Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-12 / 110. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1998. május 12., kedd A kistelepülések minden tipikus gondja felmerül Szátokon Nem lesz könnyű az új vezetésnek Ghyczy György 1966-ban érkezett Szátokra. A megye akkori vezetése kérte fel őt a nevelőotthon vezetésére. Öt évet vál­lalt, tíz lett belőle, s aztán is maradt az intézmény pedagó­gusa. Időközben három diplomát is szerzett, logopédusként most is visszajár. Bár - mint mondja önmagáról - sosem volt olyan igazi közösségi ember, polgármesterként mégis egy egész falu gondja nehezedik a vállára.- Negyvenegy év után nyug­díjba mentem, s ekkor jöttek a választások. Más nem volt, így én lettem a polgármester. Persze csak tiszteletdíjasként vállaltam. Második alkalom­mal már úgy kellett nagy ke­servesen rábeszélni. Egy év óta pedig nagyon határozottan hangsúlyozom, hogy szó sem lehet még egy ciklusról. Meg kell valljam, hogy nagyon fá­raszt már.- Hogyan értékeli polgár- mestersége eddig eltelt idő­szakát?-A megválasztásom után az volt a lakosság legfőbb óhaja, hogy el a székhelykö­zségtől, Tereskétől. Úgy érté­kelték - s én magam is így lát­tam -, hogy a közös igazgatás 18 éve alatt nagyon minimális fejlesztési lehetőséget kapott a falunk. Egy ravatalozót és két buszmegállót tudtunk össze­számolni mindössze.- Az önállóság megvalósult. Milyen konkrét eredményeket értek el az elmúlt két periódus alatt?- Lényegesen többet kapott Szátok, bár természetesen nem akartuk a kapcsolat minden szálát eltépni, hiszen például közös iskolánk és orvosunk van. Elkészült két kilométer járda, tulajdonképpen egy ki­vételével mindegyik utcánk aszfaltozott, ezt az egyet is most tervezzük valamilyen módon burkolni, felújítottuk a kultúrotthont, új tornatermet Ghyczy György nem akar újra polgármester lenni építettünk, rendbe hoztuk a falu emlékhelyeit, valamint a községházát, amely már kis hí­ján ránkdőlt, megszületett négy nyilvános fülkével a tele­fonhálózat, őszre gázzal fűthet a lakosság a közelmúltban el­készült hálózaton. Számos más apró lépés is hozzájárul a falu önálló létéhez, hiszen rendbe hoztuk a focipályát és az öltözőt, a tűzoltószertárat, a dögkutat, kialakítottunk egy játszóteret, készült egy híd, hogy a földművelők könnyeb­ben megközelíthessék a föld­jeiket, s mindehhez szeren­csére nem kellett kölcsönt fel­vennünk.- Ilyen gazdag felsorolás után vannak-e az önkormány­zatnak további tervei?- Az utcaépítést már emlí­tettem, de felvetődött még a szennyvízhálózat terve, erről azonban egyelőre csak feltéte­les módban beszélhetünk. Eh­hez ugyanis nincs saját erőnk, ugyanakkor örömmel ven­nénk, ha ennek ellenére meg­valósulna.- Van tehát jövője Szátok­nak? __-Én személy szerint opti­mista vagyok, de ha a szám­adatokat nézzük, akkor már egy kicsit el kell gondolkod­nunk. Az ötszáz lakosra más­félszáz tizennyolc éven aluli jut, aki még nem dolgozik, csaknem ennyi a nyugdíjas, aki már nem aktív, negyvenhat a jövedelempótlós, akit az ön- kormányzat támogat, tíz fölött van a munkanélküli, 6-8 a pá­lyakezdő, 17 veszélyeztetett, sok az aluliskolázott. Sajnos itt helyben gyakorlatilag mi­nimális a munkalehetőség, s így nem lesz könnyű helyzet­ben a község későbbi irányí­tása sem. A falu számára csak kizárólag az jelenthet esélyt, ha az egész ország megerősö­dik gazdaságilag. V. J. Gazdaköri találkozó Balassagyarmaton - Termesztési és értékesítési lehetőségek Struccfarm Magyamándorban Az a hír járja, hogy kész kabaré volt a szandai termelőszövetkezet megmaradt gépeinek az árve­rése. Nevetséges áron kerültek kalapács alá a jobb sorsra érdemes gépek, eszközök. - Amíg földműves lesz, még jobban betapossák a földbe, ha nem fogunk össze. Ilyen véleményekkel kez­dődött a balassagyarmati gazdakör találkozója, amelynek fő témája azonban a termesztési és ér­tékesítési lehetőségek megtárgyalása és a kistermelői támogatások ismertetése volt. Varga Mihály, a gazdakör el­nöke beszámolt a magyamán- dori ülésen elhangzottakról. Azt tervezik a nándoriak, hogy a vagyonmegőrzésben