Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-03 / 154. szám
Jő péntek Szeretettel köszöntjük KORNÉL nevű kedves olvasóinkat! A Kornél latin eredetű név, jelentése: somos (nyelvújítási magyarosítása: Soma). Védőszentje Szent Cornelius pápa, aki számkivetésben halt meg 253-ban. A katolikus liturgikus naptárban ez a nap Szent Tamás apostol ünnepe. A Nap kél: 4.52 órakor, nyugszik: 20.44 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Hegedűs Erzsébet S : (32) 416-455 115 esztendeje, 1883. július 3-án született Prágában Franz Kafka (képünk) osztrák író. Életében csak novellái jelentek meg, s végrendeletében művei megsemmisítését kérte. Barátja mégis közzétette ezeket, melyek főként a II. világháború után rendkívüli hatást váltottak ki. Ezekben a valóság hatásait abszurddá növelte, álomszerű hősei a legtöbbször elbuktak. Három misztikus fantasztikus regénye: A per (1925), A kastély (1926) és az Amerika (1927). Magyarul még az Elbeszélések (1963) és Az elváltozás (1982) című válogatott elbeszéléseit olvashatják. Ugyancsak 115 éve született 1883-ban ezen a napon Budapesten Hűvös László szobrász. Az Anyai szeretet c. szobra a budai Vérhalom téren áll, Puccini- és Beethoven-mellszobra az Operaház előcsarnokát díszíti. 1948 óta New Yorkban dolgozott, ott is halt meg. E napon hunyt el 1940-ben Császár Elemér irodalomtörténész. Napsütés, zápor ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A tegnap érkezett hidegfront most már a déli országrész felett húzódik. Térségünkbe ez eddiginél több fokkal hűvösebb, de átmenetileg szárazabb levegő érkezik. Ezért ma ismét több lesz a napsütés, csak néhány helyen várható zápor, zivatar. A csúcshőmérséklet 24, 25 fok körül valószínű. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 24 Balassagyarmat: 25 Szécsény: 25 Bátonyterenye: 24 Pásztó: 25 Ipolytamóc: 24 __ Pop-Rock-Disco :.DEf.ION§ in Misiid i DMC. SALGÓTARJÁN 1 Bajcsy-Zs. út 5. Tel.: (32) 311-941. ___ J 1 Július 3., péntek 21.00-04.00-ig 1 90 fa rí BORSODISOR NAP 50 Ft Egyet fizet kettőt kap! 1 House-terem: DJ. SMITH’S kedvezményt kap •Július 10., péntek 21.00-04.00-ig a belépőjegy áréból ezen a héten, aki kivágja, és belépéskor bemutatja ezt a hirdetést! FRESH Majdnem bajt okozott a művészhajlamú fiú ,Apajegy” a nappaliban A poklok kínját élte át az a brit szurkoló, aki arra érkezett haza, hogy négyéves kisfia ösz- szetépte Anglia világbajnoki mérkőzésére szóló jegyét. A gyerek a jegycafatokat szépen felragasztotta egy papírlapra, hogy foci témájú kollázsban gyönyörködhessenek szülei szemei. A jegy 25 fontba került (csaknem 9 ezer magyar forintnak megfelelő összegbe), ám értékét igencsak megemelte, hogy már jó ideje nem lehetett kapni egyet sem a mérkőzésre. A világbajnokság jegyirodája — értesülve a történtekről - elküldött egy másik jegyet a csaknem hoppon maradt apának. A gyermek kollázsa immár a család nappalijának falát díszíti. f MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp § Moziműsor * * Rák (VI. 22-VII. 22.). Nagyon várta a nyarat, de most mintha nem tudna mit kezdeni a szabad idejével. Munkát reggelre és estére tervezzen, délben pedig lustálkodhat * egy kicsit. Hét végén egy jó fürdő felüdíti. H Oroszlán (VII. 23—VIII. 23.). Nem érdemes folyton a * munkájával foglalkoznia, az este a társasági örömöknek * kedvez inkább. Megismerkedhet valakivel, aki mély be- ^ nyomást gyakorol Önre. Ha nincs partnere, akkor most ffc egy kisebb kalandba is belebonyolódhat. * Szűz (VIII. 24-IX. 23.). Ne vegyen túl komolyan egy kill sebb veszekedést a mai nap során, mert később megbánhatja a dolgot. Időközben szerelmi ügyei nagyon jól ala* kulnak. * * Mérleg (IX. 24—X. 23.). Itt a kalandok, a nagy szerelmek, az újrakezdések és a nagy rátalálások ideje! A Mérleg * * * * # * * * * # * § # * * * * * * # jegy szülötte is szólóban vág neki a nyaralásnak, de nem Jf feltétlenül szólóban, vagy magányosan kell befejeznie! H Most a magánéletének kedveznek a csillagok. # Skorpió (X. 24—XI. 22.). Kielégítő hetet zárt, most mégis || alig fér a bőrébe, úgy örül az utolsó munkanapnak. Mezőgazdasági munkára várják, amit nem érez tehernek. Isme# rősei számítanak a segítségére! Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Alkotóereje kitűnő, kedélye szintén. Barátaival találkozzon ma, akkor nem éri csaló# dás. Estére - ha azt társaságban tölti - ma Ön lesz a nagy H nevettető. Kimondottan jól fogja magát érezni. Bak (XII. 22-1. 20.). Jól teszi, ha munka közben egy kicsit kikapcsolódik, kedvesével tölti pl. az ebédszünetet. Munka után várja a szabadfoglalkozás, a sport. Vízöntő (I. 21-11. 20.). Fontos dolgait intézzed minél H hamarabb. Igyekezzen szabaddá tenni magát. Élvezze a H nyári sportolási lehetőségeket. Töltse kedvesével az estét. ^ Élvezni fogja. ^ Halak (II. 21—III. 20.). A csillagok arra figyelmeztetik, hogy ne kockáztassa pénzét. Legyen nagyon óvatos, ha utazni akar. Kedvesét kényeztesse, ő sincs a legjobb * * * # * * * * * * * * # passzban. # * * * # # Kos (in. 21—IV. 20.). Próbáljon munkájára összpontosítani, hogy minél hamarabb befejezze. Utána Öné a világ: sport-egészség-szerelem, amit előtérbe kell sorolnia. Bika (IV. 21-V. 20.). Fontos feladataira képtelen koncentrálni, bármennyire is belemerül teendőibe. A szere# lem áthúzza minden számítását. Egy remek kapcsolat kiáll lakulására van kilátása. Ikrek (V. 21—VI. 21.). Az utóbbi időben túl sok volt a si- etség és a stressz. Nem ártana, ha egy kicsit élvezné a * csendet, az eseménytelenséget, és a nyugalmat. Holnapi Lapunkból „Tűzrakó hely” Cereden A héten megnyílt ceredi művésztelepen régi barátként üdvözölték egymást a festők és szobrászok, s jó néhányuk már az első napon munkához is látott. Többségük azonban „csak” beszélgetett a tűzrakó hely körül. Most induló fiatalok és már elismert, számos díjjal rendelkező művészek dolgoznak itt egymás mellett. A táborban partnerként figyel egymásra naiv festő és rajztanár, szükségük van egymás tanácsaira, ötleteire. Tény viszont az is, hogy Cereden mindenki mást keres. Hat szám - egy nyeremény! 27. HÉT ÁM IET 1 NYEREMÉi' IY: h I ___ v ásárlási utalvány I NYERŐSZÁM: 7 3 4 ? Salgótarjáni Apolló, 15.30,17.45 és 20.00 órától: A pénz beszél. Színes, szinkronizált amerikai akciófilm. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Latin tfér. Színes olasz filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 15.30 és 17.45 órától: A vadon foglyai. Színes amerikai kalandfilm. 20.00 órától Boogie Nights. Színes amerikai film. Kamaramozi, 18.00 és 20.00 órától: A Rózsa vére. Színes magyar film. Pásztói autósmozi, 21.30 órától: Különösen veszélyes. Színes amerikai akciófilm. f * * * * # * * # * * * * * * * * * * * * * * # * # * * * * * * * * * * * * * * Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Július 3., pénteken 6-tól 14 óráig a Balassagyarmat-Szé- csény-Endrefalva, 14-től 22 óráig a Balassagyarmat- Szügy-Galgaguta útvonalon várható ellenőrzés. Július 1-jei nyerőszámok 2 4 6 9 12 14 15 18 23 27 35 42 44 54 55 60 68 73 77 80 IIaIIoIa Nyelvtan- Mondj egy névmást!- Paróka.- Az nem is névmás!- Dehogynem, a hajat helyettesíti, csak más néven! Osztályzat- Azt mondja meg, igen tisztelt tanár úr, miért adott a fiacskámnak matematikából egyest!?- Azért, mert rosszabb osztályzat, sajnos, nem létezik! Táborban- Én Szegeden születtem és Pesten járok iskolába.- Rémes lehet minden nap annyit gyalogolni... A rokonság átka- Anyu! A tehén is marha?- Igen, fiacskám. De főleg a férje...- És ki a férje?- A bika.- Akkor kicsodája az ökör?- A nagybácsija.- És mi teszi az ökröt ökörré?- A rokonság. Kóros feledékenység- Most kel hazajönni? Ilyen későn? És még csak magyarázkodni sem próbálsz?- Egy órát álltam a kapu előtt, mielőtt beengedtek... a többi kifogást elfelejtettem... Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport 5.38 Falurádió. 7.00 Krónika Sport. 7.37 Műsorszemle. 8.00 Krónika Sport. 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Zöld hírek. 8.45 Gyors- fénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Cigányfélóra. 11.35 Miniatűr rádiókrimik. 12.00 Déf krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Schütz: Két Dávid. 13.30 Hetednapi félóra 14.05 Klasszikusok. 14.35 Most jelent meg. 15.06 Szerintem. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Talpalá- való. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esi krónika 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Mit jelent a németnek a magyar haza? 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Auth Csilla énekel. 21.25 Fórum. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esi krónika. 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek, Időjárás. Kenó. 23.05 Hangversenymüzeum PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek. Időjárás. 633 Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Zöld(sport)reggel. 8.00 PetőMél- előtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Délelőtti terelem. 930 Aprócseprö. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.08 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek, időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Szerencsefia. 1132 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Biztonságban. 13.12 Sporthírek. 13.16 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.50 Natúr hét. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Apukám világa. 1829 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. 19.03 Slágerlista. 19.30 Kötyökrádió. 20.00 Magyarország apraja-nagyja. 20.30 Labdarúgó-vb. 21.00 Hírek. 21.03 Garázs. 21.30 „Füst a víz felett" 22.00 Dzsesszkoncertek. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi 5.50 Napkelte 9.35 Bor és hatalom (143.) 10.05 Gyöngyök 10.35 Szomszédok (ism.) 11.10 Csillaghullás (7/7.) Amibe nem halok bele, az megerősít 11.35 Csúzli (ism.) 11.50 Zenelánc (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.10 Körzeti híradók 12.25 Gazdasági híradó 12.35 Összeállítás a Napkeltából 12.45 Lezáratlan akták 12.50 No comment 13.00 A tóparti ház (8/3.) A gondolkodási idő 14.00 A mi Chariie-nk (18.) Charlie, a skót 14.50 A Tena-misszió (14.) A piramisok titka 15.25 Kisokos 15.45 Csellengők 15.50 Ürgammák - Álumák 16.25 Labdarugó-vb Negyeddöntő 17.15 Telesport 19.27 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Visszatérés Edenbe (ausztrál sor., 22/2.) 20.50 Három VOLT 21.00 Desszert 22.00 Exkluzív 22.20 Hírek 22.25 Aktuális 22.50 Kenó 22.55 Egy kis szex (am. film, 1982) 0.25 Madeleine Peyroux 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Aktuális (ism.) 7.40 Képes müsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár (ismétlés) 12.00 A világ metrói (ism.) 13.00 Híróra 14.00 Talpra, Petőfi! (16/10.) 14.25 A pampák királya (ism.) 16.05 Repeta-Nyár 17.25 Delta 2000 (ism.) 17.55 Magyarország ma 18.20 MixFTlpp 18.30 Kincsestár 20.00 Mesetár 20.15 MC (ismétlés) 20.20 Híradó. Sporthírek 20.55 Labdarógó-vb Negyeddöntő 23.00 Mélyvíz/Akt 3tvj 6.00 Potyautas 6.25 Jelképkalendárium 6.30 Jó reggeli Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 8.40 A csillagok ma 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.00 Magnum 9.50 Szerencsekerék (ism.) 10.15 Paricer Lewis (72/70.) 10.40 Organikus narancs (25.) 11.00 Satöbbi 12.00 Gyökereink 12.30 Közvetlen ajánlat 13.00 Lacikonyha 13.30 Stádium 13.45 A tegnap csodái 13.55 Satöbbi (ism.) 14.55 Csupa-csupa élet (ism.) 15.25 Bölcs törpék a világ körűi 15.50 Willy Fogg utazása a Föld középpontja léié 16.15 A következő áldozat (70.) 17.10 Csupa-csupa élet (189.) 17.45 Baywatch Lángtenger 18.30 Gazdagok és szépek (193. rész) 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 19.55 Gami-zóna (am. film) 22.00 Jó estél Magyarország! 23.00 Téves kapcsolás (amerikai thriller) 0.35 Stádium 0.50 Forma GT túraautó vbfutam 1.50 Hajnaltól napestig 2.15 Tények (rövid ism.) 2.40 Közvetlen ajánlat 15.15 Z+sikerlista 17.15 Utazás Gasztronómiában 17.45 Hegylakó (30.) A kard bosszúja 18.45 Hír3 19.15 Melrose Place (35.) A bosszú 20.15 A balfácán (22.) Smartacus 20.40 Filmpárbaj 20.50 Macskaszem (amerikai horror) 22.35 Filmpárbaj 22.40 Hir3 (ismétlés) 23.10 Iránytű a jövőbe 23.35 Hegylakó (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.05 Szamba és Ugri (26/9.) Az óceán lánya (35.) 9.55 Váltó (ism.) 10.30 Nyulak a ruhatárban (ism.) 11.50 Néptáncok 11 rtrt VpTQ 12Í0O Lapszemle. Hírek 12.20 Lóverseny 12.35 Esti kérdés (ism.) 12.45 Néptáncok 12.50 Kedves (ism.) 13.30 „Megidézett történelem” A Hunyadiak kora (ism.) 14.00 Stúdióbeszélgetés 14.10 Mátyás király és a művészet 15.00 Stűdióbeszélgetés 15.10 Corvinák 15.30 Pop-sa-rock 16.05 Miénk a tér - Fiatalok Bert, a kamaszok kamasza (svéd sor., 7/6.) 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 18.55 Esti kérdés 19.05 Összkép 19.40 Kiadatás (2.) 20.35 .A cigányokat nem lehet kisorsolni” 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Éli a szerelmet (am. film, 1995) 23.10 Híradó 23.20 Yers 23.25 Örökség (magyar film) SZÍV TV 5.45 Információs magazin 6.00 Zenei összeállítás 9.00 Lazíts Cindy Crawforddal! 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Testszépítés Bíró Icával 12.30 Zenei összeállítás 15.00 Információs magazin 16.00 Torna 16.30 Salty, a fóka (11.) 17.00 Élet és design 17.30 Batkács 18.00 Okavango, a vadon szive 3. 19.00 Zenei hírzárlat 19.30 Popeye (20.) 20.00 Celeste (63.) 21.00 Az alagút (am. erőt. thriller) 22.55 Égető borzalom (ism.) /Mkat 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13.15 Rocktükör (ism.) 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.00 Karácsonyi marslakó (amerikai film) 18.00 Benny Hill (72.) 18.30 Alak-Art 19.00 A hekus (41.) 20.00 Poirot (26.) Kettős vezérfonal 21.00 Gyilkosság a Paradicsomban 2. (amerikai film) 22.50 Alak-Art (ism.) 23.20 Mindent a szerelemért (amerikai film, ism.) V LU8 6.30 Jó reggelt! 9.00 A fami, ahol élünk 9.50 Rajzfilmklub (ism.) 11.20 Klipklub (ism.) 11.40 Az első csók (ism.) 12.05 Sliders (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Better 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 16.10 Az első csók (88.) 16.35 A farm, ahol élünk (98. rész) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Sliders (18.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Rocketeer (amerikai kalandfilm) 21.55 Életveszélyben 22.55 Hírek. Időjárás 23.10 RTL night klub 0.40 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.05 Labdarógó-vb Anglia-Argentina 20.30 Új sorozat! Tűzoltók I. rész (ausztrál sorozat) 21.15 A növények magánélete (angol természetfilm) MEGYEI BAI.ASSAGVARMAT, BATOKYmU-NYE. PASTTp, HIÚSÁG. SALGOTAWAN. SZffSFSY VÁROSOK ES XORNYFXIIX NAIH-XflA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft, tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1H1R Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Elófizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ff egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola n. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.