Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-17 / 90. szám

április 17., péntek Szeretettel köszöntjük RUDOLF és ENIKŐ nevű kedves olvasóinkat! A Rudolf germán eredetű név, jelentése: dicső farkas. Védőszentje Szent Rudolf itáliai aszkéta életű püspök (1064). Az Enikő újmagyar név, Vörösmarty Mihály al­kotása, amelyben valószí­nűleg a mondabeli csoda- szarvas ősanyja rejlik. Védőszentje Szent Encratis hispániai vértanú szűz. A Nap kél: 5.53 órakor, nyugszik: 19.36 órakor. Ügyeletes ki por u k Tarnóczí László : (32) 416 - 455 220 évvel ezelőtt, 1778. áprilisában hunyt el Not- tinghamben James Hargreaves (ejtsd: Herg- rivsz) angol feltaláló, aki 1767-ben megszerkesz­tette az első, többkocsis, periodikusan működő szövőgépet, melyet leá­nyáról nevezett el „Spinning Jenny”-nek (képünk.) Gépe Angliá­nak mérhetetlen hasznot hozott, de Hargreavesre falujának takácsai és fo­nói kenyerüket féltve rá­támadtak, berendezését összetörték és őt magát véresre verték. Ezután Nottinghambe menekült s tökéletesítette gépét, az eleinte nyolc orsóval működőt 16 orsóval járatta és azt forgaty- tyús kerékkel mindössze egy munkásnak kellett kezelnie. Gépét azonban itt is szétrombolták, ő maga szegényházban halt meg, amikor találmánya révén mások már nagy gazdagságra tettek szert. Hargreaves az elsőbbségéért indított minden perét elvesz­tette, pedig alapgondolatai még ma is érvényesülnek a fonógé­pek legtöbbjén. E napon hunyt el 1711-ben I. József német-római császár, ma­gyar király. Felhős ég ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A párás, ködös reggel után nem sok napsütésre lehet számítani. Nagy­részt erősen felhős lesz az ég, dél­utántól újabb csapadékzóna érkezése várható. A déli szél gyakran meg­élénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 13, 14 fok körül va­lószínű. Egyelőre esős marad az idő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 13 Balassagyarmat: 13 Szécsény: 13 Bátonyterenye: 13 Pásztó: 14 Ipolytamóc: 14 * MI VÁR MA ÖKRE ? Hírlap-horoszkóp * * # # II * 4r­# M % # m % II # * # # * # II # H II éh? # * ll * Hí * # *■ * * * * * Kos (III. 21-IV. 20.). Üzletkötésre, utazásra, hatóságokkal függőben lévő ügyek rendezésére alkalmas az időszak. Egy kis szerencsével megszerezheti mindazt, amivel szilárd jövőt biztosíthat. Bika (IV. 21-V. 20.). Vigyázzon, hogy vállalkozásaiban minden az előírások szerint történjen, mert nagy az esély az anyagi veszteségre. Egy boldog ölelés, érintés elárulja ked­vese vágyakozását. Ikrek (V. 21-VI. 21.). A legfontosabb tennivalóit, tárgyalá­sait halassza későbbre. Most úgy sem tudna eléggé koncent­rálni, alighanem túlhajszolta magát. Ha kipiheni fáradalmait, jobban lesz. Semmi akadálya, hogy kedvesével remek estét töltsön együtt. Rák (VI. 22-VII. 22.). Mindent elsöprő lendületével ered­ményeket ér el. A Kos csillagkép végén mindenki csodálja az energikus Rákot. Szellemileg és fizikailag a csúcsponton van. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Partnere vagy házastársa úgy érzi, hogy nem törődik vele eleget. Egy kis kedvesség mind- kettőjükíiek jót tenne. Próbáljon meg egy kicsit odafigyelni rá. Tavasszal jót tenne mindkettőjüknek egy séta a termé­szetben! Szűz (VIII. 24-IX. 23.). Ne feledkezzen meg azokról, akik kéretlenül is segítik. Most megmutathatja, hogy mennyit ér és mire képes. Talán még sohasem volt ennyire ura a sorsá­nak. Arra szavazzon majd, akiben a jövőjét is biztosnak látja. Mérleg (IX. 24—X. 23.). Ma be kell bizonyítania, hogy töb­bet ér bármelyik munkatársánál. Meglehetősen könnyű dolga lesz, és még a lelkiismeretét sem kell elaltatnia. Ami igaz, az igaz, a Mérleg rendkívül szorgalmas. Skorpió (X. 24—XI. 22.). A hetedik házán átvonuló bolygók sokasága sok mindenre lehetőséget ad. Személyes horosz­kópján múlik, hogy kénytelen lesz-e harcba szállni a világgal. Hétfőn már a Bika csillagkép uralkodik az égen, addig ne kapkodjon el semmit. Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Telihold idejében minden a legjob­ban halad. Természetes, hogy ilyenkor nem maradhat el a si­ker. Igyekezzen, mert holnaptól már az utolsó negyedben mu­tatkozik égi kísérőnk, ami elbizakodottá teheti Ónt. Bak (XII. 22-1. 20.). Derűlátás és jókedv jellemzi mai nap­ját. Ingatlannal kapcsolatos ügye kedvező irányt vesz. Kitűnő lehetőség kínálkozik lakásvásárlásra, cserére, renoválásra, szépítésre. Vízöntő (I. 21—II. 20.). Ötletei egyediek és különlegesek, kreativitása fantasztikus. Ez rendkívüli sikert jelent a jövőt tekintve. Ha politizál, ne higgyen a túl kedvező lehetőségek­nek. Halak (II. 21—III. 20.). Alkalmas az idő, hogy új feladatba vágjon. Sikert, hírnevet és felemelkedést érhet el. Pénzügyeit J; a saját kedve szerint alakíthatja. Környezetét befolyása alá vonhatja. ^ H * * az •X­|| II ■X * || |z ** # * # w m * # # ** # *• # M­# 9§ Holnapi Lapunkból Orbán és Horn Gyarmaton Sok különös dolgot produkál az élet, no meg a választási kampány menetrendje. Ez utóbbi hozta úgy, hogy április 14-én este Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke, rá pontosan egy napra, Horn Gyula miniszter­elnök, a Magyar Szocialista Párt elnöke tartott lakossági fórumot Balassagyarmaton. S mindketten ugyanazon a helyszínen: a volt megyeháza ódon falai között. Érdekes lesz összevetni mondandójuk különbözőségeit. Hat szám - egy nyeremény! ló. HÉT fi k HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány A MAI MYcROSZAMi 3 I 3 3 19 Moziműsor IJÜU1UJU Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 órától: A kis hableány. Színes amerikai rajzfilm. 20.00 órától: Tudom mit tettél tavaly nyáron. Színes am. pszichothriller. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Alul semmi. Színes angol filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30 és 17.45 órától: Tudom mit tettél tavaly nyáron. Színes am. thriller. 20.00 órától: Hét év Tibetben. Színes amerikai film. Kamaramozi, 18.00 és 20.00 órától: Az erőszak vége. Színes francia film. Pásztói autósmozi, 20.30 órától: A miniszter félrelép. Színes magyar filmvígjáték. Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Április 17-én, pénteken 6- tól 14 óráig: Szécsényben és környékén; 14-től 22 óráig Salgótarjánban és környékén; Rútságon B környékén lesz ellenőrzés. Rádió- és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 538 Falu- rádó. 7.00 Krónika Sport 8.00 Krónika Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Zöld hírek. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 1135 Cigányfélóra 11.35 Édes Anna 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12J0 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Bruckner: 150. zsoltár. 1330 Vallási félóra 14.05 Klasszikusok... 14.35 Platánok és hálatáblák. 1436 Irodalmi műsor- ajánlat. 15.06 Szerintem. 15.55 Ka­matozó forintok. 16.00 Délutáni kró­nika 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Népzenei híradó. 17.06 Magyaror­szágról jövök 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismer­tetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.41 Petőfi Sándor minden verse. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Hatá­rok nélkül. 21.05 Színészek énekel­nek 21.25 Fórum. 21.55 Szokó. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Szeilemlör- ténetek 23.00 Hírek Kenó. 23.05 Hangversenyműzeum 17.05 Apukám világa 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. 19.03 Slágerlista 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Sors nyiss nekem tért. 20.30 Vadvirágok 21.00 Hírek 21.03 A rock egyéniségei. 22.00 Dzsesszfeszívál. 23.00 Hírper­cek 23.15 Ennyi. 24.00 Ép után TV1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (91.) 10.10 Anno. Aki mesel: Sztankay István (ism.) 10.35 Magyar öand-expedé ció. A vikingek szigete 11.10 Savannah Az igaz szerelem so­sem hazug 12.00 Déli harangszó 13.00 Angol Liga 13.55 Együtt 14.45 Unser Bildschirm 15.15 A Terra-misszió (4.) 15.45 Ficánkoló (ism.) 15.50 Kisokos 16.10 Teleszák 16.30 Ürgammák 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.10 Időjárás-jelentés 7.15 Vüag-kép (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.35 Kincsestár 13.00 Híróra 14.00 Viszonyok (ism.) 15.30 Repeta-a 17.50 Delta 2000 (ism.) 18.20 Mixi-Tipp 18.30 Alpok-Duna-Adria 18.55 Mesetár 19.20 MC (ismétlés) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Magyar Ház 20.30 Magyarország 2000 Hősök és áldozatok 21.00 Dohányzó (fr. film) 23.20 Mélyvíz h‘2 PETŐFI 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok. 5.00,6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs. 6.30, 7.00, 7.30 Hírek 738 Zöld(sport)reggel. 8.00 PetöMélelőtt. 8.05 Zenezóna 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Délelőtti terefere 9.50 Apró- cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.08 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthí­rek 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Manapság. 12.00 Jő ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész. 13.15 Bizton­ságban. 13.44 Korkérdés. 14.00 Pén­tektől péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közleke­dés. 16.00 Közlekedés. 16.40 Natúr hét. 17.00 Hírek. 17.03 Közlekedés. 17.00 Vál 17.15 Évgyűrűk 17.45 Körzeti híradók 18.05 Ablak 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Savannah (ism.) 20.45 Exkluzív 21.10 Desszert 22.05 Hírek 22.15 Aktuális 22.40 Kenó 22.45 BonnieésCIydefam. film) 0.30 Bobby McFerrin és His Choir a „Pori Jazz 1997’fesztiválon 1.00 Hírek s JsFjl&tv. / Április 15-i Rent) nyerőszámok 1 3 5 9 14 15 17 26 28 37 38 40 48 52 55 62 66 72 74 80 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó 6.10 Időjárás-jelentés 6.15 Aktuális (ism.) Pop-Rock-Disco mm rup-nuuiv-u DEAION Miisicd DMC. SALGÓTARJÁN r-Zs. út 5. TeL: (32) 311-941. Marlboro :::Pluh 1 Április 17., péntek 21.00-04.00-ig DEEM Mt D.J. BUDAI D.J. KÜHL XXL 50jrt kedvezményt kap a belépőjegy árából ezen a héten, aki kivágja, és belépéskor bemutatja ezt a hirdetést! Két japán veterán hazalátogatott Oroszországból „Vége a háborúnak?” Két eltűntnek nyilvánított egykori japán katona haza­látogatott Oroszországból Japánba. Találkozhattak rokonaikkal és egykori is­merőseikkel. A most 76 éves Maruko Kendzsi és a 77 éves Meguro Tosimasa a japán császári had­sereg közlegénye volt, amikor a II. világháború végén a Man­dzsúriát felszabadító szovjet csapatok elfogták és hadifo­golytáborba zárták őket. A hoz­zájuk hasonló több százezer ja­pán hadifogoly közül több tíz­ezren elpusztultak, a többség az 1950-es években hazakerült, ám sok fogoly sorsa ismeretlen maradt. HaHoTa Praktikus- Miért vettél két papagájt? A feleségednek van egy... Mind a kettő tud beszélni?-Igen. A feleségem pa­pagája azt mondja: Már me­gint lehamuztad a szőnye­get.- És a te papagájod?-Azonnal felel: Már me­gint odaégetted az ebédet! Áruházban A zsúfolt áruházban egy ijedt asszony rohan be szoknya nélkül, s rémült arccal kérdezi:- Nem láttak erre egy ró­zsaszínű szoknyát, amelybe bárom kisgyerek kapaszko­dik? Türelem-Mindenki azt mondja, hogy azért nem sikerülnek az üzleteim, mert nincs elég türelmem. Hogyan tehetnék szert erre a tulajdonságra?- Kölcsönözzön nekem holnapig kétszázezret és majd meglátja. Teve vagy- Érdekes dolgokat olvas­tam a lélekvándorlásról - mondja egy férfi a kollégá­jának. - Van olyan hely, ahol az emberek azt hiszik, hogy állat képében újra a vi­lágra jöhetnek.- De hiszen ez kész őrü­let! Tehát még én is lehetek például egy teve? , - Az azért nem. Kétszer ugyanaz nem megy! Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét Magyarországi 23.00 Péntek 13.: A véres ki­rándulás (am. film) 0.30 Sportszenzációk 1.00 Hajnaltól napestig 1.25 Tények (ismétlés) 1.50 Közvetlen ajánlat 6.00 Top 10 6.25 Jelkép4<alendárium 6.30 Jó reggelt Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Foci-vb-k története 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék'ism.) 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa-csupa elet 13.55 Főzősarok 14.25 Megdumáljuk 14.55 Mozart Band (9.) 15.251001 amerikai (9.) 15.50 Parker Lewis 16.15 Magnum-Gyilkosság refiektorfenyben 17.05 Csupacsupa étet (134.) 17.30 Akövetkező ák!ozat(15.) 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek (138.) 19.55 Kifutó 15.30 Végzetes barátság 17.15 Gasztronómiai utazások 17.45 Hegylakó (103.) 18.45 Hír3 19.15 Melrose Place (24.) 20.15 A balfácán (11.) Öreg ügynök nem vén ügynök 20.45 Amerika fegyverben (ism.) 23.05 HM (ismétlés) 23.35 Hegylakó (ismétlés) 0.30 Jövőnéző (ism.) 1.00 Cinema (ism.) 1.25 72 óra (ismétlés) 1.55 NBA kosárlabda-mér­kőzés-Minnesota Tim- berwolves-Houston Rockets (élő) ^ DUNA TV 9.05 Műsorismertetés 9.10 Esti kérdés (ism.) 9.20 Váltó (ism.) 9.55 A Kárpát-medence tancai 10.40 A tökéletes család (magyar film, 1942) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12,20 Minoritates Mundi (ism.) 13.00 „Megidézett történe­lem" 13.35 Stűdióbeszélgetés 14.05 László Gyula a honfog­laló magyarokról 14.55 Stűdióbeszélgetés 15.25 A honfoglaló és Árpád­kori magyarság egész­18.20 Középeurópai magazin 18.55 Mese 19.15 Kulturális híradó 19.45 A napkirály árnyékában (1.) 20.40 Esti sugárkoszorú 20.55 Müsorajánlat 21.00 Híradó Sportpercek 21.35 Esti kérdés 21.45 Szürkületi zóna (amerikai film, 1994) 23.20 Híradó 23.35 Hosszú az űt hazáig (amerikai film, ism.) SZÍV TV 7.15 Torna Cindy Crawford­7.45 Music Box 16.00 Terhestoma 16.30 Különjárat 17.00 S. K. Barkácsmagazin 17.30 Fogyatékossággal élők magazinja 18.00 Földgömb 18.30 Popdzsungel (ism.) 19.00 R.P.S.-News 19.30 G.I.Joe 20.00 A természet világa 21.00 Jakuza zsaru (amerikai akciófilm) 23.00 Klip hátán klip I ' KLUB 16.05 Találkozás a népszerű- tudományos filmmell. 17.05 Hubertusz 17.20 Popsa-rock 17.50 Müsorajánlat 18.00 Híradó 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13.15 Rocktükör (ism.) 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.00 Hatlábű birodalom A bogarak élete 3. 16.30 Ufók 10. 17.00 A skorpió gyűrűje (1.) 18.00 Benny Hill (44.) 18.30 A hekus (77.) 19.30 Vekker-hírek 20.00 Poirot (15.) Acomwalli rejtély 21.00 Efőszakra kenyszeritve (amerikai akciófilm) 22.45 Nem könnyű meghalni (ism.) 0.30 Electric Blue (ism.) 6.30 Jó reggelt! 8.30100-ból egy. 9.00 A farm, ahol élünk 9.45 Klipklub. 10.05 Rajzfiimklub. 11.40 Az első csók. 1Z10 Knight Rider. 12.55 Meri vagy nem méri? 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 1420 Klipklub. 14.50 Rajzfilm­klub. 16.05 Az elsőcsók1630Alann, ahol élünk. 1720100-ből egy 17.55 Meri vagy nem meri? 18.00 Knight Rider (73.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Jackson, a vadállat (am. akciófilm) 21.40 Gyilkos sorok (23.) 22.30 Jobb part, bal part 0.15 Fókusz (ismétlés) TARJÁNI TV 18.43 Pécs-GYSEV Sopron női kosárlabda-mérkőzés 19.48 Madách-gála 19.58 Választás előtt 20.07 Sportfórum 20.25 Mit főzzek ma? 20.30 A szerencsétlen flótás (am. vígjáték) SZLOVÁK 1 15.00 Könyvmagazin. 15.15 Termé­szetűim. 15.50 Ütődöttek 16.30 Népművészet 17.10 Catwalk 18.10 Tévékaleidoszkóp. 18.35 Vetélkedő. 18.50 Kultúra 19.30 Híradó, sport 20.05 Utóirat szerellek 21.45 Sikeres étet 23.20 Híradók SZLOVÁK 2 117.55 Helyi hírek 18.35 Stefanie min­den esetre. 19.30 Híradó. 20.00 Mel­22.10 Vetélkedő. 22.30 Jazz MEGYEI BALASSAGVARMAT. BATONTTEM-NYF. fÁSZIÚ, kfTSAG SAtCOTARJÁN, SZtCttNY VÁROSC« & XORKYEkOX NAPILAPJA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és tévesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótaiján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótaiján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416-455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ff fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom