Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-11 / 59. szám
1998. március 11., szerda SporTTüköR 9. oldal Edzőváltás a női röplabdacsapatnál Nehéz döntés a célért Személyi kérdésről is döntöttek az NB I-es Salgótarjáni Röplabda Klub legutóbbi elnökségi ülésén. A rájátszást kiesőhelyről kezdő hölgygárda eddigi játékos-edzőjét, Balázs Zsuzsát - közös megegyezéssel - felmentették edzői tisztségéből, ám játékosként továbbra is számítanak a tudására. Utódjául a korábban a Jászberény extraligás csapatát is vezető Litkei Gábort kérték fel a kispadra.- Értékeltük az alapszakaszbeli teljesítményt, s ez után döntöttünk az edzőváltás mellett - kezdte a klub elnöke, Gulyásné Lörincz Klára. - Nehéz döntés volt, de meg kellett tennünk ezt a lépést a bennmaradás érdekében.- Mi indokolta a váltást?- A csapat nem hozta azt a győzelemszámot, amelyet év elején vállalt. Több olyan találkozón szenvedtünk vereséget, amely egyébként nekünk állt. Ennek egyik oka, hogy Balázs kiemelkedő játékára továbbra is számítanak egy játékos-edző a pályán belülről nem tudja olyan hatékonyan irányítani a csapatot, mint kívülről, hiszen saját játékán kívül figyelnie kell csapattársaira és az ellenfélre is. Ezért döntöttünk úgy, hogy külön edzőt foglalkoztatunk májusig, a rájátszás végéig.-Természetesen elismerjük Balázs Zsuzsa eddigi szakmai munkáját, nem vitatható, hogy sportágtörténelmet írt a megyében. Nem személye ellen, hanem egy cél érdekében hoztuk meg ezt a döntést - fejezte be az elnök asz- szony. Az új tréner, Litkei Gábor tegnap megtartotta az első edzését Salgótarjánban, (a) Csank helyett új ember a válogatott kispadján Bicskei a szövetségi kapitány Labdarúgó utánpótlás-válogatottak mérkőzése (15 évesek) / Északi szomszédaink győzelme Magyarország - Szlovákia 0-1 (0-0) Balassagyarmat, Nagyliget, 500 néző, vezette: Marcsok (Lip- ták, Ludányi). Magyarország: Balogh - Krausz, Ferenczi, Gábor (Disztl), Balogh (Kozmán), Kanta (Kecskés), Bánka, Horváth, Szabó (Milanovics), Cvitkovics, Bodor. Szövetségi edző: Piski Elemér. Szlovákia: Mucha - Ambrózi, Poncák, Kapracik, Szabó, Pivoluska (Bartosek), Drzik, Vittek, Novák, Vencel (Po- rochnavi), Jascrek (Gasparovics) Edző: Anton Valovics. Gl.: Vencel. Sárga lap: Ambrózi, Kapracik. Március 11-től Bicskei Bertalan a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Erről kedden hozott döntést a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. Az eddigi szakvezetőt, Csank Jánost felmentették, de teljes járandóságát megkapja. A két válogatott játékosait a himnuszok elhangzása után lányok köszöntötték egy-egy szál virággal. A rendezők figyelmessége meglephette a fiatalokat, hiszen igen sokáig nem alakult ki folyamatos játék. A meglepően szép számmal megjelent fiatal nézőseregtől hiába hangzott fel a „hajrá magyarok!” - a biztaMint arról korábban már hírt adtunk, lemondott tisztségéről Mustó István, aki több éven keresztül sikerrel irányította az egyesület munkáját. A bejelentést követően átmenetileg egy öttagú vezetői stáb koordinálta a teendőket - tegnapig... A hétfői közgyűlésen - melyen megjelent az önkormányzat képviseletében Szabóné Oravecz Eva is - a tagság megválasztotta az egyesület régi-új elnökségét, melynek tagjai Kecskés Attila, Oláh Bertalan, Hegyi Sándor, Nagy János, Mátrai György és Verebélyi Attila maradtak. Ezt követően a zömmel sportolókból álló tagság egyhangútást helyzete ellenére nem tudta góllal meghálálni a magyar csapat. Fordulás után támadólag léptek fel a magyarok, de gólt egy mintaszerű támadás után Vencel révén a szlovák fiatalok rúgtak és bár voltak lehetőségeink az egyenlítésre, a vendégek is növelhették volna előnyüket. Ezen lehetőségek mindkét oldalág elfogadta a vezetőség javaslatát az elnök személyét illetően. Az új, hivatalba lépő klubvezető, Verebélyi Attila megköszönte a tagság bizalmát, majd néhány szóban ismertette a közeljövő legfontosabb feladatait is. A fiatal, tehetséges labdarúgó-szakember lesz tehát Horváth Gyula, az St. Acél szakosztály-igazgatója után megyénkben a második személy, aki egyszerre irányítja majd az egyesületet és a labdarúgócsapat szakmai munkáját is... Egy biztos, dolga lesz bőven, hiszen ahogy mondani ^zpktgk, Nagy- bátonyban is a pénz a legkevesebb, a hét végi, szombati bajion a kapusok remeklésének köszönhetően maradtak ki. Összességében az agresszívebb, korszerűbb futballt bemutató szlovák fiatalok megérdemelten nyerték a mérkőzést. A magyar fiatalok a ma délelőtt Ipolyságon (Sahy) 11 órakor megrendezésre kerülő visszavágón javíthatnak. Piski Elemér: - A győzelemért többet vállaló szlovák csapat megérdemelt sikert aratott. Nekünk csak felvillanásaink voltak és ez még a gólszerzéshez is kevés volt. Szembetűnő, hogy a mai fociból a szlovákok felkészültebbek és ez nem szép jövőképet mutat. (kanyó) noki rajton pedig a bajnokesélyes „Sesét” fogadja majd.a szintén Verebélyi által dirigált bátonyi tizenegy... (sipkó) Játékos, edző, klubelnök Sportturmix Serfőző a csúcson Két és fél kilométer volt a táv az 5. Citroen Saxo csúcsfutáson, ahol 2500-an vágtak neki a Gellérthegy emelkedőjének. Serfőző Sándor, a Salgó Öblös-Faipar SC atlétája - annak ellenére, hogy a hosszabb tá- vokat kedveli és az egy héttel ezelőtti olaszországi ma- raton fáradalmai még a lábában voltak - is elindult. „-Tavaly nyertem, így becsületbeli kötelességemnek tartottam, hogy részt vegyek a futáson” - mondta a címvédő, aki most 8 perc 5 másodperc alatt tette meg a távot, és az ÚTE-s Banai Ró- berttel kéz a kézben szakította át a célszalagot. Tanfolyam indul Megfelelő számú jelentkező esetén atlétikai versenybíró- tanfolyamot indít a Nógrád Megyei Atlétikai Szövetség, 16. életévüket betöltött lehetőleg salgótarjáni lakosok számára. Jelentkezni lehet március 20-ig személyesen, vagy telefonon a megyei sportigazgatóságon, név, születési év, pontos lakcím, esetleg telefonszám feltüntetésével. A sportigazgatóság címe: Salgótarján, Ruhagyár út 9. szám, telefonszáma: 432-075. Spanyol előny Szerdán rendezik a labdarúgó Szuperkupa visszavágóját. A spanyol FC Barcelona kétgólos előnnyel várja a 20 órakor kezdődő mérkőzést, hiszen hazai pályán 2,-ú-ra legyőzte a .német Borussia Dortmundot. Módosítják a sporttörvényt - Jövő héten zárás Nem engedik el a tartozást Az Országgyűlés ismét foglal- a kormány nem engedi el a kozott a sporttörvénnyel, elfő- sportszervezetek köztartozásait, gadtak több módosító javaslatot, de átütemezéssel és részletfize- A zárószavazás a jjpyő héten i téssel lehetőséget nyújt (azok lesz. rendezésére - hangsúlyozta VasA sporttörvény, módosításával , tagh Pál igazságügy-miniszter. A régi elnökség újra bizalmat kapott - Ismét egyelnökös a „NŐSE” Edző, s klubelnök egy személyben Felszállt a fehér füst Nagybátonyban a hétfő esti órákban, azaz Verebélyi Attila személyében ismét van elnöke a nagy múltú Nagybátonyi Sport Clubnak. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Nógrád megyében Potyogtak a gólok Kisterenyén Nagybárkány - Kisbágyon 1-1 (1-1) Nagybárkány, 50 néző, vezette: Prezenszki. Nagybárkány: Hiesz - Boros A., Sági, Alapi, Zsélyi, Juhász, Bognár, Prezenszki, Virányi, Géczi, Lőrincz. Csere: Boros J., Mikuska. Edző: Prezenszki József. Kisbágyon: Pintér - Kodák, Herczeg, Nagy, Kurunczi, Péter, Laczkovich, Bohus, Pisák, Burik, Turányi. Csere: Ru- zsinszki. Edző: Jeck Ferenc. Gl.: Herczeg (öngól), Laczkovich. * Tar - Lucfalva 1-1 (0-0) Tar, 50 néző, vezette: Gáspár. Tar: Bózsár - Balogh, Kelemen, Fekete, Tóth, Gyenes, Pogány, Oláh, Bangó, Megyeri, Nagy. Lucfalva: Galbács - Bocsó, Kláben, Grajzer, Dlohány, Tóth, Géczi, Ravasz, Fodor, Bacsa, Németh. Gl.: Pogány, ill. Tóth. * Nagylóc-Nógrádmegyeri Romano - Tarnaőrs 7-1 (4-1) Nagylóc, 200 néző, vezette: Rácz. Nagylóc: Horváth - Makkai, Péter, Keviczki G., Csík J., Csík Cs., Berki, Kovács, Guti, Oláh T., Keviczki Gy. Csere: Mészáros, Oláh R. Gl.: Oláh T. (2), Kovács (2), Keviczki Gy. (2), Berki. * Kazár - Nógrád Volán- Baglyasalja 7-0 (5-0) Kazár, 100 néző. Kazár: Szabó - Sztemácsik, Milcsovics, Bomai F. (Szu- lyovszki), Nagy Sz. - Berki, Komódi, Jeney, Kovács T. (Kis Z.) - Botos (Nágy F.), Mészáros (Nagy S.). Edző: Kriskó Lajos. Nógrád Volán-Baglyasalja: Csala - Balogh, Juhász, Kon- gorácz - Szalai, Szerémi, Túrái, Oláh I. (Angyal), Surján - Fa- ragona, Muzsik. Edző: Gulyka Ferenc. Gl.: Botos (3), Berki (2), Bomai F., Jeney. * Karancsberény - Somoskőújfalu 6-3 (2-2) Karancsberény, vezette: Pál. Karancsberény: Tórák (Mezei K.) - Klement (Simon P.), Gyetvai, Freistag (Simon F.), Varga, Hegedűs (Kanyó), Kovács, Horváth (Vilk), Pásztor (Mezei G.), Fodor Cs. P. (Balázs), Fekete. Edző: Földi Attila. Somoskőújfalu: Gáspár - Kapás, Szerencsi, Márkus, Oláh, Lukinich, Orosz, Molnár, Nagy N., Jakab, Smida. Csere: Nagy G., Sáfrány, Tóth, Oravecz, Masár. Edző: Páldi Károly. Gl.: Vilk (2), Kovács (2), Balázs, Fekete, ill. Lukinich, Oláh, Oravecz. * Mátramindszent - Jobbágyi 4-2 (1-0) Mátramindszent 200 néző, vezette: Séber. Mátramindszent: Csohány - Bokor, Bertók, Gulyás, Orosz T., Pozsár, Szabó, Orosz P., Mátrai, Szőke, Heves. Csere: Kun G., Nagy, Bakos, Kári- Horváth, Molnár. Edző: Bozsik László. Jobbágyi: Bangó Z. - Csordás, Bodor, Batta, Molnár M., Bangó Cs., Tari, Halász, Me- gyesi, Molnár K., Tóth J. Csere: Kocsa, Váradi. Edző: Baranyi István. Gólszerzők: Bakos (2), Gulyás (2), ill. Megyesi, Halász. Ifjúságiak: Mátramindszent- Mátranovák 2-2 (0-2). * Nagybátony - Ménkesi Bányász 3-3 (1-2) Nagybátony, 50 néző, vezette: Barabás. Nagybátony: Zsignár - Oláh, Baranyi, Gazdag - Szomszéd, Szabó G., Liszi, Kecskés - Szabó Zs., Simon, Lakatos. Edző: Verebélyi Attila. Ménkes: Franka - Bakos, Kruppa, Kovács Z. - Horváth, Szűcs R., Sulyok, Végh, Szűcs P. - Kiss, Kovács T. Csere: Bakos, Hajdú. Edző: Nagy István. Gl.: Lakatos (2), Baranyi, ill. Szűcs, Sulyok, Kovács T. * Karancslapujtö - Zagyvaróna 2-1 (1-1) Karancslapujtö, 100 néző, vezette: Telek. Karancslapujtö: Peleskei - Juhász A., Osgyáni, Bozó - Zsélyi, Pál, Tőzsér, Fodor, Tóth- Szőrös, Lavaj. Edző: Sipkó Sándor. Zagyvaróna: Lehoczki - Szekeres, Miklós, Simon, Gre- gán, Király, Mag, Bíró, Szabó, Angyal, Tőre. Csere: Jávori, Handó, Angyal. Edző: Nagy Károly. GL: Lavaj (2), ill. Tőre. * Kisterenye - Mátraszele 13-3 (8-1) Kisterenye, 50 néző, vezette: Kormos. Kisterenye: Földi - Nánási, Susán, Minka - Szűcs, Tarlósi, Komodi, Lóié, Zsemlyén - Tőzsér, Kovács. Edző: Kóncsik László. Gl.: Lóié (4), Tőzsér (3), Zsemlyén (2), Komódy (2), Szűcs, Tarlósi, ill. Kaszás (2), Rátóti. NOKIA 3110/SL készülék t előfizetői KÁRTYA ALLA I fcL/SL készülék HH előfizetői KÁRTYA A Westel 900 most két mobilremeket is ajánl ELŐFIZETŐS KÁRTYÁVAL EGYÜTT Hogy ne okozzon gondot, ha valamit föl szeretne venni O báli szezon idején A NOKIA 31 lO/SL goncfos kis egygombos. Egyetlen gombjával a legfontosabb funkciók egyszerűen elérhetők. Előfizetői kártyával együtt mindössze bruttó 24 500, azaz nettó 19 600 Ft*ért. Az ALCATEL One Touch Easy/SL a szezon fazonja előfizetői kártyával együtt bruttó 18 500, vagyí9.nettó 14 800 Ft-ért maris táncba vihető. Válasszon most. hogy legyen mit fölvennie - akár bálba megy, akár férjhez, akár tárgyalni. Tovébbi részletek a Westel 900, a Westel Rádiótelefon Kft. a Fotex, a Keravill és az Ofotért üzleteiben Amíg a készlet tart! További fettételek az üzletekben *A készülékek csak vi Westel 900 előfizetéssel eqriitt és csak Westel 900 előfizetői kmtyavni - 2 éves smródastet Információ: 265 9219 063039-36-30 06 30-99-9090 httpjfoww westeWJOhn Ofotért: Salgótarján. Pécskö Ozletház tel.: 06-32/310-671 _ _ _ Teiemobil 90 Kft.: Salgótarján. Pécskö Üzlethaz tel 06-30/288-397 IrlA/lÍ A I Berta Jánosné Balassagyarmat, Rákóczi u. 32 -36 tel. 06-30/41 *4-061 I I f I f | I (»I r ......... K ramer Józsefnc Pásztó. Fö ut 105 tel.: 06 30/387 300 III ( f «T I f I r I Apex Kft.: Salgótarján. Fö tér 1. tel.: 06-30/414-077, 414-076 * U U U U P ■' '