Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)

1998-06-30 / 151. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. június 30., kedd Polgárőrség nélkül nem lehet közbiztonságról beszélni - Nógrádiak Debrecenben Kötéllel elhúzták a mezőnyt (Folytatás az 1. oldalról) A térség közepén éppen a Hor­tobágy beavatkozó csoport mutatta be mesterfogásait. A közeli tavon zajlott a horgász­verseny, távolabb kispályás focizóknak szurkoltak, a szín­padon pedig nonstop program futott. Sokan a sörsátrak mel­lett kerestek enyhülést.-Rózsa József vagyok a zagyvarónai polgárőrségtől - mutatkozott be megyénk sza­kácsa. -Mivel mindig én fő­zök, ha összejövünk, engem bíztak meg itt is. Remélem mindenkinek ízlik a menü. A két hetvenliteres katlan­ban malachúsból és birkából főtt a gulyás. Egy kisebb kat­lanban meg birkapörkölt. Mintegy 130 főre készült az étek.- Péntek délután érkeztünk a felszereléssel - mondta az izmos főszakács, aki otthon egy salgótarjáni kft. nehéz- gépkezelője. -Hajnali négy­kor kezdtem a munkát. Jó a segítség Oravecz Erika, Patik Jánosné, Kovács Károlyné, Rózsa Józsefné és Győré Ist­vánná személyében.-Ez a negyedik országos találkozó a polgárőrség nyolc­éves történetében, s Hajdú-Bi- har megye immár harmadszor rendezte meg - mondta Erdei Imréné, Nógrád polgárőrszer­vezeteinek megyei elnök asz- szonya. Megtudom tőle, hogy a pol- gárőmapot megelőző pénteki országos konferencián - ame­lyen a megyék rendőrségi, ön- kormányzati és polgárőrveze­tői vettek részt- sok fontos dologról eszmét cseréltek. Nagy sikere volt dr. Havasi Zoltán rendőr ezredes felszóla­lásának.-Például elhangzott, hogy nagyon fontos lenne a polgár­őrök munkájának állami rangra emelése. Ugyanis a ci­vil szervezetek közül az egye­düli ilyen szervezet vagyunk. Szeretnénk ennek megfelelő elismerést kapni az állami tá­mogatás szintjén, ami meg­nyilvánulhatna az anyagi tá­mogatásban is. Kíváncsian várjuk, hogy megismerhessük az új kormány bűnmegelőzési és közbiztonsági stratégiáját, hogy a végrehajtásba bekap­csolódva hatékonyan segíthes­sük a feladatok végrehajtását. Örömömre szolgál, hogy a Polgárőrszövetség Érdemérem bronz fokozatát adhattuk át Szádóczki János rendőr alezre­desnek, a nógrádi polgárőrök tevékenységének szakszerű támogatásáért. Sikerült dr. Bánfi Ferenc tábornokkal, az ORFK közbiztonsági főigazga­tójával is szót váltanunk.-Milyen érzés újra talál­kozni a nógrádiakkal?- Csodálatos.- Hogy érzi magát?- Remekül, kiegyensúlyo­zottan és optimistán.-A polgárőrség mennyire segítőtársa a rendőrségnek?- Nem a rendőrségnek segí­tőtársa, hanem a társadalom védelmi reflexeinek nélkülöz­hetetlen eleme. Ezzel azt is mondtam, hogy polgárőrség nélkül nem lehet közbizton­ságról beszélni.- Számítani lehet-e arra, hogy a polgárőrség jogosítvá­nyai a jövőben változnak, gaz­dagodnak, s miben?-Miután a rendőrség nem jogalkotó, csak jogalkalmazó, így azután én nem vagyok fel­jogosítva arra, hogy erről be­széljek. De közismert az a jo­gos törekvése a polgárőrség­nek, hogy azok az emberek, akik ellenszolgáltatás nélkül végeznek társadalmilag érté­kes munkát, részesüljenek fo­kozottabb jogvédelemben. Tapasztalatokban és barát- kozásban gazdag nap volt a szombati. A nógrádi polgár­őrök kötélhúzásban arattak si­kert, ebben az erőt követelő számban senki nem győzte le őket. A katlanok tartalma is el­fogyott. Dicséret érte a szaká­csoknak! Pádár András Közlekedett a család Balassagyarmaton A Balassagyarmati Városi Bal­eset-megelőzési Bizottság szombaton rendezte meg a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt, amelyen nyolc csa­lád, közel 40 fővel vett részt és oldotta meg a feladatokat. A ve­télkedőn az első helyezést a ba­lassagyarmati dr. Majoros Fe­renc és családja érte el. Máso­dik lett Kovács Sándor és csa­ládja Dejtárról, míg a harmadik helyen a szügyi Lukács László és családja végzett. A támoga­tók jóvoltából a helyezetteket jutalomban részesítették, az első helyezett család pedig to­vábbjutott a megyei döntőre. Nyugat-európai egyetemeken szeretne diplomát szerezni Nyolc éven át kitűnő tanuló volt Pásztó város különdíjával jutalmazták a megyei ta­nulmányi versenyeken ki­emelkedő eredményt elért nyolcadik osztályos diák­lányt, Németh Enikőt. Vele beszélgettünk a sikerről.-Tizennégy éves vagyok, tősgyökeres pásztói, három le­ánygyerek egyike. A Dózsa György Általános Iskolába jártam. Nyolc éven át kitűnő volt a bizonyítványom. Ősztől a helyi Mikszáth gimnázium­ban francia tagozaton folyta­tom tanulmányaimat.-Beszéljünk a tanulmányi versenyekről?-Német nyelvből első he­lyezést értem el. Már első osztályos koromtól tanulom és Szivák Ilona tanárnő segít­ségével jutottam el idáig. Eb­ből a nyelvből alapfokú vizs­gám is megvan. Történelem­ből a Mocsány Antal-vetse- nyen második lettem, szintén Németh Enikő Szivák tanárnő felkészítésé­vel, a Lőrincze Lajos magyar nyelv és irodalom versenyen is második helyezést értem el Oláh József tanárnő segítsé­gével.-Marad egyáltalán szabad időd?- Versmondóversenyeken indulok, vagy a műsorvezető szerepét bízzák rám. Számító­gép, programozás és a diák- sportkörön belüli kosárlabda tölti ki szabad időm nagy ré­szét.- Mit hozhat a jövő?- Szeretném ugyanezt a ta­nulmányi eredményt elérni a középiskolában és érettségi után Francia- vagy Németor­szágban közgazdasági tanul­mányokat folytatni valamelyik egyetemen. -esla ­Elmaradt a városvédőtábor Francia tanulmányút Pásztó - Megkezdődött az in­tenzív felkészülési szakasz az au­gusztus 1-13. között sorra kerülő negyedik franciaországi tanul­mányútra, amelyen 16 diák és 2 felnőtt vesz részt a pásztói TIT- szervezet nemzetközi kapcsolata­inak köszönhetően. (A megsza­porodott teendők miatt az idén elmarad a június 29-étől meghir­detett városvédőtábor.) A tábor helye Manneville sur Risle, ahol a 12-16 éves magyar és francia fiatalok közös progra­mok megvalósításával ismerked­nek egymás személyiségével, szokásrendszerükkel. Számos ér­dekes program gondoskodik a magyar diákok ismereteinek fej­lesztéséről és francia nyelvtudá­suk gyarapításáról is. Soron kívüli előléptetések Családias határőrnap Az idei határőrnap a Ba­lassagyarmati Határőr Igazgatóságon családias légkörben zajlott le. A megemlékezés alkalmá­ból nyílt napot tartottak a határőr-laktanyában, ahol a meghívottakon kí­vül bárki megtekinthette a különböző bemutató­kat. Az ünnepségen - ame­lyen részt vettek a szomszé­dos Szlovákia határőrizeti küldöttei, valamint a hazai társ fegyveres szervek kép­viselői - Juhász Péter, Ba­lassagyarmat város polgár­mestere méltatta a határőr- nap jelentőségét. A jelenlé­vők végül megtekintették a gépjármű-, híradó-, fegyver­technikai, és önvédelmi be­mutatót. A határőmap alkalmából kiemelkedő munkájáért mintegy hetven személyt ré­szesítettek előléptetésben, illetve jutalomban. Soron kívül előléptették alezredessé dr. Selmecziné Koplányi Katalin orvos őrna­gyot, valamint őrnaggyá Bá­lint Miklós és Csúzda Csaba századosokat. P. A. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Válasz Ozsvárt Barnabás olvasói levélére Már kaszálnak a Rokkanton A megyeszékhelyen egyelőre tovább keresik a végleges megoldást Gyűrűznek a vízóraügy hullámai A vízórásügy tovább hullámzik Salgótarjánban. Tudvalévő, hogy a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. olyan szerződést ajánlott fogyasztóinak, amelyet azok sérelmeztek és nem fogadtak el. A felháborodást bejelentések követték, s amikor már érezhetővé vált a konfliktus, beavatkozott az önkormányzat, amely egyik tulajdonosa a vízműnek. Egyeztető tárgyalás következett a hi­vatal és a cég között, majd Sarló Béla alpolgármester egyeztető fórumra hívta a vízmű vezetőit és a vízóraügyben érdekelt la­kásszövetkezetek és társasházak képviselőit. A Nógrád Megyei Hírlap jú­nius 26-i számában Ozsvárt Barnabás által kifogásolt Me­redek út környékén kialakult parkfenntartási gyakorlat kapcsán szeretném megnyug­tatni mindazon lakókat, akik jogosan kérik a gyors intéz­kedést. Városfenntartási rendsze­rünknek szerves része a Rok­kant-lakótelep is. Az önkor­mányzattal kötött fenntartási szerződés meghatározza a vá­ros területein végzendő mun­kaműveletek gyakoriságát, s eszerint a fenti területen évente kétszeri fűkaszálás szerepel. Az első kaszálást évek óta júniusban, a másodikat szep­tember környékén szoktuk el­végezni. Sajnálatos számunkra Szécsény Város Önkormány­zata szociális bizottsága ingye­nes Mátra környéki kirándulást szervezett a hátrányos helyzetű és nagycsaládok gyermekei számára június 25-én. Velük tartott a szécsényi ha­gyományőrző roma gyermek- csoport tizenhárom tagja is, akik - a városi művelődési központ és családsegítő szolgá­lat támogatása mellett - táncol­is, hogy a meleg esős időjárás elősegítette a fű intenzív növe­kedését, ami igen megterhelte munkatársaimat és gépállomá­nyunkat egyaránt. Megnyugtatásul szeretném tájékoztatni Ozsvárt urat és az ott lakókat, mint ahogy már ta­pasztalhatták, még az olvasói levél megjelenése előtt elkezd­tük és rövidesen befejezzük a telep kaszálását. A homokozót is ezzel egy időben fogjuk rendbe tenni, az allergiát okozó növények irtását az egész vá­rosban külön személyzettel fo­lyamatosan végezzük. Bodnár Benedek Salgótarján Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója nak, énekelnek, mesélnek 1996 óta a különböző rendezvénye­ken. Mindannyian köszönik a jutalmat. * Névtelen leveleknek lapunk nem ad helyt, de a fenti levéllel kivételt tettünk. Úgy véltük a megnevezettek megérdemlik az elismerést. Nem értjük viszont, hogy ilyen esetben miért nem vállalják nevüket a levélírók Az egyeztető fórumon dr. Pe- tercsák Zsolt, Salgótarján jegy­zője beszámolt róla, hogy a pol­gármesteri hivatal és a vízmű kö­zött lezajlott egyeztetés tisztázta a szerződések tartalmát s tétele­sen ismertette, hogy mi a különb­ség a háromféle blankettaszerző­dés között. Háromféle szerződés A szolgáltatási szerződés a bekö­tési vízórára vonatkozik. Ez a családi házban az aknában lévő vízóra. A tömblakásoknál pedig a fővízmérő óra, amely az épületbe beérkező vízmennyiséget méri. A mellékvízmérős szerződés a tömbházban élő emberek laká­sába beszerelt vízmérőkre vonat­kozik. Ez a szerződés teszi lehe­tővé, hogy a fogyasztó közvetlen jogviszonyba kerüljön a vízmű­vel. A harmadik szerződés pedig voltaképpen egy megállapodás, hozzájárulás, amely azt tartal­mazza, hogy a lakásszövetkezet vagy társasház milyen feltételek­kel járul hozzá ahhoz, hogy a vízmű és a mellékvízórás lakás tulajdonosa jogviszonyba kerül­jön egymással. A vizsgálat során megállapítot­ták, hogy a keretbiztosítási jelzá­logjog a szolgáltatási szerző­désbe nem illeszthető be, mert a vízműnek szerződéskötési köte­lezettsége van, mert vizet szolgál­tatni kell. Ezért javasolják ennek a pontnak a törlését a szerződés­ből. Más a helyzet a mellékvíz- mérő órákra vonatkozóan. A jog­szabály elismeri, hogy a vízmű ez esetben többletszolgáltatást biz­tosít. S ha ezt a szerződést meg­köti akkor többletbiztosítékra tarthat igényt. Ezt a jogszabály nem tiltja. Lehet jobb ajánlat is Az egyeztetés során kiderült, hogy a vízmű szándéka a jelzálog bejegyeztetésével csakis arra irá­nyult, hogy azoknál a szemé­lyeknél érvényesítse 50 ezer fo­rintig a jelzálogjogot, akik nem fizetik a vízdíjat. Éppen ezért ja­vasolták a cégnek, hogy a mel­lékvízórás szerződéseknek ezt a pontját változtassa meg, ponto­sítsa, hogy csak azoknál történhet meg a jelzálogjog bejegyzése, akiknek 10 ezer forint értékhatár fölötti a tartozásuk. Varga László, a vízmű Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a cég tett egy ajánlatot a fo­gyasztóknak, ami nem jelenti azt, hogy a fogyasztó nem tehet jobb ajánlatot. A vízmű vezetését az a tendenciózus helyzet késztette lépésre, amely az utóbbi hét év­ben kialakult. Ennek a végered­ménye igen negatív, hiszen jelen­leg a cég hat hónapon túli lakos­sági kinnlévősége csaknem 14 millió forint. Ebből az összegből a salgótarjáni 450 mellékvízmé­rős fogyasztó több mint 10 millió forinttal részesül- A vízmű és a fogyasztók között jelenleg ér­vényben lévő elszámolási szer­ződések viszont nem nyújtanak biztosítékot a vízdíj megfizeté­sére. A cég ezért volt kénytelen beépíteni a biztosítékokat az aján­lott szerződésekbe. Partneri viszony? Dr. Adamkó István, a vízmű jog­tanácsosa felszólalásában el­mondta, hogy nem okozhat gon­dot a keretbiztosítási jelzálogjog, illetve a kezesség intézménye. Tisztességes szerződéses part­nerként kell kezelniük egymást. Ami a cégnek jár, azt fizessék meg, de hagyni kell biztosítékot teremteni a cég érdekeinek meg­védése érdekében. A fórumon a jelenlévő mintegy ötven-hatvan főből sokan szólal­tak fel: Füzes Tibor, Olasz Pál, Gephardt Józsefné, Szűcs Mi­hály, Detre Jenő, Pattogató Fe- rencné, Tóth Sándomé, Várhelyi Béla, Szabó Ferenc, Kerek Jó­zsef Csányi Nándor, Veres Mi­hály, Jakab László, dr. Tuba Gá- bomé és, Petik Péter. A felszóla­lások döntően a keretbiztosítási jelzálogjog bejegyeztetését, a la­kásszövetkezeti vagy társasház- közösségi képviselő kezességvál­lalásának jogosságát, a vízmű magatartását vitatták. Hizsnyai Sándor, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársa az ide vonatkozó rendeletre hivatkozva a polgár- mesteri hivatalénál szigorúbb jogi álláspontról szólt. Hangsú­lyozta: a fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség az egyedi szerződéses vitákba nem tud és nem is kíván beleszólni. Ezt a polgári jog kere­tei között kell megoldani. A már­ciusban hatályba lépett fogyasz­tóvédelmi törvény alapján felada­tuk a fogyasztókat érintő általá­nos szerződési feltételek vizsgá­lata. Ezt a bejelentések kapcsán csinálják is. Amennyiben kifogá­saik merülnek fel, felkeresik a szolgáltató céget és megpróbál­nak egyezségre jutni. Ha ez nem sikerül, következik a polgári per indítása fogyasztóvédelmi főfe­lügyelőségen keresztül. Jogszabálytenger Eötvös Mihály önkormányzati képviselő arra hivatkozott, hogy a vízfogyasztó állampolgár és a vízmű között határozatlan időre jött létre a szerződés, amit csak a két fél egybehangzó akaratával lehet felmondani. A vízmű éppen ezért óracsere alkalmával új szer­ződést nem írathat alá, mert a szerződés nem az órákra kötte­tett. Feltette a kérdést, hogy a la­kásszövetkezet vagy társasház­közösség készfizető kezesség esetén miből tud fizetni a vízmű­nek? Csakis a közös költségből. Abból a pénzből, amit a rendsze­resen fizető lakótársak fizetnek be. Vagyis a törvénytisztelő fi­zető lakóknak kellene fizetni a nem fizetők helyett is. Ez pedig törvénytelen is. A több mint kétórás vita után is nyitottak maradtak kérdések, azonban a résztvevőknek sikerült jobban elmélyedni a jogszabá­lyok tengerében. Közös állásfog­lalás -és Veres Mihály szemé­lyes felajánlása kapcsán - szüle­tett arra, hogy e hét elejéig egy háromtagú bizottság elkészíti azt a szerződéstervezetet, amelyet a szövetkezetek és társasházak ajánlanak a vízműével szemben. Tehát Petik Péter, Várhelyi Béla és Veres Mihály mihamarább bemutatja a tervezetet, amit ter­mészetesen a feleknek meg kell vitatniuk.-pádár­Ingyenesen utaztak a szécsényi gyerekek Köszönet a kirándulásért

Next

/
Oldalképek
Tartalom