Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-30–05-01 / 101. szám

4. oldal Müsorajánlat 1998. április 30., csütörtök Baglyasi napok immár negyedik alkalommal Látványos szórakoztatás Amint arról lapunk korábbi számában hírt adtunk, május 2-án és 3-án kerül sor a Bag­lyasi napok rendezvényeire a Salgótarjánhoz tartozó telepü­lésrészen. S ahogy ez az elmúlt években is volt, gazdag kulturá­lis és sportprogram várja az érdeklődőket mindkét nap. Szombaton és vasárnap is zeneszó viszi hírül az ünnepet. A rendezvénysorozatot Cser­háti József a település önkor­mányzati képviselője, a megye- székhely alpolgármestere nyitja meg délelőtt 10 órakor. Ezt kö­vetően a civilszervezetek, az ál­talános iskola és az óvoda kép­viselői helyezik el koszorúikat, virágaikat Bóna Kovács Károly Szabadság-szobrának talapza­tán. A teleház ajtaját Horváth László Baglyasalja Barátai Kö­rének elnöke tárja szélesre 10.30 órakor, s hívja a számí­tástechnika, az Internet iránt érdeklődőket a számítógépek­hez. A délután, mint eddig min­dig, a szórakozásé, a kultúráé. Pontosan déli 12 órakor kezdő­dik a kutyakiállítás és -szép­ségverseny, majd 13.30 órakor az SBTC és a Baglyasaljai Öregfiűk mérik össze futballtu- dásukat. A diákotthon kertjében felállított díszes májusfa körül az általános iskola diákjai és a kis óvodások színes műsorral köszöntik az ünnepet 14.30 órakor. A nagyteremben dixie­landkoncert kezdődik 15 óra­kor, amelyen az elmúlt évben fergeteges sikert aratott szegedi együttes, a Storyville Dixieland Jazz Band és a salgótarjáni Kö­lyök Dixieland Band lép a kö­zönség elé. Ezt követően 18.00 órakor ugyancsak a nagyterem­ben zenés, táncos, szórakoztató műsor kezdődik. A közremű­ködő együttesek, - a Bolyai fú­vósötös, a Dűvő népzenei együttes, a Főnix tánccsoport, a Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület, a Synton és a Pó­dium Stúdió, - népdalokkal, könnyűzenével, népzenével, társas- és néptánccal, prózával köszöntik a közönséget. Szom­baton 16.30 órakor tartja éves közgyűlését Baglyasalja Bará­tainak Köre. Vasárnap, délelőtt 9 órakor a tűzoltók mutatják be, nem egy­szer életet mentő gyakorlatai­kat, majd 10 órakor lovaspa­rádé kezdődik, s a bemutató után lehetőség lesz sétalovag­lásra is. Ezt követően, - 10.30 órától - szinte egymást érik a sportversenyek. Futó- és kerék­párversenyre, sakkszimultánra nevezhetnek be az érdeklődők, Gallai János salgótarjáni mes­terjelölttel. Délután 14 órakor kezdődnek a bajnoki labda­rúgó-mérkőzések, a Nógrád Volán és Nagybátony csapatai között. Először az ifjúsági, majd 16 órakor a felnőttmérkő­zésre kerül sor. Közben 15 órától a hétközi diákotthon kertjébén zenés, szórakoztató műsort nézhetnek az érdeklődők, amelyen fellép az Akkord kohász fúvóskis­együttes, és a salgótarjáni Kö­lyök Dixieland Band. A ha­gyományokhoz híven a legbát­rabbak és a legügyesebbek já­tékos vetélkedőkön is részt ve­hetnek. A 18 órakor kezdődő tombolasorsoláson pedig érté­kes díjakat nyerhetnek a sze­rencsés résztvevők. A rendezvény mindkét nap­ján kirakodóvásár, körhinta és egyéb játékok várják a felnőt­teket, gyermekeket. Éhét, szomját pedig a büfében csilla­píthatja valamennyi résztvevő. Választások előtt Dönci bácsi tűnődései Ne má, hogy a térkép utazzon a turista helyett! - lépett he re­zignált panaszáradatokkal ked­venc Négy Felesébe a közismert irodai sómén. Mert már mindenki azt hiszi, hogy ö az, aki a világot meg­válthatja. Nem jól gondolják, mert nem így van. Különleges tehetség kell ahhoz. Itt van mindjárt ez az eset a dupla ko­pogtatócédulákkal. Simán rá lehetne fogni, hogy csalás, meg