Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-16 / 89. szám

1998. április 16., csütörtök Ország - Világ 5. oldal Göncz Árpád Lengyelországban. A köztársasági elnök és felesége Aleksander Kwasniewski lengyel államfő meghívására háromnapos hivatalos látogátásra Varsóba érke­zett. Az első napon a két politikus szűk körű megbeszélést tartott. fotó-, feb/reuters Kiss Elemér a katolikus egyház vezetőinek „panaszdokumentumáról” A püspöki kar tizenegy pontja A katolikus püspöki kar tizenegy pontban foglalta össze kifo­gásait a hatályos törvények és a vatikáni egyezmény közti el­lentmondások miatt. A dokumentumot átadták a pápai nunci- usnak, de a magyar kormányhoz hivatalosan nem juttatták el. Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtit­kára a Ferenczy Europressnek elmondta: a miniszterelnök ez idáig csak egy körülbelül más­fél oldalas levelet kapott, amely a pápához címzett iratnak - a sajtóban közöltekből ítélve - csupán „szelídített” változata.-Az egyházak nem tartják elegendőnek a központi támo­gatást, amelyből intézményei­ket működtethetik.- Az idén összesen 3 milliárd 44 millió forintot kapnak, ami­ből 1 milliárd 709 millió forint a katolikus egyházé. A reformá­tusoknak 695 millió, az evangé­likusoknak 293, az izraeliták­nak 93 millió forint jut. A kato­likus egyház az idén kétszer annyit kap, mint tavaly.- Bonyolultnak és hossza­dalmasnak találja a püspöki kar az szja-ból felajánlott 1 százalék útját a címzetthez...- Az 1 százalékos megoldás a Szentszékkel kötött egyez­mény része volt, az tehát aligha lehet vitatéma, hogy ütközik-e a vatikáni egyezménnyel. Ami pedig a felajánlás és az összeg átutalásának formáját illeti, csak annyit mondhatok: a többi nonprofit szervezet is hasonló módon juthat hozzá pénzéhez.-A püspöki kar kifogásolja azt is, hogy az erre vonatkozó jogszabály elfogadásához nem kérték ki a véleményüket.- Egyetlen törvény jóváha­gyásához sem kell és nem is szokás kikérni valamely szer­vezet véleményét. Az előzetes kidolgozásban azonban részt vettek az egyházak képviselői.-Jogos-e a felekezetek pa­nasza, hogy a művelődési tárca 550 millió forin ttal adósuk, ami az oktatási normatívák alapján megillette volna őket?- Az egyházak szerint a pénzügyi és a kulturális tárca szűkmarkúbban számolt, mint kellett volna. Az általam veze­tett bizottság feladata, hogy ezt a körülményt egy hónapon be­lül kivizsgálja. Szalóky Eszter Ajelöltek bejelentésétől a közvélemény-kutatási stopig és a kampánycsendig Az előkészületek menetrendje A BM Választási Irodájának eddigi tapasztalatai szerint - kisebb vitáktól és panaszoktól eltekintve - mindenütt rend­ben zajlik a hamarosan záró szakaszba érkező választási kampány. Pénteken lejár az egyéni jelöltek állításának, il­letve bejelentésének határideje - a legutóbbi összegezés sze­rint legalább 1314-en „szállnak ringbe” a képviselői mandá­tumokért. Eddig egyébként négy országos és 117 területi lis­táról érkezett bejelentés. Tóth Zoltántól, az iroda veze­tőjétől megtudtuk: a legtöbb egyéni jelöltet - egyformán 176-ot - az MSZP és az FKGP regisztráltatta, de az SZDSZ is a nyomukban van, 175 jelölt­tel. A Fidesz-MPP 95 önálló és 78 MDF-fel közös jelöltet jelentett be, az MDF 92 önálló indulót jegyez. A MIÉP 164, a Munkáspárt 137, a KDNP 115, a többi párt pedig egyenként 100-nál ke­vesebb nevet regisztráltatott. A jelöléshez szükséges leg­alább 750 érvényes ajánlást a hét közepéig 40 független je­löltnek sikerült megszereznie. A valamelyik szervezet ál­tal támogatott egyéni jelöltek közül pillanatnyilag legtöbben - összesen 230-an - a főváros különböző körzeteiben indul­nak, a 2-3. helyen Borsod és Pest megye áll 120-120 egyéni jelölttel. Országos listát a mai napig az MSZP, a Munkás­párt, az SZDSZ és a Fidesz ál­lított. A jelöltállítás, illetve beje­lentés végső határideje április 17., a fel nem használt ajánló­szelvényeket 20-áig kell meg­semmisíteni. Ugyancsak 20-a a területi listák leadásának ha­tárideje, s addig jelenthetik be azt is a pártok, hogy kiket de­legálnak a szavazatszámláló bizottságokba. Másnap, 21-én lezárul az országos listák regisztrációja, és a többes jelölést kapott személyeknek is el kell dönte­niük, melyik felkérést fogad­ják el. Az egyforma nevű in­dulóknak ekkorra megkülön­böztető jelzést kell választa­niuk maguknak. Április 22-én kezdődik az a periódus, amikor a közszolgá­lati médiák műsoraikban be­mutathatják a nézőknek, a hallgatóknak a jelölteket. Áp­rilis 24-ig delegálhatják a pár­tok jelöltjeiket a választási bi­zottságokba. A törvényi előírásoknak megfelelően a közvélemény­kutató intézetek utoljára ápri­lis 28-án hozhatják nyilvános­ságra felméréseik eredményeit- ezt követően semmiféle vá­lasztási előrejelzést, felmérést nem publikálhatnak. Legkésőbb május 8-áig kérhetnek önkormányzati iga­zolást azok a polgárok, akik lakhelyükön kívül szeretnének voksolni, s ez az utolsó nap, amikor az önkormányzatoknál kifüggesztett, módosított vá­lasztói névjegyzék még meg­tekinthető. A sajtóban és a rádió-tévé állomásokon május 8-án éjfé­lig még szabad politikai hirde­téseket, reklámokat közzé­tenni, azt követően 0 órától azonban szigorú kampány­csend következik. Tóth Zoltán megjegyezte: május 9-én csak közszolgálati- szavazásra szólító - felhívá­sok hangozhatnak el. A szava­zóhelyiségek május 10-én szokás szerint reggel 6 órakor nyitnak. Takács Mariann Szerencseposta forint reményében tippelhet­nek a mérkőzések kimenete­lére. A legnagyobb húsvéti megle­petés azt az öt játékost érte, akik az ötös lottón négy talála­tot értek el. A 4 607 573 forint minden idők legnagyobb nye­reménye, amelyet valaha négy találatért a Szerencsejáték Rt. kifizetett. Rekordnyeremény Természetesen nem ért volna ennyit a négy iksz, ha lett volna telitalálatos szelvény. De mivel nem volt, a nyere­mény tovább halmozódott, így ezen a héten már 335 millió forintot ér az ötös lottó főnye­reménye. A hatos lottón is gyarapod­tak a milliók. Miután senki sem tippelt helyesen a kisor­solt hat számra, a telitalálatos szelvény ázsiója erre a hétre 112 millióra nőtt. A Joker a múlt heti összeg­nek a dupláját - 12 milliót - ígéri annak, aki most bene­vez rá. A totózókat 30 millióval kecsegteti a 13 + 1 találat. A góltotó hívei pedig 555 ezer Kedvelt a Kenő-manó Minden bizonnyal jól ünnepelt az a kenózó, aki a múlt héten a kisorsolt húsz számból kilenc­cel telitalálatot ért el, s 7 mil­lió forintot nyert. Az elmúlt évek alatt kialakult a kenózók tábora, akik hetente 1,2-1,3 millió szelvényt küldenek já­tékba, amelynek tíz százaléka általában mindig nyer. 14 milliós Jackpot Nagy vonzerőt jelent a Tele- mázlin a 14 milliót érő jack­pot. Látszik ez a Telemázli- show adásaiban is, ahol egyre nagyobb az izgalom. A keddi műsorban sem sikerült a játé­kosoknak a jackpotot rejtő fi­ókra állítani a bábujukat, ezért be kellett érniük azzal, amit a különféle játékokban össze­ügyeskedtek. A legnagyobb összeget, 185 ezer forintot a miskolci Kauka Tiborné nyerte, őt követte a dunavar- sányi Tóth Ildikó, aki a Tüzes­golyókkal 110 ezer forintot nyert. A szigetszentmiklósi Kovács Imre vállalkozó Locs- Pocs „vállalkozása” ezúttal nem bizonyult nyereségesnek, mindössze 91 250 forintot ho­zott a konyhára. Tippmix A futballrajongók számára ezen a héten érdekesnek ígér­kezik a Paris SG-Bordeaux francia, a Grasshopperes-Lu- zem svájci és egy cseh bajnoki mérkőzés végeredménye. Nem kevesebb izgalmat ígér a Mladost Zagreb-BVSC Wes- tel Bajnokok Ligája vízilabda­mérkőzés, a Jadran Split-Va- sas Piákét vízilabda LEN Kupa elődöntő második mér­kőzés, valamint az Ina Assita- lia Roma-FTC Vitaiin KEK- elődöntő második mérkőzése. (X) Röviden Nyílt szavazással dönt pénteken Kirijenko mi­niszterelnöki kinevezéséről az Állami Duma. Az orosz törvényhozás alsóháza határozott többség­gel változtatta meg a szavazás rendjét. Kiállítják a turini leplet szombattól június 14-ig a torinói dómban, ahová csak előjegyzés alapján lehet majd bejutni. Az ereklye a hit szerint a ke­resztfáról levett halott Krisztus testét borította. II. János Pál pápa május 24-én tesz látogatást a vá­rosban. ciók képviselői egyetértettek abban, hogy Tor- gyán József kisgazda frakcióvezető erre vonat­kozó beadványa jogilag megalapozatlan. Késik a minisztérium. A Pedagógusok De­mokratikus Szakszervezete aggályosnak tartja, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium mindeddig nem hozta nyilvánosságra a központi közoktatási alap elosztásának részletes feltételeit, pedig ennek végső határideje március vége volt - közölte Szakács Péter, a PDSZ szóvivője. Kikerült a milliomosok klubjából Bili Clinton. Adóbevallása szerint tavalyi bruttó jövedelme alig haladta meg a 850 ezer dollárt. Az elnök fize­tése 200 ezer dollár volt, s ehhez jöttek felesége könyvének jogdíjai. Az elnöki párnak fizetési gondjai vannak: ügyvédi és más kiadásaikból adódó tartozásuk meghaladja a 3 milliót. Nem ül össze a Ház. Gál Zoltán nem hívja ösz- sze az Országgyűlést a halálbüntetés visszaállUá- sát cérzó alkotmánymódosítás megtárgyálására. A Házbizottság szerdai ülésén a parlamenti frak­Fizetnek a húsosoknak. Elkezdték kifizetni a kollektív szerződés és a törvény szerint járó vég- kielégítés közti különbözetet a volt Szekszárdi Húsipari Rt. dolgozóinak - közölte Zöld Gyula, a Fázis Rt. elnök-vezérigazgatója. A 270 dolgozó fejenként mintegy 200 ezer forintot vehet fel. Illegális határforgalom. A magyar-szlovák határszakaszon kilenc iraki, egy algériai és egy libanoni állampolgárt fogott el a határőrség, négy románt pedig a délnyugati határszélen vettek őri­zetbe. zínre lépünk ...hogy választékunk bővítésével még hangulatosabb otthonok megteremtéséhez nyújtsunk segédkezet. Az Alpesi classic tetőcserép kékje a tavaszi égé, szürkéje a tenger homokjáé, látványa a végtelen változatosság, tapintása az időtálló szilárdság ígéretét hordozza. Bramac - akciókkal egybekötött PREMIER: 1998 április 21-25 között, a Construmán "A " pavilon 204/c stand Részletes információ: az ország minden jelentős építőanyag kereskedőjénél. Szeretnék többet tudni a Bramac tetőrendszerről kérem küldjenek címemre termékkatalógust építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Bramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Á. u. 24. Ha már egyszer építkezik

Next

/
Oldalképek
Tartalom