Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)
1998-05-27 / 123. szám
4. oldal Gazdaság 1998. május 27., szerda Messziről jött ember, de nem azt mond amit akar - Kanadai tanácsadó Nógrádban Kellemes meglepetés az ipari park- Magyarországon pesszimisták az emberek, de nem tudtam rájönni, hogy miért. Kanadában viszont állandóan mentegetőznek. Egy mondás szerint akkor is bocsánatot kérnek, ha az ő lábukra lépnek rá - mondta Keith Littler, a kanadai CESO, egy vezetői szolgáltató szervezet önkéntes munkatársa, amikor a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány salgótarjáni központjában - egyebek mellett - a két távoli nép szembetűnő különbségeiről beszélgettünk. Keith Littler: Több oka is van, hogy szeretem Magyarországot fotó: gyurián tibor- Honnan ismer ilyen jól bennünket? - kérdeztük a messziről érkezett vendéget.- 1991 májusától tizennyolcadik alkalommal járok Magyarországon, a rendszerváltást követően gyakorlatilag folyamatosan megfordulok az önök országában. Nagyon tetszik Budapest, szerintem Bécs, Prága és Krakkó társaságában Európa egyik legszebb városa.- S nem zavarják a Kanadához képest jóval kisebb méretek?- Ellenkezőleg. Azért is szeretek ide járni, mert egy hét végén bejárható a fél ország Győrtől a Balatonig, Budapestig és vissza. Meg aztán kiválóak a magyar ételek. Jellemző erre, hogy otthon a július elsejei nemzeti ünnepünkön a különböző országok sátrai közül arról lehet megismerni a magyart, hogy előtte a leghosszabb a sor, mert lán- gost árulnak.- Hogyan és mi célból került Nógrádba?- Mint már említettem a két kormány közti megállapodás értelmében, CESO tanácsadójaként járok Magyarországon, ezúttal az ipari parkok témakörében konzultálok az arra illetékes szakemberekkel. Itt sem most vagyok először, 1993-ban már voltam Bátonyterenyén és Cereden is.- Azóta tapasztalt valami fejlődést?- Számomra kellemes meglepetés, hogy az ipari park ügye mind Balassagyarmaton, mind Salgótarjánban ilyen előrehaladott állapotban van, mind az üzleti terv, mind a megvalósíthatósági tanulmány elkészült.- Milyen tanácsokat adott az ipari parkok létrehozásában érintett vezetőknek?-Az 1995-ben Lengyelországban végzett felmérés tapasztalatait is felhasználva itt is elmondtam, hogy szerintem milyen viszonynak kell kialakulni az önkormányzatok, mint az ipari parkok létesítésének legfontosabb szereplői és más partnerek - például Nógrád megyében a vállalkozásfejlesztési alapítvány - között. Az ön- kormányzatoknak a tulajdonosi szerepkörüket kell elsősorban érvényesíteniük, de a napi folyamatokba nem célszerű beavatkozniuk. Az az irányítók, a menedzserek dolga. Ez természetesen másfajta munkastílust is követel tőlük.-Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a nógrádi ipari parkoktól a közvélemény ne várja jelentős multinacionális cégek letelepítését, de joggal várhatja kis- és középvállalkozások befogadását.- Visszatérve a nagyobb ösz- szefüggésekhez, mint külső szemlélő mit tanácsol Magyar- országnak?- Hét év alatt bizony sokat veszített a lakosság - főként az akkori fiatalság - a lelkesedésből, ami most hiányozhat. Szerintem változtatni kellene azon a gyakorlaton, hogy a kormány úgymond normatívákkal irányítja az önkormányzatokat. Ehhez persze - mint Budapesten, szakemberek körében szó is esett róla - új önkormányzati törvényre is szükség lenne.- jóla Felújítja Gorkij-telepi coop-boltját a salgótarjáni áfész Pénteken nyit a „légkondis” ABC Alig másfél hét áll a kivitelezők rendelkezésére, hogy befejezzék Zagyvapálfalva városrész legjelentősebb bevásárló- központjának, a Gorkij-telepi ABC-nek a felújítását. A coop- üzletet üzemeltető Salgótarján és Vidéke Áfész majd’ húszmillió forintot költ a frekventált egység csinosítására, fejlesztésére.-Nem csak arról van szó, hogy átfestjük a falakat - magyarázza Sisa József kereskedelmi osztályvezető.- Ezt a boltot már a jövő évezred elvárásaihoz kívánjuk igazítani, s ennek megfelelően számos átalakítást végeztetünk el. Kívülről szinte teljesen új arculatot kap a közkedvelt üzlet, igazodva az országos hálózatban elvárt megjelenéshez is. A Klapka téri ABC-hez hasonlóan itt is új portál épül, korszerű nyílászárók alkalmazásával, s a ma már elmaradhatatlan fotocellás ajtóval. A boltban állandó tavaszt varázsol a légkondicionáló, amely eddig csak a Klapka téri üzletben volt.- A mintegy 300 négyzetméteres hasznos eladóteret teljesen átrendezzük- mutatja a szakember.-A bejárattal szemben helyezzük el az új hűtő- és fagyasztósort, a ma használatos legkorszerűbb berendezéseket beépítve. Ettől balra telepítjük a húsospultot. Lesz külön gyümölcs- és zöldségrészleg is, állandó friss termékekkel. A pékárut részben helyben állítja elő számunkra a Bäcker Brot Kft. sütőüzeme, részben a cég más sütödéiből szállítják. A 20 milliósf!) induló árukészlet fő térítője a megyei áfészek által létrehozott Ipoly- Coop Kereskedelmi Kft. Emellett a tejtermékeket a pásztói Avonmore szállítja, a húst megyei vágóhidak, mészárszékek. A zöldáru is nagyrészt helyi beszállítóktól származik majd, a banán azonban továbbra is a tengeren túlról érkezik.- Ez a boltunk - amely hivatalosan a 19. számot viseli - 1974-ben épült, az akkor terjeszkedő lakótelep kiszolgálására. Mindig is az igényes vásárlói ízléshez igyekeztünk alakítani, hiszen 1989-ben egyszer már átesett egy nagyszabású rekonstrukción. Akkor épült a támfal, s a sütöde is. Sőt, a presszó is abban az évben épült meg.-Minden kornak megvan a kihívása. Ma az országszerte szaporodó szupermarketek diktálják a bevásárlókultúrát, s ha nem akarunk lemaradni a versenyben, ezt a szintet kell megcéloznunk - mondja Sisa József. A külcsín természetesen a vásárló megnyerésének csak az egyik módja. Legfontosabb az árpolitika.- Kedvező áraink a coop-jel- legből következnek. Ezek versenyképes árak. Emellett folyamatos akciókkal találkozhatnak a vevőink, igazodva az országos trendekhez, a versenyhelyzet fenntartásához, a jó vásárlói benyomás megőrzéséhez. Mindemellett az áfész nem hagyhatja figyelmen kívül 4500 tagja akaratát, hogy a bolt legyen jövedelmező. A Gorkij-telepi ABC töretlen fejlődése jól visszaigazolta számunkra, hogy a piac elfogadta kereskedelmi politikánkat. A bolt létszáma 18 fő, ösz- szeszokott csapat. Ez is a vonzerőt növeli. Új munkaruhát terveztettünk számukra, amely eltér a megszokottól. Halványzöld színű lesz, s valamennyi alkalmazottunk ruháján lesz kitűző, a nevével, beosztásával és fényképével. A „19-es” pénteken nyílik, reggel 7 órakor. Mint minden esetben, ezúttal sem marad el a meglepetés! PR A finiséhez érkezett az átalakítási folyamat Párbeszéd a vállalkozókkal A KISOSZ 1947 óta nem köszönthetett miniszterelnök-jelöltet, de még pártelnököt sem éves közgyűlésén - mondta a budapesti fórumot megnyitó beszédében Varga Mihály, a szövetség elnöke, üdvözölve Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét. Pénzügyi átadás-átvétel. A kormányváltás részeként a pénzügyi tárcánál is folyik az átadás-átvétel előkészítése. Ennek keretében május 31 -éig olyan előterjesztést állítanak össze, amely alapos tartalmi áttekintést ad az 1998-as költségvetés eddigi végrehajtásáról - nyilatkozta Draskovics Tibor, a Pénzügyminisztérium köz- igazgatási államtitkára. Változó mobilszámok. A Pannon GSM és a Westel 900 mobiltelefonok számai szeptembertől hét számjegyűre változnak. Ez azt jelenti, hogy a 06-20, illetve 06-30 után egy 9-est is tárcsázni kell. Munkaadók egyesülése. A Magyar Munkaadói Szövetség (MMSZ) keddi közgyűlésén elhatározta, hogy egyesül a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségével - jelentette be Orbán István, az MMSZ elnöke. Magához tér a tőzsde. Kedden élénkülő forgalom mellett 133 ponttal, azaz 1,8 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX záráskor 7407,50 ponton állt. Az MIMII hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 344,14 Francia frank 35,62 Japán jen (100) 153,35 Német márka 119,49 Olasz líra (1000) 121,21 Osztrák schilling 16,98 Svájci frank 143,52 USA-dollár 211,04 ECU 235,20 Nem mehet jól az országnak, ha a vállalkozóknak sem megy jól - mondta a miniszterelnök-jelölt, aláhúzva, hogy a Fidesz- MPP erősíteni kívánja a vállalkozók és a kormány közti bizalmat. Szólt a kis- és közép- vállalkozások problémáitól, s külön kiemelte, hogy a társadalombiztosítási és adóterhek az eltelt kormányzati ciklusban 97 alkalommal változtak. A tb-járulékokat a következő négy évben a felére kívánja csökkenteni a leendő kormányzat, ami az első lépcsőben, azaz 1999-ben 5 százalékos mérséklést jelentene. A régi törvény előírásainak kell megfelelniük azoknak a gazdasági társaságoknak, amelyek cégbejegyzése június 16-án még folyamatban van. A társaságok a cégjegyzékben vezetett adataik első változásakor kötelesek a régi alapító okiratot vagy társasági szerződést az új törvény értelmében módosítani. Az új törvény megengedi, hogy az apportot a valós értékén alul vegyék számításba a cégalapításnál. Ennek feltétele, hogy ehhez minden tag hozzájáruljon és az értékelést könyv- vizsgáló végezze. A társadalombiztosítási ön- kormányzatok felszámolását a korrupció elharapózásán túl többek között az Alkotmánybíróság nemrég hozott döntése is sürgeti, amely kimondja, hogy a tb-önkormányzati mandátumok meghosszabbítása törvénysértő. Az önkormányzatok helyett kilenctagú pénzügyi igazgatóság venné át az alapok pénzügyi irányítását. Orbán szerint a kis- és középvállalkozások csak akkor fejlődhetnek, ha hitelfelvételi lehetőségeik bővülnek, amit az új kormányzat elő akar segíteni. Készen állnak az érdek-képviAz új társasági törvény szerint ha a tag vagy részvényes az alapító okiratban illetve a társasági szerződésben vállalt vagyoni hozzájárulását nem teljesíti, akkor 30 napos határidő kitűzése után jogviszonya automatikusan megszűnik. A tanulmány szerint ez igen lényeges módosítás, mert megszüntette a kft.-nél a kötelező kizárást, illetve pótolta az rt.- nél a hiányzó rendelkezéseket. A kft. esetében megszűnik a taggyűlés kizárási joga, amelyet csak bíróság hajthat végre a tag ellen indított kereset alapseleti és a kamarai törvény módosítására. A kötelező kamarai tagság és tagdíj fenntartását vagy elvetését szakmai körökkel meg fogják vitatni. Antalffy Gábor, a KISOSZ főtitkára elmondta, hogy június 11-én alakul meg a Kis- és Középvállalkozói Érdek-képviseleti Szövetség, amely az IPOSZ, az OKISZ, a KISOSZ és az AFEOSZ képviselőiből jön létre. Közös elképzeléseiket a kormányprogram kihirdetése előtt leteszik a kabinet asztalára. A Fidesz 40 pontos programjának rájuk vonatkozó részével egyetértenek, emellett szorgalmazzák a kisvállalkozók átalányadózását, a tb-járulé- koknál pedig a sávos befizetési rendszer bevezetését. (Cs. J.) Júniustól szigorúbb a cégtörvény Külföldi kötvények és részvények a hazai piacon Alapvetően más alapok Két újabb befektetési lehetőséggel bővül a befektetési alapok „terméklistája”. A nemzetközi befektetési portfolio iránti igény nem újkeletű a magyar tőkepiacon. A magyar gazdaságtól való függetlenedés, a deviza-keresztárfolyam kockázatának csökkentése és nem utolsósorban egy tapasztalt nemzetközi elemzőgárda létrejötte sürgette a régi tervek valóra váltását. A Budapest Alapkezelő (BA) Rt. két új terméket dob a piacra: a Budapest Nemzetközi Kötvény Alapot illetve a Nemzetközi Részvény Alapot. Mindkettő nyílt végű alap, a befektetési jegyek névértéke 1 forint, hozamfizetésre a jegyek visszaváltásakor kerül sor. A devizabetétekkel mindenképpen felveszi a versenyt, elsősorban akkor, ha a befektető tőkeszámlát nyit és így igénybe veheti az adókedvezményt, ami az éves befektetési állomány növekedésének 30 százaléka. A BA az OECD országaiban bejegyzett gazdasági társaságok által kibocsátott értékpapírokat vásárol, s ezzel 29 ország értékpapírpiacára jut ki. A tranzakciókhoz a biztos hátteret a nemzetközi tapasztalattal bíró svájci Credit Suisse Asset Management tanácsadó cég adja. (cser) A A Budapesti Árutőzsde hírei 9 A hétfői napon az árak lefelé csúsztak, a határidős piacon a korábbi mélyponthoz közelítenek, ezeken a szinteken csak venni érdemes. A világpiaci árak a meghatározók a búzapiacon, ott is besz van. Az árpaárak már az önköltségig estek. Már csak a napraforgóárak jók a termelőknek, de egyre kevesebb a vevő. A sertésárak folytatják mélyrepülésüket. 9 Bővebben az Interneten: http://www.szikszi.hu/~ballai Áru/Hó Elszámolóár Vételi Eladási Üzletkötés Kukorica (Ft/t) Július 17 000 ajánlati ársáv 16 950 ■ 17 500 Október 17 200 17 000 17 300Étkezési búza (Ft/t) Augusztus 19 600 19 550 19 600 19 550-19 600 December 21 590 21 550 21 610 21 550-21 610 Euro-búza (Ft/t) Augusztus 18 000 17 900 18 100 _ Takarmányárpa (Ft/t) Július 13 01X) 12 600 _ _ Napraforgó (Ft/t) Október 59 100 58 500 59 500 _ EUROP-vágósertés I. (Ft/kg) Június 244,00 244,00-249,00 EUROP-vágósertés II. (Ft/kg) Június 242,00 _ _ _ Ballai Pál BÁT-tözsdetag ján. Nem zárható ki tag a kft.- ből akkor, ha az adott társaságnak csak két tagja van, vagy ha az érintett a szavazatok háromnegyedével rendelkezik. Részvényes ellen nem indítható kizárást indítványozó kereset. Minden 50 millió forintnál nagyobb törzstőkével rendelkező kft.-nél felügyelőbizottságot kell létrehozni. Ezek jogköre az új szabályozás szerint megnőtt, miután a közgyűlés két hatáskört is átruházhat. Az új szabályozás pontosabban rendelkezik a cégnevekről. Kimondja, hogy a névnek a cég alapvető tevékenységét kell kifejeznie, a vezérszón kívül pedig csak magyar szavakból állhat, amelyeket a magyar helyesírás szabályainak megfelelően kell feltüntetni. Szigorúbbnak találja a réginél az új Társasági törvényt és a hozzá kapcsolódó, a Cégnyilvántartásról és Bírósági cégeljárásról szóló törvényt a Coopers and Lybrand Könyvvizsgáló és Vezetési Tanácsadó Kft. tanulmánya, amely a június 16-án életbe lépő jogszabályt hasonlítja össze a jelenlegivel.