Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-19-20 / 194. szám

6. oldal Ünnep 1998. augusztus 19., szerda „Édes Istenem segíts!” - fohász után hajolt a derék, suhant a kasza a búzatáblában Kalaphoz tűzött kalász jelezte a kezdetet Cséplésszünetben pihen a „banda” Amikor július elején a gazda kiment a lapujtői határba, óvatosan, mint az imakönyv lapjait széthajtotta a sárguló kalászt és kimorzsolta közü­lük a búzát. Ha szárazak, acélosak voltak a szemek, ka­lapja mellé tűzött két telt ka­lászt s úgy ment be a faluba. Arról már mindenki tud­hatta: kezdődhet az aratás. Laczkó Pista már előbb, Pé­ter Pál-napján készített csomót, mert a néphit szerint ettől a naptól már nem nőtt a termés, megszakadt a búza gyökere... A test megfáradt, de a szel­lem még bírja: évtizedek távoli eseményei frissen törnek elő a 78 éves id. Barta László emlé­kezetéből. A karancslapujtői módos gazda fia nyolc évig szenvedett orosz lágerekben. Amikor ha­zatért, kuláklistára tették a csa­ládját. 1960-ban -szinte az utolsók között a megyében- „beverték, bepofozták” a ter­melőszövetkezetbe. Embert tipró munka Huszonnégy évig zsákolt, ci­pelte a részes terményt - bú­zát, kukoricát, krumplit, tápot, amit éppen kellett- padlásra fel, pincébe le, a téesztagok portáira. Az embert tipró munka „végeredménye” a két bot, hosszú évek óta támaszai, segítői fáradt testének.-Ő tartja bennem a lelket, talán még gondolkodik is he­lyettem- bólint szeretettel a feleségére idős Barta László.-A munkát bevégeztük, a gyerekeket felneveltük, ugyan mi kell még édesfiam?! Barta Lászlóné sz■ Tóth Irén hideg sört tesz az asztalra, jó szívvel készíti a kávét, kínálja a frissen sütött pampuskát a hirtelen jött vendégnek, mi­közben elégedetlenkedik, füs­tölög a tésztája miatt.- A régi olyan könnyű volt mint a pihe, a lisztjét a saját búzánkból őröltettük, annak meg alig volt párja a környé­ken. Emlékszem az apósom egyszer kiadta parancsba: reg­gelre lángost, délre pampuskát az aratóknak. Hajnalban sütöt­tem is a kemencébe egy kocsi- deréknyit, megnyalhatták utána mind a tíz ujjúkat. Becsben a kenyér Barta László veszi vissza a szót: -Demizsony aratópálin­kával, oldalnyi szalonnával in­dított el az apám. Fiam, étel­ben, italban ne legyen hiányuk - figyelmeztetett. Délben aztán elindultak az asszonyok. Fe­hér, kikeményített ruhaken­dőbe, kenyeres abroszba bur­koltuk a csuprot, lábast, vittük az ebédet még hátyikosárba is az aratóknak kaszálóknak, ma­rokszedőknek. Hiába, nehéz munka volt, megkívánta a test az ételt, ezért aztán még a sze­gényebbek is húslevest főztek, kirántott húst sütöttek. Utána herőcét, rétest, pampuskát, vagy túróslepényt is adtak. Uzsonnára szalonna járt, estére meg, ami megmaradt ebédről, -így volt, felénk ez a szokás járta- teszi hozzá a 76 éves Bartáné. Irén néni szerint a kenyér­nek nagyobb becse volt régen. Benne Krisztus testét látták az emberek. Ha valaki megszegett egy-egy cipót, előtte keresztet rajzolt rá s ha véletlenül leejtett akárcsak egy darabkát is, föl­vette és megcsókolta. Még a búzaszemben is benne van a megváltó arcéle - vallja sok kortársával együtt, mintegy alátámasztva: a búza szent növény, ha nem terem, akkor átok, ha jut belőle, akkor áldás. Irén néni szereti nézni a tévét, abban meginogni látszik őseik hite. Tudják milyen „fi­fika” zajlik mostanság körü­lötte, de elégetni Isten elleni véteknek tartja . . . De inkább vissza a múltba! Karancslapujtőn még a század- fordulón is az a szokás járta, hogy a gazda aszony hazavitte az első kévét és karácsony es­téjén az ünnepi asztal alá tette. A vacsora után kimorzsolt be­lőle egy-egy marékkai, egyiket a tyúkoknak adta, hogy jól toj­janak, a másikat a disznók kap­ták, hogy ne pusztuljanak el. Másik szép szokás volt, hogy az utolsó kaszavágást már nem tették