Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)
1998-06-09 / 133. szám
1998. június 9., kedd Ország - Világ 5. oldal Folytatódik a pilótasztrájk A labdarúgó-vb nézői eljutnak a meccsekre A labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt a francia nemzeti légitársaság vezetése, csakúgy mint az egy hete sztrájkoló pilóták megkeményítették álláspontjukat. Az Air France felső vezetéséből és a személyzet képviselőiből álló rendkívüli bizottság ülése után Pierre-Henri Gou- geon, az Air France vezérigazgatója megerősítette: szóba sem jöhet, hogy engedjenek a pilóták követeléseinek. Ugyanakkor Jean-Charles Corbet, a pilóták legnagyobb szakszervezete, az SNPL elnöke kijelentette, hogy nem hátrálnak meg, a végsőkig kitartanak. A francia légitársaságot az utóbbi egy hét alatt valamivel több mint egymilliárd frankos kár érte a pilóták sztrájkja miatt. Több vezető politikus, köztük Jacques Chirac államfő is a konfliktus megoldását sürgette Az SNPL szóvivője, Christian Paris azt közölte, hogy a szakszervezet javaslatot fog tenni, hogyan oldják meg a labdarúgó-világbajnokság nézőinek szállítását. Az indítvány értelmében különjáratokat szerveznének, amelyeken kizárólag a belépőjeggyel rendelkező szurkolók utazhatnának. A repülőgépeket francia pilóták vezetnék, méghozzá ingyen. Bombagyárat találtak Előzetes letartóztatásban négy gyanúsított Jelenleg négy olyan külföldi személy van előzetes letartóztatásban, akik kapcsolatba hozhatók a Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekményekkel - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Forgács László országos rendőrfőkapitány. A két orosz - egyikük nő - valamint egy-egy izraeli és német állampolgárt június 3-án, Budapesten és Pest megyében tartott házkutatások alkalmával fogták el. Kiss Ernő dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság főigazgatója elmondta: az általa vezetett szervezet a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendőrség Különleges Szolgálatának segítségével mintegy 10 kiló előkészített robbanóanyagot, 6,5 kiló plaszti- fikát, 5 kiló félkész robbanóanyagot, valamint 42 kiló robbanóanyag készítésére alkalmas veszélyes anyagot foglalt le. Ezenkívül jugoszláv gránátokat, géppisztolyt és lőszereket, elektronikus robbantószerkezeteket, gyutacsokat és gyújtózsinórokat is találtak. A listán szerepel még egytonnányi, pénzhamisításra alkalmas, jó minőségű biztonsági papír is. A lefoglalt anyagok hasonlítanak a Magyarországon korábban elkövetett bűncselekményeknél használt szerkezetekhez. Nagyüzem a mentőknél Főként a szívbetegeket viseli meg a hőség Csúcsforgalmat bonyolítottak le az elmúlt kánikulai napokban a mentők országszerte. A szokásosnál mintegy 30-40 százalékkal több sürgős kiszállásuk volt, főleg rosszul- léthez riasztották őket.- Különösen a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket viselte meg a rendkívüli hőség, de a strandolást, illetve a napozást túlzásba vivők is nagy számban szorultak orvosi segítségre - tudtuk meg Tóth Attilától, az Országos Mentőszolgálat vezető mentőtisztjétől. A bajok jelentős részét meg lehetett volna előzni. A jelek szerint váratlanul érhette az embereket a korai, évszázados rekordot felállító kora nyár, és elfelejthették a szív- és érrendszeri betegek, a magas vérnyomásban szenvedők a százszor hallott tanácsot: lehetőleg tartózkodjanak hűvös helyen és kerüljék a fizikai megterhelést. Fontos a folyadékpótlás, mondta a szakember, de nem a szeszes ital! Az alkohol a melegben hatványozottan hat, s kisebb mennyiségben is ájulást okozhat. Ezt a hétvége esetei is bizonyították. Több volt a közúti közlekedési baleset is az elmúlt napokban, tanácsos tehát óvatosabban és udvariasabban vezetni. Az égési sérültek tömeges száma arra figyelmeztet, hogy jobban kellene vigyázni a napozással, ám ha mégis megtörtént a baj, azonnal orvoshoz kell fordulni - ajánlotta a mentőtiszt. (németh) Megkezdték a koalíciós egyeztetést Rendezik soraikat a parlamenti pártok frakciói A kisgazdák bevonulása fotó: feb/diósi imre Tegnap délután az Országházban megkezdődött a választásokon győztes Fidesz- MPP és a Független Kisgazdapárt közötti koalíciós egyeztetés. A jövő hét közepéig tartó tárgyalásokon a Fideszt Kövér László és Áder János, az FKGP-t Szabadi Béla, Bánk Attila és Túri-Kovács Béla képviseli. A tanácskozást megelőzően összeült és tisztségviselőket választott a kisgazdafrakció. Rajtuk kívül az MSZP, az SZDSZ és az MDF is összehívta képviselőcsoportját. Információink szerint a kisgazdafrakció egyelőre ideiglenes személyi döntéseket hozott, hiszen a koalíciós tárgyalások eredményeként a most funkcióhoz jutottak más, fontosabb posztot is kaphatnak. Az országgyűlés alelnöki székébe Gyimóthy Gézát, jegyzőnek Molnár Róbertét javasolják, míg a képviselőcsoport általános elnökhelyettesi teendőit Bánk Attila látja majd el. Őt Túri Kovács Béla, illetve Szabó János helyettesíti. Lányi Zsolt szóvivő kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a parlamenti bizottságokba a koalíciós egyeztetés első eredményeinek ismeretében delegálnak majd személyeket. Kovács Lászlót, Kiss Pétert és Vancsik Zoltánt hatalmazta fel az MSZP frakciója arra, hogy képviselje a szocialistákat a parlament alakuló ülését előkészítő pártközi tárgyalásokon - tudtuk meg a képviselőcsoport tegnapi megbeszélését követően. Kovács László frakcióvezető érdeklődésünkre kijelentette: a „hármasfogatnak” lehetőség szerint el kell érnie, hogy az MSZP súlyának megfelelően részesüljön a parlamenti, illetve bizottsági tisztségekből. Javaslatot tesznek majd néhány új bizottság felállítására is.- „Kacsa” volt az a hír, hogy az MDF kedden viszont- ajánlattal válaszol a Fidesz- MPP koalíciós javaslatára - jelentette ki érdeklődésünkre Herényi Károly, a párt szóvivője, aki csupán annyit árult el: a tárgyalások folytatódnak. A „hogyanról” egyébként a tegnap délután kettőkor zárt ajtók mögött tanácskozó elnökség határozott. Négy órára hívták össze a frakció alakuló ülését, amelyen Dávid Ibolya, Balsai István, Csapody Miklós és Medgyasszay László versengett a frakcióvezető posztért (Dávid Ibolya esetleges minisztersége miatt kieshet a körből).' A lapzártakor még tartó tanácskozáson a befutó jelölt tehetett javaslatot helyettesének személyére. Az SZDSZ képviselőcsoportja hétfői alakuló ülésén a jövő hétre halasztotta a frakcióvezetés és a parlamenti tisztségviselők megválasztását, annyit azonban tudni.lehet, hogy az eddigi hétről öttagúra csökken a vezetőség, s hogy a frakcióvezetői posztra Kuncze Gábor a legesélyesebb. Kóródi Mária szívesen vállalná továbbra is a parlament alelnöki funkcióját. Ide tartozó hír, hogy az Alkotmánybíróság tegnap foglalkozott a a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIEP) beadványával, amely szerint az országgyűlési képviselőcsoportalapításának feltétele a parlamentbe jutáshoz szükséges öt- százalékos küszöb átlépése, nem pedig a házszabályban előírt 15 mandátum elérése. Döntés várhatóan csak jövő hétfőn születik. (takács) Mohiban aktivizálták az erőművet Az osztrákok a pozsonyi nagykövet visszahívását fontolgatják Hétfőn a kora reggeli órákban aktiválták a fűtőelemeket, és ezzel üzembe helyezték a mohi atomerőmű egyes blokkját. A Szlovák Atomenergetikai Felügyelet igazgatója, Miroslav Lipár vasárnap adta át az erőmű igazgatójának, Jozef Va- lachnak a felfűtéshez az engedélyt. Egyelőre nem lehet tudni, vajon az indításnál jelen volt-e Vladimír Meciar szlovák kormányfő, aki a múlt hét végén Kassán kijelentette: ha kell, maga nyomja meg az atomerőmű „startgombját”, hogy ezzel is bizonyítsa, megbízik annak biztonságában. A szlovák lépést „felelőtlen és igen barátságtalan cselekedetnek” minősítette Viktor Kiima osztrák kancellár, aki Ausztria pozsonyi nagykövetének hazarendelését fontolgatja. Ausztria, mint július 1- jétől az Európai Unió soros elnöke, és akár óvást is emelhet Szlovákia jövendőbeli felvétele ellen. Alexander van der Bellen, az osztrák zöldek szóvivője „Közép-Európa számára fekete hétfőnek” nevezte ezt a napot, amellyel Szlovákia „túlságosan messzire ment” és „megsértette Ausztriát és az Európai Uniót.” Duka Zólyomi Árpád, a szlovákiai Együttélés mozgalom alelnöke és parlamenti képviselője (eredeti hivatása szerint atomfizikus), a Pozsonyi Komensky Egyetem magfizikai tanszékének tanára indokolatlannak tartja a mohi atomerőmű biztonsága miatt kialakult szenvedélyes, politikai színezetű aggodalmakat. Szépés Károly, a magyar Országos Atomenergia Hivatal főosztályvezető-helyettese szerint hivatalának nem feladata a mohi atomerőmű biztonságát vizsgálni. Gazdasági akadályokba ütközött az Európai Unió a keleti bővítés politikai elhatározása után. Ahhoz, hogy a tíz tagjelölt felvétele akadálymentes legyen, a jelenlegi tagállamoknak jövőre dönteniük kellene a közös pénzügyek, a belső felzárkóztatási politika és a közös mezőgazdaság-politika 2000 utáni alakulásáról - állapították meg a közösség. Icülügyminisz- terei Luxemburgban. Nagyobb beleszólást akar a jövőben kapni a kijevi kormányszervek kisebbségekre vonatkozó döntéseinek előkészítésébe a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, mint az ukrajnai magyarok legfontosabb érdekvédelmi szervezete. Túl van a válságon az orosz gazdaság - jelentette ki Borisz Jelcin orosz elnök, aki tegnap hivatalos látogatásra Bonnba érkezett. A német-orosz gazdasági kapcsolatokról szólva elismeréssel nyilatkozott arról, hogy Németország egyik legfontosabb gazdasági partnere Moszkvának. Összeütközött tét MÍG vadászrepülőgép hétfőn a délcsehországi Ceské Budejovice felett. A pilóták ejtőernyővel kiugrottak, és bár sérülésekkel, de túlélték a katasztrófát. * Virrasztás a székházban. Ötven Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisgazda éjszakázott vasárnapról hétfőre virradóan Miskolcon, az FKGP megyei székházában. Az ügy hátterében a megyei vezetőség és Tor- gyán József pártelnök vitája áll. Gyors nyomozás. Tegnap délelőtt őrizetbe vették azt a férfit, akit a rendőrség alaposan gyanúsít azzal, hogy pénteken az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszánál lévő Shell benzinkútnál megtámadott egy pénzszállító autót - közölte Lázár János dandártábornok, a BRFK bűnügyi főigazgatója. Olasz hadgyakorlat. Picci- one dandártábornok vezetésével három héten át gyakorlatozik a Bakonyban az olasz Cen- tauro gépesített dandár. Az olaszok az elmúlt napokban érkeztek 120 lánctalpas és 300 kerekes járművel, valamint öt helikopterrel és 1500 katonával. Nyilvános szerződések. Rövidesen nyilvánosságra hozzák azokat az eddig titkosan kezelt szerződéseket, amelyeket a magyar kormányok kötöttek 1982-es belépésünk óta a Világbankkal - jelentették be hétfőn Esztergomban a kormány- tisztviselők, továbbá a nemzetközi pénzintézet és hazai civil szervezetek képviselői. Már az új tanév rendjéről is megjelent a miniszteri utasítás Pénteken: utolsó kicsengetés Áció, káció, akáció, vakáció. Pénteken, 12-én befejeződik a tanítás az általános és középiskolákban, miközben már megjelent az új iskolai évre szóló miniszteri utasítás is. Ez úgy rendelkezik, hogy az 1998-99-es tanév első tanítási napja szeptember elseje, kedd lesz. Egyre gyakoribb, hogy az iskolákban a tanévzárót már az utolsó csengetést követően megtartják, és kiosztják az évvégi bizonyítványt is. A legtöbb helyen azonban az ünnepi eseményre szombaton, vasárnap, vagy a jövő héten kerül sor. Az időpontot az igazgatók az iskolafenntartókkal együtt határozzák meg. Országszerte csaknem egymillió általános iskolai és valamivel több mint félmillió középfokú oktatásban résztvevő, nappali tagozatos tanuló várja jól vagy kevésbé jól megérdemelt pihenését, a vakációt. A 8. osztályt 105 ezren fejezik be, a középiskolákban mintegy 75,5 ezren érettségiznek ezekben a napokban. A tantestületek hamarosan megkezdik a tanév értékelését, elemzik a nevelő, oktató munkát. Az új tanulók beiratkozása a hónap utolsó dekádjára, június 23-25-re esik. A pótvizsgákra való felkészülésre lesz elegendő idejük a nebulóknak, többnyire augusztus második felében kerül rájuk sor. A hivatalos közlönyökben megjelent a jelenlegi kultusz- miniszter utolsó rendeletéinek egyike az új tanévről. Eszerint a tanítás első napja szeptember 1- je lesz, az utolsó 1999. június 18-ára esik. A tanévnyitó ünnepélyekről - miként a tanévzárókról - helyben döntenek. Az időpontról nyáron, az iskola hirdetőtábláján értesítik a szülőket és a diákokat. Az új tanév első féléve 1999. január 29-én ér véget. Meghatározta a miniszter a kötelező szüneteket is. Eszerint a karácsonyi szünet december 19-én kezdődik és 1999. január 3-ig tart, a tavaszi szünet pedig 1999. március 27-e és április 5- e közé esik majd. (deregán) Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Egy ágyban a gyengédséggel • Jobban csókol a nő • Nem kell mindjárt odavágni • Férfi is lehet, nem csak férj Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin