Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)
1998-05-22 / 119. szám
1998. május 22., péntek SporTTüköR 11. oldal NÓGRÁD£ HÍRLAP és a Nógrádi Body Building Szövetség aoov bemutatja ^ ^ 1998. május 22-én, pénteken 18 órai kezdettel Salgótarjánban a József Attila Műv. Központban. Jegyek elővételben kaphatók a Twins Body Shopban ÉSZ székház mellett, Tel.: (32) 314-914) és a helyszínen a verseny napján. Űjabb rétsági sikerek a cselgáncs-diákolimpián Két éremmel Ceglédről Cegléden rendezték az országos cselgáncs-diákolimpiát a diák A korcsoport (1986-ban születettek) részére. A Rétsági Judo Clubot - és természetesen iskolájukat is - ketten képviselték a vasárnapi, rangját tekintve- második legnagyobb országos versenyen. Mindketten éremmel térhettek haza. A kis létszámú leány 54 kg-os mezőnyben idei legjobbját nyújtva Dósa Dóra bronzérmet szerzett. Huszonhármán indultak a fiú 34 kg-ban. A maratoni verseny végén Bányai Tibor a dobogó harmadik fokára állhatott föl. Első mérkőzését elveszítette, míg az ösz- szes többit ipponnal nyerte. Az RJC versenyzői teljes létszámmal legközelebb május 23-án, szombaton Toko- daltárón lépnek tatamira kvalifikációs versenyen. Megyei bajnokság A Cserhát-Lőrincz Judo Klub megyei egyéni cselgáncsbajnokságot rendez május 31-én Nagylócon, a helyi sportcsarnokban. Nevezés és mérlegelés reggel kilenc órától, a küzdelmek tíz órakor kezdődnek. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendező és a megyei szövetség. Újra „diákolimpikonok” megyénkben! E hét végén a foci-diákolimpia IV. korcsoportjának területi döntőjét rendezik meg a nógrádi megyeszékhelyen. Az előkészületekről, s a menetrendről a főszervezőt, Tolnai Nándort, a megyei diáksporttanács titkárát faggattuk.-A 17-18 évesek országos döntőjének megrendezése is nagy megtiszteltetés volt számunkra - kezdte Tolnai. - E hét végén újabb nagy feladat elé nézünk, hiszen a 15-16 esztendősek kategóriájában is mi rendezhetjük a területi döntőt.- Kik a résztvevők?- Négy csapat méri majd össze tudását ezen a tornán: a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium és a kazincbarcikai 105-ös Számú Surányi Endre Szakképző Intézet. A ma délutáni technikai értekezlet után három napon keresztül körmérkőzéses formában döntik el a csapatok, hogy melyik Észak- Magyarország legjobbja, s ki képviselheti e régiót a Zalaegerszegen június közepén az országos döntőn.- Mi várható a „gétés” fiataloktól?- Remélem, hogy tisztességgel helytállnak majd ebben az előkelő mezőnyben is.- Mely pályákon lesznek majd az összecsapások?- Mivel a sorsolásra a csapatok beérkezés utáni tecnikai értekezleten kerül sor, így csupán a mérkőzések kezdésének pontos időpontját, s helyszínéről tudok tájékoztatást adni. Péntek, 16 óra: Tóstrandi SBTC-pálya, valamint a zagyvarónai pálya. Szombat 10 óra: Forgách A. úti Öblös-pálya, valamint a zagyvarónai pálya. Vasárnap 10 óra: SBTC tóstrandi pálya, valamint a zagyvarónai pálya. S. S. Országos természetjáró-találkozó Salgótarjánban és környékén Túrakedvelők a Karaites alatt A Magyar Természetbarát Szövetség a Nógrád megyei szövetséggel együttműködve május 29. és június 1. között Salgótarjánban rendezi meg a gyalogos természetjárók V. országos találkozóját. A jelentkezési határidő már lezárult, s közel négyszázan jelezték részvételi szándékukat e rangos seregszemlére. Amint azt dr. Nyíri Lászlótól, a nógrádi szövetség főtitkárától megtudtuk, lelkesen készülnek a találkozóra, s azt szeretnék, ha felejthetetlen élményekkel távoznának a vendégek. A megyeszékhely körüli turistautak nagy részét már felújították, s folyamatosan végzik a jelzés- rendszerének felfrissítését is. A szervezők gazdag programot állítottak össze, mely remélhetőleg mindenkinek tetszeni fog. A résztvevőket zömmel a tóstrandi gyermektáborban helyezik el, ahol a találkozó központi rendezvényei is zajlanak. Lesz „Palócország” érdekességeit bemutató autóbuszos túra, de a szomszédos Szlovákia tájaira is eljuthatnak azok, akik ezt a programot választották. Természetesen nem hiányzik a gyalogostúra sem a kínálatból; május 30-án „Palóc Pompeji 32” elnevezéssel teljesítménytúrát szerveznek Ipolytamóc és Salgótarján között, melynek egyik érdekessége az ősleletek megtekintése lesz. Pályázat! Az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, valamint az Országos Test- nevelési és Sporthivatal elnöke közös pályázati alapot hozott létre a jelentős turisztikai vonzerővel rendelkező sportesemények, s a Magyarország hímevét jelentősen javító sportteljesítményt nyújtó sportolók támogatására. A korábban az országos lapokban is megjelent pályázati hirdetmény - mely az 1998/99 évi rendezvények támogatását célozza - a Nógrád Megyei Sport- igazgatóságon (Salgótarján, Ruhagyári út 9.) megtekinthető, illetve a pályázati nyomtatvány beszerezhető. A 1998. évi eseményekre május 31-ig, az 1999 éviekre szeptember 30-ig lehet benyújtani a pályázatokat. Túraajánlat A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez május 24-én, vasárnap a somoskői várhoz. A tervezett útvonal: Somoskőújfalu - Bikkrét - Krúdy-forrás - Somoskő vára és vissza. Találkozás: Salgótarjánban, az Ofotért előtt reggel 8.20 óráig. Túravezető: Tolmá- csi Józsefné. Labdarúgó megyei I. osztály - Rétságon csak a „csillagos” szép búcsúzásban bíznak - Kazáron nehéz a játékoshelyzet Felső- és alsóház futballrangadója Salgótarjánban Hajrához érkezett az 1997-1998. évi megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A hátralévő öt forduló lesz hivatott eldönteni a még nyitva hagyott nagy kérdéseket, azaz, hogy kinek akasztják majd nyakába idény végeztével az aranyérmet, s ki lesz kénytelen harmadik kiesőként búcsút inteni az első osztálynak. Mindenesetre rég nem látott nagy csatákra van kilátás a tavaszi idény utolsó harmadában, illetve ezen a hét végén is. St. Acél - Nógrád Volán-Bag- lyasalja. Rangadó a megye- székhelyen - akár ez is lehetne a mottója a mérkőzésre nem túl jó szájízzel készülő két tarjáni csapat összecsapásának. Egyébként a Kohász feljutásért, a Volán pedig bentmaradásért játszik. Majd meglátjuk... Horváth Gyula: - Egyszer már csak ki kell kászálódnunk nekünk is a gödörből. Remélem, ez lesz az a mérkőzés. Kezdő csapat: Babják - Kira, Kerényi, Sándor A. - Ajtai, Fancsik, Sándor N., Palkovics, Birincsik - Tőzsér, Czene. Gulyka Ferenc: — Borzasztóan nehéz a helyzetem, hiszen évtizedeket töltöttem el játékosként, s edzőként a Kohásznál. Jelenlegi csapatomnak viszont égetően nagy szüksége van minden apró pontra. Kezdő csapat: Vincze vagy Szabó - Balogh, Juhász, Kon- gorácz - Szalai, Szerémi, Oláh B., Csala, Pádár - Faragona vagy Surján, Muzsik. Nagybátony - Villtesz. Vajon melyik arcát mutatja majd a holnapi mérkőzésen a kiismerhetetlenül szeszélyes bátonyi együttes, illetve folytatja-e szenzációs sorozatát a Villtesz- legénység? Ezek a kérdések foglalkoztatják elsősorban a focikedvelőket. Mindezekre választ kapunk mindannyian szombaton a kora esti órákban. Verebélyi Attila: -Egyszer fenn, egyszer lenn... Az elmúlt heti, megalázó berceli vereséget követően csupán a győzelem lehet gyógyír számunkra. Keret: Reviczki, Zsignár (kapusok) - Oláh, Gazdag, Osváth, Vámos, Almási, Lakatos, Szabó, Kecskés, Mező, Piczek, Orosz, Fodor. Gerda Gyula: - Nagyon nehéz összecsapásra számítok. Fontos, hogy ne törjön meg a lendületünk, hiszen szeretnénk bentmaradni. Ehhez viszont még Bátonyból is pontra lesz szükségünk. Keret: Orbán, Tövis (kapusok) - Valkó, Szabó, Monostori, Gere, Schmittinger, Surin, Sztupák, Rajkovics, Varga, Pergel, Vanda, Kaszás. Nagylóc-Nógrádmegyeri Romanó - Kisterenye. Kíváncsian várjuk; hogy az utóbbi hét vége fiaskója melyik csapat játékosait viselte meg jobban. A Terenyének - ha versenyben szeretne maradni, a bajnoki címért vívott küzdelemben - Ló- con is győzni kell(ene), de mint azt tudjuk, ez nem könnyű feladat. Gyebnár Gyula: — Gólerős játékkal, s győzelemmel szeretnénk kárpótolni szurkolótáborunkat az elmúlt heti gyengébb játékunk után. Keret: Csampa, Horváth (kapusok) - Makkal, Keviczki G., Puruczki, Botos, Zsíros, Guti, Búzás, Oláh T., Kovács, Kelemen, Berki, Keviczki Gy., Oláh R. Koncsik László: - Az elmúlt héten hazai pályán elszenvedett vereség ellenére is bízom játékosaimban és mindent el fogunk követni azért, hogy továbbra is versenyben maradjunk a bajnoki címért. Keret: Földi, Susán, Nánási, Szarka, Kaszás, Tarlósi, Komódy, Zsemlyán, Griffaton, Kovács, Tőzsér, Lóié, Szűcs, Vincze, Minka, Boros. Rétság - Mátranovák. A hazaiaknak csupán a szép, sportszerű búcsú marad osztályrészül a hátralévő fordulók során. A vendégek nem várt két vereségük ellenére is vezetik a tabellát, de már egy újabb kudarc nem fér bele elképzeléseikbe. Salgai György: -Búcsúzni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes... Kezdők: Talpas V. - Talpas T., Szklenár, Rajkovics - Mezei, Sirkó, Cserhalmi, Dinnyés, Rezsnyák - Varga, Mizsei. Bukrán Csaba: - Remélem, hogy a hét végi mérkőzésen kilábalunk a hullámvölgyből. Ehhez viszont jó lenne helyzeteinknek legalább egyharmadát értékesíteni. Keret: Juhász, Csikós G., Tóth M., Bukrán, Pintér, Orosz, Nádasdi, Mihály, Csikós A., Lakatos, Bara- nyi, Bocsó, Simon K., Simon Z. Nézsa - Karancslapujtő. A hazai együttes is a „létükért küzdők” népes táborának tagja, így előreláthatólag mindent megtesznek Deák Ervin tanítványai a siker érdekében. A Lapujtő további jó szereplés esetén gondolkodhat a dobogós helyezésben is. Deák Ervin: - A Lapujtőt pillanatnyi helyezése és balul sikerült mérkőzései ellenére is a legjobb csapatnak tartom. Lehetnek még bajnokok, de mi ebben a tavaszi sorozatban otthon nem szenvedtünk vereséget, s most sem szeretnénk szomorkodni. Kezdő csapat: Kucsera T. - Balogh, Pusztai, Karaba - Lieszkovszki, Kucsera Cs., Kucsera B., Kucsera T., Bach, - Duhonyi, Zachar. Sipkó Sándor: - Nekünk már nem érdemes számolgatni, jól kell szerepelnünk a hátralévő fordulókban, s majd kiderül a végén, hogy ez mire is elég... Kezdő csapat: Peleskei - Juhász A., Szabó, Osgyáni — Zsély, Hegedűs, Tőzsér vagy Juhász G., Fodor - Lavaj vagy Berta, Szőrös. Karancskeszi - Érsekvad- kert. Nagyon fontos, s a papírforma alapján be is gyűjthető három pont megszerzése a cél a nehéz helyzetben lévő karancskeszi legénység számára. Az Érsekvadkerten már a csoda sem segíthet, ők biztos, hogy búcsúznak az első osztálytól az idény végeztével. Képesi István: - Önhibánkon kívül „bevitték bennünket az erdőbe”, s abból bizony nekünk kell majd kitalálnunk. Keret: László, Sztremi (kapusok) - Juhász, Tarjáni, Csonka, Romhá- nyi, Chovan, Molnár, Raáb, Dénes, Orsós, Polonkai, Bartkó, Barta, Mancsi. Németh László: - Nehéz helyzetünk ellenére idegenben is tisztességes helytállást várok. Keret: Szabó, Boda, Kovács, Balga, Kristók, Benyó, Virág, Keresztes, Gálik, Bozsó, Kiinger, Valent. Karancsberény - Bércéi. Az elmúlt héten legnagyobb diadalt arató két csapat egymással mérkőzik; a pillanatnyi állás szerint a hazaiak a bajnoki címért, a vendég berceliek pedig a bentmaradásért fognak harcolni. Földi Attila: - Hazai pályán szeretnénk visszavágni az őszi vereségért a tavasszal kitűnően szereplő berceli legénységnek. Ahhoz, hogy előkelő pozíciónkat megtarthassuk, ezt kell tennünk... Kezdő csapat: Freistag vagy Fodor P. - Klement vagy Freistag, Gyetvai, Simon, Varga - Kovács, Fekete, Létrái, Hegedűs - Horváth, Fodor Cs. P. Dobrocsi Lajos: —Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Ismerjük az ellenfél játékerejét, s megfelelőképp készülünk belőlük. A tisztes helytállás reményében utazunk a herényi oroszlánbarlangba. Keret: Boldizsár, Dobrocsi (kapusok) - Ocztos, Szalai, Makó, Kaposvári, Szarvas, Kökény, Kabolák, Csapó, Szabó, Molnár, Deli, Proksza, Kovács. Kazár - Jobbágyi. Kriskó- mester tanítványai sikert sikerre halmoznak a tavasz folyamán, így a vendégcsapat nehéz helyzete ellenére is a hazaiak az esélyesebbek. Kriskó Lajos: - Nehéz mérkőzés elé nézünk, mert több játékosunk nem szerepelhet eltiltás és visszavonulás miatt. Ennek ellenére szeretnénk jó sorozatunkat folytatni. A felsorolt okok miatt jelenleg még kerettel sem szolgálhatok. Baranyi István: - Nagyon fontos győzelmet arattunk a múlt fordulóban a kohászok felett, de ahhoz, hogy céljainkat megvalósíthassuk, a további fordulókban is hasonló sikerekre lesz szükség. Keret: Bangó Z., Budavári, Bodor, Kovács, Molnár N., Ungi, Halász, Batta, Tari, Meggyesi, Váradi, Molnár K., Jancsó, Bangó Cs. (kos) A Nagybátonynak (csíkosban) és a Karancslapujtőnek is kellenek a pontok archív felvétel JÖJJÖN EL! SZAVAZZON! ...HOGYATÖBBSÉG LEGYEN A NYERTES.