Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-04-05 / 155. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Ötvenéves osztálytalálkozó - Utoljára tanultak a balassagyarmati polgáriban ✓ Életre kelt emlékek-Rózsaszál a sírokon Őszülő hajú, fiatalos lelkületű édesanyák, nagymamák-Deszkakerítés volt az iskolaudvaron, nehogy egymásra lássunk a fiúkkal. 1948-ban még ez volt a rend a Balassagyarmati Polgári Fiú- és Leányiskolában - emlékezik Molnárné Bartos Ilona, aki az utolsó IV. osztály 50 éves találkozóját megszervezte a közelmúltban.- Ez így volt, még a teraszról is letereltek bennünket, hogy ne válthassunk szót a fiúkkal, akikkel csak a tornateremben megtartott banketten lehettünk együtt - helyesel a volt osztálytárs, Hor- váthné Fazekas Katalin, akinek a lakásán, a kertben beszélgetünk az osztálytalálkozó kapcsán életre kelt emlékekről. 1948-ban a polgári iskolákat a törvény megszüntette. A negyedikes osztályok egy nyolcvan év óta eredményes intézménytípus történetét zárták le.- Egy sem él már a tanáraink közül és az osztályból kilenc halottunk van - mondja Bartos Ilona. - így ez az ötvenéves osztálytalálkozó a balassagyarmati temetőben kezdődött, 22-en jöttünk össze és egy szál rózsát helyeztünk el az itt nyugvó osztálytársaink sírjára, s a közös keresztnél emlékeztünk azokra, akiket másutt temettek el. Régi iskolánkban, amely most Kiss Árpád nevét viseli, csináltunk egy rögtönzött osztályfőnöki órát, amit egyik osztálytársunk, Schnit- zinger Mária lánya, Görög Im- réné vezetett le, aki ott tanít. Végiglapoztuk az 1947^18-as évkönyvet, amelyben Kaszner Olga megbízott igazgató közli az adatokat, mivel Wolcsánszky FOTÓ: REITF.R LÁSZLÓ János igazgató egész évben betegeskedett. A IV. évfolyamon 52 fiú és 47 leány járt, közülük 30 magántanuló volt.-Háborús osztály voltunk - veszi át a szót Horváthné Fazekas Katalin. -Szüléink közül sokan katonáskodtak. 1944. szeptember 1 -jén már kötelező némettel kezdtük az évet. A bombázás miatt ’44. december 8-án a misét kétszer kellett abbahagyni és akkor éjjel robbantották fel a zsidó templomot a németek, 9-én pedig bejöttek az oroszok. Különböző tanárok lakásán kezdtünk el tanulni, s első féléves bizonyítványt nem is kaptunk. Az iskolánkban hadikórház működött és távozása után mi, gyerekek takarítottuk ki. A háború osztálytársaink közül is szedett áldozatokat. A Richterben töretlen a fejlődés! Az első magyar gyógyszergyár, a Richter Gedeon rt. orvoslátogatói hálózatának fejlesztéséhez új munkatársakat keres, akik tudásukkal, kapcsolatteremtő képességükkel segítik a cég további sikeres munkáját. Orvosok és gyógyszerészek jelentkezését várjuk, akik: • munkájukat önállóan képesek megszervezni, • meggyőző fellépésűek, kellemes megjelenésűek, • lakóhelyükön és a környező településeken vállalnának feladatot. Orvoslátogatói gyakorlat előny, de nem feltétel. Érdemes gondolkodnia... ...mert alkotó tagja lehet egy elismert, sikeres, fiatal teamnek. Eredményes munkavégzését képzéssel segítjük. Munkájához költségtérítést és szolgálati gépkocsit adunk, eredményeit az alapbéren felül teljesítményarányos prémiummal ismerjük el. Betölthető munkakörök: háziorvosok, szakintézetek, szakrendelők (nőgyógyászati is) látogatása. Csak főállásban végezhető. Munkakezdés szeptember 1.-október 1. Ha szívesen lenne a legrégibb, ma is független, a hazai gyógyszergyártás vezető reprezentánsaként számon tartott vállalat munkatársa, mi biztos egzisztenciát kínálunk Önnek. Kérjük, hogy a szakmai önéletrajzát és fényképét tartalmazó pályázatát a megjelenést követő 10 napon belül szíveskedjék feladni a következő címre: Richter Gedeon Rt. Sélley Károly főosztályvezető 1475 Budapest 10. Pf. 27 (Gyömrői út 19-21.) Romatábor A pásztói Teleki László Művelődési Központ az idén ismét rendez cigánytábort. Július 13-tól 24-ig huszonöt tehetséges cigány- gyermek kapott meghívást a táborba, akik az iskolában jó tanulmányi eredményt értek el és a művelődési központ cigányklubjában egész éves munkájuk alapján erre érdemesnek mutatkoztak. A táborban meghívott előadók, művészek segítik a ismerkedést a cigányság történelmével, kultúrájával, szokásaival. Lesznek szabadidős programok is, kéz- művesbütykölde, strandolás. Kirándulás során ismerkedhetnek meg Eger és Szilvásvárad szépségeivel. PÁSZTÓ 1998. július 4., szombat Felsenburg Évát családjával együtt kivitték a nyírjesi pajtákba és onnan vasúti kocsikba terelték őket. Az édesanyjuk a vonat indulása után mérget adott a két lányának és magának. Már a harmadik állomáson halottak voltak.-Akik végeztünk 1948-ban, szinte mindannyian továbbtanultunk - magyarázza a további élet „bizonyítványát” Molnárné Bartos Ilona. Ő műszerésznek tanult és 1950-től harmincnyolc éven át a postánál dolgozott. Horváthné a kábelgyár könyveléséről ment nyugdíjba, de a többi lány sem maradt a fakanál mellett. Cselényi Mária főgyógyszerész, Kaszner Irén gyógyszerész lett, s mások is továbbképezték magukat. Volt, akinek kijutott a rosszból. Páldi Ágnesnek az ’56-os események miatt ott kellett hagynia a Volánt és a várost is. Az emlékek közül előbukkan Sütő Valéria, aki nagyon szép lány volt, vagy Papp Katalin, akinek még hat testvére volt és Kovács Katalin, aki Urbán Ottó asztalosmester felesége lett. Volt, aki nem tudott eljönni az osztálytalálkozóra, mint Garant Erzsébet, aki szentmisét mondatott az elhunytak emlékére. Pécsi János zöldségkereskedő anyósa, Szabó Rozália a szemével betegeskedik és' pénzt küldött a találkozóra. így segített Pásztori Anna és Molnár Lászlóné is. Az egykori IV. osztály az 50 éves találkozót fehérasztal mellett fejezte be a Fehér Bölény vendéglőben. Jövő nyáron újra összejönnek, s ezután minden évben találkoznak. Szabó Endre Nándori Ferencné az első kitüntetett Dornyay-díj a legkiválóbbaknak Ma az oktatási intézmények egyre inkább törekednek olyan hagyományok kialakítására, ápolására, amelyek erősítik az összetartozás érzését. Ezt tette a salgótarjáni Domyay Béla Általános Iskola is, amikor a névadás egyéves évfordulója alkalmából Domyay-díjat alapított. Ezt a kitüntetést felnőttek és gyermekek kaphatják meg. A szempontokat a diákönkormányzat, a nevelőtestület és az iskolaszék tagjai dolgozták ki. A pedagógusok az iskola érdekében végzett kimagasló munkáért kaphatják meg ezt az elismerést. A diákok közül azok részesülhetnek ebben a kimagasló elismerésben, akik éveken keresztül kiváló teljesítményt nyújtanak tanulásban, kulturális munkában és sportban. Az emblémát, amely a természetszeretetet és a tudást kapcsolja egybe, a fa törzséből kiemelkedő könyvvel, háttérben a Karancs-Medves vonulatával Tamócziné Máté Melinda, az iskola pedagógusa tervezte, Molnár Péter szobrászművész készítette. A Domyay-díjat elsőként Nándori Ferencné, az iskola egykori igazgatója vehette át. A diákok közül két végzős tanuló érdemelte ki ezt a kitüntetést: Varga Zsófia és Vojtek Szonja. S. Q. L. Nógrádi hagyományőrzők ötödik ünnepi találkozója Fesztivál Kétbodonyban Nyugat-Nógrádban, a festői szépségű tájáról és horgásztaváról híres Kétbodony ön- kormányzata július 5-én, vasárnap 13 órai kezdettel ötödször rendezi meg a megye hagyományőrző csoportjainak, népi zenekarainak, szólistáinak fesztiválját. Ez jelenleg a megye egyik legnagyobb folklórseregszemléje. A rendezvényt a körzet országgyűlési képviselője, Bállá Mihály nyitja meg, köszönti a résztvevőket Becsó Zsolt a Nógrád Megyei Közgyűlés al- elnöke is. A műsorban fellépnek a felsőpetényi, hollókői, kazári, nógrádmarcali, nógrádsipeki, rimóci, szendehelyi, szuhai, varsányi, kétbodonyi felnőtt, s a kétbodonyi gyermek hagyományőrző csoportok, a berceli, a varsányi népdalcsoport, a szügyi népdalkor. Szólóműsorral szerepel Pál István, a népművészet mestere (dudás, furulyás, flótás), a szendehelyi Lambek János tangóharmonikán, Cziglan Jánosáé és a kétbodonyi Szabó Regina mesét mondanak, a rimóci 77 éves Vincze Ferenc táncos szólót ad elő. Énekel: Hugyecz Kitti Felsőpetényből Helecz Józsefié Bércéiről, a nógrádsipeki Csemák Pétemé és a szügyi népdalkörből Hugyecz Pálné, Hugyecz Lászlóné és Kiss Szilvia. A fellépő zenekarok: a nóg- rádmegyeri rézfúvósok, rimóci rezesbanda (szólót játszik Beszkid József), a kétbodonyi citerazenekar (szólót ad elő Petrás János né). A műsorban fellépő együttesek a Cserhát Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet kulturális alapítványából 10-10 ezer forint jutalmat és emléklapot kapnak. A műsor után három csoport részére közönségdíjat - szintén pénzjutalom formájában - adnak át a szavazatok alapján. A vendéglátás után éjfélig tartó bálon lehet szórakozni. A rendezvényt a község centrumában, ligetes, erre az alkalomra kiválóan megfelelő környezetben rendezik meg. A vendégszerető lakosság váija a megye és a megyén kívüli népzenét kedvelőket, hiszen a több mint 20 csoport, 450 szereplő bőven ad lehetőséget a kikapcsolódásra, élménygyűjtésre. Holes Imre polgármester Telefonkábelt lopott A bátonyterenyei rendőrkapitányságra július 1-jén 18.55 órakor jelentette az Áramis Kft. kastélykertben szolgálatot teljesítő biztonsági őre, hogy a kisterenyei park vasút felőli bejáratánál egy személy kampóval leszakította a telefonvezetéket. Az URH-s járőr természetesen azonnal a helyszínre sietett, így sikerült előállítani régi „ismerősüket”, a többszörösen büntetett előéletű Cs. A. helybeli lakost, aki egyébként a tett elkövetésétől mintegy száz méterre lakik. A kihallgatás során beismerte, hogy leszakította a telefonkábelt, ezért lopás vétség alapos gyanúja miatt folyik ellene az eljárás. Ha célja a gondtalan gyarapodás, NYISSON FAMÍLIA BETÉTSZÁMLÁT A BUDAPEST BANKNÁL! Havonta, vagy bármelyik nap tegyen hozzá tetszőleges összeget állandó lekötési megbízással, s azt követően döntsön betétje sorsáról... AZOKNAK A CSALÁDOKNAK AJÁNLJUK _______ • amelyek megtakarításaikat lépésről-lépésre szeretnék gyarapítani, • amelyek nem kívánják, vagy nem tudják előre eldönteni, hogy pénzüket mennyi időre kössék le, • amelyek előnyben részesítik a magas és gyakorlatilag kockázatmentes kamatokat. Família Betétszámla. A gondtalan gyarapodás. Budapest Bank fiókok: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 14. Tel.: (35) 301-055 2651 Rétsig, Rákóczi u. 29-31. Tel.: (35) 350-589 3100 Salgótarján, Losond út 2. Tel.: (32) 417-788 A Richterrel érdemes...!