Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)

1998-06-16 / 139. szám

június 16., kedd Szeretettel köszöntjük JUSZTIN nevű kedves olvasóinkat! A Jusztin latin eredetű név, jelentése: igazlelkű. Védőszentje Szent Justi- nus filozófus és vértanú (165). Az ortodox és a görög katolikus naptárban ez a nap Szent Tihon püs­pök napja. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.43 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Mihalik Julia : (32) 416 - 455 90 évvel ezelőtt, 1908. június 16-án Budapesten született Trencsényi- Waldappel Imre (ké­pünk) klasszika-filoló­gus, az ELTE tanszékve­zető professzora. Több mint 400 tanulmánya közül a legtöbb a latin­görög antikvitással fog­lalkozott. Vizsgálta a la­tin és a magyar költészet egymásrahatását is. Ci­cero műveit kiadta és ja­varészt fordította. A Gö­rög mitológia c. munkája ma is alapmű. Idézzük még a Görög irodalom- történet, és a Klasszikus arcképsorozat c. műveit. 40 éve, 1958-ban ezen a napon végezték ki Budapesten Nagy Imrét, az ’56-os forradalom és szabadságharc idején miniszter- elnök és külügyminisztert. Bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és követelte az orosz csapatok kivonását. Ugyancsak ekkor végezték ki Maiéter Pált, Nagy Imre kormá­nyának honvédelmi miniszterét. Mindkettőjüket hazaárulás vádjával. 1989-ben rehabilitálták őket. 1894-ben Mahmud Tejmur egyiptomi regény- és drámaíró. Zápor, zivatar ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Eleinte még felhős idő várható, többfelé esővel, záporokkal, néhoi zivatarral. Később csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Futó záporok, esetleg zivatarok már csak elvétve várhatók. A nyugati, délnyugati szél gyakran megélénkül. Délutánra 21, 22 fokig melegszik a levegő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 21 Balassagyarmat: 22 és Szécsény: 21 Bátonyterenye: 22 Pásztó: 22 Ipolytamóc: 21 Minden vonzza, ami magas - A francia Alain Robert ezúttal a párizsi Concorde téren lévő obeliszket mászta meg, természetesen engedély nélkül. fotó: FEB-Reuter-A* 4- 4> 4* 4« 4* 4* 4* 4« 4» 4* 4» 4* *t* 4* 4* 4* “A* 4* »A* 4* 4*4» 4* «4* «4* 4* «4 4 f* *** m ',rrv- *32 * MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * ..... ■ 111...........................■■■■■■ —.......1 ■ 11 —- ——------—11 ■ — Ü I krek (V. 21-VI. 21.). Jól indul napja, remekül kijön # partnereivel. Sikereket ér el, és népszerűsége megnő. * Meggyőző ereje csúcsfokára hág. Szerelmét megigézi. Rák (VI. 22-VII. 22.). Egy nem mindennapi lehetőség kínálkozik anyagi helyzetének javítására. Családtagjai azonban ellenállóbbak, mint valaha, nem támogatják el­képzelését, nekik most más a fontos. A szerelemben egy kellemes csalódás érheti. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Nagy áldozatokat képes hozni céljai érdekében. Vállalkozó szellemű és ahhoz tár­sakat is talál. A szerelemben hódítani fog vagy éppen Önt hódítja meg valaki. Szűz (Vili. 24—IX. 23.). Magabiztos, határozott és elége­dett lesz ma. A szokásosnál jobban leköti figyelmét egy családban zajló esemény, amely több örömet szerez, mint gondolná. Szeretteire most büszke lehet. Mérleg (IX. 24-X. 23.). Öntudatos és büszke. Minden lehetőséget megragad, hogy másokkal közösen érjen el sikereket. Párkapcsolatában néhány kisebb kompromisz- szumra lenne szüksége ahhoz, hogy partnerével ismét harmóniában élhessenek. Y Skorpió (X. 24-XI. 22.). A közelmúltban csalódott vala­kiben, és ezt nehezen tudja feledni. Ha teheti, utazzon el. így levezetheti szorongását, nyugtalanságát, rosszkedvét. Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Gyorsaságot és rugalmasságot igényel Öntől most munkája, de a hirtelen döntésektől óvakodjék. Családjával és szerelmével kerüljön minden összetűzést. Nem érdemes mindenen megsértődni. Bak (XII. 22-1. 20.). A környezetében élő emberek ki­számíthatatlanok és szeszélyesek. Önnek kell alkalmaz­kodni, ha békességet akar. Pénzügyi dolgokat illetően le­gyen leleményes. Egy románc kilátásban van. Vízöntő (I. 21-11. 20.). Remek alkalma adódik arra, hogy meggyőzze és befolyásolja az embereket. Ma minden ügyből győztesen kerül ki. Egy váratlan találkozás érzel­mileg teljesen felkavarhatja. Halak (II. 21—III. 20.). A Jupiter hatására Ön előrelátó. Dinamikus, gondolkodásmódja nagy előnyt jelent üzleti ügyben. Egy kiváló ötlete révén kivívja mások elismeré­sét. Szerelmi ügyei jól alakulnak. Kos (III. 21-IV. 20.). Kristálytiszta gondolkodásmódra van szüksége. Bizalmas információkból akar előnyt ková­csolni, amelyek segítségével növelhetné bevételét. Este csöndre és nyugalomra vágyik. Bika (IV. 21-V. 20.). Kényes témák vannak terítéken, amelyek közül a pénzügyiek a leginkább érzékenyek. Komoly viták elé nézhet, ha nem kerüli ki. A gyakorlati­asságra koncentráljon. * * * * * * # •is. * * * * * # * * * * # # * * * egy * # * # # * * * * * * * # * * * * # * *• # * * # * * * j|e j|c )je Jc jje sje :jc j|e $ % $ aj: $ jje jje sjc % $ tje sf; % üjc sfc :fe jf; jfc Holnapi Lapunkból Kisgazdák belügye? A Független Kisgazdapárt bel- ügyének is tekinthető az alábbi történet, de mivel lapunknál tett panaszról van szó, a nyilvános­ság elé tárjuk. Egy 78 éves kis­gazda, a rónafalui Kadlót Béla kereste fel több alkalommal is szerkesztőségünket, hogy be­panaszolja Betz Józsefet, a kisgazdapárt Nógrád megyei elnökét. Kadlót Béla szerint mintegy nyolc hónapja öten mentek a lakására és őt ott durván rágalmazták. Termé­szetesen Betz József vélemé­nyét is kikértük ez ügyben. Hat szám - egy nyeremény! 25. HÉT Á r JET 1 NYS REMEM lY; vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I 0 V ? ? V NI 0*1 NilSOR * * * * # * * * * * * * * * * * * * * * * # # * * * * * * * * * * * * * *• * # * * * * * * * * * # # * * * * * Salgótarjáni Apolló, 15.00 és 17.00 órától: Gyilkosok gyilkosa. Színes amerikai akciófilm. 19.00 órától: Titanic. Színes, szinkronizált amerikai film. Apolló Kamara, 15.30 órától: Titanic. Színes, szinkronizált amerikai film. 19.30 órától: Gyilkosok gyilkosa. Színes amerikai akciófilm. Balassagyarmati Madách, 13.30 és 17.00 órától: Titanic. Amerikai katasztrófafilm. 20.00 órától: Gyilkos donor. Színes amerikai akciófilm. Kamaramozi, 18.00 és 20.00 órától: Robinson Crusoe kalandos élete. Amerikai kalandfii Pásztói autósmozi. 21.30 órától: i A vasálarcos. Amerikai kalandfilm. Közalkalma­zottak figyelem! Munkabérének átutalásához nyisson lakossági folyószámlát a helyi takarékszövetkezetnél! I Elton John Bécsben Csak egy koncert Elmarad június 20-án az Elton John-Billy Joel kettős koncertje, mert utóbbi hangszalagjai nem gyógyultak meg. Elton John ma fellép ugyan az Ernst Happel-sta- dionban, s felvesz néhányat a műsorára Billy Joel számaiból is. HaHoTa Bicikli Szabóék ven- 2Z dégeket várnak.- Drágám, tedd el a gyerekbiciklit az előszobából, mert a Ko- vácsékat is meghívtuk.-Na és? A Kovácsék nem lopnak.-Tudom. Csak nehogy felismerjék! Női kérdés- Tulajdonképpen hon­nan tudjátok, ti, férfiak, hogy a tévében nem ugyan­azt a labdarúgó-mérkőzést adják, mint tavaly? Fürdőnadrág Az elefánt meg az egér fürödni megy. Az elefánt már bent van a vízben.- Gyere ki! - szól az egér. Az elefánt kicammog. —Na, mit akarsz?-Csak azt akartam meg­nézni, hogy nem az én fürdő­nadrágomat vetted-e fel! Összetartozás A házastársakban semmi sem kelti úgy az összetarto­zás érzését, részletek. mint az OTP­Rend a lelke-Én a feleségemet hoz­zászoktattam a rendhez és a pontossághoz. A vacsora például pontban hét órakor van, se előbb, se később.