Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-03 / 154. szám
1998. július 3., péntek SZECSENY Nógrádi Megyei Hírlap Demus Iván jegyzete Csitricsatt CJzinte állt a forró levegő a LJ távolsági buszpályaudvar aszfaltján. A pihegö utasok lapos pillantásokkal lesték a begördülő „járgányokat.” Légkondicionált utastérről álmodtak. A kora nyári forró délután lagymatag csendjét két tíz év körüli csitri lányka duhaj csetepatéja törte meg. Igazi összecsapássá vált az a valószínűleg nem életbe vágó nézeteltérés, ami közöttük keletkezett. Szépen ívelt, csattanó karaterúgások, alaposan tépett copfok, csavart csípések karra és combra. A fiúk becsületére váló hevességgel zajló küzdelemnek nem volt győztese. Igyekeztek egyenlő arányban osztani a durvaságokat. A küzdelemnek a Dorog házára induló autóbusz sziszegve nyíló ajtaja vetett véget. Hátukra dobott táskájukkal együtt elnyelte őket a szaunázásra alkalmas utastér. A fáradt-bágyadt várakozók kicsit felélénkülve vitatták meg a látottakat. Egy részük azonnal a szülői ház felelősségére utalt. Többen a „vi- deonemzedék” filmekből eltanult durvaságait emlegették. - „A televíziós műsorok szerkesztői a felelősök, hogy engedik a véresebbnél véresebb durvaságokat bemutató filmek vetítését” - érvelt egy negyvenes hölgy. - „Az a baj, hogy a szülők megengedik a nézésüket, hogy nyugton maradjanak. Ez nem nevelés kérem" - dünnyögte egy nyakkendős úr. Abban mintha mindenki egyetértett volna, hogy igen eldurvult ez a mi világunk. Az elmúlt egy évben hazánkban több mint négyezer 14 év alatti gyermek követett el bűncselekményt. A tendencia növekvő. Megnyugtató, hogy Nógrád kevésbé veszélyeztetett. Manapság egyre többet hallani azt a hivatalos véleményt, hogy szigorúbban kell büntetni a tizenévesek durvaságait. Elképzelések születtek arról is, hogy a büntethetőség korhatárát tizenkét évre kellene leszállítani. A statisztika azt mutatja, hogy a tizenéves kor elején járó gyermekek elsősorban a velük egykorúakat rabolják ki, egyre erőszakosabb módszerekkel. A gyámhatóság eszközei nem megfelelőek, így képtelenek a gyermekbűnözés terjedésének befolyásolására. Kommentár nélkül álljon itt az antik bölcs, Platón intelme: „Az emberről azt szoktuk mondani, hogy szelíd; azonban csupán akkor szokott a legszelídebb és legistenibb élőlénnyé válni, ha szerencsés természet és helyes nevelés párosulnak nála. J Ja ellenben nem eléggé, ii vagy nem jól nevelik, a legvadabb minden lény között, ahányat csak szül a Föld. Ezért a törvényhozónak nem szabad engednie, hogy a gyermeknevelés másodrangú vagy mellékes dolog legyen.” ősszel: önkormányzati menedzsmentverseny Felmérik a panelépületeket A megyei jogú városok szövetsége június végi szombathelyi közgyűlésén többek között arról döntöttek, ajánlani fogják a helyhatósági választások után újjáalakuló szövetségnek, hogy az önkormányzati alrendszer érdekében egyetlen országos szövetség jöjjön létre a ma létező sokból. így lenne ugyanis eredményesebb a Phare-pénzekhez való hozzájutás és a kormánnyal szembeni fellépés. A szövetség közgyűlésén történtekről Cserháti József Salgótarján alpolgármestere tájékoztatta lapunkat. Valamennyi megyei jogú városban európai uniós információs központot hoznak létre. így az információáramlás mellett további szakértői és pályázati anyagok elkészítésével próbálnak uniós pénzeket szerezni a városok. Az elképzelést az osztrák városszövetség is támogatja. Nagy vita után elfogadták az Inside Rt. ajánlatát. A cég önkormányzati menedzsmentversenyt szervez, ami a világon mindenütt elfogadott oktatási forma. Szeptemberig három-négy fős csapatokkal indítják a versenyt, amely nagy valószínűséggel Hódmezővásárhelyen lesz. Politikai állásfoglalást is megfogalmaztak az önkormányzatok képviselői. Eszerint az előző két parlamenti ciklusban megkezdett - az önkormányzatokat érintő - jogalkotási munka nem lezárult folyamat. A szövetség fontosnak tartja a széles konszenzuson alapuló, népszavazással megerősített űj alkotmány elfogadását. Fontos továbbá az önkormányzatokat érintő törvények komplex reformja. A megyei jogú városok szövetsége Győr városa által koordinált településfejlesztési bizottsága a közeljövőben helyzetfelmérést végez, és összefoglaló jelentést készít a panelházakkal kapcsolatban. Ezt a későbbiekben a kormánynak továbbítják. (d. i.) Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Gyümölcsfront ’98: én elvittem a termésem félpénzért. . . Gurul a málna - de inkább folyik Ha nem lett volna ősszel szárazság, télen meleg, tavasszal pedig többszöri fagy, most minden bizonnyal kiváló málnatermésről, magas átvételi árakról és megállás nélkül ingázó hűtőkamionokról szólna ez a cikk. Mivel azonban az évszakok tavaly is, meg idén is teljesen megkergültek, s ráadásul a növénybetegségek is előjöttek, a (helyzet)képet árnyalni kell - gyümölcstől, minőségtől és hűtőháztól függően. és árcsökkenés leginkább a pirosribizlinél figyelhető meg (mintegy húszszázalékos), fekete rokonát és a málnát viszont a tavalyihoz képest másfélszeres áron veszik át, az utóbbiból a gurulós fajtát például minőségtől Borbíró János, a neje és a testvére a tegnapi esős időjárás ellenére is szedte a málnát Nógrád község határában: 250forintot kapnak kilójáért a helyi hűtőházban. A 300 négyszögöles ültetvényen a termés csak mintegy a fele a tavalyinak. fotó: gyurián Berkenyén például a legnagyobb baj az, hogy az amúgy is alig közepes termés jó részét a „levesek”, vagyis a szörp- és üdítőgyárak vásárolták és vásárolják fel - gyakorlatilag ugyanannyiért, mint a faluszövetkezet. Bár a 250 forintot mindenki megadná, lényeges különbség, hogy lémálnaként jóformán mindent, akár a jégverte, fagyverte, penészes gyümölcsöt is el lehet adni, míg a hűtőház válogat. Ők az átvett árunak is csak a 70 százalékát adják tovább gurulós málnaként, kilónként négy márkáért, a többi joghurtalapanyag, illetve minimális mennyiségben szörpnek való lé. Ez utóbbiért legfeljebb két márkát lehet kapni — állítja Schmidt Jó- zsefné -, s mivel idén a teljes termés 50-60 százalékát (minőségtől függetlenül) a „levesek” vették meg, az eredmény: feleakkora márkabevétel, előtte pedig feleannyi munka, feleannyi emberrel. Berkenyén most harmincnyolcán foglalkoznak csak málnaválogatással, de ez - a feldolgozott málnamennyiséggel egyenes arányban - még csökkenhet, s hasonló a helyzet a feketeribizlivel is. A megye másik végén, Mátraterenyén, a Frigofruct- Mátra Hűtőipari Kft.-nél majdnem ugyanazok a számok - és majdnem ugyanazok a gondok is. A keresletfüggően 180-250 forintért. (A léexportálóknál a felső határ ugyanaz, az alsó viszont negyven-ötven forinttal magasabb.) Mátraterenyén egyébként a panasz kevesebb: Varga László ügyvezető igazgató szerint feketeribizliből a termés közepes, míg piros- ribizliből és málnából jó közepes. A célországokban (Németország, Benelux államok, Svájc, Ausztria) egyébként a málnáért négy márkát szintén megadnak, ha pedig az importőröknek jó napjuk van és a beszállítók ügyesen alkudoznak, ez az ár akár négy márka tíz pfennigre is felmehet. . . S. J. F. Továbbra sem mozdult előre a roma házak építésének programja Diósjenő: ígéretből sosem elég (Folytatás az 1. oldalról) vezetője azt ígérte neki hétfőn, hogy kedden már dolgoznak, befejezik a félbehagyott munkát. ígérte azt is, hogy bemegy a pénzt folyósító rétsági OTP- fiókba. Ott is várták, de ott sem járt. A diósjenői önkormányzat műszaki ügyintézőjét - aki hivatalos igazolásával, mint az elsőfokú építési hatóság képviselője igazolta a házak 95 százalékos készenléti állapotát - arra kértük július elsején, hogy nézzen szét az érintett portákon. Ez alkalommal már ő sem jelentett mást: áll a munka, s félig sincs kész a ház. Cikkünk megjelenése előtt válaszolt a mobil telefonjának hangpostáján hagyott üzenetünkre az építési vállalkozó. Azt ígérte, hogy a jövő héten folytatják a Diósjenőn félbehagyott munkát. Virágéknál a tető elkészítését, a falak felhúzását, Horváthéknál pedig a falazást és minden egyéb mást. Várjuk, hogy az ígéreteket követően tudósíthassunk végre az épületek átadásáról is. -TarnóRÉTSÁG 3- 0,da* Hírek / Eletvitelközpont Salgótarján - A Nógrád megyei önálló életvitelközpont alakuló ülését tartják július 6-án délután fél négytől a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárban a mozgáskorlátozottak egymást segítő egyesülete szervezésében. A központot a Soros Alapítvány segítségével hozták létre. Véradás Rimóc - Július 5-én, vasárnap 10-től 16 óráig véradást tartanak a községben. Az önkéntes donorokat a helyi általános iskolába várják. Nem elnök, tag Szécsény - Bállá Tibor kérésére közöljük, hogy ő nem mint a Magyar-Szlovák Baráti Társaság elnöke vett részt a terényi nemzetiségi napon, hanem mint aki a Szlovák-Magyar Baráti Társaság tagja Losoncon. Dolinkai juliális Salgótarján - Juliálist rendez 4-én, szombaton 10 órától a salgótarjáni Dolinkában a mozgáskorlátozottak egymást segítő egyesülete. Eddig már 250-en jelezték részvételüket a rendezvényen, amelyen fellép a Petőfi színjátszókor és Bohács István nótaénekes. Gyerekjátékokról a BIT-No- disz gondoskodik. Lesz a juliálison tréfás totó, és valamennyi résztvevő egy bográcsost is kap. Palkovics nem jön Salgótarján - Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökének mára tervezett látogatása elmarad. Keresi gazdája Karancsberény - Három héttel ezelőtt a település külterületén eltűnt egy nyolcéves kistestű, fekete, Móric névre hallgató kan-, kutya. Idős nyugdíjas gazdája kétségbeesetten keresi, megtalálóját jutalomban részesíti. Aki bármit tud a kutyáról, jelentkezzen az Állatotthon Alapítványnál. Telefon: 32/311-840. Nagy Ford-ulat, három sérülttel Bár csütörtökön szinte az egész megyében szakadt az eső, késő délutánig csak egy balesethez hívták a mentőket: a 2-es főút 50-es kilométerszelvényében egy Volvo megpördült és nekicsapódott a szemből érkező Ford Escortnak, amelynek három kassai utasát a mentősök a helyszínen ellátták. (Felvételünkön.) Mátraszelén még június utolsó napján, a délutáni órákban gyulladt ki egy öntőcsarnok tetőzetén és oldalfalain több elszívó ventilátor, valószínűleg elektromos hiba miatt. A tűzoltóknak nem kellett kivonulniuk, az esetet csak a napokban jelentették nekik. A becsült kár 300 ezer forint. Igencsak csattanósra sikerült ez a találkozás; szerencse, hogy emberéletben nem esett kár Videón a Hókirálynő - Vár a művelődési központ Szünidős program, csereberével Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központ gyermekkönyvtára programokat szervez a szünidős diákok számára. Július 7-én 10-12 óráig csereberélhetnek gyűjtött tárgyakkal a gyerekek, délután videovetítés várja az érdeklődőket: a Hókirálynő című mesefilmet nézhetik meg. „Megéri” a jövő évezredet az intézményvezető Új igazgató az általános iskola élén Mátraszőlős - A településen nyugdíjazás miatt megüresedett az iskolaigazgatói állás. Ä vezetői tisztség betöltésére kiírt pályázatra ketten jelentkeztek. A képviselő-testület Füredi Istvánt nevezi ki 1998. augusztus 1-jétől 2003. augusztus 31-ig az intézmény élére. Várják a fiatalokat - Egy egész korosztály öröme Tinidiszkó, alkohol és füst nélkül Pásztó - A Teleki László Művelődési Központ és Könyvtár tinidiszkót rendez július 3-án, pénteken, 19-től 23 óráig a ti- zennégy-tizennyolc éves korosztály számára. A rendezvény szigorúan dohányzás- és alkoholmentes, célja a fiatalok kulturált szórakozásának biztosítása.