Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-10 / 85. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. április 10., péntek A salgótarjáni zeneiskolások nagyobb támogatást érdemelnének Csak tehetséggel nem lehet fizetni Jó szándékú, segítőkész, érzőszívü emberek nélkül valószínűleg igen sok kulturális és sporttevékenység - és még hosszasan sorolhatnánk a „merítési” területeket- leépült, illetve elhalt volna napjainkra Magyarországon. A „szponzor” szó ízig-vé- rig beépült a magyar nyelvbe, de legfőképp' a jobb sorsra érdemes, tehetséges támogatottak életébe. Ma már talán nem is létezik olyan cég, valamint hatékonyan működő, sikeres vállalkozó, akit ne kerestek volna meg legalább tíz alkalommal, hogy anyagilag segítsen valamilyen kellően megindokolt ügyet. Költségvetés és ezzel együtt pénz ugyan általában mindenütt van, csak nem megfelelő arányban. így van ez a Salgótarjáni Állami Zeneiskolában is, ahol „fura” módon a tehetséggondozás színvonalának köszönhetően túl jól működő intézmény kerül olykor problémák elé.-Nagy megtiszteltetés érte iskolánkat - mondja Szvoren András fuvolatanár. - Két fúvósötösünk is meghívást kapott olyan helyekre, ahol rang fellépni. A Bolyai János Gimnázium fiataljaiból álló kamara- együttesünk pozsonyi versenyre hivatalos június 22-25 között, míg a Gagarin Általános Iskola tanulóiból alakult fúvósötösünk június 28 és július 5 között Bolyban bizonyíthatná újólag a tehetségét.- A feltételes mód azt jelenti, nem biztos, hogy csomagolnak?-Sajnos elég magas nevezési díjaknak kell eleget tennünk, amihez hozzáadódik még az utazási költség is. Márpedig csak tehetséggel nem lehet fizetni.-Ha nem titok, mennyi a nevezési díj egy-egy ilyen versenyen ?-Általában 7 ezer forint fejenként, de Bolyba például most 14 ezer forint lesz. Ráadásul a felerészt tanulókból álló salgótarjáni koncert fúvószenekar olaszországi fellépési lehetőséget kapott.-Azt nem mondom, hogy ne legyenek ennyire jók, arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a hangszertanulás melletti kamarazenélésnek milyen háttere van az iskolában?-A zeneiskola az országos élmezőnybe tartozik, s minden hangszeren rendelkezik országos első helyezettel valamelyik korcsoportban. Az említett két fúvósötös mellett a rézfúvós kamarazenét Kapi Gyula, a vonós kamarazenét Becze La- josné, az ifjúsági kamarazene- kart Torják Vilmos, a városi koncert fúvószenekart pedig igazgatónk, Becze Lajos oktatja, irányítja. Egyébként az igazgató úr megígérte, hogy mindent elkövet a jelzett probléma megoldása érdekében, csak az az igazság, hogy nem akarom túlterhelni én sem a Zenélő Ifjúságért Alapítványunkat.- A jóindulat, a segítőkészség egyébként tényleg minden érintettben megvan. A Bolyai és a Gagarin igazgatónője is segíti terveinket.- Mennyi a hiányzó összeg?- Százhetvenezer forintot kellene összegyűjteni, hogy ott lehessünk a versenyeken. * A zeneiskolások szinte minden városi eseményen ott vannak, ingyenesen, közreműködésükkel emelve a programok színvonalát. A pozsonyi Interfóru- mon való részvétel lehetősége több, érettségiző bolyaisnak lenne - mellesleg - szép ajándék. Szvoren András huszonöt éve oktatja a fuvolát s tíz éve a kamarazenét. Most, ezek mellett, pénzt gyűjt. Reméljük, összejön a szükséges. Benkő Mihály Hollókői húsvét 1998. április 11-13. „Mézes mese” a Pajtakertben Április 11., szombat, 15 óra: Tari Márta mézeskalács képeiből nyílik kiállítás .jMézes mese” címmel (Pajtakert) 17 óra: 1 mise, tűz- és vízszentelés Április 12., vasárnap, 10 óra: Szabadtéri mise; húsvéti sonka- és ételszentelés; hollókői asszonykórus műsora; ku- koricapattogatás; körmenet az asszonykórus vezetésével az ófalubejáratig 11.30 óra: A mihálygergei Ipoly néptáncegyüttes locsolóműsora. Kísér: a Tücsök népzenei együttes A busái Forrás gyermek- és ifjúsági tánccsoport műsora A rimóci Gyöngyösbokréta hagyományőrző csoport tavaszi népszokásokat, húsvéti lo- csolkodást feldolgozó előadása (ófalubejárat) 12 óra: Folyamatos programok: molnárkalácssütés, tojásfestés, mézeskalács-készítés, népviseletbe öltöztetés, ökörsütés, lacikonyha, borkóstoló, nép- művészeti kiállítások, vásár stb. 12.45 óra: Hollókői gyermektánccsöpört (Mívesház) 13 óra: Tücsök-fB-udvar) Gyöngyösbokréta - szólót táncol: Holecz1" Istvánná, Vincze Ferenc (Mívesház szabadtéri színpada) Forrás (Fazekasház felső udvara) 14 óra: Ipoly (B-udvar) Hollókői asszonykórus - kukoricapattogatás (templom előtti tér) Gyöngyösbokréta (Fazekasház felső udvara) 15 óra: Záróprogram: Ipoly, Tücsök, Gyöngyösbokréta, Forrás - népi össztánc - tombola- sorsolás (ófalubejárat) 20 óra: Húsvéti bál- zenél: Franko József (Vár étterem) Április 13., hétfő, 10 óra: Szabadtéri mise - a hollókői asszonykórus műsora, majd vezetésükkel közös énekléssel az ófalu körbejárása 11.30 óra: Muzsla néptáncegyüttes locsolóműsora. Kísér: a Banda népzenei együttes. A szécsényi néptánciskola növendékeinek „Palóc táncok” című előadása. A rimóci hagyományőrző együtt©s-,-;Palóe tavaszi seoká- sok” című előadása. Kísér: A rimóci rezesbanda (ófalubejárat) Kínálás. 12 óra: Folyamatos programok: ugyanaz, mint vasárnap 12.45 óra: Hollókői gyermektánccso- port (Mívesház szabadtéri színpad) 13 óra: Hollókői asszonykórus műsora, kukoricapattogatás (templom előtti tér) 14 óra: Szécsényi néptánciskola (Mívesház szabadtéri színpad), Banda (B-udvar) Rimóci rezesbanda (Fazekasház felső udvara) Rimóci asszonykórus (D- udvar) 15 óra: Muzsla - Banda; szécsényi néptánciskola - rimóci rezesbanda; össztánc; tombolasorsolás (ófalubejárat) A rendezvényre 300 Ft-os kapujegy váltandó (10 éves korig ingyenes), amelyet a Kossuth u. 68. sz. alatt át lehet cserélni 2 db tombolára. rm PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 13-15 Ft/db 12-14 Ft/db 12-14 Ft/db 11-16 Ft/db burgonya 40-60 Ft/kg 60 Ft/kg 55-70 Ft/kg 55-60 Ft/kg vöröshagyma 160-180 Ft/kg 180 Ft/kg 180 Ft/kg 180-200 Ft/kg fokhagyma 350 Ft/kg 350 Ft/kg 350 Ft/kg 400 Ft/kg sárgarépa 100 Ft/kg 100 Ft/kg 90 Ft/kg 100-120 Ft/kg petr. gyökér 350 Ft/kg 300-600 Ft/kg 500 Ft/kg 400-750 Ft/kg karfiol 250 Ft/kg 250 Ft/kg 250 Ft/kg 200-250 Ft/kg kelkáposzta 100 Ft/kg 100 Ft/kg 110 Ft/kg 100 Ft/kg karalábé új 100 Ft/kg 100 Ft/kg 40 Ft/db 150 Ft/kg fejes káposzta 80 Ft/kg 70 Ft/kg 55 Ft/kg 80 Ft/kg savanyú káposzta 100 Ft/kg 100 Ft/kg120 Ft/kg alma 80-100 Ft/kg 80-120 Ft/kg 60-90 Ft/kg 60-110 Ft/kg Könyvbemutató: „Előítélet és vérpad” Kisebbségi fórum Rétságon Szécsényi diákokkal „Kölyökszínpad” Szécsény - Újabb televíziós szereplést tudhatnak magukénak a szécsényi Harmat Színpad tagjai. A Tv2 „Kölyökszínpad” című műsorában április 11-én, szombaton 9 órakor láthatják a nézők Verbói Brigittát és Pásztor Mátét, akik a „Padlás” című musicalből adnak elő részletet. Találkozóra hívja Nógrád megye cigányságát a Lungod- ron nevezetű szervezet közelmúltban megalakult rétsági csoportja. A fórum díszvendége Smit- nya Sándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és Jónás Gábor, a Nógrád Megyei Kisebbségi Önkormányzat megyei irodavezetője. Áz április 11-én, 13 órakor, az általános iskola tornatermében kezdődő program keretében mutatják be Puskás Péter és Végh Józsej „Előítélet és vérpad” című könyvét, majd fellép Békés megye hagyományőrző csoportja, a Vadrózsák együttes. Az est cigánybállal zárul, ahol a megyeszerte közismert Radics- duó, valamint Horváth Ferenc (Pocsó) és Csámpai Dezső zenekara működik közre. Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától kedd reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt kereshetik fel. Telefon: 32/410-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt, - szombaton, vasárnap és hétfőn reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Szécsény, Rétság. - A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: a Úttörők útja 1. szám alatti vásártéri gyógyszertár; Balassagyarmaton: a Rákóczi út 136. szám alatti Kristály patika; Pásztón: a Rákóczi út 94., Szent Jób patika; Szécsényben: a Kölcsey út 18., Gyógyír patika; Bátonyterenyén: Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet; Rétságon: nincs ügyelet. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán 10-én (pénteken) 17.00 órától 13-án (hétfőn) 7.00 óráig az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégely palánk, Romhány, Nézsa) dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34. Tel.: 35/350-852, 60-410-517; Balassagyarmat, és környékén: (Szanda, Ér- sekvadkert, Terény, Magyamándor) dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi u. 3. Tel.: 35/344-233, 30-498-676; Szécsény és környékén: (Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva) dr. Pintér Gábor, 3170 Kassai u. 24. Tel.: 32/370-536, 30-581-584; Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishartyán, Nógrádmegyer) dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. 32/415-779; Pásztó és Palotás környékén: (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke) dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 41. Tel.: 32/477-033,30-525-181; (április 13-án, hétfőn 7.00 órától 14-én, kedden 7.00 óráig): Rétság és környékén: dr. Dobos Attila, Rétság, Börzsönyi u. 33. Tel.: 35/350-140, 30-581-175; Balassagyarmat és környékén: dr. Mácsik László, 2659 Érsekvadkert, Petőfi u. 12. Tel.: 35/340-015; Szécsény és környékén: dr. Renner Károly, 2671 Őrhalom*, Ifjúság u. 2. Tel.: 35/370-081; Salgótarján és környékén: dr. Papp Tamás, Kisterenye, Munkácsy u. 4. Tel.: 32/350-616; Pásztó és Palotás környékén: dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 41. Tel.: 32/477-033, 30-525-181; Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelet április 10-én (pénteken) 14.00 órától április 12-én (vasárnap) 7.00 óráig): Rétság és környékén: dr. Kása Gáza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34. Tel.: 35/350-852, 60-410- 517; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi M. út 3. Tel.: 35/344-233, 30-498-676; Salgótarján és környékén: dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779; Pásztó, Palotás és környékén: dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth út 41. Tel.: 32/477-033,30-525-181; (Április 12-én, vasárnap 7.00 órától április 14- én, hétfő 8.00 óráig): Rétság és környékén: dr. Mácsik László, 2659 Érsekvadkert, Petőfi út 12. Tel.: 35/340-015; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: dr. Perjés Zoltán, 2660 Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13/A. Tel.: 35/311-187, 30-775-951; Salgótarján és környékén: dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779; Pásztó, Palotás és környékén: dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth út 41. Tel.: 32/477-033, 30-525-181. Húsvéti szentmisék és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton 20 órakor lesz a feltámadási szentmise, utána körmenet. Húsvétvasár- nap 9.30,11.00 és 17.30 órakor, hétfőn: 10.00 órakor és 17.30 órakor lesznek a szentmisék. Zagyvapálfalván: szombaton 19 órakor feltámadási szentmise, vasárnap és hétfőn délelőtt 9.00 órakor lesz szentmise. Zagyvaróna: szombaton este 18.00 órakor, vasárnap 10.00 órakor lesznek a szentmisék; Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor lesz a szentmise. Baglyasalja: vasárnap szentmise 7.45 órakor. Szent József-templom: szombaton: 7.00 és 18.00 órakor, vasárnap 8.30 és 10.00 órakor lesz a húsvéti szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház st-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45- 12.00, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat: Római katolikus templom: Pénteken 19.00 órakor csonka mise, szombaton 18.30 órától feltámadás és utána körmenet, vasárnap és hétfőn 7.00, 8.30, és 11.00 órától lesz a húsvéti szentmise, ill. este 19.00 órától. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00, és 18.00 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: Szombaton 19.30 feltámadási szentmise, húsvétvasámap és - hétfőn: 7.00, 9.30, 11.00, és este 19.00 órakor van a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 órakor. Pásztó: Római katolikus templom: Szombaton este 19.00 órától feltámadás, utána körmenet, vasárnap és hétfőn 9.00 órától húsvéti szentmise, este 19.00 órakor kezdődik a szertartás. A Szent Lélek-templomban: Húsvétvasámap és -hétfőn 11.30 órakor kezdődik a szentmise, Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt Áfész épülete) vasárnap 15.00 órakor. Rétság: Római katolikus templom: Szombaton 22.00 órakor húsvéti vigília, tűzszentelés, allelu- jás mise. Vasárnap 9.00 órakor ünnepi nagymise, feltámadási körmenet, 18.00 órakor szentmise. Hétfőn csak délelőtt 9.00 órakor órától lesz szentmise. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): Szombaton 18.00 órától feltámadás, utána körmenet, vasárnap és hétfőn 11.00 órakor lesz a húsvéti szentmise. Bányaváros szentmise ISZI- ben vasárnap 8.30 órakor. Maconka: a húsvéti szentmise vasárnap 9.30 órakor lesz. Kisterenye: pénteken este 18 órától szertartás, vasárnap reggel 5.30 órakor feltámadási szertartás; 8.30 órakor ünnepi szentmise. Hétfőn reggel 7.00 órakor lesz szentmise. * Szentkút: Kegytemplom: szombaton 15.00 órakor liturgia, vasárnap 9.00 és 10.30 órakor húsvéti nagymise, hétfőn 10.30 órakor kezdődik a szentmise.