miegyéb, csakhogy tanultak ám biológiát az illetékesek, misze­rint a sejtek osztódással szapo­rodnak, kvázi a kopogtatás pa­pirosok sejtjei is osztódhatnak, mint az anyósom kromoszómái, nem? Tenni kell gondolkodni, az­tán meg dumálni. Mint odaát, ahonnan a fény is jön. Addig dumált a Duma, míg a Nagy Fehér Főnök - véletlenül ez most nem a Szomszédok Nagy Fehére, bocs! - megelégelte, és bemondta a negyvenszáz ulti­mátumot: ha lesz még duma, befuccsol a Duma! Meg tanulé­kony is ez a Borisz, mert amint megtudta, hogy a mi Gyulánk látogatást tesz Salgótarjánban és Balassagyarmaton, hát rög­vest összepakolta a cókmókját, és ellátogatott a japán sógo­rokhoz, egy kis diszkós dobve­résre. Hanem majdnem családi dráma kerekedett nálunk, az egész család sajnálja a Vész­helyzet elmaradását, az asszony még külön meg is siratta a Ross dokit, meg a Bentont és a Gre- ent, és a Carter meg a Hatha­way fönövér miatt egyenesen írni akartunk a Kökény Mihály népjóléti tárcájának, hogy mi az, a magyarnak már egy nyo­morult amerikai kórház sem jár? De szerencsére jött a Szomszédok és mondtam az asszonynak, hogy ez a Má- genheim se lehet rossz orvos, legközelebb kihíjuk, ha gör­csöl a kólikád. Erre megnyu­godott. Örömibe átkapcsolta a Meri vagy nem meri vetél­kedőt, ahol éppen arról fag­gatta a nézőket ez a Pokrivt- sák Mónika, hogy lehet-e az úszóknak tökfőzeléken élni? Mert a Czene úszónagyság ausztrál útján még a tökfőze­lékét is megcsonkították. Per­sze, mert nem a Kotányiné Horváth Rozi fűszeres végérá­jával ízesítették, mivel arra nem futotta a dollárokból. Csak azt az egyet nem értem, hogy anno dacumále az a Ha­jós Alfréd, hogyan tudott ak­korákat nyerni, amikor csak a Duna egy kis szakaszán gya­korolt, nem pedig melbörni kékre festett medencéjében. És neki még jó volt a tökfőze­lék is zagson! esetleg egy kis tükörtojással. Tatárbifsztek- röl, meg ilyenekről nem is ál­modott. Csak szerette a spor­tot! Ennyi az egész. Nem is mondtam, hogy a legutóbbi bankrablásnál ha­mar meg is lett a korpusz de- likátusz, erről csak annyit, csak a hülye megy Trabanttal bankot rabolni. Kovács Ágit is otthagyta az ótépé, mint Szent Pál az olá­hokat, de a delfinjei legalább megmaradtak szegénynek. Igaz, csak a plakátokon. No, mielőtt belehabarodnék a 200-as forintpöngő bevoná­sába, és félrenyelném a ru­mot, be is fejezem, mert ka­matost itt a kampánycsendes­ség, akkor már nem lehet még az asszonytársamhoz se szólni, igaz, ő ezt sose tartja be. Ne má, hogy a szippantás kocsi járja el a budivugit! feró Csütörtöki rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falu­rádió. 6.00,7.00 Krónika. Sport. 7.37 Müsotszemle. 8.00 Krónika Sport. 8.15 Műsorszemte. 817 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család. 11.35 Édes Anna 11.53 Műsorajánlat. 12.00 Déli krónika. 1240 Ki nyer ma?. 1250 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a ház­nál. 13.20 Svéd gregorián. 13.30 Római katolikus félóra. 14.05 Klasz- szikusok. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.07 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság. 1620 Hasz­nos tudnivalók. 16.25 Zenélő városa­ink. 17.05 Magyarországról jövők. 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Raymond Carver növelő. 20.05 Ha­gyományápolók. 20.30 Határok nél­kül. 21.05 Magyar dzsessz, 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Késó esti kró­nika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Hí­rek. Időjárás. Kenő. 23.05 Archívu­mok mélyéről PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30,7.00,7.30 Hírek. Időjárás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petöfi-dél- előtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Idő­járás. 