meg, a megmaradt búzát lábon hagyták, gondolva az ég madaraira. Hogy miért nevezték egyko­ron a csomó tetejére helyezett kévét „papnak” nem derül ki igazán, Bartáné Tóth Irén sze­rint lehet hogy azért, mert Isten teremtményét Isten szolgája kell, hogy őrizze jelképesen. Talán az sem véletlen, hogy a harmincas években még a templomi hálaadásról indultak a gazdák az aratásba. Amikor besorolt a hat-nyolc kaszás, nyomukban a marokszedőkkel, szinte mindenkiből felszakadt a sóhajszerű fohász: Édes Iste­nem segíts! Csak ezt követően hajolt a derék, feszült a kar, suhant a kasza ... A termésből csavart kötelet pántlikának nevezték. Ebbe tet­tek a lányok, asszonyok három markot, amit kévébe kötött a kaszás. A learatott gabonát ke­resztekbe rakták, ezek a ke­resztek voltak a csomók, egy- egy csomó 15-16 kévéből állt. A csomó tetejét záró kévét hív­ták „papnak”. Aratás kalákában A század elején még meg­becsült szakember, nagyha­talmú úr volt a cséplőgép-tu­lajdonos. Barta László Szerafin János gépész-kovács nevét em­líti, meg a rokon Hollandi Már­tonét, utóbbi Ford traktorral vontatott cséplőgépével pöfö­gött portáról portára.-Az emberek összefogtak, kalákában arattak, ugyanúgy zajlott a szérűkben a cséplés. Nehéz volt a „banda” munkája. Az erősek a garatot etették ne­héz kévékkel, a még erősebbek zsákoltak, mások a szalmát hordták. Legkegyetlenebb a szálló por volt, a szúró törek beette magát az ember bőrébe. A szánkhoz vásznat kötöttünk, hogy elviselhetőbb legyen - meséli Barta László. A „banda” szerződött csapat volt, jóban rosszban együtt. Sokan ott aludtak a kazlak tö­vében, különösen, ha valaki távolabbi vidékről szerződött. Állandóan tréfáltak, ugratták egymást, nem kellett a szom­szédba menni a jókedvért - jegyzi meg a felesége. Bizony, akkor még a búzának ára volt, mindenki örült a napszámnak, a kiporciózott 80 kiló termés­nek. Áhítat és vidámság Ha az aratás kezdete az áhítaté volt, akkor a befejezés a vi­dámságé. Bartáné Tóth Irén is megélt néhány ilyet.-Kimosakodott a „banda”, aratókoszorút fontak és azzal kopogtattak be ahhoz a gazdá­hoz, akinél bevégezték a mun­kát. Ilyenkor megterítettünk, étel-ital került az asztalra, mert volt miért hálát adni Istennek, ünnepelni az embereknek.-Rég volt- legyint a két öreg, miközben látszik: boldo­gok, hogy elmondhatták mind­ezt. Barta Lászlónak nehezére esilk a járás, ezért már a kony­hában kezet szorítunk. Fele­sége kikísér, búcsúképpen még elsuttogja örömüket: egyik unokájukból doktornő lett a nyáron, fogorvos.- Ha néha csüggedünk, mindig ez jut eszünkbe, s ilyenkor azt gondoljuk, hogy szép volt minden, hogy érde­mes élni. Szabó Gy. Sándor Agyag vagy sárgaföld, békasókő és mesterkéz is kell az építéséhez Kemencében sütik a jó falatot Hajdanában nagy divatját élte, de a rohanó világ elsö­pörte andalító langymelegét. A likacsos, finom kenyér, foszlós lángos, a kalács, édes gyermeke. Napjainkban - furcsa mód - ismét felpa- rázslik a jó öreg kemencék utódainak tüze ... Van, ahol olyan kezek munkájával, amelyek felépí­tettek már vagy nyolcvan ilyen udvari, egy családot, la­kodalmakat és más ünnepi al­kalmakat kiszolgáló sütödé­ket. Ebben pedig sok egyéb mellett az a nagyon jó, hogy ha kemence kell, sütőlapát, kis „szenvonó” (a parázs eltávolí­tásához), kenőtoll, nem utol­sósorban sütési hajlandóság, igény is kell. így születik újjá a múlt, a hagyomány. Aki nem hiszi, járjon utána: a hollókői Kelemen Ferenc a környékbeli falvak portáin vagy hét tucat vagy ennél is több kemencét épített fel. A legutóbbit nem több, mint öt hónapja, s most is van meg­rendelése. Mi történt, mi vál­tozott meg a vár alatt? Talán elunták az emberek a gázlán­gon sült-főtt étkeket? Jobban esik a kemencés falat? S mit szól e pálforduláshoz a bölcs és szókimondó kőműves mes­ter?