együtt­működést alakítanak ki a rend­őrséggel, hasonlóan a szécsényi gazdakörhöz, amelynek tagjai közösen járják a határt a rend őreivel. Bacsa Béla gazdajegyző is­mertette az agrártámogatási le­hetőségeket. Az igénylés a gaz­dajegyzőkön keresztül történik. Már most kezdje el a tervezést az, aki ültetvénytelepítéssel, vagy nagyobb beruházással akar foglalkozni. A támogatás nagysága elérheti az 50-70 százalékot. Az ez évi pályáza­tokat - amelyekből háromszor annyi van, mint a reálisan tá­mogatható - a közeljövőben bí­rálják el. A legegyszerűbben elérhető a hektáronkénti 2-3000 forintos földhasznosí­tási támogatás. Ennek is alap- feltétele a 4000 forintos kama­rai tagsági díj és az 1200 forint regisztrációs díj befizetése. Ez a támogatás a 17 AK alatti terü­letek után jár, de sokan nem is ismerik a lehetőségeket. Erre példa az, hogy Balassagyarma­ton a jogosultaknak még a fele sem élt ezzel a lehetőséggel. De ez így van máshol is. Az igény­lés határideje június 30. Ez idő tájt érdemes elszá­molni a gázolaj-jövedéki adó­visszatérítést, ami 44,30 forint literenként. Ehhez is számla szükséges. Dr. Koós Hutás Ferenc szólt arról, hogy az állatok támoga­tási rendszerében az állatszá­mok alsó határa és a fajták is meg vannak szabva. Az elbírá­lás már az EU követelményei­nek megfelelően működik. Hozzá kell szoktatni az embe­reket és ennek alapja az admi­nisztráció. Szó esett arról, hogy az őstermelőknek az első érté­kesítésig ki kell váltani az új be­tétlapot. Jövedelmező beruhá­zásként szóba jöhet a nemesí­tett fekete bodza telepítése, amely természetes festék­anyagként korlátlan piacra számíthat. A megyében hagyományos burgonya elé léphet jövedelme­zőségben a héj nélküli tök ter­mesztése, amelyet már 300 hek­táron termelnek Nógrádban. a hektáronkénti átlag hétmázsás magtermés elérheti a 45 000 fo­rint mázsánkénti árat. A gazdaköri ülésen tájékoz­tatást kaptak a megjelentek az uborka- és bogyósgyümölcs-ér- tékesítési lehetőségekről. A tér­ségben a hagyományokra építve erősíteni szeretné az uborka és zöldségnövények termesztését a dejtári Konzerv Kft., amely szerződést ajánl fix és védő áron egyaránt a felvá­sárlásra. De átveszi az uborkát a gyarmati áfész, a Hatvani Konzervgyár és a Miskolci Hű­tőház is. Lehetőség van a cse­megekukorica és a brokkoli termesztésére is. A málna átvé­teli ára várhatóan 200 forint kö­rül lesz, a ribizlié 120 forint. Új lehetőségként a strucc tenyész­tése jöhet számba. Magyamándorban Nagy Já­nos struccfarmján júniusban terveznek egy ismertetést. A madár igénytelen, jó takar­mányhasznosító és piaca van. Az .időszerű mövényvédelmi feladatok elvégzését permete­zési naplóban kell vezetni. Nagy károkat okozott a májusi cserebogár, amely ellen a sze­rek rendelkezésre állnak a me­zőgazdasági boltokban. A balassagyarmati gazdák mezőőri szolgálat felállítását tervezik. Jó lehetőség erre az, hogy július 1-jétől a mezőőrök költségeire 50 százalékos ál­lami támogatás igényelhető. A másik felét a gazdáknak illene állnia. Akár több falu is össze­állhatna, bár közös lónak túrós a háta. A gyarmati gazdák már az aratásra is készülve felmérik kinek mije van, mihez kér gé­pet. Vonzóvá szeretnék tenni a gazdakört az érdekelt kisterme­lők számára, hogy tudják itt se­gítséget, közösséget találhat­nak. Szabó Endre Szécsényben ötvenegy középiskolás szerzett szakmai bizonyítványt Jó számítás a számítástechnika A szécsényi Körösi Csorna Sándor Gimnáziumban a szá­mítástechnika oktatása a kie­melt feladatok között szerepel. Az iskola 51 tizedikese az el­múlt napokban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Orszár gos Közoktatási Szolgáltató Inté­zet vizsgabizottsága előtt adott számot az elméleti és gyakorlati felkészültségükről. A 16 éves di­ákok sikeresen vették az aka­dályt. Valamennyien megszerez­ték a számítógép-kezelői szakmát tanúsító bizonyítványt, A vizsga­bizottság elnöke, Gubán Ákos, a salgótarjáni számviteli főiskola tanára elismerően szólt a diákok teljesítményéről. A vizsga átlaga 4,4. Balázs Róbert, az iskola szaktanára elmondta, hogy két év múlva, közvetlenül az érettségi után, szoftverüzemeltetői szak­vizsgát tesznek tanítványai. Az iskolában szeptembertől induló számítástechnikai szakközépis­kolai osztályban még mélyebben oktatják e tárgyat. Ebben a kép­zési formában, az említett két szakmán túl, a diákok rendszer­informatikusi és multimédia-fej­lesztő szakvizsgát is tesznek. A tervek között szerepel a progra­mozó-matematikusi képzés is. Szép sikerek a Város- és Faluvédők Országos Szövetsége pályázatán Nógrádi makettek a budai Várban Több mint 400 pályázó között szép sikerrel zárták szereplé­süket a nógrádiak a Város- és Faluvédők Országos Szövet­ségének ifjúsági pályázatán. írásos kategóriában Hor­váth László pásztói nyolcadi­kos második díjat nyert. Cse- lovszki Tamás, Hipszki Tamás, és Laczkó Gergely sziráki he­tedikesek harmadikok lettek. Harmadik díjas a pásztói, ne­gyedikes Borsik Adám is. Különdíjjal ismerték el a ságújfalui lakóháztípusok ma­kettjeivel szereplő Miskédi Miklós munkáját, s ugyancsak különdíjas lett Homoki Tamás nyolcadikos tanuló. Vitek An­namária a ságújfalui Szent László-templomról készült pá­lyázatával 3., míg a tizenegy éves Pinczés Rudolf - szintén Ságújfaluból - egykori gazda­tiszti lakásokról készült ma­kettjeivel 2. díjat kapott. A hagyományok szerint a budai Vár történeti múzeumában ki­állításon láthatók a nyertes pá­lyaművek e hó 20-ig. Országos döntőben a „Rikoltások” és a „Busladarfi” Művészpalánták a színpadon Van remény arra, hogy méltó utódai támadnak a valamikori jó hírű nógrádi irodalmi színpadosoknak, színjátszóknak. Ezt jelzik a VII. országos Weöres Sán­dor színjátszó-találkozó megyei és területi döntőjén részt vett csoportok sikeres előadásai. Az áprilisban megrendezett megyei selejtezőkről továbbju­tott öt csapat képviselte Nóg­rád megyét Vácott, a gyermek- színjátszók területi döntőjén, ahol négy megye és Budapest legjobb általános iskolás szín­játszói mérték össze tudásukat. A bátonyterenyei Bartók Béla Általános Iskola Vastaps csoportja Karinthy Frigyes „Tanár úr kérem” című elő­adását Majoros Gabriella és Hajnal Ottóné rendezte szín­padra. Szerkesztett műsorral szerepelt a salgótarjáni Besz- terce-lakótelepi Általános Is­kola Szivárvány színpada Szi­lágyiné Szentpéteri Katalin ve­zetésével. Balassagyarmatot három is­kola színjátszócsapata képvi­selte a területi döntőn. A Kiss Árpád Iskola Viola csoportja Varga Balázs „A tücsök és a hangyák” című művét adta elő Görög Imréné rendezésé­ben. Jól sikerült műsorával az országos döntő egyik résztve­vője lett a Dózsa György Ál­talános Iskola alsó tagozatos Cseppek csoportja, akik „Ri­koltások” címmel Weöres Sándor verseiből összeállított műsorral szerepeltek. Felkészí­tőjük, a Pajorné Molnár Mag­dolna és Tátrai Judit tanárpáros vezetésével már az elmúlt év­ben is eljutottak az iskola csa­patával az országos döntőig. Nagy sikert aratott és az orszá­gos döntőbe jutott a Rózsavöl­gyi Márk Zeneiskola színjátszó szakának újonnan alakult felső tagozatos Marcipán csoportja, akik Lakatos Menyhért „Busla­darfi” című meséjét vitték színre Csábi István rendezésé­ben. A gyermekszínjátszók váci területi döntőjén három egyéni díjat is elhoztak a balassa­gyarmati művészpalánták. Pé­ter Kata és Bognár Miklós,- a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola drámatagozatának növendéke - és Györösi Veronika, a Kiss Árpád Általános Iskola 4. osz­tályos tanulója kiemelkedő egyéni teljesítményéért a zsűri különdíját vehette át. A VII. Weöres Sándor gyermekszínjátszó-találkozó országos döntőjét június 5-7- én rendezik meg Tatabányán. Sz. E. A legforgatottabb szakmai telefonkönyv 75 000 példányszámú megjelenés Nógrád megyében Ingyen jut el valamennyi telefon-előfizetőhöz Üzletági besorolás három nyelven Alfabetikus cégmutató j Egyedülálló hirdetési lehetőségek Jm Hirdetésszervezés: Magyar Telefonkönyvkiadó Kft. 2040 Budaörs, Baross u. 89. Telefon: (23) 504-999 Fax: (23) 504-989 Internet: http://www.mtt.hu Csak jo oldala van A szakmai telefonkönyv Ís h

Next

/
Oldalképek
Tartalom