9.04 Délelőtti tereíere. 9.50 Apróoseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.08 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. 11.03 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Ma­napság. 1200 Jő ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész. 1212 Sport­hírek. 13.16 Vízállásjelentés. 13.19 Piacpróba. 13.44 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. 15.04 Közlekedés. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám vi­lága. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hí­rek. Időjárás. 19.03 Észkerék. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Petőfi-kabaré. 21.00 Hírek. 21.03 Zenezóna. 22.00 2000 éjszaka meséi. 23.00 Hírper­cek. 2215 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (100. rész) 10.05 Frankenberg-kastély A vetélytársnö (ism.) 10.55 Mesterművek (ism.) 11.10 Savannah Átejtösdi 12.00 Déli harangszó 13.00 Az örökzöld örökzöldek 14.00 Rondó 14.50 Unser Bildschirm 15.25 A mindent megváltoz­tató masina Az utolsó alkalom (7.) 16.00 Fecsegő tipegők (13.) 16.30 A szerelem jogán (122.) 17.00 Segítőtárs 17.15 János vitéz (ism.) 17.35 Europercek 17.40 Csellengők 17.45 Körzeti híradók 18.00 Örmény keresztények 18.20 A kockasfülü nyúl 18.35 A pampák királya (107.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Kisváros Csomag az ülés alatt 20.40 Csodafoci 21.00 Választási vitaműsor 22.10 Hírek 22.20 Választási tudósítások 22.25 MM 22.30 Kenó 22.35 Underground (fr.-német-magyar film) Maroknyi ember menekül a régi belgrádi ház pincéjébe a második vi­lágháború idején. A külvilággal Marko tartja a kapcsolatot. Az ügyeskedő csirkefogó a maga hasznára fordítja a helyzetet. Bár a háború időközben véget ért, sikerül elhitetnie az emberekkel, hogy vál­tozatlanul dúl a harc. Telnek-múlnak az évek, az emberek élik az életüket a föld alatt. Marko eközben egyre fontosabb posztot tölt be odakinn, a vagyona is szépen gyarapodik. 1.20 Hírek 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 „Közös hazánk volt Róma" (ismétlés) 6.35 Jelképtár Kentaur (ismétlés) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Magyarország ma (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár 13.00 Híróra 14.00 Nyolc évszak (8/4.) 15.05 Nemzetet teremtő történetek A művészet és tudomány palotái (ism.) 15.30 Repeta-Magyar 17.50 Kormányváró 18.20 Kulturális és tudomá­nyos hírek 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár 19.20 MC (ismétlés) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A mi XX. századunk (angol sorozat) 1947-Szabadságot, most 21.00 Gellérthegyi álmok (ism.) 22.45 Mélyvíz h2 6.00 Gyökereink 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.25 Magnum (ism.) 11.15 Follow me - Nyelvlecke 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (am. sorozat, ism.) 13.30 Csupacsupa élet (ism.) 13.55 Színkép (ism.) 14.25 Kölyökszinpad 14.55 Mozart Band 15.251001 amerikai 15.50 Parker Lewis 16.15 Magnum (39.) Negyven évvel Sand Is­land után 17.05 Csupa-csupa élet (43.) 17.30 A következő áldozat (24.) 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek(147. rész) 19.55 Forró nyomon 20.45 Rex felügyelő Végzetes csábítás 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estél Magyarország! 23.00 Remington Steele (am. sorozat - 28.) 24.00 Hajnaltól napestig 0.25 Tények (ismétlés) 0.50 Közvetlen ajánlat 15.15 Hogyan legyünk milli­omosok? (amerikai film) 17.15 72 óra 17.45 Trükkös halál (10.) Asáikányszeme 18.45 Hír3 19.15 Fejvadász (4.) A rossz árnyék 20.15 MASH (26.) Radar jelentése 20.45 A nyolcas faktor (francia film) Végzetes vérbetegségben szenved a huszonöt éves Étien ne. A fiatal­embernek nem sok ideje van hátra. A szerelem és a szerencse is rákö­szönt, amikor megismerkedik Lise- zel. A lány édesanyja a vérellátó központban dogozik. Az új gyógy­szernek - a nyolcas faktornak - és a rendszeres vérátömlesztésnek kö­szönhetően Etienne normális életet élhet. Megkapja azonban az AIDS vírusát. Martine, a lány anyja szem­beszáll a felettesével, hogy kiderítse, a vér okozta-e a fertőzést. 22.30 Hír3 (ismétlés) 23.00 Trükkös halál (ism.) 23.55 72 óra (ism.) DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Műsorismertetés 9.05 Felelet az életnek 9.50 Régiók (ismétlés) 10.25 Esti kérdés (ism j 10.40 Jakub (cseh dók.-film) 11.40 Filmetűdök Mozart- muzsikára 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. La­pozó 12.25 Lett versmesék 13.15 Vándormadarak (francia film, 1992) 14.55 Csatamezök (ism.) 15.55 Billy, a macskakölyök 16.20 Katedra nélkül 17.20 Európa hite 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Mesefilm 19.15 Piemule (cseh dok.-film) 20.00 Stationary (magyar kisfilm) 20.40 Éjfél. Weöres Sándor álomversei 20.50 Műsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Esti kérdés 21.45 Mű-terem-tés 22.25 Magyar kiállítás Kem- penben (dok.-film) 23.20 Híradó 23.35 Rockkábulat - Mojo (2/2.) 5.00 Testszépítés Biró Icával 5.45 Információs magazin 6.00 Music Box 15.00 Információs magazin 16.00 Torna 16.30 Autósport (ism.) 17.00 Németalföldi kolostorok 17.30 Sztárbár (ismétlés) 18.00 Music Box 19.30Énpicipónim(2.) 20.00 Földgömb (ism.) 20.30 Horgászmesék 21.00 Határerő (am. sci-fi) 22.40 Az erőszak (ism.) 6.30 Vekker. 13.45 A hekus. 14.45 Játszd újra. 15.30 Music Box Top Ten. 16.00 Bulivonal. 16.30 News- da. 17.00 Szelep. 18.00 Benny Hill. 18.30 A hekus (86.) 19.30 Vekker-hírek 20.00 Drakula (13.) 20.30 Harc az életért (amerikai film) 22.25 Halálos szenvedély (ism.) RT L KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilmklub (ism.) 11.10 Klipklub (ism.) 11.30 Az első csók (ism.) 12.00 Knight Rider (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (43.) 16.35 A farm, ahol élünk (53.) 17.20100-ból egy (játék) 17.55 Meri vagy nem meri? 18.00 Knight Rider (82.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Bugs (6.) 20.55 Gyilkosság a Central Parkban (am. thriller) 22.35 Hírek. Időjárás 22.50 Megdöbbentő világ 23.50 MMM 0.50 Fókusz (ismétlés) TARJÁNI TV 18.05 Lássuk, hogyan növe­kednek 18.16 Filmajánló 18.20 Keresd a párját! 18.32 Szevasztok! 18.35 Nemzetközi kézilabda­verseny 18.50 Programolló 18.54 Ismét dixie... 19.02 Stóla 19.20 „Behálózva” 19.25 Felsőoktatási szakképzési napok Salgótarjánban 19.33 Mérlegen a Belügymi­nisztérium 19.58 Rendőrségi tájékoztató 20.03 Öt választás Magyar- országon? 20.35 A farkashegy legen­dája (am. kalandfilm) RTL Klub, 20.55: Gyilkosság a Central Parkban - Holtan találják a New York-i Central Parkban Jennifer Levine-t. A kegyetlen gyilkosság nagy föl- háborodást kelt. A sajtó és a televízió sokat foglalkozik az üggyel. A nyomo­zás során hamarosan a kicsapongó életet élő Robert Chambersre terelődik a gyanú. A fiatalember azonban makacsul tagadja, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz. Egyre inkább szorul körülötte a hurok. Végül kétségbeesett lépésre szánja e! magát. Pénteki rádió- és televízióműsorok MTV1,22.25: Excalibur - Uther király kérésére a vízből varázsolja elő Ex- caliburt a mágus Merlin. A csodálatos kard meghozza tulajdonosának a győzelmet. Élve a győztes jogával - megint csak Merlin segítségével - Uther elcsábítja az ellenfele asszonyát. A nászból születő gyermeket azonban el­rabolja a varázsló. Arthur felnő, és egyedül is ki tudja húzni a sziklába szorult kardot. Minden ellenségét legyőzi, és az ország legendás királya lesz. KOSSUTH 4.30 Keltemes ébredést! Zenei kíván­ságműsor. 