Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
4. oldal Közélet 1998. április 29., szerda A Nógrád Megyei Hírlap kérdezett- a képviselőjelöltek válaszoltak Lapunk az alábbi három kérdést tette fel az országgyűlési képviselőjelölteknek:- 1. Közismert Nógrád megye válsághelyzete. On mit tart a legfontosabb teendőnek és mit tenne konkrétan azért, hogy megyénk kimozduljon ebből?- 2. Ha ön bekerül a parlamentbe és először szót kap, milyen ügy, illetve melyik réteg érdekében emel szót és miért?- 3. Miért gondolt arra, hogy ha átmenetileg is, de felcserélné jelenlegi hivatását a parlamenti képviselőséggel, illetve miért döntött úgy, hogy ily módon szeretné folytatni politikai pályafutását? A kérdésekre adott válaszokat a következőkben közöljük. Folytatjuk a pártprogramok közlését is. Betz József (Független Kisgazdapárt) (1. sz. választókerület) 1. Válság a mezőgazdaságban, iparban, de miért? Reprivatizáció (tulajdon-visszaadás) helyett részleges kárpótlás. Bányák bezárása, iparleépítés következménye a magas munkanélküliség. Nyugati tömegáru-behozatal (jó csomagolásban, például lejárt szavatosságú hús, szarvasmarha, sertés, tej, tejtermék, cukorsűrítmény, legutóbb vöröshagyma behozatala) hazánk mindig önellátó volt ezen termékek előállításában! Ezen rendelkezések következménye a termelők és a termelés szándékos tönkretétele, amely a munkát és a megélhetést biztosítaná. Nógrád megyében az újraerdősítést 10 ezer hektáron kell megvalósítani, itt munkát biztosítani a tartósan segélyből élő alacsonyabban képzett embereknek. A gazdaság élénkítése, a stabilitás támogatása a legfontosabb, hiszen nem igaz, hogy a pénzügyi egyensúly egyenlő lenne a gazdasági egyensúllyal. A nagyon rossz és sokszor elhamarkodott* privatizáció miatt, melyek gyanús körülmények között folytak, fokozták a munkanélküliséget és dollármilliárdokba mérhetően óriási exportveszteségeket okoztak. Amennyiben az FKGP kerül kormányzati helyzetbe, sokkal szélesebb tulajdonosi kör lesz, felemelve a középosztályt, ösztönözve az egész társadalmat, a jóléti állam megteremtésére. Hogy lehetséges ez? Adókedvezményekkel, a nyugati tőke idecsalo- gatásával, mint ahogy azt más megyék is tették. 2. Az önhibájukon kívül szegénységbe került és taszított emberek érdekében a mezőgazdaságból ki- rekedtekért, a bányászatból, iparból elbocsátottakért, családtagjaikért, hozzátartozóikért. Ezek azok az emberek, akik az elmúlt ,.rendszerváltást” követő nyolc év alatt úgy elszegényedtek, hogy a napi betevő kenyér megvétele is gondot jelent, hozzátéve azt, hogy a most nyugdíjba menők, valamint a nagyon idős korúak megalázóan alacsony nyugdíjat kapnak. A segélyben részesülőkért azért, hogy ne segélyből tengessék életüket, hanem két kezük alkotó erejéből, bőséggel meg tudjon élni, úgy, ahogy a nyugati országokban az egyszerű gyári munkás a fizetéséből és a családi pótlékból jól él családjával együtt. Az igazi alkotó szellemi tőkétmgsak úgy lehet maradásra bími^iogy az anyagi lét a magyar felemelkedést szolgálja. Mindenkinek megérje itthon is magyarnak lenni, ne csak külföldön! 3. Mivel öt éve aktívan politizálok, egyetlen helyen nem kellett se köpenyt, se kabátot cserélnem, még többet szeretnék tenni azért a választóért, aki a bizalmat megszavazza. Nem vagyunk alábbva- lók egyetlen európai, vagy bármely nemzetnél, a dolgos magyarság becsületét vissza kell adni! Az elmúlt négy évben a nógrádi választópolgárok akaratából a megyei közgyűlésben képviseltem a megye állampolgárait, sok tapasztalattal gazdagodva, mindenkor a választópolgárok többségi akaratát, érdekeit képviseltem. Most magasabb szintre kerülhetek a választópolgárok akaratából, melyet ugyanúgy szolgálatnak tekintek. Nógrád megyét elindítjuk a fellendülés útján és végre nemcsak arról lesz híres Nógrád megye, hogy itt sortűz dördült el. Történelmi kihívás és feladat, amelynél csak a választópolgár adhatja meg a bizonyítás lehetőségét. Szent István öröksége, hogy a nemzet tovább erősödjön, a nemzeti öntudat fennmaradjon további ezer évre. Botka Ilona (Független Kisgazdapárt) 4. sz. választókerület 1. Megyénk mindig sajátos helyzetben volt. Most sincs ez másként. A főváros fejlesztése a kisebb települések rovására megy. Ez a folyamat fővároscentrikussá éleződik, mivel a vidék fejlődése jelentősen elmarad. Az elmaradott vidéki településeket fokozott mértékben kell megsegíteni és felzárkóztatni, gazdasági súlypontáthelyezéssel. Célunk ennek az elmaradottságnak a mielőbbi felszámolása. A régiófejlesztés összetett, összefonódó feladat, benne foglaltatik a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, az oktatás-művelődés együttese. A vállalkozó település a célunk, minden településszinten. A megélhetés egyik alapfeltételét a munkahelyek biztosítják. Megyénk területére munkahelyteremtő beruházásokat kell létesíteni, mely hatékony szociális védőhálót teremt a munkások és főleg a pályakezdő fiatalok részére. Külön figyelmet kell szentelni a betegeknek, nyugdíjasoknak, létminimum környékén élőknek és a munkanélkülieknek. Az ifjúság szerepe a nemzet létének és fennmaradásának feltétele. Meg kell teremteni az ifjúság hazai boldogulásának az élet- feltételeit. Minden fiatalnak biztosítani kell a tanuláshoz való jogot. A gazdasági bajok velejárója a fiatalok lakáshelyzetének megoldatlansága. Erre a problémára központi segítséget kell igénybe venni, hiszen az önkormányzatoknak ez a kérdés saját erőből kezelhetetlen. 2. Vállalkozó vagyok, természetesnek tartom, hogy „bekerülésem esetén” e réteg érdekében emeljek szót. Női tornát tartok és gazdálkodom. Az egészség, a munkabíró készség megtartásához elengedhetetlenül fontosnak tartom a sportot. Jobban és céltudatosabban kellene támogatni a sportlétesítményeket. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak és a földdel vállalkozók érdekvédelmét haladéktalanul meg kell oldani. A mezőgazdaság és élelmiszeriparunk jövedelmezősége érdekében a szükséges behozatali tilalmakat el kell rendelni. A kis- és középvállalkozók megsegítése nélkül nincs nemzeti felemelkedés. Ezért az adó- és egyéb közterheket jelentősen csökkenteni kell. 3. Mindig is fontosnak tartottam az emberek szolgálatát, népművelői munkám és jelenlegi vállalkozásom megválasztásánál is. Szükség van az emberközelségre. Továbbra is az emberek szolgálatát tartom fontosnak! Fekete Attila (Magyarországi Szociáldemokrata Párt) 2. sz. választókerület 1. A megye egyik jelentős problémája, hogy az úgynevezett „Észak-magyarországi régiódban jelölték ki a helyét! Admi- nisztratíve, mert a valóságban a budapesti érdekövezethez tartozik. Az itt élők már megszokták, így természetes, hogy ügyeiket a nógrádi városokban: Balassagyarmaton, Bátonyterenyén, Pásztón, Rétságon, Szécsényben és Tarjánban rendezik, és ha itt nem sikerülne, akkor: Budapesten. Nem Miskolcon és Egerben! Nagy a tét, mert az Európai Unióhoz való csatlakozásunk terület- fejlesztési pénzügyi támogatásának mértéke ezen múlik. Még nincs késő, megváltoztatható a döntés, ha a parlamentbe a „Központi régió”-hoz (Budapest környéke) való csatlakozás hívei fognak kerülni. Az előbbi gondolathoz tartozik: a munkát kell az emberek lakhelyéhez hozni, és nem a dolgozókat kell napi több mint száz kilométer útra kényszeríteni! Meg lehet teremteni a lehetőséget, csak a napi problémákkal kell foglalkoznia a „pártvillongások” helyett, mert meggyőződésem, hogy nem a pártok programja, hanem a tevékeny, felelősséget érző ember teremtheti meg a jólétet és a biztonságot itt Nógrádban is! Az országgyűlési képviselőnek a jobbnál jobb lehetőségek sokaságát kell hoznia a megyébe, hogy az itt élő emberek a helyi polgármesterek, önkormányzati testületek és a vállalkozók segítségével azokat meg tudják valósítani a saját javukra. Nem elég a választási kampányban „nyüzsögni”, négy éven keresztül valóban tenni kell. Az országgyűlési képviselő nem lehet csak pártmunkás, nem ez a dolga, és nem a pártja választja meg (remélhetőleg), hanem a biztonságban gyarapodni kívánó adófizető polgár. Ézért úgy gondolom, hogy csak a végeredmény számít, és végre ne higgyünk az utolsó pillanatban felelőtlenül ígérgetőknek! Salgótarján és Bátonyterenye térsége kiemelt vállalkozási övezetté lett nyilvánítva (szerencsére) a választások előtt, de Pásztó és környéke miért nem? Ahol egyébként a megye legrégebbi vállalkozásai működnek! Zsigmond király óta évszázados hagyományai vannak az „iparos üzletnek”, a „máshogy” gondolkodásnak. Zsigmond óta persze azt is tudjuk, hogy a „másként gondolkodók”-ról 20 ember közül 19 rosszat mond, a huszadik pedig a jót is rosszul mondja el! Ennek ellenére mondom, hogy a józan magyar ember mindig érdekei szerint cselekszik és azt támogatja! Most a munkahelyteremtés a legfontosabb, olyan partnerekkel, akiknek módjukban van jól képzett szak- és betanított munkásokat is foglalkoztatni! 2. Az első dolgom az lesz, hogy javasolom a képviselő visszanív- hatóságát, mert „egészséges veszélyeztetettség” nélkül jelenleg a képviselő nem dolgozik elég hatékonyan! Képes pártügyeket intézni a közügyek helyett. A kis- és középvállalkozók, valamint a munkavállalók konkrét támogatását kezdeményezem, a mindenfajta adónem általános csökkentését (meglepő, de ez általános állami többletbevételt jelentene), munkahelyteremtés konkrét ügyeit segíteném. Az értelmiségi, szellemi munka messze az értékén alul van megbecsülve, ami tovább nem tartható! Meggyőződésem, hogy csak kiművelt emberfőkkel fogunk „európai szinten” élni, ami a munkások érdeke is, mert jó képzett, értelmiségi vezető nélkül nincs biztos perspektíva! Nem réteg: ifjúság! Kell nekik munka, ház, perspektíva meg egy képviselő! Gondolt már arra, hogy az ön igényeit melyik képviselő és érdekközösség tudná teljesíteni? 3. A választókörzetben születtem és közép- valamint felsőfokú tanulmányaim éveit leszámítva itt is élek! Ismerem az itteni viszonyokat, az itt élő emberek mindennapos problémáit és azok megoldási módjait is. Hiszek önmagámban és megértettem, hogy az élet attól függ, hogy milyen módon használom fel az időmet. Sajnos a világ tele van képzelt tehetetlenekkel! Nem akarok közéjük tartozni soha. Képes vagyok új és pozitív szellemű gondolatokat befogadni és fejleszteni. Időt fordítok az előrelátásra, a megelőzésre. A ma kérdéseivel foglalkozom, de nem feledkezem meg a holnap tennivalóiról sem. Mindig tervezek és nagyon érdekel a jövő. Azért érdeklődöm olyan mélyen a jövő iránt, mert életünk hátralévő részét ott fogjuk eltölteni! Dénes Nándor (MSZDP) 3. sz. választókerület 1. Nógrád megye az ország egyik legszegényebb területe. Itt a legkisebb az egy főre jutó nemzeti jövedelem, fogy a lélekszám, tartósan magas a munkanélküliség. A befektetők - kevés kivétellel - nagy ívben elkerülik a megyét. Nagyon" fontosnak tartom, hogy megyénk az észak-magyarországi régió helyett tartozzon a fővárosi régióhoz, mert egy körzetben elég egy szegény megye. Ennek több praktikus oka is van, hiszen földrajzilag kedvezőbb számunkra, ha budapesti vonzásba kerülünk, ugyanakkor infrastruktúrában is több szállal kapcsolódunk a fővároshoz. Jelenleg is jelentős munkaerő ingázik naponta a fővárosba. Budapest vonzásában megyénk új lehetőségekhez juthatna és ki tudna mozdulni a holtpontról. A fejlettebb területről -különböző kedvezményekkel - könnyebben tudnánk megnyerni a tőkeerős vállalkozókat. Salgótarján - Bátonyterenye térségének kiemelt vállalkozási övezetté nyilvánítása mellett fontosnak tartom, hogy Szécsény és térségében a már kialakított vagy kialakítás alatt lévő ipartelepítésre alkalmas közművesített területekre nyugati vagy keleti tőkét kell hozni munkahelyteremtő beruházásokhoz. A lehetséges partnerek felkutatására hatékonyabb marketingmunkát kell végezni. 2. Ha bekerülök a parlamentbe a nők és a fiatalok helyzetének javításáért kívánok először szót emelni. Évtizedek óta hangoztatják a nők társadalomban betöltött szerepét, a családban vállalt terheiket. Ennek ellenére helyzetükben nem történt javulás, sőt tovább növelték terhüket az által is, hogy jelentősen megemelték a nyugdíjkorhatárt. Síkra szállók a nők érdekében az esélyegyenlőségért, azért, hogy mérvadó az ember alkalmassága legyen a munkavállalás, a beosztás és a bérezés területén. Kezdeményezni fogom a nők nyugdíjkorhatárának felülvizsgálatát. Amennyiben csökken a nyugdíjkorhatár, úgy javulni fog a fiatalok munkahelyhez való jutása. A biztos munkahely viszont kedvezően befolyásolná a fiatalok családalapítását, a család tervezését. Kedvezőbb szociálpolitikai intézkedésekkel elő kell segíteni a több gyermek vállalását. A fiataloknak az önálló otthon megteremtéséhez alacsony kamatozású, hosszú lejáratú hitelek biztosítására van szükség. 3. Azért szeretnék parlamenti képviselő lenni, mert ismerem a szécsényi választókörzet egyszerű embereinek mindennapi gondjait, problémáit, hiszen itt születtem, itt élek és dolgozok közöttük. Több mint bosszantó, hogy a rendszerváltás óta a megye nem mozdult el a holtpontról, sőt helyzetünk egyre kilátástalanabb. Ez indíttatott arra, hogy vállaljam a megmérettetést, mert elég erőt érzek ahhoz, hogy a parlamentben is szót emeljek a szécsényi választókörzet érdekeiért. Magyar Szocialista Párt A Magyar Köztársaság polgárai a harmadik demokratikus választásra készülnek. 1990-ben a politikai rendszerváltás, 1994- ben a gazdasági-társadalmi megújulás volt a tét. A választópolgárok felelőssége azonban 1998-ban sem kisebb: szavazatukkal arról döntenek, hogy megerősítik-e azokat a folyamatokat, amelyek Magyarországot ismét a térség politikailag és gazdaságilag legelismertebb államává tették és megnyitották az utat, hogy felzárkózzunk Európa fejlett országaihoz. Társadalmi békét teremtettünk Lezárult az alapvető változások, a nagy megrázkódtatások időszaka. Az átalakulás súlyos terheket rótt a társadalomra. Olyan társadalmi, szociális feszültségekkel élünk együtt, amelyek megoldásához nem álltak rendelkezésre a szükséges források. Az elmúlt kormányzati ciklusban a társadalom és a gazdaság egészét érintő alapvető kérdéseket kellett rendezni, a bajok gyökerét megszüntetni. Megalapoztuk a gazdasági növekedést A Magyar Szocialista Párt - a Szabad Demokraták Szövetségével együtt - az elmúlt négy év során teljesebbé tette a demokratikus átalakulást és a piacgazdaság intézményeinek kiépülését. Kijavította az előző, konzervatív koalíció politikájának súlyos hibáit. A szocialisták kormányzásának eredményeként immár visszafordíthatatlanná vált az 1989- ben megkezdett rendszerváltás. Számos eredmény született, de tisztában vagyunk azzal is, hogy sokan másként élték meg az átalakulást és a piacgazdaság intézményeinek kiépülését. Esélyt az ország minden régiójának! Tavaly másfél milliárd forint többletpénz érkezett megyénkbe, amely segítségével 4,5 milliárdos fejlesztéseket lehetett elindítani. Ezáltal teremtődött 600 új munkahely - miközben 500 munkahelyet sikerült megőrizni - és 2000 közmunkás foglalkoztatására került sor. 1998-ra 2,5 milliárd forint többlettámogatásra számíthatunk. Tízéves időtartamra kiemelt vállalkozási övezet lett Salgótarján és Bátonyterenye térsége. A válságkezelésben, a meglévő gazdasági szervezetek helyzetének stabilizálásában és az új munkahelyek létrehozásában óriási lehetőséghez jutott a térség. Továbbra is súlyos gondnak tartjuk a nagy szociális, regionális és esélybeli különbségeket. Teljes megoldásuk évtizedek erőfeszítései árán válik csak lehetővé. Vállaljuk a felelősséget! Tudjuk, hogy követtünk el hibákat, voltak tévedéseink. Az állampolgárok jogos kritikáiból tudtunk tanulni, volt erőnk a szükséges korrekciók végrehajtásához. Felelőtlennek tartjuk azonban politikai ellenfeleink azon bírálatait, amelyek a létező társadalmi feszültségeket kihasználva, irreális igényeket fogalmaznak meg, ösz- szemosva a képtelen kívánságokat és a reális lehetőségeket. Ezek a bírálatok ugyanis valódi megoldást nem adnak, csupán hamis illúziókat keltenek. Esélyt az egyénnek, a jövő generációinak! A Magyar Szocialista Párt történelmi feladatának tekinti, hogy összhangot teremtsen a piacgazdasági teljesítménykényszer és a társadalmi szolidaritás között, hogy esély- egyenlőségre törekedve elősegítse a társadalmi mobilitást. Nem törődhetünk bele, hogy akár egyetlen gyermek életesélyeit is az határozza meg, hogy hova születik. Akarunk és tudunk is ezen a helyzeten változtatni. A Magyar Szocialista Párt következetes, kiszámítható politikájával javítja a gazdaság és a társadalom működőképességét, s megteremti a felemelkedés lehetőségét az ország polgárai számára. Készen állunk a folytatásra! A Magyar Szocialista Párt tudatában van annak, hogy megvalósuló programja és a társadalomban zajló folyamatok valódi haszonélvezői a fiatal generáció tagjai lesznek. Az 1998-ban először voksoló fiataloké a történelmi esély, hogy felelősséget vállalva döntsenek saját jövőjükről is. Tehetségében, önmagában bízó, teljesítményére büszke, erkölcsi értékeit megerősítő nemzetként kívánunk a harmadik évezredbe lépni. Eddigi erőfeszítéseink és történelmünk haladó hagyományai erre köteleznek bennünket. Múltunk, jelenünk és együtt építendő jövőnk a biztos alap mindehhez. Arra kérjük tisztelje meg bizalmával, támogassa és szavazzon a Magyar Szocialista Párt programjára, jelöltjeire, hogy az elkezdett munkát tovább folytathassuk!