Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)
1998-06-15 / 138. szám
4. oldal Labdarúgó - NB I/B 1998. június 15., hétfő Szervezettség, fegyelem, tudatosság: Bajnoki évzáró beszélgetés Kis Károllyal, a salgótarjáni fekete-fehérek vezető' edzőjével Az SBTC NB I/B-s labdarúgó-együttese a kilencedik helyen zárta az egy héttel ezelőtt befejeződött 1997-1998. évi bajnokságot a húszcsapatos mezőnyben. A lejátszott 38 mérkőzésből 15-ször győzött, 16-szor kikapott, 7-szer döntetlent ért el, 52 pontot szerzett, 45 gólt lőtt és 45-öt kapott. A gárda kiegyensúlyozottságát -mutatja, hogy ősszel és tavasszal egyaránt 26-26 pontot gyűjtött, odahaza 31, idegenben 21 ponttal gazdagodott. A fekete-fehér legénység bajnoki szereplését Kis Károly vezető edzővel értékeltük.-A rajt előtt mi volt a csapat számára megfogalmazott célkitűzés, s mi valósult meg az elképzelésekből?- Rajt előtt a biztos bennmaradás volt az alapvető célkitűzés, s ezt a későbbi jó szereplés hatására úgy módosítottuk, hogy a legjobb tizenkét gárda között végezzünk. Amint az ismert, nyáron Bíró és Stark eligazolt tőlünk, s helyükre Győri és Szoboszlai szerződött hozzánk. Nyugodt szívvel kijelenthetem: az érkezők pótolták a távozókat. Örömmel mondhatom, hogy túlteljesítettük a célkitűzést. Kilencedikek lettünk a bajnokságban, s ez a helyezés azért is értékes számunkra, mert a korábbi másod- osztálynál erősebb mezőnyben értük el. A Samsung-Magyar Kupában a négybe jutottunk, s erre mindenki büszke lehet, aki tett a sikerért. Az újabb kupakiírásban is magabiztosan vettük az akadályokat, s ismét biztosítottuk helyünket az országos táblán.- Bár a Stécé kiegyensúlyozottan szerepelt a bajnokságban, de előfordultak gyengébb periódusok is. Mi volt ezeknek az oka?- A bajnokságban kétszer volt olyan rossz sorozatunk, amikor háromszor is kikaptunk egymást követően. Az okokat egyfelől a sérülésekben, másfelől a kupa- mérkőzések okozta fáradtságban látom. Más együttesek hétközben pihenhettek, nekünk viszont kupameccset kellett játszanunk. A hullámvölgyből azonban rendre sikerült kijönnünk, nem zuhantunk össze, s ezt én a csapat erényének tartom.-Minek tulajdonítható, hogy esetenként itthon kínlódott az SBTC gárdája, ugyanakkor idegenben remek játékkal meglepő győzelmeket aratott?- A játékosállományunkból adódóan mi zárt védekezésből indítunk gyors kontrákat. Ez a harcmodor idegenben hatásosabb, hiszen az ellenfél támad, gólt, gólokat akar lőni, s közben óhatatlanul fellazul a hátsó alakzata. Salgótarjánban viszont tőlünk vár győzelmet a szurkolótáborunk, felállt védelem ellen viszont nem vagyunk az igaziak. A későbbiekben úgy módosítottuk a taktikánkat, hogy idehaza is idegenbeli felfogásban játszottunk, tehát kontráztunk.- Apropó, erény! Szerinted mi együttesed legfőbb értéke és mi a gyengesége?- A Stécé ereje az egységében rejlik. Bár például Szolnokon öt, Kecskeméten három gólt kaptunk, de általában a szervezettség, a fegyelem, a tudatosság volt jellemző csapatom játékára. Az egyet akarás nemcsak a pályán, hanem azon kívül is megmutatkozott: a gondokat közösen megbeszéltük, s összefogva sikerült a nehézségeken úrrá lennünk. Az egymást követő vereségek után sem hatalmasodott el a világvége hangulat az együttesen, mindenkiben a javítás igénye munkált. Az SBTC gyengeségéről már volt szó, történetesen: felállt védelem ellen nem tudunk eléggé eredményesek lenni. Széleken felfutva nem mindig sikerül az ellenfél védelme mögé bejátszani a labdát, a kapu előtt nem vagyunk eléggé ötletesek, kreatívak. Szoboszlaival hatékonyabbak lettünk volna, de sajnos, ő sokat volt sérült. Ha játszik, jó Kis Károly vezető edző néhány ponttal bizonyosan többet szerzünk.