Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-11 / 109. szám

1998. május 11., hétfő SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Térségben gondolkodva J Tgy tűnik, a terület-(tér- ség)fejlesztés és a hozzá­kapcsolódó olyan szakterületek, mint a településfejlesztés és te­lepülés-, meg területrendezés (stb.) már nem csak a szűk, szakmai körök érdeklődésére tartanak számot. A szélesebb közvélemény is figyelemmel kí­séri - elsősorban a médiák jó­voltából- például a „gazdag" Eszak-Dunántúl, illetve a „sze­gény" Kelet-Magyarország helyzetének alakulását, a mun­kanélküliség és válság sújtotta kistérségek sorsát, egyes váro­sok problémáját, az etnikumok lakta kistelepülések gondjait. A lassan öntudatra ébredő önkormányzatoknak és az izmo­sodó civil szervezeteknek is kö­szönhetően a lokális problémák - így a településsel kapcsolatos kérdések - is a helyi politika és gondolkodás részévé válnak. Bizony jó lenne, ha mind többen szólhatnának bele saját jövőjük formálásába, pláne, ha igé­nyelnék is véleményüket. Mivel ez még nincs mindig így, a szándék észrevétlen marad, a közösség hangja meg halk, kü­lönösen itt Nógrád megyében, pedig errefelé is érdeklik az embereket saját sorskérdéseik. Közismert, hogy a területfej­lesztés egyik legnagyobb hiá­nyossága volt évtizedeken ke­resztül a fejlesztések összehan­golásának a hiánya, a pénzesz­közök elaprózottsága és szét­szórtsága, szóval hiányzott a komplexitás, a térségben való gondolkodás, a rendszerszem­lélet. Pedig Erdei Ferenctöl, a tudós szociográfustól tud­ható, hogy „a város és vi­déke" csak egymással össz­hangban, együtt fejlődhet. A területfejlesztésről és terület­rendezésről szóló törvény a megyei területfejlesztési taná­csok feladatává tette az ön- kormányzatok, gazdasági szervezetek stb. fejlesztései­nek összehangolását, ami nagy előrelépés lehetne. Sajnos - jó magyar szokás szerint - a törvény végrehaj­tása ólomlábakon jár, nem a megyei szervek hibájából. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviselője sze­rint még nem valósult meg a törvény ama célja, hogy mér­séklődjenek a területi különb­ségek. Szóval nem érvényesül a térségi szemlélet. Ugyanakkor a pályázati el­járások lassúak, sok az admi­nisztráció. Pedig maga a kör­nyezetvédelmi és területfej­lesztési miniszter fogalmazta meg: „A válsághelyzetek megoldása csak (...) a helyi sajátosságokat messzeme­nően figyelembe vevő, a pozi­tív kezdeményezéseket felka­roló helyi, térségi stratégia kidolgozásán és megvalósítá­sán alapulhat”. T)ölcs, világos beszéd, D minden érdekelt magá­évá teheti! Még nem teljesen üres a régi szentkúti otthon Lelkigyakorlatos ház lesz Mint lapunk is többször foglalkozott vele, Bátony- terenyére költöztek nem­régiben a szentkúti idősek otthonának lakói, de a régi intézményük még nem üres, a bútorok elszállítása ad munkát a következő napokban is. Arról, hogy mit kezd majd a kegyhelyen lévő, visszakapott ingatlanával a ferences rend, Várnai Jaka­bot, a Kapisztrán Szent Já­nosról nevezett ferences rendtartomány főnökét kér­deztük. Várnai Jakab válaszában közölte, hogy kérdéses, mi­kor tudják majd használni az épületet, amelyet - állaga miatt — igen szigorú mű­szaki vizsgálatnak kell alá­vetni. Éppen ennek tudatában merült fel egy olyan javaslat is, hogy bontsák le, s egy teljesen újat építsenek. A nem messze lévő volt zarándokházat gombásodás miatt viszont lebontják. (A kisterenyei intézmény igaz­gatója ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy életve­szélyes ez az építmény). A rend „a hely szellemé­nek megfelelően” lelkigya­korlatos házat kíván működ­tetni a volt szentkúti otthon­ban. M. J. Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Peák Istvánra emlékezve - Látszatra két salgótarjáni középiskola háziversenye volt Legszebb a megoldáshoz vezető út Idén másfél száz diák jelentkezett a Peák István matematikaver­senyre. A nemzetközileg is ismert, salgótarjáni matematikus emlé­két ápoló agytorna segíti a tehetségek felszínre kerülését, s az egye­temi, főiskolai felvételik előtt a tudásszint mérésének is hatékony eszköze. Ennek köszönhető, hogy a Bolyai János Matematika Tár­sulat szervezői számíthattak a szponzorokra.- A matematikában nem az eredmény, ha­nem az ahhoz vezető út a legszebb — mondta a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Salgótarjáni Intézetében a Peák Ist­vánról elnevezett ma­tematikaversenyt ért­ékelő beszédében Gu­bán Miklós főiskolai adjunktus, a Bolyai tár­sulat titkára. Dr. Rozgonyi József, a felsőfokú tanintéz­mény igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a tehetségek felszínre kerülése a főiskolának erős utánpótlást bizto­sít és segíthet abban, hogy Nógrád megye diáksága Salgótarján­ban egy alkotóműhely tagja lehessen. Boldvai László or­szággyűlési képviselő ígérte, hogy amennyi­ben a következő cik­lusban lehetősége lesz rá, tá­mogatni fogja a matematikusok versenyét. Civil patronálásban azonban már most is részesültek a ver­senyző diákok. Balázs Róbert szécsényi programozó tanár, valamint a szintén programozó ifj. Horváth Zoltán (a Z. Horv. Kft. ügyvezetője) társulva a fő­iskola, valamint a PSZF-Salgó Kft.-hez, felajánlásaik révén tárgyjutalmat is oszthatott a András, III. Deli Péter (mind Salgótarján - Bolyai gimn.) 10. évfolyam: I. Máté György, II. Balogh Zoltán, III. Bakos Veronika (ugyancsak va­lamennyi Bolyai gimn.). 11. év­folyam: I. Csurgói Linda (Szent-Györgyi), II. Tözsér Imre (Bolyai), III. Novák György (Bolyai). 12. évfo­lyam: I. Vincze Ró­bert, II. Godó Gábor, III. Lukács Lilla (mindhárman bolyai- sok). A szakközépisko­lák versenyében a 9. évfolyam legjobbjai: I. Dobrocsi Laura, II. Kis Csitári Boldizsár (mindkettő Salgótar­ján - Táncsics szak­közép). 10. évfo­lyam: I. Szabó Péter, II. Kanyó Katalin (Táncsics). 11. évfo­lyamon: I. Holecz Hedvig, II. Vincze Tímea, III. Kiss Krisztián (mindhár­man a Táncsics tanu­lói). 12. évfolyam: I. Kovács Adrienn, II. Osgyáni Klaudia, III. Smutzer Agnes (szin­tén a Táncsics tanulói). A két tanintézet háziverse­nyének látszata ellenére sok is­kola diákja nevezett, az ered­mények azonban magukért be­szélnek. Idén 100 százalékos megoldás is született, ezt Ko­vács Adrienn érte el, ő egyéb­ként már országos versenyen is bizonyított. Csank Csaba az idén az Arany Dániel-matema- tikaverseny országos döntőjébe is bejutott. T. L. A számviteli főiskola padsoraiban a jövő -és már a jelen - matematikusai fotó: gyurián Tibor zsűri. A kétfordulós versenyben a 14-18 éves korosztály diákjai évfolyamonként, s külön gim­náziumi, illetve szakközépisko­lai kategóriában küzdöttek a he­lyezésekért. A dr. Peák Istvánná, Kaszás Judit, Jónás József, Gubán Ákos, Gubán Miklós összeállí­tású zsűri végül az alábbi eredményt hirdette ki: Gimná­zium (9. évfolyam) I. Csank Csaba, II. Gál Tímea és Kirisics Gyermekszólisták versengése a kodályi örökség szellemében „Sej, a tari réten.. A közelmúltban Taron ren­dezett megyei általános is­kolai népdaléneklési verse­nyen az alábbi eredmények születtek: Első korcsoport (7-10 éve­sek): I.: Nagy Orsolya (Bátony- terenye, Erkel) Szőke Zsanett (Tar, Kodály), Tóth Róbert (Bt., Erkel) II.: Kubinyi Júlia (Salgó­tarján - Kodály), Mucsina Dóra (Pásztó - Dózsa), Bencze Anikó (St., Kodály). III.: Mol­nár Balázs (Bt., Bartók), Pó­lyák Ágoston (Érsekvadkert, Szent Erzsébet) Különdíj: Pin­tér Petronella (Szurdokpüs­pöki), Kovács Agnes (Pásztó, Ált. Isk. és Diákotthon. Második korcsoport (11-12 évesek): I.: Balga Gabriella (Balassagyarmat, Szent Imre), Karácsony Zsuzsanna (St., Ko­dály) II.: Kelemen Gábor (Ecseg), Szlávik Hajnalka (Ka- rancslapujtő). III.: Csikós Béla (Mátraterenye), Rozgonyi Zsó­fia (Karancskeszi, zeneiskola), Vozik Katalin (É.-vadkert, Szent Erzsébet). Különdíj: Nagy Orsolya (Pásztó, Dózsa) Vincze Éva (Tar, Kodály). Harmadik korcsoport (13-14 évesek): I.: Tóth Nóra (St., Ko­dály), Vincze Mditina (Tar, Kodály). II .: Márton Krisztina (Bgy., Szent Imre), Pásztor Mónika (K.-lapujtő), III.: Űr- bán Anna (Vanyarc), Varga Márió Imre (Karancskeszi, ze­neiskola), Vincze Hajnalka (Ecseg). „Minisztériumi” tárlat Vadkerti képek Érsekvadkert/Budapest - A Földművelésügyi Miniszté­rium - bár elsődleges céljai és feladatai közé nem tarto­zik - a lehetőségei szerint igyekszik felkarolni, támo­gatni az alkotókat. E szemlélet jegyében a Nóg­rád megyei Érsekvadkerten élő és dolgozó Adame Károly fes­tőművész festményeiből össze­állított gyűjteményes kiállítást dr. Kiss Zoltán, az agrártárca politikai államtitkára nyitja meg május 12-én, kedden 9.30 órakor a minisztérium ét­termében. A kis pénz is pénz - Ezt tartották Salgótarjánban azok az emberek, akik a baglyasaljai vasúti felüljáró tövében, az ELECO felszámolt telephelyén több napon át kutattak a földben maradt, értékesíthető vasdarabok után. fotó: gyurián tibor RÉTSÁG _________3- oldal Hí rek Csikász a rádióban Balassagyarmat - A negy­ven éve az Ipoly-parti vá­rosban élő Csikász István, a művészetek több ágával is sikeresen kacérkodó poli­hisztorral beszélgetett Zengő Árpád a Kossuth rá­dió Vasárnapi Újság című műsorában abból az alka­lomból, hogy megjelent Csikász „Levelek Bálint úr­hoz” című verseskötete. Emléktábla-avató Alsótold - Farádi Veres Izabella festőművész emlék­tábláját május 11-én. hétfőn 14 órakor avatják az egykori Veres-kúriában (jelenleg óvoda). Lovak a képeken Salgótarján - A marosvá­sárhelyi származású Macs- kássy Izolda festőművész tárlatát Módos István újság­író nyitja meg ma 17 órakor a József Attila Művelődési Központban. Közreműkö­dik a Dűvő népzenei együt­tes. A képek gyakori témája: a ló, a táltos. Á kiállítás má­jus 21-ig tekinthető meg. Múzeumi világnap Kokárdaviselés A Nógrádi Történeti Múzeum a múzeumi világnap salgótarjáni ünnepségeit az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére, május 18-án, hétfőn rendezi. 9.30 órakor a múzeum előtti téren a Nógrád táncegyüttes to- borzót ad elő. 10 órakor az emeleti kiállító­teremben „A hazáért táborba szállottunk” - 1848-1849 Nóg­rád megyében című kiállítást dr. Kedves Gyula őrnagy kandidá­tus, a Hadtörténeti Múzeum fő­osztályvezetője nyitja meg. Köz­reműködnek a Gagarin Általános Iskola diákjai. Megemlékezés a 80 éve szüle­tett, Salgótarjánban élt festőmű­vészről, Iványi Ödönről (1918-1985). 11 órakor a kis- galériában az emlékkiállítás helyszínén Kelemenné Peák Il­dikó művészettörténész méltatja a művész munkásságát. 13.30 óra­kor a tanácsteremben „A fények festője - Iványi Ödön” című video­filmét vetítik, amely Kovács Bodor Sándor alkotása 1993-ból. 13.30 órakor „A közép-szlo­vákiai és a nógrádi üveg a XIX-XX. században” című nem­zetközi kiállításról a besztercebá­nyai, losonci és salgótarjáni mu­zeológusok tanácskoznak. 14 órakor a tanácsteremben: a „80 huszár” színes magyar film videováltozatát vetítik. 17 órakor a kiállítóteremben: „Honfidal.” A reformkor és a szabadságharc énekköltészete (1822-1853). A Vagantes trió emlékműsora Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Petőfi Sándor, Arany János és Garay János korabeli dallamokra éne­kelt versei a kor hangszeres zené­jével kiegészítve. A programok alatt kéretik a kokárda viselése! WESTEL 900 mintabolt Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. tel.: 06-36/411-90Q, 06-30/433-900 Of ötért. Gyöngyös, főtér 2. tel.: 06-37(31t-776 £(jer, Eísak « 2. tel 06 3ß#f3-5Q6.06-30/414 <M9 aoiand: Eger, Ró<tsa Kéröly u 13. tel: 05-30/423-639 tftteoték«' Hatvan. Horváth Mihály út 20. te! 06 3Ö/685-172 Kft: Gyöngyös. U tér 10. teiö6-30,‘257-339 Hatvan, Horath Mihály ót 15.06-30/38 ? 386 M.e.G Kft.: Egér. XaöKiá J tér 5. fel 06 30/651 900 A WESTEL 900 tájékoztatja kedves ügyfeleit, hogy a rendkívül sikeres „Tudod, hogy kell egy jó kapcsolat" kampányban meghirdetett készülékek közül az ALCATEL ONE TOUCH EASY/SL készülék elfogyott. A NOKIA 3110/SL készülék pedig már csak május 14-ig kapható, vagy amíg a készlet tart! Köszönjük a Harmincasoknak, hogy bennünket választottak. További feltételek az üzletekben. Információ: 265-9210,06-30/30-30-30. 06-30/80-80-80. http-.// www.westel 90D.hu f------sb, m m

Next

/
Oldalképek
Tartalom