- Valamikor minden háznál volt egy. Kéthetente vagy he­tente dagasztáskor felfűtötték, s hamar kisült benne a jó ke­nyér, a lángos. Máma már csak a vendégeknek kedves­kednek vele. Dísz, „régiség,” amelyet persze használnak is - tudatja a hetvenhét éves férfi. - A templomi üzletnél gyak­ran betüzelnek benne, a ven­dégcsoportoknak megrende­lésre készítik a liba-, malacpe­csenyét, a lángost - sorolja az újdonsült szokásokat Kelemen Ferenc. Az az ember ő, akinek ked­vére való a vendéglátó Ófalu nyüzsgő élete, s eszébe sem jut tartani attól, hogy kihalnak a kemencekészítők. Vidáman jegyzi meg:- Nem nagy iskola egy ilyet felhúzni. Akinek egy csepp ráérzése van, jól megnézi, s könnyen elkészíti agyagtéglá­ból, amit régen cigánytéglának hívtak. Én négy nap vagy még rövidebb idő alatt megcsiná­lom attól függően, hogy ülő­hellyel, sparhelttel egybeé­pítve kérik-e... Hollókőhöz közel, Rimó- con valójában csak „meg­aludt” a kemencék hangulatos parazsa. Itt ugyanis mindig is élt az a hagyomány, hogy la­kodalom lehetőleg ne múljon el kemencés túrós lepény nél­kül.- Kenyérsütésre azonban már nem fűtik be - mondja Hurják István, azon helybeli kőműves, aki - bár még csak ötvenéves - elmondhatja, hogy négy az ő keze alatt „szü­letett.” Tudomása szerint ket­tőt valami okból lebontottak. Gondolatvilágában kenyér és kemence még szorosan ösz- szetartozik, hiszen nem volt az régen, mikor kíváncsi szemei előtt mozogtak az erős asz- szonykezek a puha kenyér­tésztában...- ...S mikor a négyet vagy hatot kiszakították, ott maradt a vakarcs. Ezt összedolgozták darált tepertővel, aztán berak­ták sülni. De finom is volt - hangzik a sóhaj. Aki Hurják István kemencé­ihez hasonló akar formázni, kerítsen sárgaföldet, a hozzá­valókat sok-sok törött üveggel rétegezze, és a békasókőről se feledkezzen meg! (Mj) A Keresztény Múzeumban szenzációs értékekkel szembesülhetnek a látogatók A félhomályból a fénybe Mindenkinek joga van a munkahely, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához Kedvező folyamatok ígérete- Az Alkotmány 1989-től úgy fogalmaz, hogy a Magyar Köz­társaságban mindenkinek joga van a munkahely, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. Megvalósítása érdeké­ben a Munka Törvénykönyve ír elő részletes szabályokat, köte­lezettségeket mind a munkaadók, mind a munkavállalók szá­mára. Alapelvei között rendeli el az együttműködési kötelezett­séget, a rendeltetésszerű joggyakorlást és a hátrányos megkü­lönböztetés tilalmát - mondja többi között Fekete Gyula, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Új, reprezentatív kiállítóhellyel bővül a kereszténység 2000. és a magyar államiság 1000. év­fordulójára az esztergomi Ke­resztény Múzeum. A Bazilika melletti volt szeminárium, majd szovjet laktanya restau­rálás előtti részén mód nyílik számos, ma a raktárak mélyén megbúvó érték, ritkaság- számba menő vagy éppen pá­ratlan műtárgy bemutatására. Cséfalvay Pál kanonok, mű­vészettörténész, a múzeum igaz­gatója nagy várakozással tekint a régen várt terjeszkedés elé, és már kész a terve is: néhány egyedi értéket, a XIX-XX. szá­zadi képzőművészeti és iparmű­vészeti gyűjteményt szeretné már az új helyen a közönség elé tárni. A látogatók várhatóan nem ki­sebb szenzációval szembesülhet­nek majd, mint Dürer fametszet­sorozatának, a Nagy Passiónak, a Kis Passiónak, a Mária életének lapjaival, az Apokalipszissal. Köztük a Jelenések Könyve alap­ján készített A halál lovasa című munkájával és rézkarcaival, az Ádám és Évával.-Nem csak páratlan értékük és a helyhiány miatt őrizzük nagy gonddal a fiókok mélyén ezeket a remekeket - mondja az igazgató. - A fényt nem nagyon szeretik.-Mit írt elő a korábbi Alkot­mány?