- És ha valami miatt csak fél nyolckor érsz haza?- Akkor nem kapok va­csorát. Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falu- rádó. 7.00,8.00 Krónika Sport. 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tu­domány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép. 9.05 Napközben. 11.05 Zenés játékok. 11.35 Felnőt­teknek. 12.00 Dél krónika 12.40 Ki nyer ma? 12^0 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Népénekek, motetták. 13.30 Római katolikus fék óra 14.05 Klasszikusok. 14.35 Iro­dalmi figyelő. 14.55 Sső közlés. 15.07 Hát-tér. 15.30 Világstúdió. 16.00 Délutáni krónika 16.10 Min­dennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 Ma­gyarországról jövök. 17.26 A Szabó család. 18.00 Esti krónika 1906 Sportvilág. 1930 Jó éjszakát gyere­kek! 1940 Irodalmi műsor. 20.05 Táncházvilág. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Beszélni nehéz! 21.05 Haran­gozó Teréz énekel. 21.25 Mesélő krónikák. 22.00 Késő esi krónika. 2230 Tér-idő. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Egy énekes PETŐFI 400 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00,5^0,6.00 Hírek. Időjá­rás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek Időjárás. 6.33 Közlekedés. 7.00, 7.30 Hírek. Időjárás. 7.33 Közleke­dés. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi- délelőtt. 905 Zenezóna 904 Dél­előtti terefere. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek, Időjárás. 10.08 Gordi- usz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgia­parádé. 1132 Manapság. 1200 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Napra­kész. 13.04 Helykereső. 13.12 Sporthírek. 13.16 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Csúcsforga­tom. 15.00 Hírek. Időjárás. 16.00 Közlekedés. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám vi­lága 18.29 Közlekedés. 18.30 Dél­utáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Sztárkeresö. 19.30 Kölyökrá- dió. 20.00 Derűre is derű - A titokza­tos harmadik. 20.40 Labdarúgó-vb. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Zene- közeben. 2200 Tangó. 2230 Egy arc. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (131.) 10.05 Az öreg bánya titka (ism.,-5/1.) 10.35 Csúzli (ism., 6/1.) 10.45 Zenetánc (ismétlés) 11.00 Walt Disney bemutatja (ismétlés) 12.00 Déli harangszó 12.10 Körzeti híradók 12.25 Összeállítás a Napkel­téből 13.00 A szív szavai (4 2.) 13.55 Örökségünk A tutajozás (ismétlés) 14.05 Szemüvegesek (magyar film, 1969) 15.30 Titkos küldetés (ism.) 15.55 Eszterlánc 16.25 A szerelem jogán (147.) 16.50 Életjel 17.00 Katolikus krónika 17.25 Labdarúgó-vb Skócia-Norvégia 19.27 Európai időjárási kör­kép 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Nostromo (angol sorozat - 6/6.) 21.00 Kriminális 21.30Telemázli 22.00 Hírek 22.05 Kenő 22.10 Megemlékezés Nagy Imre halálának 40. év­fordulójáról és az 1956- os forradalom áldoza­tairól 23.30 Hírek 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Aktuális (ismétlés) 7.40 Képes müsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda Iskolatárs 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár (ism.) 12.00 A világ metrói Párizs (ism.) 12.45 Mesterművek (angol sorozat) 13.00 Híróra 14.00 Két pisztolylövés (ism.-3/1.) 15.00 Hello, Einstein! (ismétlés - 4/1.) 15.55 Francia kaleidoszkóp (ism.) 16.25 Repeta ■ Történelem 17.30 Tüskevár (8/5.) Hárman a berekben 18.00 Magyarország ma 18.30 Kincsestár 20.00 Mesetár 20.15 MC (ismétlés) 20.20 Híradó. Sporthírek 20.55 Labdarügó-vb Brazil ia-Marokkó 23.00 Mélyvíz 23.55 Napbúcsűztató 12.00 Nótaszó 12.30 Közvetlen ajánlat 13.00 Klik 13.30 Stádium 13.45 Kakuk! (ismétlés) 14.15 Satöbbi (ismétlés) 14.55 Dávid, a törpe 15.25 80 nap alatt a Föld körül Willy Fogg-gal 15.50 Parker Lewis (72/57.) 16.15 A következő áldozat (57.) 17.05 Csupacsupa élet (176.) 17.30 Baywatch 18.30 Gazdagok és szépek(180.) 19.00 Tényék. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 19.55 Herkules (am. sor.) Herkules és a tűzkarika j 21.30 Családban marad (am. vígjátéksorozat) 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szuper csapat (ism.) 0.30 Stádium 0.45 Hajnaltól napestig 1.10 Tények (ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Néptáncok 12.30 Héthatár (ism.) 13.05 Philip Marlowe esetei Az éjszaka császára 14.00 Videoton-sztori (2.) 15.05 Rupert maci kalandjai 15.30 Zűrzavaros vakáció (16.) 16.00 Katedra nélkül 17.00 Heuréka! Megtaláltam! 17.30 Mesefilmek 17.50 Müsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Gazdakör 18.55 Hungária Litterata (11.) 19.40 G. M. különös élete 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Esti kérdés 21.50 Az ütközet (olasz film) 23.35 Híradó 23.50 Vers « HXj 6.00 Egérfogó 6.25 Jelkép4<alendárium 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.00 Csupacsupa élet (ism.) 9.25 Organikus narancs (17. rész) 9.50 Szerencsekerék (ism.) 10.15 Kakuk! (talkshow) 10.45 Satöbbi 11.10 Magnum Csendes éj hadművelet 15.05 Jövőnéző (ism.) 15.35 Selyemgubó 2 (amerikai film, ism.) 17.45 Dinasztia (ism.) 18.45 Hír3 19.15 New York rendőrei Fenn a tetőn 20.15 MASH (39.) Csak tiszteknek 20.45 A nemesi ház (4/4.) 22.30 Hír3 (ism.) 23.00 New York rendőrei (ismétlés) DUNA TV 5.30 Virradóra 9.10 Verbunkok a Kárpát­medencében (ism.) 9.15 Muzsikaszó (ism.) 9.55 Mi lesz holnap? (ism.) 10.15 A komor szépségek or­16.00 Bach és Broccoli (amerikai film) 18.00 Mit les, Mr. Beadle's? 18.30 Alak-Alt 19.00 A hekus (28.) 20.00 A semmi közepén (amerikai film) 21.55 Alak-Alt (ism.) 22.25 Poirot (ism.) 23.25 A sas ámyöíde (ism.) SZÍV TV 5.45 Informécics magazin 6.00 Zenei összeállítás 9.00 Terhestoma 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Príma torna 12.30 Zenei összeállítás 15.00 Információs magazin 16.00 Torna 16.30 Kapásjelző (ism.) 17.00 Földgömb (ismétlés) 17.30 Birtok (amerikai film) 19.00 City magazin 19.30 Popeye( 15.) 20.00 Gyertyafényben 21.00 Fekete-tengeri támadás (amerikai film) 22.30 Alomtörö (ismétlés) r (norvégiai útijegyzet) 10.35 Videoton-sztori (1.) 11.40 Esti kérdés (ism.) 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk (ismétlés) 9.55 Rajzfilmklub (ism.) 11.10 Klipklub (ism.) 11.30 Az első csók (ism.) 12.05 Sliders (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub Palacsintaparadé 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 16.05 Az első csók (75. rész) 16.35 A farm, ahol élünk (85. rész) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Sliders (5.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó jl 9.30 Fókusz 20.00 Bűnvadászok (olasz vígj., 1977) 22.00 MMM Mi, mennyi, miért? 23.00 Hírek. Időjárás 23.15 Filofax (ism.) 1.05 Fókusz (ism.) TARJÁN! TV 18.50 Lássuk, hogyan nőve kednek! 19.02 Könnyűzenei turmix 19.35 Egyházmegyei körkép 20.10„Egö áldozat" 20.30 Fönix-hadmüvelet (amerikai akciófilm) í |\ TTTTiT i n az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. \fl! 1% -1 íl "Ö UTDT AP Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján. Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. BAtASSAGYAKMAT. BÁTWYTEAFUYE. fáSZTÚ. »EriAG. SAIOŰTARJAN. SZtOftOf VAROSOK fe KOtWYfaOT SAWUWA Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIH1R Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Elófizetér áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft. fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Oldalképek
Tartalom