Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)
1998-06-04 / 129. szám
2. oldal 1998. június 4., csütörtök Pásztó És Környéke Kerékpárút Pásztó önkormányzata az általa benyújtott pályázaton központi keretből 10 millió forintot nyert kerékpárút megépítésére. A belvárosban tervezett, elsősorban a bringások kedvét, hangulatát erősítő beruházás várhatóan még a nyáron elkezdődik, s néhány hét alatt be is fejeződik, a városon áthaladó kerékpáros-idegenforgalmat is szolgálva. Kis Hírek a városból es környékéről * Érkeznek az első „fecskék” Vanyarc - A polgármesteri hivatal épületében kialakított, huszonnyolc főt befogadó turistaszálláshely első vendégei június 8-ától veszik birtokukba a vendégváró szobákat. Az érkező budapesti általános iskolások egy hétig pihennek itt. Az önkormányzat térítés ellenében étkezést biztosít részükre. Szennyvíztisztító közös beruházásban Tar/Mátraszölös - A két község közös beruházásában épül a szennyvíztisztító a tari tartalékigazgatóság (tig) és a pásztói szeméttelep között. A megbízást egy megyén kívüli cég kapta meg, mivel ő adta a legkedvezőbb ajánlatot a szennyvíztisztító megépítésére. A kivitelező szerződésben vállalta, hogy július 15-re befejezi a munkálatokat és átadja a létesítményt, amelynek értéke 126 millió forint. Szebbnél szebb táskák nyugatra Szarvasgede - Hosszabb kényszerpihenő után bérlőre talált az önkormányzat tulajdonában lévő és a polgármesteri hivatal épületében található varroda. Az új bérlő a palotai Bőrdíszmű Kft., a község vezetőivel történt sikeres tárgyalások után május 12- én indította be az üzemet. A cég munkalehetőséget biztosít a helybeli dolgozni akaróknak. Ennek megfelelően a munkásfelvétel folyamatos. Az itt készült szebbnél szebb táskák zömét a budapesti székhelyű vállalkozás a nyugati országokba szállítja. Különdíj a kitűnő szervezésért Erdőtarcsa - A kihívás napja alkalmából megtartott rendezvények sikeres lebonyolítása, elismeréseképpen a község saját kategóriájában különdíjat kapott. A tizenötezer forintot Budapesten a polgármester és a szabadidős társaság vezetője vette át. Meghívják az elszármazottakat is Erdőkürt - Augusztus 22-én falunapra készülnek a községben. A gazdag kínálatot, sportvetélkedőket, kulturális programokat, baráti kvaterkázást, találkozásokat ígérő egész napos ünnepre nemcsak a szlovák nemzetiségű falucskában élőket várják szeretettel, hanem meghívást kapnak a községből elszármazottak is: családok, idősebb és fiatalabb generációk találkozójának szánják az országos ünnepek egyik napját. Baross Gábor alapítványi emléktábla Pásztó - A város önkormányzata Baross Gábor születésének 150. évfordulója alkalmából emléktáblát helyez el a Vasút utca és Baross Gábor utca találkozásánál lévő épületre július 6-án 15.00 órakor. Az emléktábla a Baross Gábor Alapítvány adománya. Alkotója Csányi Szabolcs formatervező iparművész. Megszépül a faluház Jobbágyi - Önkormányzati beruházással teljes belső felújítást végeznek a faluházon. A helyi közösségi élet egyik fontos színterét június végén szeretnék megnyitni a polgárok előtt. Kedvelt kirándulóhely a béri szafaripark Következik a lámacsók... Az utóbbi években egyre több állattal gyarapszik a béri Biokaptár Szövetkezet kezelésében levő Andezit panzió, melynek területén fekvő szafariparkot az ország minden részéből érkezők látogatják. Teve, póniló, majom, páva, aranyfácán tartozik az egzotikus állatsereglethez. A legújabb szerzemény Lajos, a fehér szőrű láma. Nyugalmával, ragaszkodásával hamar a kirándulók kedvencévé vált. Egyik legjobb barátja Maczó László polgármester, aki - ha Lajos szeretné - még a kekszét is megosztja a derék lámafival. De mi lesz, ha elfogy a keksz? Következik a lámacsók... Gyurián Tibor felvétele Negyvenegy évig Kálién - Díszpolgár a nyugdíjas orvos - Számára rövidek a napok Aki nem csalódott az emberekben- Önök előtt járt itt egy ember, arra kért, húzzam ki a fogát, mert nagyon fáj. Kívánságát teljesítettem. Kerékpárral jött, nem ismerem - fogad bennünket otthonában legfrissebb élményével dr. Pataki János, Kálló község nyugdíjas, volt körzeti orvosa, a település díszpolgára. Babecz Jánosáé polgármester asszony adta át a díszpolgári címet tanúsító oklevelet Hivatását a szegedi orvostudományi egyetem elvégzése után a makói kórházban 80 pengő havi fizetéssel kezdte, majd Balassagyarmaton, dr. Kenessey Albert főorvos osztályán sebészként folytatta különböző területeken.- Úgy indultam, hogy vidéki orvos leszek. Egy vacsorán akkori klinikai tanársegéd kollégám szavai máig is bennem maradtak: „Emelem poharam arra az orvosra, aki a tanyán egy újszülött fölé hajol.”- Kérem, mondjon ezzel kapcsolatban egy örökké emlékezetes epizódot!- Szüléshez hívtak. A kismamában harántfekvéses volt a baba, keze előre esett, ezt kellett megfordítanom, alig világító petróleumlámpa mellett. Negyvenhárom évi munka- viszonyából negyvenegyet Kál- lón töltött.-Feleségem - aki pénzügyi tisztviselő volt - nem ellenezte a községbe való letelepedésünket. Előtte megnéztem, hol lakunk majd. Az akkori rendelőben, tanácsadóban nagy kupac szemét fogadott. A jegyző megígérte, mire kijövünk, lakhatóvá teszi. Ez azonban csak ígéret maradt, mert a jegyző szerint az átalakítás költsége nem fért bele a község költségvetésébe. Végül a balassagyarmati főorvos egy szóval előteremtette a szükséges összeget. A jegyző akkor is azzal jött vissza felettesétől, hogy nincs rá lehetőség. Én csak annyit mondtam neki: gondoskodjon a szükséges szakemberekről, holnap Balassagyarmatról, a főszámvevőtől ötezer pengőt kap hozzá.- Gyerekei közül van, aki az ön nyomdokaiba lépett?- Hat gyermekem közül három meghalt. Arra törekedtem, hogy nyugodt családi hátterem legyen, ezért feleségem nem dolgozott. Később, amikor a gyerekek felnőttek, mellettem látta el az orvosímoki feladatokat. Legidősebb kislányom a hivatásomat választotta: tiszti főorvos. A másik gyógyszerész, a harmadik a kertészeti egyetemen tisztviselő. Nyolc unokám és hat dédunokám van.- Mióta nyugdíjas?- Nem kértem, hanem küldtek, 70 éves koromban, most a nyolcvanhatodikat taposom. Nem kértem magánrendelési lehetőséget. Bármilyen orvosi segítségre van szükségem, a kollégák megadják, egyébként sem felejtenek el. Nem csalódtam betegeimben sem. A díszpolgári címet 1996-ban vette át dr. Csiha Judit privatizációs miniszter asszony községbeli látogatásakor a polgár- mester asszonytól.- Mivel tölti a napjait?- Számomra rövidek a napok. A reggelit, vacsorát magam állítom össze, mert egyedül vagyok, az ebédet szociális ellátásként kapom. Rendbe teszem a lakást, majd a kertben foglalatoskodom. Egyik lányom megjegyezte: - Apa, itt mindig rend van. - Megszoktam édesanyátoktól - válaszoltam. Szóljanak, ha menni akarnak. Ugyanis, ha lendületbe jövök, akkor két napig sem tudok megállni a beszélgetésben. V. K. Dán kiszorítósdi - Szűkülő exportpiac, kis hazai fogyasztási képesség, feketevágások • t Önmagukat élik fel a gyengébbek Nem lehet azzal vádolni megyénk sertéstenyésztőit, hogy az örömtől feldobják magukat a sertésfelvásárlási ár utóbbi időben bekövetkezett jelentős csökkenése miatt. Ellenkezőleg!- A mára kialakult helyzet nemcsak minket, hanem valamennyi sertéstenyésztéssel, -tartással foglalkozót nyugtalanít. Ezt tapasztaltam az agrárkamara sertésszakosztályának országos értekezletén is, ahol javaslatok hangzottak el a kialakult feszültségek oldására - mondta Tóth László, a pásztói Agro Produkt Kft. ügyvezető igazgatója.- Mire irányulnak javaslataik?-Olyan sertésátvételi irányárak szükségesek, melyek legalább az egyszerű újratermelés költségeit fedezik. Reméljük, elképzeléseink meghallgatásra találnak. A múlt évi tapasztalatok kedvezőek voltak, ami bizalommal töltötte el a sertéságazat szereplőit, mert nem csak talpon tudtak maradni, az árban ugyanis a szükséges fejlesztési kiadások is benne voltak. A jelenlegi rosszabb értékesítési lehetőség miatt a termelők hitel- képtelenné váltak, többen működőképességük határára kerültek.-Mivel magyarázza a mára kialakult kedvezőtlen helyzetet?- Az exportpiacok visszaestek, ugyanakkor nincs hazai fogyasztási képesség, amely ellensúlyozná a túltermelési válság okozta helyzetet. A legnagyobb mennyiséget és jó minőséget előállító dán gazdák kiszorultak a hagyományos piacaikról, ami tovább gyűrűzött felénk. Következményeként a gyengébb hazai szereplők „eltűntek” a piacról. A felvásárlási ár jelentős csökkenése a hazai fogyasztói ár mérséklésére szorította a magyar termelőket. Hosszú idők óta az idén kényszerültünk arra, hpgy élve szállítsunk ki állatokat. Ez a legrosszabb értékesítési mód nálunk. Külön gond, hogy Nóg- rádba bizonytalan eredetű, egészségügyi színvonalú sertések jönnek be, a feketevágásokkal pedig képtelenek vagyunk versenyezni.- Mit kellene tenni az előbbi visszaélések ellen?- Érvényt kell szerezni a jogszabályoknak, a tisztességes piaci magatartásnak. Az e célra létrehozott húskommandó munkája, a rendfenntartás erősítése, a közfelfogás változása hozhat javulást. Az ellenőrizetlen, feketevágásból származó hús- és húskészítmények súlyosan veszélyeztetik a fogyasztót.-A bajba jutott termelőknek van-e elég tartalékuk a nehézségek átvészelésére?-Egyharmaduk nehéz helyzetben van, kicsik a tartalékaik. Csak állami közreműködéssel tudják átvészelni mai, önfelé- lési állapotukat.- Önöket mint sertéstenyésztőket miként viselte meg az általánossá vált értékesítési gond?- Csupán annyit termelünk, amennyit a piac kíván. Amennyiben nem változik előnyösen a helyzet, némi termeléscsökkenést okozhat. A tenyésztői munka megszüntetésére nem gondolunk, mert ez a leggazdaságtalanabb megoldás. Ugyanakkor a jelen valósága a leállás veszélyét is hordozza. -venesz A kettéhasított sertéseket készáruvá dolgozzák fel Még szorosabbá válhat a kapcsolat a francia testvériskolával Párbeszéd a világgal Pásztón A pásztói Mikszáth Kálmán Kéttannyelvű Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában magas szinten tanítják a számítástechnikát. Az oktatásban és a rendszerek kialakításában kiemelkedő szerepet vállal az iskola fiatal számítástechnika- tanára, Kanyó Péter, akivel az eddigi eredményekről és a terveiről beszélgettünk.- Hogyan kezdődött a számítástechnika iránti vonzalma?-Az első gépet 18 éves koromban láttam, ami manapság már elavult. Középiskolai tanulmányaimat Pásztón végeztem, de akkoriban még nem volt tanórai oktatás, csupán magán- szorgalomból „nyisteltünk" három C-64-es masinát. A számítástechnikát és az informatikát önszorgalommal sajátítottam el. Érettségi után egyéves progra- mozó-tanfolyamot végeztem a SZÜV-nél Salgótarjánban, majd 1994-ben elvégeztem Egerben a tanárképző főiskola matematika-számítástechnika szakát. Ezután Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem informatika tanár szakán diplomáztam.- Miként alakult a helyzet számítástechnikai vonalon az iskolában?- Negyedik éve tanítok számítástechnikát a gimnáziumban. Kezdetben az intézmény pincéjébe szorulva kezdtük egy AT 286 gépekből álló hálózattal. Az időnkénti szerény fejlesztéseket pályázatok útján sikerült megvalósítani. így tudtunk egy korszerűbb rendszert kialakítani. A számítógépek többségét elemenként vásároltuk és Racskó Péter tanár kollégámmal raktuk össze. Ezek már internetes hálózatra kapcsolhatók. Ez a fejlesztés most zajlik, s ha elkészül, elősegíti a francia nyelv oktatását, a kapcsolattartást a francia testvériskolánkkal. Hasonló „számítógépes hidat” szeretnénk kiépíteni német és angol iskolákkal is.- Hogyan épül fel a számítástechnika-oktatás?- Három tagozaton folyik az oktatás. Az általános tagozaton heti négy órában intenzív a képzés. A postaforgalmi s diákok négy évig heti két órát foglalkoznak kötelezően - általános és speciális postai informatika - számítástechnikával. A francia tagozaton fakultációban oldjuk meg a képzés. Kerekes Lajos Kanyó Péter (középen) diákjai között