-Megfigyeltem, hogy nagy gondot fordítasz a közönséggel való jó kapcsolatra, nyilatkozataidban gyakran mondasz köszönetét a szurkolóknak. Miért?-A szurkolóknak sokat köszönhetünk, pluszpontokat jelentenek számunkra. Drukkereink a számunkra legnehezebb időszakban is hűségesen kitartottak mellettünk, biztattak, lelkesítettek bennünket, ezáltal nem kevés részük van abban, hogy sikerült kijönnünk a hullámvölgyekből. Közönségünk egy idő után azt is elfogadta, ha nem látványos, hanem inkább szervezett, fegyelmezett játékkal nyertünk, erre jó példa a Csepel és a Kaba elleni „kiküszködött” 1-0-ás hazai siker. A III. Kerület elleni, ugyancsak 1-0-ás itthoni győzelem után szurkolóink úgy éltették a csapatot, mintha több gólt is rúgott volna a bajnokesélyesnek.- Szerinted neked, a vezető edzőnek hány százalék része van az együttes sikereiben?- Közös a „buli”. Nekem ugyanúgy részem van a győzelemben, mint a vereségben.-Értékelnéd játékosaid egész éves teljesítményét? Mondom a neveket: Szabó I. Csaba.- Mind a harmincnyolc mérkőzésen ő állt a kapuban, s ez önmagáért beszél. Elégedett vagyok vele, bár voltak kisebb hibái, de képes volt bravúrokra is.- Kajli Zoltán.- Értékes ember, lelkes, csupa szív játékos. Nagy hasznára volt a csapatnak.- Sági László.- Vezéregyéniség, csapatkapitány. Bebizonyította, hogy nincs döntő jelentősége a múló éveknek. Nagyon jó bajnoki évet zárt.- Gyetvai László.- Keménység, határozottság, rutin jellemzi. Hasznos játékos.- Kecskés Attila.- Sok NB I-es csapat szívesen leigazolná. Vezéregyéniség.- Nagy Péter.- Az Újpest elleni kupamérkőzésen nyújtott játéka sokáig emlékezetes lesz mindannyiunknak: leradírozta a pályáról a válogatott Herczeget. Kiegyensúlyozott labdarúgó, a bajnokság hajrájában több mérkőzésen sérülten is (Folytatás az 5. oldalon) A Stécé a Siófokot büntetőkkel verte ki a Magyar Kupából. Képünkön: Sági (balról) küzd a labdáért 1998. június 15., hétfő ______ Labdarúgó nbi/b e gységükben rejlik a stécések ereje Az 1-0-ra végződött SBTC - Csepel bajnoki Szabó II. Csaba (fehérben) önzőén Játszott (Folytatás a 4. oldalról) jól játszott.- Gubán Csaba.-A bajnokság hajrájában lőtt sorsdöntő góljai sokat jelentettek a végelszámoláskor. Ha sikerült gólt szereznie, jól is játszott.- Németh Tibor.- Elégedett vagyok vele. Sérülése után, sok edzéskihagyással a háta mögött csodálatos, három pontot érő gólt „vágott” Paksnak. Átlagon felül teljesített.- Szoboszlai Imre.- Sajnos, sokat volt sérült. Amikor azonban a pályán volt, az együttes erősségének bizonyult.- Forgó Péter.- Már nemcsak ügyes, hanem kiforrott játékos. Előnyére változott az utóbbi időben.- Győri Zoltán.- Szabó II.-vei egyetemben ő a házi gólkirály. Ha a csatárnak sikerül javítania a helyztekihasználásán, szép jövő áll előtte.- Szabó II. Csaba.-Az utóbbi időben sokat fejlődött. Kiemelkedő képességű játékos, fejlődőképes.- Csatlós Csaba.- Fejlődött, több rangadón jól védekezett. Fejlődnie kell tovább.- Hadusovszki Norbert.-Többet vártam tőle. Különböző okok miatt nem hozta azt a teljesítményt, amelyet reméltem tőle.- Palaticzky Szabolcs.-A Pécs ellen pompás gólt lőtt. Nem tudott stabil kezdőjátékossá válni. Mozgékonyabbnak kellene lennie.- Tamásy Zoltán.-Többször volt sérült, beteg is. A hajrában viszont bebizonyította, lehet rá számítani. A Kerület elleni gólja három pontot ért.- Répás Krisztián.-Fejlődőképes játékos, csak így tovább.- Kresák György.- Szabó I. Csaba mellett nem tudott szóhoz jutni.-Milyen mérkőzések okoztak számodra csalódást, s melyekre emlékszel vissza szívesen?- Csalódást okozott számomra, hogy a Szolnoktól és a Kecskeméttől egyetlen pontot sem tudtunk szerezni. A Dorog elleni vereséget is kudarcnak tekintem. Az idegenbeli sikerekre azonban kivétel nélkül büszke vagyok. A Dunaferrt, a Nagykanizsát és a Dorogot egyaránt a saját pályáján győztük le, utóbbi kettőt iskolajátékkal. A III. Kerülettől idegenben és itthon is beAz SBTC góllövői Szabó II. Csaba 9 Győri Zoltán 9 Forgó Péter 6 Németh Tibor 4 Gubán Csaba 3 Sági László 3 Palaticzky Szabolcs 2 Tamásy Zoltán 1 Nagy Péter 1 Szoboszlai Imre 1 Dömény Gábor (Komlói Bányász) 1 (öngól) gyűjtöttük a három pontot. Jelentős, tettnek tartom 2 a! Matáv Sopron sál-; gótarjáni „térdre, kényszerítését”. A, kupamenetelés 1 1 ugyan a későbbiek-; ben kihatott a bajnoki szereplésre,, mégsem bánom, hiszen a négybe jutás óriási fegyvertény.- Hogyan ítéled meg a jövőt? ' -Nehéz úgy tervezni, hogy nem tudni, milyen rendszerben bonyolítják le majd a bajnokságot. Ä tavaly ősszel bevezetett NB I/B ugyan nagyobb anyagi terheket ró az egyesületekre, mint a korábbi másodosztály, de ettől függetlenül bebizonyította a létjogosultságát. Meg kellene hagyni. Csak az átszervezésről nem lesz jobb a bajnokság.-Miként alakul a Stécé játékosállománya ?- Szabó II. Csabát a Dunaferr akarja leigazolni. Bízom benne, hogy a többieket sikerül megtartani. Két-három játékossal szeretnénk erősíteni, a támadósorban és középpályán, nagy nevek igazolására azonban nincs lehetőségünk. Két kiszemelt ifjúsági játékost szándékomban áll az első csapathoz oda venni, szokják a légkört, erősödjenek, fejlődjenek.- Ha újra kezdhetnéd az 1997-1998-as bajnokságot, mit csinálnál másképpen?- Kapásból nehéz erre válaszolni, picit hadd gondolkozzam. Tamásy Zolinak bizonyosan több játéklehetőséget adnék. A Nagykanizsa elleni itthoni meccsen pedig úgy küldeném pályára a fiúkat, hogy elégséges a döntetlen is. Tudniillik győzelemre játszottunk, s vereség lett a vége.-Az „utolsó szó" jogán mit szeretnél még elmondani?-Minden edzőnek olyan jó szellemű játékosokból álló csapatot kívánok, mint a Stécé. Öröm az együttessel dolgozni. Szeretném megköszönni a támogatóknak, hogy megadták számunkra a lehetőséget ehhez a szép évzáráshoz. Végül, de nem utolsósorban: köszönöm a szurkolóknak a kitartó a buzdítást. Kolaj László így szerepeltek a fekete-fehérek ail-i.e-í-----1M erKOzesszam Gyüalem Dintetten Vereség 6óHűHBnbség » ■ » rontOK Ősszel 19 7 5 7 22-26 26 Tavasszal 19 8 2 9 18-19 26 Idegenben 19 6 3 10 21-29 21 Odahaza 19 9 4 6 19-16 31 Végeredmény 38 15 7 16 40-45 52 Ki, hányszor játszott? Név ■ al-a-g-f—t. M8IKQZBS8K száma Lecserélve Ba cserélve Kiállítva Szabó I. Csaba 38Forgó Péter 36 3 l Palaticzki Szabolcs 36 12 14Sági László 35l Kecskés Attila 35 2 l Nagy Péter 35 3 ■ Szabó II. Csaba 34 10 1 l Győri Zoltán 33 21 Kajli Zoltán 32 2 Németh Tibor 32 12 1 Gyetvai László 31 3 5 5 Hadusovszki Norbert 29 4 25 Csatlós Csaba 29 5 14 Gubán Csaba 26 8 5 Szoboszlai Imre 26 3 3 Tamásy Zoltán 1614 Répás Krisztián 43 Szőke Szabolcs 11 Marcsok Zoltán 11-