Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-04-05 / 155. szám
6. oldal Mozaik 1998. július 4„ szombat Több mint kétszáz éves kemencei história mának is szóló tanulságokkal Rémtörténet, és ami mögötte van Puskás Péter-Végh József Előítélet és vérpad című könyve a közelmúltban látott napvilágot a horpácsi Mikszáth Kiadó gondozásában. A szerzőpárosnak ez már a harmadik közösen írt könyve, amely egy 18. század végi koncepciós pert dolgoz fel. A tanulság napjainkban is érvényes, az előítélet szó szerint is gyilkos következményeire hívja fel ismételten a figyelmet. Vándor cigányok (Pollák Zsigmond fametszete) A rémes és hírhedt história, az „emberevő” cigányok pere 1782-ben zajlott le. Több száz cigányt ártatlanul vádoltak az emberevés bűnével, közülük negyvenet azonnal ki is végeztek. A botránykőnek számító eset a Nógráddal szomszédos Hont vármegye akkori székhelyén, Kemencén történt, amelynek visszhangja szinte napjainkig él a legkülönbözőbb rémtörténetek, népmesének látszó elbeszélések formájában. A témaválasztás mégsem csak a híres bűnügyek egyik feldolgozásának számít, sőt jelentősége és időszerűsége nem is ebben van. A kötet elsősorban két szempontból tarthat igényt az olvasó figyelmére. A szerzőpáros az eset feldolgozásakor a dokumentumokra helyezte a hangsúlyt, tehát lényegében dokumentumkötetről van szó. A korabeli dokumentumok összegyűjtése, miként ezt Puskás Péter az Előszóban is hangoztatja, korántsem volt egyszerű, hiszen az egykori Hont megye peres iratai nincsenek meg. A több mint húszéves erőfeszítés azonban meghozta gyümölcsét. Például az Országos Levéltárban sikerült olyan forrást is találnia, amely a per lefolyását és az ítéletek szövegét ismerteti, és több más, az esettel kapcsolatos adatokról tájékoztat. Fontos kutatási területnek számított a Bécsi Állami Levéltár, valamint a Selmecbányái városi és bányakamarai levéltár. A Párizsi Nemzeti Könyvtártól francia és német nyelvű forrásokat sikerült beszereznie Puskás Péternek a témába vágó adatokkal és a cigányság történetével kapcsolatban. így tehát a Végh Józseffel közösen megszületett könyv nemcsak magát a pert, annak előkészítését és utóéletét dokumentálja, hanem hitelesen rajzolja meg a korabeli társadalmi, politikai és részben kulturális viszonyokat is. Azt a légkört, amelyben ilyen szörnyű perek egyáltalán kialakulhattak. És itt érkezünk el a másik szemponthoz, amely miatt napjainkban is időszerűnek - és nem csupán egy régi „érdekes” történet feldolgozásának - tarthatjuk a könyvet. Az előítéletről, illetve az előítéletességről van szó. Hogy mennyire napjaink egyik legégetőbb kérdése ez, talán elegendő csak a térben és időben is közeli boszniai háborúra, vagy a koszovói helyzetre utalni. Semmiféle nacionalista, etnikai uszítás nem járhatna ilyen rettentő eredménnyel, ha nem élnének a társadalmak mélyrétegeiben az atavisztikus előítéletek, amelyeket - ha valamely politikai érdek úgy kívánja - ne lehetne rövid időn belül újra felszínre hozni. A lassan vége felé közeledő büszke huszadik század szörnyű példákat szolgáltatott arra, hogy micsoda pusztításhoz vezethet mindez. Tehát sajnos, nagyon is létező veszélyről van szó. Már csak ezért sem csupán puszta „érdekesség” ez a 18. századi történet, hanem komoly figyelmeztetés arra, hogy föllépjünk bármilyen - akár „enyhe” formában megmutatkozó - előítéletesség és kirekesztés ellen. -mér Tavaly Diana volt névadó - Égitest viseli a független Grúzia államfőjének nevét Csillagot neveztek el Sevardnadzéról Az Orosz Tudományos Akadémia egy a közelmúltban felfedezett égitestnek az Eduard Sevardnadze nevet adta. A jeles tudós társaság döntéséről szóló dokumentumot ünnepélyes keretek között nyújtotta át a napokban a grúz államférfinak Szemjon Lvov akadémikus. Eduard Sevardnadze a Szovjetunió fennállásának utolsó éveiben a szovjet külpolitika vezetőjeként jelentős részt vállalt a berlini fal leomlásához vezető tárgyalásokban, a kiegyensúlyozott nemzetközi viszonyok létrejöttében. A Szovjetunió széthullása óta Sevardnadze a független Grúzia államfője tisztét tölti be. Az orosz tudósok az elmúlt esztendőben Diana walesi hercegnőről neveztek el egy frissen felfedezett csillagot. Jelentés a hegyről Hallgatag kőbányák „Vén sziklafal. De itt-ott már bozót: / vadrózsa, repkény, borbolya s szeder. / Félkatlanában hangot és echót / nagy néha mállóit kő esése ver.” (Áprily Lajos) Túl vagyunk a nyári napfordulón. Innentől kezdve egy tyúklépéssel ismét rövidülnek a nappalok. Menetrendi pontossággal megindult a szentjánosbogarak rajzása: az est beálltával picinyke, zöldes fénnyel foszforesz- káló lámpások imbolyog- nak a kert bokrai között. Különös varázs A cinkék, rigók már második költésüknél tartanak, kasza alá érett szőkülő kalászos fűtengert lenget a nyári szél szerte a Medve- sen. A réti zsombékokon, a kőbányák sziklaperemein és katlanaik gyepén fuszerillatú kakukkfű díszük. A felhagyott és részben az ember által rendezett, részben a természet által visszahódított kőbányák láncolata végigkanyarog mindenütt a Medves peremén. A volt szállítójáratok nyomvonalain, vagy az elegyengetett meddőhányók között bolyongva különös varázsú táj tárul elénk. A növényzet lassan visszatelepül a kövek közé. Terjed a szeder, a vadrózsa, megjelennek a rezgő nyárak, a kecskefűz, akad egy-egy szépen növekvő tölgy is, a nyírfák némelyike pedig alig hihető életerővel tör elő a legmeredekebb, kopár sziklafalak repedéseiből is. Az iszalaggal befont veresgyűrű sombokrok között elszórtan épületromok, pusztuló falmaradványok húzódnak meg. „Zakatol” a kisvonat Az egyik talán bányairoda, őrház, a másik istálló, lakóház, vagy éppen rabszállás lehetett? Helyenként annyira ép a kisvasút nyomvonala, hogy az ember hallani véli a kővel megrakottan zakatolva közeledő kisvonatot. Itt egy kőből kirakott bélésű barlangszerű üreg az egyik bánya bejáratánál valamikor talán a munkásoknak nyújtott menedéket a robbantásokkor, amott a bányaudvar közepén pedig a szabályos gúla alakú tanúhegy az eredeti térszint magasságáról árulkodik. Beszédes vallomások Körös-körül hatalmas, szürke bazalttömbök, vagy szabályosan rétegzett bazaltfalak omladoznak. Mennyi verejtékes munka emlékét őrzi ez a vidék! Ezen a tájon már régen nem hallatszanak robbantások, nem csengnek a kőfejtő kalapácsok, de a hallgatag kőfalak, a ritzerkolónia ódon házai és olykor-olykor egy- egy idős kőbányász visszaemlékezései beszédesen vallanak környezetünk múltjáról. Fancsik János Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk meg- jutni hozzá. Ezerforintos vásár- mai rejtvény megfejtését július fejtése: Nem hiába mondják lási utalványt nyert: Bacsa Ár- 9-ig lehet beküldeni szerkesz- róla, hogy nagyon nehéz be- pád Pásztó, Kinizsi P. u. 9/b. A tőségünk címére. Templomaink története Felújított orgona - SÓSHARTYÁN A század elején a Zách nemzetségé, 1332-ben Róbert Károly az Ákos nemzetségnek adományozza, Hunyadi János jóvoltából pedig 1447-től Vin- garti Geréb János birtokolja „egyházas” Hartyánt; plébániája középkori eredetű, az 1332-37. évi pápai tizedjegy- zék András nevű plébánosát megemlíti. Pázmány 1629-es összeírása szerint a nógrádi főesperesség plébániái közé sorolja a hartyánit. A település természet adta jódos-sós forrásvize alapján a „sós” előnév megkülönbözte- tőleg szolgál: Sós, Hártyán; Sóshartyán. A török pusztítását kiheverve 1715-ben 15 magyar és öt szlovák, 1720-ban már 25 magyar háztartását írták össze, az 1633-ban t0-10 adóköteles házzal a váci nahije községei közt szereplő helység 1740-től a Vay és a Koháry családok birtoka. Egykori temploma a mai jódosvízforrás-ház helyén állt, a falu legmélyebb pontján. Az 1666-tól folyamatosan önállóan működő középkori templom az 1731-es Canonica Visi- tatio szerint fából épült, három oltárral, szószékkel és három haranggal; 1755-ben már kőtemploma van, toronnyal, boltozott szentéllyel, fakarzattal, orgonával, három-három oltárral és haranggal. Az épületet a klasszicista időkben többször javították, módosították. Feltehetőleg a gyakori intenzív vizesedés miatt - hisz akkor még nem tudhatták, hogy itt gyógyforrás készül feltörni -, aztán lebontották és a közeli dombtetőn építették fel az új templomot 1904 és 1906 között. A domb aljában a 200 éves plébániaház őrzi az 1697-től vezetett anyakönyveket, egy kis kápolnát, és az eredeti plébániatemplom fényképét. Ebből lehet következtetni arra, hogy a kis, klasszicista épület valójában milyen is lehetett. Homlokzatából erősen kiugró tornyát arányos, galériás falsík fedte. A sisak alsó részét négy-négy árkádos körüljáró övezte, melyet zsindelyes hagymakupola fedett. A templom bejárata a torony alatt volt, két félköríves ablakot építettek a kapu fölé: egy a földszinten, egy másik a torony emeleti részén volt. Az ajtóhoz lépcső vezetett az utca felől, az oromzat egyszerű, háromszögű volt. A tornyot is és a templomhajót is egyszerű, de erős vízszintes párkány tagolta. A dombtetőre épült új templom alapterülete 220 nm. Jézus Szíve tiszteletére szentelték fel. Kétszintes tornyának szépségét messziről kiemeli az esztétikusán tervezett és megalkotott vörös téglakeret, de az épület oldalfalát záró pillérek is ilyen anyagból készültek. A főbejárat melletti kőfeszületen mindig friss virág pompázik. A templom orgonája felújított, szép hangú. Sóshartyán filiája a 2,5 km-re fekvő Kishartyán, a torony nélküli, gótikus szentélyű templom a XIV-XV. századból való, 1936- ban restaurálAz 1800- as évek végétől Lőrincz János, Mráz György, Bo- zsonyik József, dr. Erdőssy Béla, Jászapáti Károly, Pulai István, Taáp Miklós, majd Ká- tai Miklós érseki tanácsos látta el itt a plébánosi feladatokat; néhány esztendeje az etesi plébániához tartozik a két hártyám templom, ma - Ugróczky Gyula és Mocsáry Csaba, valamint Béla Csaba László után - Varga Péter, a lelki vezetője a mintegy 1500 római katolikus hívőnek. D. F.
