Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-16 / 165. szám

július 16., csütörtök Szeretettel köszöntjük VALTER nevű kedves olvasóinkat! A Valter germán eredetű név, jelentése: hadintéző. Védő­szentje Szent Valter bencés apát (1095). A katolikus litur­gikus naptárban ez a nap Kar- melhegyi Boldogasszony nap­ja. Az ünnepet a XII. század­ban a Karmel-hegyen létrejött karmelita rend tagjai népsze­rűsítették. A Nap kél: 5.03 órakor, nyugszik: 20.37 órakor. ÜGYELETES RIPORTER i _______■­T arnóczi László ^ : (32) 416 -455 155 évvel ezelőtt, 1843. július 16-án született Lakácsán Fodor József, a hazai közegészségügy úttörője. Előfutára volt Ehrlich immunitástaná­nak azzal, hogy megál­lapította: az egészséges szervezetben nincsenek baktériumok és ha oda bevisszük ezeket, el­pusztulnak. Ezt a jelen­séget a vér lúgos hatásá­val magyarázta. 1886- ban ő írta az első egész­ségügyi tankönyvet a középiskolások számára. Budapesten Vastagh György szobra őrzi em­lékét. (képünkön). 105 esztendeje, 1893-ban ezen a napon született Frits Zernike, holland fizikus, akit 1953-ban Nobel-díjjal tüntettek ki a fázis- kontraszt-mikroszkóp feltalálásáért, amellyel első ízben vált le­hetővé az élő sejtek mikroszkópos vizsgálata. 225 éve, 1773-ban született Josep Jungmann, a modem cseh nyelv egyik megalapozója. Nyelv- és irodalomtörténetet írt és cseh-német szótárt is szerkesztett. E napon született 1911-ben Ginger Rogers amerikai színésznő. Többórás napsütés ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Csupán időnként növekszik meg a felhőzet, sok lesz a napsütés. Gyenge záporeső legfeljebb egy-két helyen fordulhat elő. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, csak néha élénkül meg az északias szél. Délután 22, 24 fok valószínű. A következő napokban pedig tovább melegszik az idő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 22 Balassagyarmat: 22 Szécsény: 23 Bátonyterenye: 23 Pásztó: 24 Ipolytamóc: 22 „Kislány” a főszerepben - A Lolita című film be­mutatójára készülődnek az USA-ban, amelynek főszereplői Jeremy Irons és Dominique Swain. (Képünkön.) vV4­i * ifi % * * * efc ** * * tjí * 4: tje * jjc * ^ ^ ^ m VÁR MA ÖKRE Hírlap-horoszkóp * Rák (VI. 22-V1I. 22.). Csendes, kellemes nap várható. * Munkáját a szokásához hűen, szépen, pontosan, a Rákoktól megszokott precizitással végzi. Környezete ingerültsége ma * elkerüli Önt. MOZIMŰSOR * * * I * st­Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Szeretne maradandót alkotni, * majd szétfeszíti az energia. Most képes erre, ezért idegesíti, * hogy folyton megzavarják. Olyan munkát sóznak a nya- * kába, amihez nem fűlik a foga. Mégis sutba dobja a vi- szolygását, mert szüksége van a pénzre. * Szűz (VIII. 24-IX. 23.). Néha könnyebb elviselni a rosszat, * mint a jót. A dicsőség hamar a fejébe száll mindenkinek. ^ Ma ok nélkül megbánthat valakit, aki nehezen felejt. Le- gyen óvatos. * Mérleg (IX. 24-X. 23.). Csalódott már párszor, ezért most túlságosan bizalmatlan. Nyugtalanul figyeli munkatársait, ^ nem tudja kitől mire számíthat. Partnerét is félti másoktól, y. legszívesebben sehová sem engedné el egyedül. Jót tenne Önnek egy színházi előadás vagy egy jó mozifilm megte- * kintése, hogy kikapcsolódjon. Skorpió (X. 24—XI. 22.). Szakmájában, hivatásában elis- fr mert, sikeres, ami elégedettséggel tölti el. Mindez bőven * elég ahhoz, hogy ez a nap is jó hangulatban teljen el. Külö- * nősen, ha még egy régi barát is felbukkan, aki kedveli Önt. * Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Egy régi kedves ismerősével léte- * sít újra kapcsolatot, akiről pedig már majdnem elfeledke- * zett. Szép emlékei jótékonyan segíthetik sorsa alakulását. - Bak (XII. 22-1. 20.). A Hold-fázis utolsó negyede kezdődik ma. Vigyázzon, mert családtagjait elfoghatja a vásárlási láz vagy kockáztatni akarják pénzét. Most szerencsére ne szá- Si­mítson. Vízöntő (I. 21-11. 20.). Nem úgy sikerültek a dolgai, aho- gyan azt eltervezte. Ezért most inkább visszahúzódik, és to- # vábbi lépésein gondolkodik. Ma olyan híreket hall, aminek 96 nagyon fog örülni. Halak (II. 21—III. 20.). Remek az intuíciója. Szinte előre * tudja, hogy valami változás fog történni. Még azt is véli, * hogy mely területen állhat be változás. Este fellángol a sze- Sé relem. Kos (III. 21-IV. 20.). A Vénusz, a szerelem és a pénz boly- gója hat életére. Tehát akár üzleti, akár szerelmi kapcsolat- * ról van szó, mindkettő sikeres lehet. Kreativitása is fokozó- * dik. Bika (IV. 21-V. 20.). Ön nagyon lelkes és magabiztos. A versenyt és az időzítést nagyon nehéz kezelni az előrehala- dás érdekében. Azonban most minden ügyet megoldhat. De tehetségét használja előnyösen. Ikrek (V. 21-VI. 21.). Egy fontos döntést kell meghoznia, ami lehet, hogy a szerelmi életével vagy egy hozzátartozó­jával van kapcsolatban. Ne kapkodja el, s ne hagyja, hogy siettessék döntésében. * * * * * 4(­% -J: & % Jfi ^ ás jfc jjc >f; lg % % * # % sf: sje ^ áp Holnapi Lapunkból Búcsú Magyarországtól, kitüntetéssel Az idei pedagógusnap alkal­mából a Magyar Köztársasági Arany Erdemkereszt kitünte­tésben részesült Yvette Aig- nert a pásztói Mikszáth Kál­mán Gimnázium és Postafor­galmi Szakközépiskola fran­cia tagozatának tanára ame­lyet Göncz Árpád köztársa­sági elnök adott át a Parla­mentben. Az idős tanár visszatért hazájába Franciaor­szágba. Elutazása előtt be­szélgettünk. Elmondta: bre- tagne-i születésű, de az isko­láit Párizsban végezte. Hat szám - egy nyeremény! 29. HÉT Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Vad vágyak. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Különösen veszélyes. Színes amerikai akciófilm.. Balassagyarmati Madách, 15.30, 17.45 és 20.00 órától Életre-halálra. Színes amerikai akciófilm. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Hárman hozzák a halált. Színes amerikai thriller. L Pásztói autósmozi, 21.30 órától: Deep Impact. Színes amerikai katasztrófafilm. Július 14-i 1 k Renó nyerőszámok 2 5 6 8 19 21 22 27 30 33 36 38 54 60 63 68 70 72 74 77 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Július 16-án, csütörtökön, 6- tól 14 óráig: Rétság, Szende­hely, Katalinpuszta és Balassa­gyarmat területén; 14-től 22 óráig: Szécsény, őrhalom és Endrefalva útvonalon számít­hatnak a közlekedők traffipa- xos sebesség-ellenőrzésre. HaHoTa Csődület- Mi volt az a nagy csődület tegnap a házatok előtt?- A feleségem kidobott egy lepedőt az ablakon.- Es az olyan értékes?- Hát... én is benne vol­tam... Rágalom- Szóval maga szamár­nak nevezte a panaszost, ugye? - kérdezi a bíró.- Nemigen emlékszem már pontosan az esetre, bíró úr, de ahogy most elnézem őt, igen, igen, lehetséges. Világbéke- A népek békéje akkor következik majd be, ha a kü­lönböző országok ugyanazt a történelemkönyvet hasz­nálják majd ugyanazon események elbeszélésére. Napló A turisták az erdőben egy megsárgult naplót találnak: „Október 21., szerda. Ma ki­zavartuk a labancokat az er­dőből. Október 22., csütörtök. Ma a labancok zavartak ki minket az erdőből. Október 23., péntek. Ma visszafoglaltuk a labancoktól az erdőt. Október 24., szombat. Ma, sajnos, a labancok visszafog­lalták tőlünk az erdőt. Október 25., vasárnap. Ma megjött az erdőkerülő, és min­denkit elzavart az erdőből.” Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig n KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.33 Fakj- rádki. 6.00,7.00,8.00 Krónika. Sport. 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép. 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család. 11.35 Petőfi: Úti jegyzetek. 11.54 Müsorajánlat 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Kármelhegyi Boldo­gasszony. 13.30 Római katolikus fél­óra. 14.05 Klasszikusok. 14.35 Iro­dalmi figyelő. 14.55 Első közlés, 15.07 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Köimondat a néptáncról. 17.05 Ma­gyarországról jövök 18.00 Esti kró­nika. 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsor- ismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyere­kek! 19.40 Petőfi minden verse. 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül. 21.05 Dzsessz. 21.25 Kos- suth-ldub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Otto Klempe- rerte emlékezünk PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 423 Hajnali dal­lamok 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30,7.00,7.30 Hírek. Időjárás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfkiél- előtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Idő­járás. 9.04 Délelőtti terefere. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.08 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Manapság. 12.00 Jő ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Hétköznapi jogvédő. 13.12 Sporthí­rek 13.16 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Kabarécsűtörtők 15.00 Hírek Időjárás. 15.04 Közle­kedés. 16.00 Közlekedés. 17.00 Hí­rek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám világa. 18.29 Közle­kedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Észkerék. 19.30 Köiyökrádio. 20.00 Éjszaka Lisszabonban. 20.51 Könnyűzene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Zene- zóna. 22.00 Helycsere. 22.30 Kert- mozi. 23.00 Hírpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Ép után 5.50 Nap-kelte 9.30 Bor és hatalom (152.) 10.00 Repeta - Nyár (ism.) 11.05CápallésCápeti 11.25 Vannak vidékek legbe- lül- Bakony 11.40 Régmúlt idők táncdallamai 12.00 Déli harangszó 15.59 Műsorismertetés 16.00 Titkos küldetés (11.) 16.30 Tüskevár (8/4.) A leskunyhóban 17.05 Segítség! 17.15 Csellengők 17.20 Andalúziái kutya éji dala Magyar költők vidám versei 17.40 Europercek 17.45 Körzeti híradók 18.00 Az utódok reménysége 18.20 A kockásfüiű nyúl A fényképezőgép 18.35 A nagykövet asszony (8. rész) Kémek gyűrűjében 19.27 Európai időjárási kör­kép 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szomszédok 20.35 Telefonos-kisasszo­nyok (3. rész) Éneklő lányok 21.10 Kerge város (amerikai sorozat) 21.30 Stúdió 98 22.05 Hírek 22.15 Aktuális 22.40 Kenó 22.45 Habanera (4/2.) 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Aktuális (ism.) 7.40 Képes műsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár (ism.) 16.00 Műsorismertetés 16.05 Repeta-Nyár 17.35 Kormányváró 18.00 Magyarország ma 18.30 Kincsestár 20.00 Mesetár 20.20 MC (ismétlés) 20.30 Híradó. Sporthírek 21.00 A mi XX. századunk 1970 -Az emberiség női fg|g 22.00 Twin Peaks (32/4.) 22.50 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató 16.15 A következő áldozat (79.) 17.05 Csupecsupa élet (198.) 17.30 Baywatch 18.25 Mindent tudni akarok 18.30 Gazdagok és szépek (202.) 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 19.55 Forró nyomon 20.50 Rex felügyelő (német-osztrák sor.) 22.00 Jó estél Magyarország! 23.00 Magnum (ism.) 23.55 Stádium 0.10 Hajnaltól napestig 0.40 Tények (ism.) 1.05 Közvetlen ajánlat ilfVj 6.00 Nótaszó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggeli Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 8.40 A csillagok ma 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.00 Magnum (94.) 9.50 Szerencsekerék (ism.) 10.15 Aki bújt, aki nem (6.) 10.40 Organikus narancs (39.) 11.00 Satöbbi 12.00 Segíts magadon! 12.30 Közvetlen ajánlat 13.00 Színkép 13.30 Stádium 13.45 A tegnap csodái 13.55 Satöbbi (ism.) 14.55 Csupecsupa élet (ism.) 15.25 Bölcs törpék a világ kö­rül 15.50 Willy Fogg utazása a Föld középpontja felé 17.55 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Váltó 19.10 Maigret (2.) Maigret és a fej nélküli tetem (20.30 Trio Stendhal - Earth- sound 20.45 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Éjszakai járat Játéktér (színházi mag.) 122.201789 (francia film) 0.45 Híradó 1.00 Vers 15.30 72 óra 16.00 Fater, a nagy cserkész (amerikai film) 17.45 Trükkös halál (21.) A Gonosz jelenléte 18.45 Hír3 19.15 Fejvadász (15.) A talizmán 20.15 MASH (48.) Álhírszerzés 20.45 Börtönök mélyén (amerikai film) 22.25 Hír3 (ism.) 22.55 Trükkös halál (ism.) 23.50 72 óra (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Műsorismertetés 9.05 (kis)Mamaklub (ism.) 9.35 Régiók (ismétlés) 10.10 Ekjei István -Tassy Klára ri-port-ré 10.35 A levendula (kisfilm) 10.50 Trópusi hőség (ism.) 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.50 Vers 16.00 Műsorismertetés 16.05 Katedra nélkül 17.05 Európa hite 17.40 A cikcakk cirkusz: Az A három kis barát: A kamilla 18.00 Benny Hill 18.30 Alak-Art 19.00 A hekus (50.) 20.00 Drakula (3.) 20.30 Fegyveres ellenállás (ausztrál film) 22.35 Alak-Art (ism.) 23.05 Véres leszámolás (ism.) SZÍV IV 5.45 Információs magazin 6.00 Zenei összeállítás 9.00 Prima torna 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Torna 12.30 Zenei összeállítás 15.00 Információs magazin 16.00 Terhestoma 16.30 Autósport (ismétlés) 17.00 Okavango, a vadon szíves. 18.00 Lesen (ism.) 19.00107 (rend. mag.) 19.30 Én pici pónim (sorozat - 47-48.) 20.00 Szédülj el! 20.30 Sztárbár 21.00 Szuperöktű fúria (hongkongi film) £3.00 Taplófejek (amerikai film, ism.) , f ­6.30 Vekker 8.30 Music Box l3.45Ahekus(ism.) I4.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.00 Bulivonal (ism.) 16.30 News-da 17.00 Szelep RT L 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilmklub (ism.) 11.10 Klipklub (ism ) 11.30 Az első csók (ism.) 12.05 Síidére (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! (mexikói sor., 94-95.) 14.25 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.05 Az első csók (97.) 16.35 A farm, ahol élünk (107.) 17.25100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Sliders (27.) 18.55 fiáén vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Extralarge (4.) 21.40 Fekete Vipera (4.) 22.15 Megdöbbentő világ >3.15 Hírek. Időjárás >3.30 MMM (ismétlés) 0.30 Fókusz (ismétlés) TARJÁN! TV 8.50 Gyermeksarok 19.10 Filmajánló 19.15 Keresd a párját! (telefonos játék) 9.28 Egyházmegyei körkép 10.10 Szevasztok! >0.14 „Behálózva" (telefonos játék) >0.20 Mit főzzek ma? >0.22 Rendőrségi tájékoztató 20.30 Az utolsó legjobb év (amerikai dráma) A HETI M't fE REMÉNY: ^ , _ az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. \j |||’ O i n Ú U|D T AD Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. 1 1* l\TlX/l 1/ Mtr-vri 111 1\ 1 J/l 1 Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és ""-V*"':1 ■".".y*1'?' 'rz* terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504 Balassagyarmati szerkesztőség: Bgv. Rákóczi út 18. vásárlási utalvány A MAI NY! 1 0 E (RÖSZÁMi 3 ? ? Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső' u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Oldalképek
Tartalom