6.00 Reggeli krónika 8.00 Krónika Sport. 8.15 Műsorszemle. 9.05 Napközben - Ünnepi kiadás. 10.00 Útközben. 11.05 Cigányfélóra. 11.35 Gion Nándor: Ez a nap a mi­énk. 11.54 Müsorajánlat. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Tör­vénykönyv. 13.05 Archív kabaré. 14.05 Klasszikusok. 14.35 András meg a kutyája. 15.06 Választás 98. 17.06 Magyarországról jövök. 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Nem ők a te féljed. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Hatá­rok nélkül. 21.05 „Énekeim". 21.25 Fórom. 21.55 Szótó. 22.00 Késő esti krónika 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó. 23.05 Hangversenymúzeum PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Ünnepi csúcs. 6.30,7.00,7.30 Hírek. Időjárás. 7.38 Zökf(sport)reg- gel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zene­zóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Dél­előtti terefere. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.08 Gadi- usz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Szerencse­fia. 1120 Szerencsekorong. 11.37 Nosztalgiaparádé. 11.52Martapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.12 Sporthírek. 13.16 Vízállásjelentés. 13.19 Biztonság­ban. 13.44 Korkérdés. 14.00 Péntek­től péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hírek. Időjárás. 16.00 Közlekedés. 16.40 Natúr hét. 17.00 Hírek. Időjá­rás. 17.05 Apukám világa. 18.29 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Sláger­lista. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Ku­lissza. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Világzene. 22.00 Dzsesszfeszívál. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Ép után 7.30 A két tudós tukán Bagolybánat 7.40 Colodi-Litvai: Pinokkió Mesejáték két részben 9.25 Patyolat akció (magyar film, 1965) 11.00 Emerton 1997 12.30 Élet a tenger alatt 12.50 Zenélő gyermekkezek 13.05 A mi Charlie-nk (9.) Karantén 13.55 Kisokos 14.20 Ürgammák A konvoj nyomában 14.55 55 nap Pekingben (am. film, 1963) 17.30 Választási hirdetés 18.05 lnura,adingó (angol kisfilm) 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Savannah (ism.) Átejtösdi 20.45 Bóhozatalbum 21.05 Desszert 22.00 Exkluzív 22.25 Excalibur (angol-ír film) 0.40 Emerton 1997 (ism.) 8.25 Műsorismertetés 8.30 Az öreg bánya titka (sorozat-5/1-2-3.) 10.00 Szomszédok (ism.) 10.35 Az eltüsszentett birodalom (mesejáték, ism.) 11.45 Karcsi kalandjai (tévéjáték, ism.) 13.0012 hónap az erdőn Május (ismétlés) 13.30 Viszonyok (ism.) 15.00 Nemzetet teremtő történe­tek Az 1848-as pantheon (ism.) 15.20 Jelképtár (ismétlés) 15.30 Repeta - a héten utol­jára 17.50 Delta 2000 (ism.) 18.20 Mixi-Tipp 18.30 Alpok-Duna-Adria 18.55 Mesetár 19.20 MC (ism.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Magyar Ház 20.30 Vonósnégyes 21.00 Menekülj, hogy élhess! (olasz sorozat - 3/3.) 22.30 Mélyvíz 23.30 Játssz, Félix, játssz! Zenés portréfilm ' »2 6.00 Top 10 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.25 Magnum (ism.) 11.15 Foci-vb-k története 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magán­élete 13.30 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Lacikonyha 14.25 Megdumáljuk 14.55 Mozart Band 15.251001 amerikai 15.50 Parker Lewis 16.15 Magnum (40.) Freud után szabadon 17.05 Csupa-csupa élet (144.) 17.30 A következő áldozat (25.) 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok es szepek (148.) 19.55 Vigyázz, NATO, jön a magyar! (kabaré) 20.25 Dáridó 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Véres játék (amerikai akciófilm) 98' 23.45 Péntek 13: Vérfürdő az intézetben (am. horror) 1.15 Sportszenzációk 9.30 Maxi Max 10.25 Agyafúrt professzor 11.25 Rövidzárlat 13.20 National Geographic 14.20 A nyolcas faktor 16.05 NBA - különkiadás 17.15 Gasztronómiai utazá- sok 17.45 Hegylakó (3.) 18.45 Hír3 19.15 Melrose Place (26.) 20.15 Abalfácán (13.) 20.40 Filmpárbaj 20.45 Hogyan legyünk milli­omosok? (amerikai film) 22.40 Filmpárbaj 22.45 Hír3 (ism.) 23.15 Jövőnéző (ism.) 23.45 Hegylakó (ism.) 0.35 NBA - különkiadás 1.10 Cinema (ismétlés) 1.35 72 óra (ismétlés) 2.00 NBA - rájátszás DUNA TV 5.30 Virradóra 9.05 Műsorismertetés 9.10 Váltó (ismétlés) 9.45 Mü-terem-tés (ism.) 10.30 Szerelmünk évszakai (olasz film, 1965) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. La­pozó. Lapszemle. Hí­rek 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.35 Talpalatnyi zöld (ism.) 13.15 Falusi turizmus ma és holnap (riportfilm) 13.35 László Gyula a honfog­laló magyarokról 14.20 Stúdióbeszélgetés 15.00 Amerikába jöttem (dokumentumfilm) 16.00 Hubertusz (vadászati magazin) 16.20 Virtus 16.45 Magánterület 17.20 Pop-sa-rock 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai maga­zin 18.55 Mese 19.15 Összkép 19.50 A napkirály árnyéká­ban (3. rész) 20.50 Müsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Esti kérdés 21.45 A terasz (olasz-fr.-német film) 0.20 Híradó 0.35 A szép Serge (francia film) fi szfirw 5.00 Lazítson Cindy Craw- forddat! 5.45 Információs magazin 6.00 Music Box 15.00 Információs magazin 16.00 Terhestorna 16.30 Shingalana, a kis va­dász (jsmétlés) 17.00 Élet és designé 17.30 Extrém 18.00 Gabriella-show 18.30 Horgászmesék (ism.) 19.00 Zenei hírzárlat 19.30 Popeye (2.) 20.00 Celeste (46.) 21.00 Tökéletes menyasz- szony (am. krimi) 22.50 Határerő (ism.) 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13,15 Rocktükör (ism.) 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra 15.30 Music Box Top Ten 16.00 Mexico (1.) 16.50 A szabadság bajnokai (1,) 18.00 Benny Hill (50.) 18.30 A hekus (87.) 19.30 Vekker-hírek 20.00 Poirot - Kettős bűn 21.00 Kitervelt gyilkosság (amerikai krimi) 22.45 Gyerek az éjszakában (amerikai krimi, ism.) 0.30 Electric Blue (ism.) RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilmklub 11.10 Klipklub (ismétlés) 11.30 Az első csók (ism.) 12.00 Knight Rider (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (44.) 16.35 A farm, ahol élünk 17.20100-ból egy (játék) 17.55 Meri vagy nem meri? 18.00 Knight Rider (83.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Kung-fu - A film (amerikai kalandfilm) 21.35 Életveszélyben 22.35 Hirek. Időjárás 22.50 RTL-nightklub Beavis és Butthead Mesék a kriptából Emmanuelle örök 0.30 Fókusz (ismétlés) RTL Klub, 20.00: Kung-fu • A film - Holtan találják az ópíumbarlangban Perkins tiszteletest, az egykori misszionáriust. A rendőrök a keleti kultúrát jól ismerő Caine-töl kémek segítséget. A saolin pap döbbenten fedezi föl a hul­laházban a tiszteletes mellett fekvő holttesten a Manchu család fegyverének jelét. Megtudja, hogy a férfi az öreg kínait és a szolgáját akarta kirabolni, és eközben vesztette az életét. Caine-re rátör az emlék: a mesterét ugyancsak a Manchu család egyik tagja ölte meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom