Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-15 / 113. szám

1998. május 15., péntek SZÉCSÉNY IVógrád Megyei Hírlap T. Németh László jegyzete Fitspaad, Radweg, kerékpárút A Jyakunkon a ballagás, a 1V szokásoknak megfelelően a kötelező bringavásárlás ideje. No, persze, ha a bizo­nyítvány „ hozta a formáját"! A baj csak az, hogy a szülők már eleve ódzkodnak a kétke­rekű drótszamár megvásárlá­sától, kérdezvén: hol bicikliz­het biztonságban a gyerek? Vajon hol? Annak idején, mikor jelen sorok írója kapta meg a jutalombringát, fel sem merült a kérdés, egy-egy kül­területi utcában csak hetente egyszer járt autó. Most per­cenként zúdul el mellettem egy kamion, vagy busz, ha az egy főutcás városon átkelek. A megoldást a kerékpárút je­lenthetné. Az önkormányzat minden bizonnyal pályázna is ilyen aszfaltcsíkra, ha lenne hozzá elegendő pénze, önereje. Az állam ugyanis csak akkor tá­mogatja az elképzelést, ha a helyiek biztosítják az összeg felét. Most valamelyest eny­hült a helyzet, ha turisztikai célból valósul meg a kerékpárút. Megyénkből azonban csak két pályázat ér­kezett: Szécsényből. Nem bántani szeretném őket, sőt bátorságuk, vállal­kozó szellemük dicséretes, de megint ott leszünk, ahol a Ri- móc-Hollókö kerékpárút: megépült, csak használni nem tudjuk széles körben. Mindig mondom, hogy az európai vo­nulatokhoz kellene igazítani az elképzeléseket. Mondjuk, a dunai kerékpárút lehet egy ilyen fogódzó, ahonnan kel­lemes oldalági túrát ajánl­hatnánk, ha lenne Ipolyvarbó- tól Ipolytarnócig egy leága­zás. Erről meg - mondjuk Út­kénéi - egy másik ág Salgó­tarjánig, a Dobroda-töltésen. A minap megállít egy, a témában jártas ország- gyűlési képviselő, s az utakról beszélgetünk. Azt mondja: a kerékpárút szerinte luxus. Kí­váncsi lennék, akkor is azt mondaná-e, amikor az első áldozatot szedik ki a kamion kerekei alól... Én is tudom, hogy sok pénzbe kerül, de ha nem kezdünk időben beszél­getni róla, akkor még sok Ri- móc-Hollókő út épül, majd­nem feleslegesen. S közben irigykedve figyeljük a hollan­dokat, akik Fitspaad-nak ne­vezik kerékpárútjukat, vagy a németeket, akik Radweg-nek. S ott már kerekezik a fél or­szág... Cserbenhagyót keresnek Megyei Körkép jl BATONYTERENYE Leégett vezetékek, néma televíziók, tönkrement háztartási gépek Villám sújtotta a várost RS Stark Attila televíziószerelő műhelyében lesz mit javítani Május 10-én 19 óra körül Salgó­tarján belterületén, a Gerber Fri­gyes-köz után lévő turistaúton ismeretlen motoros elütötte a vele azonos irányban haladó gyermekkorú gyalogost, s a bal­eset után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az elkövető fel­tehetően 16-20 év közötti, rövid sötét hajú, kb. 170 cm magas, kék színű Simson segédmotoros A salgótarjáni nevelési tanács­adó pszichológusának Kudarc nélkül az iskolában című elő­adásával folytatódott tegnap a salgótarjáni Karancs Szállóban szerdán kezdődött országos kerékpárt vezetett, s a balesetkor szintén megsérült. így ismertető­jele a jobb szeme fölött a hom­lokán lévő horzsolásos seb. A rendőrség kéri azokat, akik a balesetről vagy az elkövető személyéről felvilágosítást tud­nak adni, jelentkezzenek a sal­gótarjáni kapitányság közleke­désrendészeti osztályán. Tel.: 411-255 (33-50) mellék. konferencia. A cigány kultúra és az oktatás, nevelés kapcsola­táról, feladatairól szóló tanács­kozáson ezután az iskolára való előkészítés formáit, módszereit mutatták be a szakemberek. (Folytatás az 1. oldalról) fel nem méri a helyszíneket, s egy kisiparos ki nem cseréli a sérült hálózati elemeket. Egy tébláboló hölgy azt sem tudja, hová forduljon: - Három gyermekem van ott­hon, s mivel ilyen gondom még nem volt, hirtelen azt sem tudom, hová forduljak. Arra emlékszem, a Hungária Biztosítóval kötöttük meg a szerződést. Kiss Béla, a Hungária Biz­tosító osztályvezetője 8 eset­ről kapott bejelentést, de Újaknán kívül a Kun útról és a Szécsényi útról. Azt kérte, hogy aki még nem vitte el a hibás készülékét szervizbe, az a kiérkezésükig ne is vigye. Ha már elvitte, kérjen a szere­lőtől szakvéleményt, a hiba Az erről szóló levelet tegnap postázta a tanács titkársága. Frisch Oszkár, a tanács soros elnöke felhívja a kormányfő fi­gyelmét arra is, hogy idén már­ciusban a nyilvántartott munka- nélküliek száma megközelítette a 15 ezret Nógrádban. Ez más­okáról, azaz, a villámcsapás­ról. A Providencia Biztosító ügynökével a helyszínen ta­lálkoztunk, központjukba tegnap délelőttig egy jelzés érkezett ebben az ügyben. Az AB-Aegon közel 20, a vil­lámmal összefüggő esetet so­rolt. de a telefon folyamato­san csörög. Új utcaneveket is hallunk: Csizmadia, Karancs, Szérűskert, Erdész, Szerpen­tin, Arany János, Forgách, Berkenye-köz, sőt már Pász- tóról is ömlik a villámpanasz. A Garancia Biztosítóhoz 15- en telefonáltak. Ők az emlí­tettek mellett Nagybátonyból, az Ózdi és a Bányász útról is kaptak jelzést.- Nálunk semmi sem sérült meg, mert a vihar közeledté­félszerese az országos átlagnak. A közzétett munkalehetőségek 1877 fő foglalkoztatását teszik lehetővé, de 37,8 %-ban köz­hasznú tevékenység formájában. A megyei munkaügyi központ a munkaerő-piaci alap decentrali­zált foglalkoztatási alaprészéből vei automatikusan kihúztam minden berendezésünket a konnektorból - meséli Sári Tiborné, a Vasvári Pál-köz- ben. - De a soron szinte min­denkinek tönkrement a tévéje, s még nem tudni, mi egyéb. Kezében televíziót cipelő asszonyt is látunk. Stark Attila ismert televíziószerelő műhe­lyébe szinte percenként érke­zik valaki. Közben telefonon kapjuk a hírt a Hungária Biz­tosítótól, hogy a Vasvári Pál- köz 23-ban az előzőnél is sú­lyosabb a helyzet: kiugrottak a konnektorok a falból, a ve­zeték számos helyen meg­égett, s még az ablaküveg is kitörött. Van, ahol a gázcsapot is el­zárták, bár a Tigáz helyi üze­migazgatóságához jelzés nem érkezett - tudtuk meg Gafrik István üzemigazgatótól. Szá­mukra az jelentett gondot, hogy a hirtelen jött esőzés miatt Karancslapujtőn eltörött egy gázcső. Ezt hamar elhárí­tották. A hatalmas erejű villám a jelek szerint több százezer fo­rint kárt okozott. Robajára jellemző, hogy a városköz­pontban szinte valamennyi beriasztott autónak megszó­lalt a jelzőberendezése. Az EMASZ szakembere szerint a kirendeltség is szikrázott, tegnap még tartalék hálózat­ról üzemelt a város. Az elhárí­tást már szerda éjszaka meg­kezdték. (németh) 1998-ban 935 millió Ft-tal gaz­dálkodhat. Ennek 94 %-át április végéig lekötötték. A jövedelem- pótló támogatásból kiesőknek 273 millió Ft pluszkeretre lenne szükség, hogy a kötelező 3 hó­napos foglalkoztatásukat a munkaügyi központ megold­hassa. Ha központi forrásból nem érkezik meg az összeg, a kérelmeket a központ kénytelen lesz elutasítani - áll a Horn Gyu­lának címzett levélben. RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Réti Zoltán 75 éves Balassagyarmat - Hetven- ötödik születésnapja alkal­mából Réti Zoltán festőmű­vészt köszöntötték barátai, tisztelői, tanárok és diákok tegnap a Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában. Az ünnepi eseményen hangversenyt adtak a művész tiszteletére, s az ezt követő baráti be­szélgetéssel ért véget a ta­lálkozó. Túrautak jelzése Bér - Háromnegyed millió forintot nyert minisztériumi pályázaton az önkormány­zat. A pénzt azoknak a túra­útvonalaknak a jelzésére használják fel, amelyek megkönnyítik a település­hez közeli bazaltorgonák megközelítését a természe­tet kedvelő emberek szá­mára. Virágmozgalom Salgótarján - A hallgatók segítségével, kalauzolá­sával a Pénzügyi és Számviteli Főiskolával ismerkedtek tegnap a vi­rágmozgalomban részt vevő közép- és általános iskolás diákok. A találko­zóhoz sportversenyek, önvédelmi bemutató is kapcsolódtak, majd a kis- és nagydiákok kötetlen beszélgetésen vettek részt. Faluszépítők Ságújfalu - A helyi falu- szépítő-ós művelődő egye­sület idén szintén meg­szervezi hagyományos, a falut szépítő táborát, sor­rendben a nyolcadikat. Résztvevői csoportokban ezúttal is kisebb felújításo­kat, helyreállításokat vé­geznének, takarítanának. Az egyhetes - délutáni szabadidős-rendezvénye­ket is kínáló - turnusra ez­úttal tíz-tizennyolc éves fiatalokat várnak, a jelent­kezés ma zárul. Kudarc nélkül az iskolában Közhasznú munkavégzésre 273 milliót kér a megyei munkaügyi tanács Levél a miniszterelnöknek Idén várhatóan 2 és fél ezer munkanélküli esik ki a jövedelem- pótló támogatásból, mivel foglalkoztatásukra nincs meg a kellő fedezet. A Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács 273 millió forint kiegészítő támogatást kér a kormánytól. Megkezdődött a Bolyai-napok ünnepségsorozata Salgótarjánban „Végtelen kör az én láthatárom” A nyitónap ünnepi műsorában táncosok is felléptek F.:GY. t. Mielőtt tanévzárásra szólná­nak a csengők, megpezsdül az iskolák tavaszi zsongása megyeszerte. A diáksereg megméretteté­sekre összpontosít, ünnepel, az iskolavezetések számot vetnek, hogy kijelöljék a to­vábbi irányt. Salgótarjánban, a Bolyai János Gimnázium­ban Székyné Sztrémi Melinda igazgató tegnap megnyitotta a 29. Bolyai-napokat. Ismerd meg és tiszteld név­adódat! Ünnepélyes keretek között erre teremtett alkalmat a Bo­lyai János pályáját, szellemi­ségének jelentőségét bemutató műsor. „Ő a jövőbe látott, te­remtve új, láthatatlan, örök vi­lágot” - hangzott a névadó nagysága előtt tisztelgő vers­sora annak a költeménynek, melynek szerzője Széky Virág, az iskola tanulója. A hagyományokhoz hűen a végzősök megkoszorúzták a Bolyai-falat, majd a gimná­zium két diák alkotója Szlo- bodnyik Krisztina és Vekszler Nelli mutatkozott be: iskolá­juk galériájában először sze­repelnek képeikkel. Ezután elismeréseket adtak át az iskola tanárainak: dr. Peák Istvánná Bolyai-emlék- érmet, Gyarmati Attila és Vi- szóczky Gabriella kitüntető okiratot kapott. Szlobodnyik Krisztina, Lukács Lilla és Mlinkó Szilvia negyedikes ta­nulók elismerő oklevelet vet­tek át. Az ünnepség a VIII. d osz­tály tanulóinak színvonalas előadásával folytatódott, ezt követően pedig különösen ér­dekes eseményre került sor, az először megjelent Bolyai Helikont, a gimnázium iro­dalmi-képzőművészeti folyói­ratát ismerhették meg a részt­vevők. Ma tudományos ülésszak­kal, továbbá előadásokkal folytatódik a Bolyai-napok rendkívül gazdag eseményso­rozata. ÚJ OPEL ASTRA Itt az új Astra! És egy szót se többet! Inkább nézze meg! És próbálja ki! Május 16-17-én ASTRA HÉTVÉGE! OPEL KENDERESI KENDERESI ÉS TÁRSAI KFT. 3100 SALGÓTARJÁN Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255, Tel./Fax: (32) 440-539

Next

/
Oldalképek
Tartalom