- Minden munkaképes ál­lampolgárnak joga és köteles­sége, hogy képessége szerint dolgozzék. Ez nem jelentette azt, hogy rendelkezett is az ál­lam annyi gazdaságosan mű­ködtethető munkahellyel, amely lehetővé tette volna a rá­fizetés nélküli foglalkoztatást. Az állami támogatások külön­böző rendszereivel mestersége­sen fenntartották a vesztesége­sen működő munkahelyeket is. Aki abban az időben, amikor a munka kötelező volt, s ennek nem tett eleget, közveszélyes munkakerülésért el is ítélhették. Ez volt a teljes foglalkoztatás­ként fémjelzett korszak. A rendszerváltás előtt is volt munkanélküliség Nógrádban, csak nem a kapun kívül, hanem bent az üzemekben. Álláskeresők-Amikor mérséklődött az ál­lami támogatás, s ennek követ­keztében felszámolták a veszte­séges tevékenységeket; először kerültek olyan helyzetbe a no­tórius munkahely-változtatók, a csak egy műszakban dolgozni akarók, a szakképzetlenek, az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, hogy csak huza­mosabb idő után találtak új munkalehetőséget, ők a mun­kaügyi központ elődjénél már megjelentek, de nem munka- nélküliként, hanem álláskere­sőként kerültek nyilvántar­tásba.- A rendszerváltást követően miként változott a helyzet?- A tömeges méreteket öltött munkanélküliség kiszámíthatat­lan traumát okozott, sokan ke­rültek utcára a tisztességesen dolgozni akarók közül is. A megye kedvezőtlen gazdasági szerkezete az országosnál na­gyobb mértékben és intenzitás­sal gyorsította fel a munkanél­küliség kialakulását. Arányos részesedés-Ezt az örökséget cipeljük ma is?-Igen. A szerkezetet nem lehet néhány év alatt megvál­toztatni, bár erre történtek kü­lönböző eredményes lépések. Példa erre Rétság és körzete, Balassagyarmat és Salgótarján ipari parkja.- Éhben az évben eddig mennyit és milyen formában használtak fel a munkához való joggyakorlás feltételeinek meg­teremtéséhez?- Lehetőségeink nagyon sze­rények. Az elmúlt évben 150, ebben az évben 130 millió fo­rinttal járultunk hozzá új mun­kahelyteremtő beruházásokhoz, beleértve az 1-2 új munkahe­lyet teremtő vállalkozásokat, a nagyobb létszámot foglalkoz­tató iparvállalatokat. A támoga­tások odaítélésénél a munkaü­gyi tanáccsal együtt ügyeltünk arra, hogy a rendelkezésre álló pénzből a megye minden tér­sége részesedjen. Egyébként a foglalkoztatás elősegítésére eb­ben az évben 935 millió forint áll rendelkezésünkre. Ebben szerepel az előzőkben említett munkahelyteremtő beruházás is. Közhasznú foglalkoztatásra 365 milliót irányoztunk elő, amelyből 15 millió a jelenlegi szabad keret. 123 millióból a tartós munkanélkülieket foglal­koztatók részesülnek, 130 mil­liót költünk a képzésekre. Csaknem 150 millió szol­gálja a pályakezdők munkata­pasztalatának szerzését. Az előbbi összegekből évente 4-5 ezer főt tudunk egyrészt kiké­pezni, másrészt munkahelyhez juttatni. Jelentős és előnyös vál­tozás a foglalkoztatásban csak akkor következik be, ha a gaz­daságban felgyorsulnak a ked­vező folyamatok. Védelem nélkül- Gondolom, a dolgozni aka­róknak is van tennivalójuk, hogy mielőbb gyakorolhassák munkához való jogukat.- Igen. Tartsanak rendszeres kapcsolatot velünk, mert több­féle szolgáltatással tudunk segí­teni. Azt kérjük és várjuk tőlük, hogy velünk együtt alakítsák ki egyéni életúttervüket, önmaguk is keressék a lehetőségeket az elhelyezkedésre, vegyenek részt a képzésekben, az álláske­reső klub rendezvényein. Kép­zéseink visszatükrözik a mai kor igényeit.-A munkához való jog gya­korlásában milyen új, nemkívá­natos jelenséget tapasztal?- Igen veszélyesnek tartom az illegális foglalkoztatás gya­korlatát. Ugyanis a munkavál­laló semmiféle jogszabályi vé­delemben nem részesülhet, az így végzett munka időtartama nem számítható be a szolgálati időbe, kizárja magát a baleseti betegségi ellátásból. Az ilyen ember bizonyos értelemben sa­ját maga ellensége. Venesz Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom