Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-12 / 60. szám
4. oldal Gazdaság 1998. március 12., csütörtök Közönségsiker MOL-ban Agrárium: felfelé a lejtőn A mezőgazdaság az elmúlt két-három évben túljutott ugyan a mélyponton, de a válságon még nem kerekedett felül - állapítja meg egyebek mellett a GKI Gazdaságkutató Rt. nemrég elkészített tanulmánya. Zacher László, a Gazdaságkutató Rt. munkatársa szerint a tanulmány lényegre törően fogalmaz, de korántsem ennyire sötét a kép. A mezőgazdaság fejlődőképes, az elmúlt két-há- rom esztendőben elindult a mélypontról felfelé. Az agrár- vállalkozók egy szűk rétege - mintegy húsz százaléka - jól felszerelt, korszerű gazdasággal rendelkezik, ők állítják elő jelenleg az árutermelés döntő részét, és az Európai Unióban is meg fogják állni a helyüket. Ugyanakkor tagadhatatlan tény, hogy az átalakulás veszteseinek tábora az agráriumban a legnagyobb. A gazdaságkutató szerint az ágazat egyik égető gondja az, hogy máig sem épült ki az információs rendszer. Úgy nem képes tervezni sem a kormány, sem a gazdálkodók, hogy alapvető adatok hiányoznak, illetve a rendelkezésre álló információk bizonytalanok, megbízhatatlanok. Ahol a döntés feltételei hiányoznak, ott nem lehet jó döntéseket hozni. Aggodalomra ad okot az is - mutatott rá a szakember -, hogy az agrárgazdaságban, a gazdaság más területeivel ellentétben, helytelen irányban mozdult el a struktúraváltás. A mezőgazdaságban évtizedeken át 50-50 százalék volt a növény- termesztés és az állattenyésztés aránya. Ez az utóbbi években jelentős mértékben, 60-40 százalék arányban eltolódott a növénytermesztés javára, amitől felborultak a hagyományos, természetes egyensúlyok. Ez volt az oka egyebek között annak, hogy tavaly a jó gabona- termés és az alacsony állatállomány miatt hatalmas takarmányfeleslegek halmozódtak fel az országban. Amíg a két ágazat közötti egyensúly helyre nem áll, addig hasonló helyzetek évről évre előadódhatnak. A gazdaságkutatók néhány évvel ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy az állami támogatások a korrupció melegágyai lehetnek; az exporttámogatások körüli súlyos visszaélések sajnos igazolták e feltevésüket. Valóban hiábavalóak az állami költségvetésből juttatott milli- árdok - mutatott rá Zacher -, ha rosszul sáfárkodnak velük, ha nem telik olyan égetően fontos dolgokra, mint az agrárpiaci intézményrendszer kiépítése. Ugyanakkor szűk érdekcsoportok extrajövedelemre tesznek szert, vagy éppenséggel bennragadnak a milliárdok a büdzsében. Újvári Gizella Minden évben ötvennel több síküveges - Üj kemencéje lesz a gyárnak Nyereséges a járműüveggyártás Másfél milliárd forintot meghaladó árbevétel mellett ötvenmillió forintos eredménnyel zárta a tavalyi esztendőt a Salgglas Üvegipari Rt. A salgótarjáni síküveggyár utódvállalata 1997- ben 47 fővel gyarapította a foglalkoztatotti létszámát, s az idén is ötven új dolgozó felvételét tervezik, melyet a nyárra elkészülő új kemence kapacitásnövekedése tesz lehetővé. A hazai járműipari üveg kétharmadát gyártó Salgglas Üvegipari Rt.-t egy évvel ezelőtt vásárolta meg a Bankár Kft.-től az amerikai Central Europe Glass. A gyárat működtető Riverside Budapest Részvény- társaság pénzügyi befektető. Gaal Gyula, a Salgglas vezér- igazgatója stratégiai döntésnek tekinti azt, hogy a nyárra egy komoly beruházással növelhetik a nagy múltú salgótarjáni gyár teljesítményét, és értékét is. A finnországi Tamperéből, a Tamglass Engineeringtől vásárolják az új edzőkemencét, a csarnok előkészületi munkálatait már néhány hét múlva kezdik. Mint megtudtuk, május végén lesz a szállítás és nyáron már beüzemelhetik az új berendezést. A tarjáni járműüveggyártók erős kínálati piacon kell helytálljanak, ezzel együtt jelenleg ki tudják használni a meglévő kapacitásukat. A fejlesztésre a termékeik iránti kereslet adott okot, az új kemence általi termelésnövekedéshez is biztos piaci háttér ígérkezik. A háromszázmillió forintos beruházásra saját lehetőségei mellett bankhitelt használ fel a cég, s emellett még pályázati pénzekre is számítanak. Az esélyeiket ez irányban nyilván növeli, hogy az új kemence belépésével a 370 fős alkalmazotti létszámot további 50 fővel kívánják növelni. Pénzügyi tervükben pedig az idén legalább 25 százalékos javulással számolnak. Ez azt jelenti, hogy a Salgglas idén közel kétmilliárd forint árbevételre kalkulál. A Salgglas legnagyobb megrendelője a Suzuki Magyarország, a pápai Elekthermax, az IKEA, s újabban külföldi traktorgyárak is mind gyakrabban Salgótarjánba hozzák megrendeléseiket. Tarnóczi László Gabonatermesztőké a pálma Kedvező képet mutat a határ Az enyhe időjárásnak köszönhetően az országban megkezdődtek a tavaszi munkák, a gazdálkodók többsége már elvetette a tavaszi árpát. A gyümölcsültetvények 35-40 százalékát megmetszették, ha komoly kárt okozó fagyok nem érik a növényeket, akkor az idén várhatóan jó lesz a gyümölcstermés. Az elmúlt napok határszemléinek tapasztalatairól számolt be nemrégiben Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter. Az őszi kalászosgabonák fejlődéséről szólva az agrártárca vezetője elmondta: a szántóföldi növények jól teleltek, állapotuk az év eleji kedvező időjárásnak köszönhetően a novemberihez képest jelentősen javult. Nem mondható el ugyanez az őszi káposztarepce-termésről. A korábbinál kevesebb lesz belőle, mert az állomány nem fejlődött kielégítően, és a gazdálkodók sok helyütt á kiszántás mellett döntöttek. A tavaszi árpát most vetik, a munkálatok március közepére befejeződnek. A nagyüzemekben már elkezdték az őszi vetések fejtrágyázását. A kép megyénként változó, van ahol a termőterület 15, másutt 60 százalékán végeztek a munkákkal. A miniszter rámutatott arra, hogy a zord hideg és a kemény fagyok hiánya miatt a kártevők is jól teleltek. Mindjárt tavasszal például- az őszhöz hasonlóan - ismét erős pocokinvázióra lehet számítani. A tárca vezetője jónak ítélte a vetőmagellátást, a forgalmazók tájékoztatása szerint azonban a kedvező időjárás ellenére sincs még igazi kereslet a vetőmagvak iránt. A gyér érdeklődést a kereskedők a termelők szűkös anyagi helyzetével magyarázzák. A Mecsek lejtőin már virágzik a mandulafa. A kajszi- és a korai őszibarackfajták termőrügyei is megpattantak, így ezek különösen érzékennyé váltak a fagyokra. A termőrügyek általában fejlettek, ha komolyabb kár nem keletkezik bennük, akkor az idén várhatóan jó lesz a gyümölcstermés.- • " * y,- a “ ■ ■ • v 9** íz •• ' Az örökzöld slágerek igazi értéke, hogy mindig újra és újra élvezhetjük őket. A MÓL Rt. energikus befektetési slágere: a MÓL Részvény március 11 -tői újra jegyezhető! Az AF9 Rt. nyilvános kibocsátás keretében legalább 9S-1 000 db részvényt ajánl fel belföldi magánszemélyek és intézmények számára. A MÓL Részvény maximális forgalomba hozatali ára: 6ÍOO Ft. Ennél nem lehet magasabb az a végleges forgalomba hozatali ár, amelyet az eladó a jegyzési időszakot követően határoz meg és a Népszabadság, Magyar Hírlap és Magyar Tőkepiac 1998. március 20-i számában tesz közzé. 32 7 4 7 4 7' es telefonszámon. A szegedi Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság nyerte el a Magyar Innovációs Szövetség 1997. évi nagydíját. A nagydíjat és a minisztériumok innovációs díjait Horn Gyula miniszterelnök és Faza- kas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter nyújtotta át. A 43 elbírálásra érdemesnek tartott pályázó közül innovációs díjat kapott a Matáv, az Ikarus, a Mol, a Richter Gedeon, a Magyar Villamos Művek, a Rába, a Kontavill, a Ganz-Hunslet, a Magyar Államvasutak és a Dunaferr. Dr. Frank József vette át a nagy díjat fotó: feb/kallus györgy Ha nem lesz fagy, bő gyümölcstermésre számíthatunk A kibocsátásban részt vevő magánszemélyeknek részvényenként 2000 R-ot kell eiső részletként a legyzéssel egyidejűleg befizetniük. Lehetőség van gyorsított és hagyományos jegyzési eljárás lefolytatására. A jegyzési időszak 1998. március 11-től 17-ig tart, korábban nem zárható le. A gyorsított jegyzési ívek március 11-13-ig adhatók le. Jegyzési helyek: A CA !B Értékpapír Rt, az OTP Értékpapír Rt, a Concorde Értékpapír Rt., a Bankár Befektetési Rt., a K&H Brókerhaz Rt. valamint a Creditanstalt Rt. irodáiban és az OTP Bank Rt kijelölt fiókjaiban, országszerte több mint 350 helyen jegyezhető a MÓL Részvény, Megnyílt az Agro + Mashexpo Jó alkalom a piackutatásra A kőbányai vásárvárosban szerdán megnyílt a nemzetközi mezőgazdasági és mezőgazdaságigép-kiállítás. Az Agro + Mashexpo kiváló lehetőséget nyújt a szakma teljes arzenáljának felsorakoztatására, a kereslet és kínálat felmérésére. A mostani rendezvényen 148 magyar és 19 külföldi cég állít ki több mint 13 ezer négyzetméteren. Magyarországon a megművelhető földterület nagysága meghaladja a hatmillió hektárt, és az agrárágazatban dolgozik az aktív keresők 8,3 százaléka - mondta el megnyitójában Benedek Fülöp, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Az ágazat jelentőségét elemezve rámutatott: a bruttó hazai termék 12 százaléka, ám a nemzetgazdaság teljes exportjának 22 százaléka származik a mezőgazdaságból, illetve az élelmiszer- iparból. Elhangzott az is, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás versenyképes mező- gazdaságot követel, ehhez pedig elengedhetetlen a korszerű technológiai, műszaki háttér kiépítése. Ezért aztán nem csoda, hogy a gazdák egyre magasabb követelményeket támasztanak az eszközökkel, a gépekkel, a növényvédő szerekkel, a vetőmagokkal és a takarmányfélékkel szemben. Dinamikusan nő az export Előretörőben a vámszabadterületek A külkereskedelmi forgalom passzívuma januárban 235 millió dollárt tett ki, 10 millió dollárral többet, mint a múlt év januárjában. A fizetési mérleget terhelő külkereskedelmi hiány 208 millió dollár volt, az idegen- forgalmi mérleg pedig 25 millió dolláros aktívummal zárult - jelentette be tegnap Berényi Lajos, az ipari tárca helyettes államtitkára. Mint megállapította: az adatok azt jelzik , hogy a külkereskedelmi termékforgalom továbbra is dinamikusan bővül. A kivitel értéke például 23,3, a behozatalé 20,3 százalékkal haladta meg a múlt év január havi teljesítményét. Az export növekedésében továbbra is meghatározó az ipari vámszabadterületek teljesítménye: kivitelük az év első hónapjában 73,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Ma már e területekről szállítják külföldre az összes exportáru több mint egyharmadát. A kivitel mintegy 82 százaléka a fejlett országokba, 15 százaléka a közép- és keleteurópai államokba, mintegy 3 százaléka a fejlődő világ országaiba irányul. A magyar termékek legnagyobb felvevője továbbra is Németország, ahová az export 43,7 százaléka jut. Csökkent az infláció. A fogyasztói árak idén februárban 1,7 százalékkal emelkedtek; ez a múlt év második hónapjához képest 17,1 százalékos emelkedést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Egy évvel ezelőtt 18,8 százalék volt az éves infláció. Csúcson volt a BIX. A budapesti tőzsdeindex szerdán 73,18 pontot emelkedett, értéke elérte a 8448,78 pontot, de nap közben történelmi csúcson, 8486 ponton is állt a BUX. Ugyancsak csúcsot döntött a Mól: napközben 6045 forinton is forgott, záróára pedig 5990 forint lett. Bővít a Ford. Mark Simpson, a Ford Hungária Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette: a hamarosan szalagra kerülő új típusokhoz új motorokra, sebességváltókra lesz szükség, amelyek gyártását, de esetleg a szerelőkapacitás bővítését is Kö- zép-Európa „egyik országában” képzelik el. A magyar- országi jó tapasztalatok, a székesfehérvári termékek kiemelkedően jó minősége nem zárja ki egy itteni bővítés lehetőségét - tette hozzá. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 345,49 Francia frank 34,29 Japán jen (100) 163,83 Német márka 115,00 Olasz líra (1000) 116,81 Osztrák schilling 16,34 Svájci frank 141,28 USA-dollár 210,69 ECU 227,71