta országos méreteket öltött, a hivatal kitart álláspontja mellett. Tiltakoznak a Gdanski Hajó­gyár dolgozói, miután végle­gessé vált: a Gdynia! Hajógyár és a varsói Evip Progress ta­nácsadó cég veheti meg a le­gendás, a rendszerváltás után csődbe ment vállalatot. Biztonsági okokból, a nem­zetközi terrorizmus veszélye miatt elhalasztották az amerikai Eisenhower repülőgép-hor­dozó, valamint az Anzio cirkáló dubrovniki látogatását. Bulgária kiadott egy egyip­tomi iszlám szélsőségest Kai­rónak, miközben tíz másik muszlim radikálist őrizetbe vet­tek Albániában. * Figyelték a Fideszt. Tör­vénysértő, titkos adatgyűjtés folyt a Fidesz vezető személyi­ségei és azok családtagjai ellen az előző kormány idején - je­lentette ki Orbán Viktor pártel­nök-miniszterelnök kedden, a Fidesz országos választmányá­nak nyilvános ülésén. A párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi eb­ben az ügyben. Bankvezetőcsere. A százszá­zalékos állami tulajdonban álló Magyar Fejlesztési Bank éléről az APV Rt. visszahívta a ko­rábbi vezetőket és helyükre új személyeket nevezett ki. Az igazgatóság elnöke Bőd Péter Ákos, a vezérigazgató Patonai Péter lett. Tornyosuló orosz adóssághegyek Oroszország értésre adta: külső adósságait továbbra is tör­leszteni fogja, ezért a bonni pénzügyminiszternek és az adó­fizetőknek egyelőre nem kell aggódniuk - írja egy német lap. Ami negyvenmilliárd márká­nyi nemzetközi segítséggel nem sikerült, azt most egy olyan embernek kell megol­dania, akit alig öt hónappal ezelőtt „gazdaságpolitikai ku­darca” miatt elbocsátottak - úja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap. A konzervatív újság a posztszovjet időszak legtehet­ségesebb kormányát „gyá­szolja” Kirijenko csapatában, amely végre akarta hajtani azt, amit a Nemzetközi Valuta­alap, az Európai Unió és Ame­rika a lelkére kötött. A Jelcin hatalmát szolgáló rövidlátó stratégia megnyilvá­nulását látja a Handelsblatt kommentátora Csernomirgyin újbóli kinevezésében. A ta­pasztalt apparatcsik jól kijön az ellenzékkel. Kinevezése egyben jelzés mind a régi, mind az új gazdasági oligar­cháknak: kiváltságaikat nem fenyegeti veszély. Jelcin pedig azt reméli, hogy kihúzza az elnöki székben 2000-ig. Az orosz pénzügyi válság egyelőre nem gyakorol na­gyobb hatást a német gazda­ságra - vélekedett a német bankszövetség elnöke, Man­fred Weber. Moszkva mind­amellett 75,8 milliárd márká­val (42,20 milliárd dollár) tar­tozik Németországnak, kama­tostul. Ebből 53,7 milliárd márkát a Szovjetuniótól örö­költ Oroszország. Az új hitelekből 16,2 milli­árd márkányit fedeznek ex­porthitel-garanciák. Ötmilli- árd márka hitel garancia nél­küli, és 900 millió márkát tő­kebefektetési garanciák szava­tolnak. A Handelsblatt is em­lékeztetett arra, hogy Oroszor­szág törleszti devizaadósságát. A német bankszövetség el­nöke ugyanakkor úgy véli: to­vábbi bankhiteleknek vagy német kormánytámogatásnak csak akkor van értelme, ha Moszkva valóban megvaló­sítja a kitűzött reformokat. Mélyül Kongóban a háborús válság Visszatért Kinshasába Kabila elnök, aki tíz nappal ezelőtt távozott a lázadók által szorongatott kongói fővárosból. A kormány ezzel egyidejűleg katonai sikerekről számolt be. Péntek óta nemzetközi konf­liktussá szélesedik a kongói polgárháború. A Kabila elnök oldalán beavatkozó angolai csapatok tegnap ellentámadást indítottak az ország délnyugati részén a lázadók ellen, akiket viszont ruandai és ugandai csapatok támogatnak. A kinshasai kormány jelen­tése szerint a hadsereg angolai csapatok segítségével vissza­foglalta Boma repülőterét, és mintegy száz kilométerrel visszaszorította a lázadókat az atlanti partvidékről. A rádió felhívást intézett minden fegyverforgatásra képes férfi állampolgárhoz, hogy jelent­kezzék a hadseregbe, és ve­gyen részt „az ugandai és ru­andai invázió” elleni harcban. Eddig öt szomszédos vagy közeli afrikai ország részese a harcoknak a 26 Magyaror- szágnyi, ötvenmilliós népes­ségű Kongóban, amely akár a törzsi szétesés sorsára juthat. Kabila, aki tavaly májusban a szomszédos Ruanda hadse­regének és a hazai tuszi törzs­beli lázadók segítségével, megdöntötte Mobutu 32 esz­tendős diktatúráját, most maga került kritikus helyzetbe, mert a tuszik fellázadtak ellene. A Mobutu-klánt a Kabila- família váltotta föl, s a törzsi háború folytatódott. Réti Ervin Túl kevés európai támogatást kérünk a Phare-program keretében Kisgazda kezekben a vidékfejlesztés A kormánykoalíció szemléletében olyan komplex gondolko­dásmód jelent meg, amelyet jól jelképez a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elnevezése is - mondta teg­nap a Kecskeméten tartott vidékfejlesztési konferencián dr. Torgyán József, az új tárca vezetője. A vidékfejlesztés a miniszter értelmezésében nem jelent szűkítést a területfejlesztéshez képest, ugyanis jelenleg az elmaradott vidéki térségekre kell koncentrálni. Dr. Torgyán József szerint a korábbi szisz­témában nem erősítette egy­mást az önkormányzatok cím­zett- és céltámogatásának rendszere, valamint a terület- fejlesztési és a földművelés- ügyi tárcák által pályáztatott pénzösszegek felhasználása. Olyan is előfordult, hogy egymásnak ellentmondó célo­kat támogattak. Az a tény, hogy a földműve­lésügy és a vidékfejlesztés mellett a környezetvédelem, valamint a Phare-források szétosztása is kisgazda kézben van, lehetővé teszi a feladatok összehangolását és komplex vidékfejlesztési politika kiala­kítását - hangsúlyozta dr. Torgyán József. Azt is hozzá­tette, hogy szerinte a mező- gazdaságot és a kisvállalkozá­sokat finanszírozó bankrend­szert is a kisgazdáknak kellene felügyelni, miként a mezőgaz­dasági szakoktatást is. A miniszter leszögezte, hogy a családi vállalkozásokat támogatják. Egyébként is ez felel meg az Európai Unió kö­vetelményeinek, amelyek irá­nyába a kisgazda vezetés is elkötelezett. Torgyán közölte azt is: törvénymódosítást kez­deményez a kötelező kamarai tagság eltörlésére. A miniszter a vidékpolitikával kapcsolat­ban hangsúlyozta, hogy „a ré­giós fejlesztés gondolatának kell az eddigi megyeszemlélet helyébe lépni”. A kétnapos konferencia központi témájáról szólva Bo­ros Imre, a Phare-programokat koordináló tárca nélküli mi­niszter rámutatott, hogy bár a Magyarországnak nyújtott tá­mogatás ingyenes, túl keveset használunk fel belőle. A mi­niszter kedvezőnek ítélte azt a változást, hogy míg korábban a Phare-pénzek bárminemű felhasználásáról kizárólag Brüsszelben és az adminiszt­ráció nehézkességével döntöt­tek, addig ma már 5 millió ECU-értékhatárig az Európai Unió budapesti delegációjá­nak vezetője határozhat a fel- használásról. Az előadó fi­gyelmeztetett arra, 1998 után már várható az a pénz is, amely az előcsatlakozási fo­lyamat megkönnyítését szol­gálja. Bálái F. István Találkozó az Országházban. Orbán Viktor minisz­terelnök tegnap az Országházban fogadta a Szabadsághar­cosokért Alapítvány tagszervezeteinek, az 1945 után elítél­tek politikai tömörüléseinek vezetőit. fotó: feb/diósi imre Zökkenőmentesen kezdődhet az új tanév Stratégiai ágazat az oktatás Az oktatás feltételeinek javí­tását, kiszámítható állami támogatást és a pedagógusok bérének érzékelhető emelését jelölte meg a szeptember 1-jén kezdődő új tanév első­rendű tennivalóiként az okta­tási államtitkár a tegnapi or­szágos tanácskozáson. Pálinkás József a fővárosban megtartott hagyományos tan­évnyitó konferencián több mint 200 tanügyirányító, iskolaigaz­gató, szaktanácsadó, vezető pe­dagógus előtt hangsúlyozta: a kormányprogram stratégiai ágazatként kezeli az oktatás­ügyet, de az elmúlt évek lema­radásait csak fokozatosan lehet behozni. Az Oktatási Minisztérium a tanulóknak, a szülőknek és a pedagógusoknak is megbíz­ható, átlátható és ellenőrzött közoktatást ígér, és mindezeken túl szeretné mielőbb elérni, hogy helyreálljon a pedagógus- pálya tekintélye. Ennek nélkü­lözhetetlen feltétele az érzékel­hető- 1999-ben várhatóan 5-10 százalékos - reálbéremelés. Lényegesen javítana az okta­tás körülményein az iskoláknak a költségvetésből járó úgyne­vezett központi normatíva fel­emelése. A minisztérium erre a kezdeményező lépéseket meg­tette, tényleges változás leg­előbb jövőre következhet be. A NAT bevezetése két osz­tályban most megkezdődik, a szükséges módosításokra a ké­sőbbiekben folyamatosan kerül sor. A politikai államtitkár ki­tért arra, hogy a szülőket, peda­gógusokat egyaránt foglalkoz­tatja az iskola nevelőfunkciója, amely az utóbbi években indo­kolatlanul háttérbe szorult. A kérdés szerepel a kormány- programban, a megvalósítás mikéntje még kérdéses. (deregán) Divatparádé. Húsz ország 265 kiállítójának részvétele­vei rendezik meg augusztus 30-a és szeptember 1-je között a Kőbányai Vásárvárosban az esztendő legnagyobb ruha- és lakástextil-bemutatóját. A cégek a jövő tavaszi és nyári kol­lekciókat vonultatják fel, a fehérneműtől a felsőruházatig, és ebből tegnap ízelítőt is adtak. fotó: feb/stefler balázs Készül az új útlevél. Szeptember 1-jétől már az új tí­pusú, „hamisításbiztos” útleveleket postázzák a kérelme­zőknek - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter teg­nap a BM Adatfeldolgozó Hivatalában. fotó: feb/diósi imre cíNimin iJítmn.: Szomszédom a halál im Már nem is élt, bár a két keze még halálos görcsben markolta a volánt... Azt hiszem, csalódottan és haragosan üvöltöttem - erre ké­sőbb sem tudtam visszaemlé­kezni. Káromoltam a világot, és bömböltem is, amikor Eric ha­lott testére nehezedtem. Lá­bammal az ő lábán keresztül nyomtam a gázpedált. Nem volt már idő helycserére. Különben is, hogyan cseréltem volna egy halottal. .. Ahogyan életem­ben annyiszor, ismét szomszé­dom lett a halál. Lehúztam a fe­jemet, ismét közelebb kormá­nyoztam a repülőhöz. Dino alighanem látta, mi van, le­dobta fegyverét és kinyújtotta a Jj^zét. Őt fogták a többiek, tisz­tán láttam, hogy valaki hátulról egy kötelet vet Dino dereka köré. Az üldözők ismét lőttek. A dzsipem hátsó részébe csapód­tak a golyók. Láng is lobbant.-Gyere, Danny! - üvöltötte Dino. Még nyomtam a gázpedált, aztán ugrottam. Volt egy pilla­nat, amikor nem voltam sem az autón, sem a gépen. Még a le­vegőben úsztam, amikor belob­bant a dzsipem... Lábam a gép lépcsőjére csapódott, kezem Dino kezére talált. Erős volt a szorítása. a gép farka szerencsére elke­rülte a dzsipet. Roger bukkant ki az ülő Dino feje fölött, egy zsákmányolt vastag csövű fegyvert emelt fel. Kis páncél­törő rakéta ... Igen, az kell ide! Hamarabb is eszébe juthatott volna! Roger lőtt, mögöttem még egy nagy fényvillanás az égen, és berántottak a gépbe. Mire becsukták az ajtót, Roger büsz­kén jelentette, hogy az üldö­zőknek végük van. A gép akkor szakadt el a be­tontól. Előrebotorkáltam a pilótá­hoz. Elisa őrizte, fegyverrel a kézben.- Irány dél, Szardínia. Pon­tosabban Sassari repülőtere. Ismeri? A pasas úgy nézett rám, mint aki kísértetet lát. Elisa csönde­sen megjegyezte.- Csupa füst, olaj és korom az arcod, főnök.- Ismerem Sassarit - felelte a pilóta; még mindig nagyon nyugtalan volt. Akkor fordul­tunk el a tenger fölött. Felhőt­len volt az ég, kisütött a hold. Ezüst-halott kísérteties fény le­begett a táj fölött. Szegény Eric. - De az éjszaka zárva van.-Minket fogadnak! -ígér­tem. Hátrasiettem. Petrovic és tár­sai néma gyűlölettel ültek a székeken, kezüket a fiúk az üléskarfákhoz bilincselték.- Hogy vagy? - hajoltam Torben fölé.- Mindjárt utolérem Ericet - nyögte és elfordította a fejét, ő volt a csapatban a legfiatalabb, huszonhárom éves. Az ör­dögbe! Nem hagyhatom, hogy odavesszen! Gyorsan kötést tet­tünk rá, de a sebe még bőven vérzett. Sápadt volt és többet nem szólt. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom