Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)

1998-06-09 / 133. szám

Rendkívüli keret a mihálygergei művelődési ház beszakadt tetőszerkezetére Száz cég közül harminchat nyert Nógrád megye kis-, és nagyvállalkozásai csaknem 2,7 milliárd forint értékű beruházást terveztek az idei év első fél évében a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács (NMTT) által szét­osztható pénzekre alapozva. Száz beérkezett pályázat közül azonban csak harminchat maradt fenn a minősítők rostáján. Az NMTT napokban tartott ülésén az önkormányzatok is bővíthet­ték lehetőségeiket, s döntöttek a „vis major”-keretet illetően is. Üjabb befektetésről döntött a KRF Kft. taggyűlése Törzstőkeemelés két tételben Imen-Omm Kapu a pályán - Az autó­pályák kapus rendszerét a költségvetés teherbírásának mai helyzete szerint nem le­het megszüntetni, de a jelen­legi árak csökkentésére van lehetőség - nyilatkozta Ko­vács Ferenc, a közlekedési tárca helyettes államtitkára, aki felhívta a figyelmet arra is: az Európai Unió a pálya- használattal arányos teher­viselést sürgeti minden or­szágban, s hazánknak is eh­hez kell alkalmazkodnia. Fejlesztést sürget az MTESZ - Azonnali intéz­kedéseket sürget a kor­mányváltást követően a fej­lesztések érdekében az energetika, az informatika, valamint az innováció terü­letén a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szövetsége - közölte Ha­vass Miklós, a szövetség elnöke. Jeles vendég - Az ünnepi könyvhét eseményei sorá­ban tegnap Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtár­ban Esterházy Péter József Attila-díjas író találkozott az olvasókkal. A beszélge­tést Pál József, a Palócföld főszerkesztője vezette. Lottónyeremények Jól fizet a hatos Az. ötöslottón nem volt teli- találatos szelvény. A négye­sekre 501 458, a hárma­sokra 61 15, a kettesekre 391 forintot fizetnek. A hatoslottón egy telitalála- tos szelvényt találtak. A hat­tal álatos nyereményösz- szege: 19 647 426 forint. Az ugyancsak egy darab 5+1 ta- lálatos szelvény nyeremé­nye 5 613 550 forint. Az ötösök 56 703, a négyesek 1415, a hármasok 340 forin­tot érnek. Az NMTT idei területfejlesz­tési célelőirányzat (tfc) első fordulójára (ami a féléves kere­tet jelenti) száz pályázat érke­zett be. Összességében ezek fej­lesztési költsége 2 milliárd 685 millió forint volt, amelyhez 846,38 millió forint támogatást igényeltek a cégek- mondta Holles Miklós, az NMTT mun­kaszervezetének ügyvezető igazgatója. Problémát jelentett azonban a pályázatoknál az, hogy a mi­nősítések próbáját a többség nem állta ki. Az ágazati ka­mara, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. (KRF), a Nógrád Megyei Terü­letfejlesztési Ügynökség általá­nos-, valamint a Kincstár- bank-KRF hármas pénzügyi szempontok szerinti értékelése alapján mindössze 36 pályázat sorsáról tudtak tárgyalni a ta­nácsülésen. A tervezett fejlesz­tés mértéke így 1 milliárd 328 millióra csökkent. Az összes támogatási igény erre 440,85 millió forint, melyből az idei évre 391,8 millió forint vonat­kozik.- Mivel a jelenleg bírálható pályázatok száma messze a be­nyújtottak száma alatt maradt,' a rendelkezésre álló keretnek csak a feléről rendelkezett az NMTT, a többire újabb pályá­zatot írnak ki - tájékoztatta la­punkat Holles Miklós. A tfc keretéből 29 cég kapott visszatérítendő, és vissza nem térítendő támogatást, hatan pe­dig némi - elsősorban pénzügyi — kiegészítés után, a következő, június 26-i fordulóban juthat­nak fejlesztési támogatáshoz. A nyertesek közül a nagyobbak a Salgó-Sík Kft., a nagyoroszi Knaus-Szon Bt., a Salgótarjáni Városkapu Kft., valamint a Salgglas Üvegipari Rt. A nyer­teseknél itt szempont volt, hogy több helyről képesek forrást gyűjteni, s többségük a foglal­koztatásban is újabb lehetősé­geket kínál. A területi kiegyenlítést szol­gáló keretből 165 millió 839 ezer forintot osztottak ki, kis- térségenkénti lakosságarányos bontásban. A balassagyarmati körzet 29 milliót kapott, plusz egy 7,4 millió forintos (Folytatás a 3. oldalon) Több, mint 300 millió forint készpénzzel növekszik a Kö­zép-magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. törzstőkéje, a társaság taggyűlésének tegnapi döntésének értelmében. Az alapítók képviselői újabb be­fektetésről is határoztak. A korábbi taggyűlésen dr. Huszty András, a Magyar Fej­lesztési Bank Rt. vezérigazgatója -egyben a kft. többségi tulajdo­nosa - felajánlotta, hogy félmilli- árd forint készpénzzel emeli a társaság törzstőkéjét, amennyi­ben a tulajdonostársak vállalják a rájuk eső tőkenövekedést. Salgó­tarján és Bátonyterenye már ko­rábban elkötelezte magát e cél mellett, sőt, új tag is jelentkezett: Rétság város önkormányzata - mondta Mihályné Balázs Me­linda, a kft. ügyvezető igazga­tója. Az év végéig rt.-vé alakuló cég törzstőkéje a mostani döntés értelmében 424 640 000 forintról 726 590 000 forintra emelkedett. Ebből 300 milliót vállalt az MFB, 750 ezer forintnyi apportot Bá­tonyterenye önkormányzata, egymilliót a megyei területfej­lesztési tanács és 200 ezret Rét­ság. Az MFB fenntartotta korábbi ígéretét, azaz, ha augusztus vé­géig a többiek is vállalják a rájuk eső részt, akkor további 200 mil­lió forint készpénzzel toldja meg a törzstőkét. Az elképzelések sze­rint Salgótarján város igen jelen­tős apporttétellel növelné a társa­ság vagyonát. A taggyűlés máso­dikként egy 25 millió forintos be­fektetésről is döntött, amely egy salgótarjáni szolgáltató cég gaz­dasági pozícióját hivatott javí­tani. Ezzel a KRF Kft. 49 %-os üzletrész tulajdonosa lett a szol­gáltató cégben. A törzstőkeeme­lés következő fordulója augusz­tus vége előtt várható. Tűzzel-vassal irtani kell a parlagfüvet! Itt az allergiaszezon Felmérések szerint Magyar- országon minden második ember szenved valamilyen al­lergiás betegségben. Ezek kö­zül az egyik legkellemetle­nebb a parlagfű okozta túlér­zékenység, mely orvosi keze­lést igényel. A probléma szezonális, mi­vel ez a gyomféleség június vé­gén, július elején kezdi meg vi­rágzását, s a virágpora, idegen szóval pollenje váltja ki az al­lergiás betegséget. Az ellene való védekezés, a megelőzés egyszerű: kaszálással, vagy más módon irtani kell a parlag­füvet, mégpedig virágzás előtt. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat salgó­tarjáni, megyei hivatala ha szükségét érzi, felhívja a fi­gyelmet az ilyenkor fokozott gyomirtás fontosságára. Salgótarjánban a városgaz­dálkodási kft. azonban enélkül is kiemelt feladatának tekinti a füves közterületek kaszálását. Mint Bodnár Benedek, ügyve­zető igazgató elmondta, a fűvá­gás jelenlegi hulláma lassan a végéhez ér, hátravan még a munka az Arany János úton, a Gorkij-telepen, a Fáy András körúton és a Vásártéren. Sajnos, a parlagfű terjedése nagyrészt az elhanyagolt, elha­gyatott magánterületeknek „kö­szönhető.” A megyeszékhelyen is sok az olyan üres vagy beépí­tett ingatlan, amelyre rá se néz a tulajdonos, a parlagfű pedig ví­gan burjánzik. Nem vesznek példát azokról, akik a szó szo­ros értelmében vett sajátjuk környékét, az amolyan senki földjét is önszántukból, rend­szeresen kaszálják. A kellemetlen parlagfű-sze­zon szenvedő alanyai, ha már utolérte őket a baj, orvosi segít­ség nélkül hosszan tartó, kelle­metlen tünetekét, kell, hogy el­viseljenek. Mi lesz a bátonyterenyei haldai tóval? - Környezetvédelmi programok vannak ... Pusztulásra ítélt természet Bátonyterenyén sokan ismerik a haldai tavat. Valamikor elég nagy vízfelülettel rendelkezett, gondosan rendben tartották azok a cégek, amelyeknek itt volt horgásztanyájuk. Parkosítot­tak, a laposabb területen pihenöparkot alakítottak ki. Gondoltak a legkisebbekre is, pompás kis játszóteret létesítettek a gyönyörű zöld környezetben. A jó levegőn családok töltötték hét­végéjüket, rövid túrákat téve a környező kiserdőben, miközben a bográcsban főtt az ízletes gulyás. Az igény ma is meglenne, a környezettel azonban valami tör­tént: a tóból lassanként zavaros vizű pocsolya lesz. Szomorú lát­ványt nyújtanak a parton árvál­kodó stégek: nemrégiben még víz locsolgatta tartóoszlopaikat, most pedig jó két méterrel magasodik a víz fölé. Egy-két horgász még próbálkozik, naphosszat lógatja a damilt a zavaros „kacsaúszta­tóba”, de láthatóan csak a gyere­kek kedvéért aszalják magukat a napon. Pedig gazdája lenne: a tulaj­donjog az önkormányzaté, a tavat a Fűtőber Horgász Egyesülete használja. A hangulatos kis hor­gásztanyát lebontották, már csak a metlachiból kirakott terasz utal jelenlétére. No meg a hatalmas vas tartóoszlopok, amelyek a földből meredeznek az ég felé. Rengeteg törmelék, amely senki­nek sem kellett. A természet pe­dig visszaveszi, ami egykor az övé volt: lassan áthatolhatatlan bumya borítja a kanyargós kis gyalogutakat. Régebben voltak tervek a terület hasznosítására, de a pénzhiány meghiúsította azo­kat. Ma már - úgy tűnik - tervek sincsenek, mert rekultiválni kell a régi szeméttelepet, a közmunká­sokat pedig a város belső terüle­tére küldik, mondván, hogy ott nagyobb szükség van rájuk. Hogy két ember pár nap alatt ké­nyelmesen lekaszálhatná a deré­kig érő füvet és legalább a pihe­nőpark rendben lenne úgy-ahogy, az mellékes. Van valamink, ami szép lassan tönkremegy: a játszó­teret felveri a gaz, a tó - vagy in­kább tavacska - kiszárad teljesen. Közben pedig környezetvé­delmi programokat fogadunk el, és arról beszélünk: óvjuk, védjük környezetünket, hogy unokáink­nak legyen mit átadnunk. Csak­hogy ettől még nem változik meg semmi. „Ócskavasat tessék!” - Nógrád községben az elmúlt napokban tartottak hulladék­gyűjtő-akciót az iskolás gyerekek. fotó: rigó tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom