Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-10 / 58. szám
1998. március 10., kedd SporTTüköR 7. oldal A négybe jutás a tét a szerdai SBTC - Siófok Samsung Magyar Kupa focimérkőzésen Stécé-győzelmet terem a türelem? Holnap 14 órától Salgótarjánban, a tóstrandi páiyán az SBTC NB I/B-s labdarúgócsapata az NB I-es osztályú siófoki együttest fogadja a Samsung Magyar Kupa-mérkőzésen. A találkozónak nem kisebb a tétje, mint a négybe kerülés. A hazai fekete-fehér egyesület dicső kupamúlttal rendelkezik, hiszen négyszer jutott a mérkőzéssorozat döntőjébe, igaz, mindannyiszor kénytelen volt ezüstéremmel beérni, míg a dunántúli gárda a trófeát is elhódította. Nagy csatát láthatnak tehát azok a szurkolók, akik kilátogatnak szerdán délután a tarjáni „oroszlánbarlangba”. A legutóbbi tarjáni találkozót a Siófok nyerte 3-1-re. Képünkön: Oláh Tibor véd, Gyetvai László biztosít Nagy Lászlót, a dunántúliak mesterét az autójában, útban Siófokra sikerült telefonvégre kapnunk.- Nagy úr, mit tud a Stécé- röl?- Az Újpest játékosaként sok emlékezetes mérkőzést vívtam az SBTC ellen, rendszerint mi nyertünk. Két salgótarjánival, Bástival és Szálaival pedig 1968-ban a mexikói olimpián együtt rúgtam a labdát, s a magyar csapat tagjaként olimpiai bajnokként térhettünk haza. Bár a salgótarjániak jelenleg csak a másodosztályban szerepelnek, de tudom róluk, hogy lelkes, szervezett csapatot alkotnak. Remekül védekeznek, s gyorsan lendülnek támadásba. A salgótarjániak odahaza tiszteletet parancsoló ellenfelek, korábban kupameccsen már a Honvédőt is legyőzték.- Milyen reményekkel érkeznek Salgótarjánba?- Természetesen szeretnénk nyerni és továbbjutni, hiszen a kupamúlt kötelez bennünket, de ez nem lesz könnyű feladat. Jó formában van a csapatom, ezt a Ferencváros idegenben való legyőzésével is igazolta. A Békéscsaba elleni otthoni kudarcot egyfelől idegi fáradtságnak tudom be, másfelől annak, hogy játékosaim előre lefutottnak tekintették a találkozót, az elbizakodottságtól lötyögött rajtuk az a bizonyos mellény. Salgótarjánban egy egészen más Siófok lép majd pályára.- Megtudhatnánk csapata összeállítását?- Erről még korai volna beszélnünk. Az biztos, hogy a bokaszalag-szakadást szenvedett Kovács Béla nem játszhat. Ha kedden dél tájban felhív, nagy valószínűséggel megadom a pályára lépők névsorát. Kis Károly, az SBTC vezető edzője „elárulta”, feltérképezték a Siófoki Bányász játékát.- Kapóra jött a Ferenváros- Siófok tévémérkőzés, melyet nemcsak én, hanem az egyik edzőkollégám is megnézett. Utána megbeszéltük a látottakat.- Mik a szerdai ellenfél erényei és hiányosságai?- Bár minden mérkőzés más és más, az a tévémeccsen is látszott, hogy a Siófok zárt védekezésből lendül gyors támadásba, jól játssza a kontrát. Hátulról indítják a két fürge csatárt, Pest Rolandot és Szabó Zoltánt, de a támadásokhoz a középpályások is felzárkóznak. Ugyanakkor azt a békéscsabai találkozó is megmutatta, hogy a siófokiak felállt, szervezett védelem ellen nem tudnak eléggé gólképesek lenni.-Gondolom, a tapasztalatokat hasznosítva dolgozod ki a követendő taktikát.-A saját fegyverét akarjuk a Siófok ellen fordítani. Egyfelől: meg akarjuk akadályozni, hogy ellenfelünk terület- archívfotó hez jusson, kontrázhasson. Másfelől: mi akarunk zárt védekezésből gyors támadásokat vezetni. Az a csapat nyeri majd ezt a csatát, amelyik türelmesebb lesz.- A türelem tehát győzelmet teremhet a Stécének?- Óvatosan kell bánnunk az esélylatolgatással, hiszen a Fradi elleni siker is megmutatta, jó csapat a Siófok.- Kik alkotják majd a szerdai tizenegyet?-Kezdő csapatot egyelőre még nem mondanék. Győri és Nagy P. rúgást kapott, s Csatlós is sérült. A Komlón kiállított Szabó II. Csaba játéka szintén bizonytalan, nem tudni, hogy időre, vagy meccsre való eltiltást kap-e.- Összességében: mit vársz a Siófok elleni kupamérkőzéstől?- Természetesen győzelmet remélek, bár a mérkőzés esélyese az NB I-es gárda. Ha bejutnánk a kupában a négybe, az óriási bravúr lenni. Biztos vagyok benne, hogy a csapat egy emberként, szívvel-lélek- kel, ereje végső megfeszítésével fog küzdeni. Kolaj László Tippeljen csapataink 11. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell tntószerűen tippelniük 1-es, 2-es vagy X bejegyzésével. A tárgyhéten teülalálalost elélő tíz olvasónk között sportszervásárlási __________________ut^ványol^sarsdfuiik ki, e gyikük pedig - ráadásként - egy kétszemélyes vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni O,. Z. kisvendéglőben fogyaszthat el. Figyelem! A típposzlopba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda-mérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson. A szelvények beérkezési határideje minden játékhéten: péntek, 12 óra. ...____________________________________-.........................................................................- ______________ . Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. SBTC - Nyíregyháza labdarúgó NB I/B 2. SFSKK - Fehérvár kosárlabda NB I/B 3. Eger - Palotás labdarúgó NB II 4. Besenyőtelek - SL Öblös labdarúgó NB III 5. Nagybátony - St Acél labdarúgó megyei I.o. 6. Karancskeszi - Kazár Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 1998. március 13., péntek, 12 óra. A Találgató 10. heti eredményei: í. Komló - SBTC 0-0 X 2. Siófok - SFSKK 76-79 2 3. Haladás - SRK 3-0 1 4. Palotás - SZEAC 1-0 1 5. Szécsény - BSE 0-2 2 6. PHFC - T.-szecső 0-2 2 Telitalálatot ért el: Pistyúr Attila (Érsekvadkert, Rákóczi út 67.). Ő nyerte a Cz. Z. kisvendéglő vacsorameghívását is. Jól fizet a totó A 10. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők. Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 11 664 985 forint. 13 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 1 196 409 forint. 12 találatos szelvény 289 darab, nyereményük egyenként 10 902 forint. 11 találatos szelvény 3455 darab, nyereményük egyenként 912 forint. 10 találatos szelvény 22 388 darab, nyereményük egyenként 235 forint. Góltotó: 4 találatos nem volt. 3 találatos 6 darab, nyereményük egyenként 70 733 forint. Rendhagyó foci-visszapillantó - Így látták a főszereplők Belülről minden másképpen fest A hét végi NB III-as nyitófordulóval teljes lett a nemzeti labdarúgó-bajnokságok repertoárja. Természetesen pályára léptek szükebb pátriánk, Nógrád megye csapatai is. E heti rendhagyó visszapillantónk vendégei maguk a főszereplők, azaz a játékosok lesznek, ők mondják el, hogyan látták belülről az elmúlt hét végén zajló 90 percet. Komló - SBTC 0-0. A nagyszerű hazai, Tiszaújváros elleni rajt után érthetően optimista hangulatban kelt az elmúlt hét végén útra a salgótarjáni fekete-fehér legénység. Hogy mi történt a komlói mérkőzésen, arra talán Sági László, a csapat kapitánya az egyik leghitelesebb „szemtanú”.- Mindenképp' a biztos pontszerzés reményében léptünk idegenben is pályára, sőt titkon egy esetleges három pont megszerzésében is bíztunk - kezdte Sági. - Sajnos, ez alkalommal hiányzott játékunkból a megszokott ötletesség, átvettük a hazaiak kapkodó, tervszerűtlen játékát. Több gólszerzési lehetőségünk is adódott, ám ezek rendre kimaradtak. Szabó II Csaba kiállítását követően közel fél órát kellett létszámhátrányban játszanunk, s ekkor már elsődleges célunk az egy pont megszerzése volt. Mindent egybevetve: bár egy idegenbeli pontszerzés mindig dicséretes, úgy érzem, ebben a meccsben benne volt akár a győzelem is. Palotás - SZEAC 1-0. Papírforma ízű győzelmet aratott a dél-nógrádi együttes a kiesés rémétől fenyegetett Tisza-parti gárda felett. A kelleténél talán „nyögvenyelősebbre” sikeredett diadalról Szeles Tamással, a csapat kiváló játékosával váltottunk néhány szót.- Ismét bebizonyosodott, hogy a kötelező győzelmekért kell talán a legjobban megizzadni - mondta a védő. - Nem sikerült megtalálnunk a „bunkertaktikát” választó alföldiek ellen a hatásos ellenszert. Végül azért a sokadik szögletrúgásunkat követően el tudtam csúsztatni a labdát a szegediek kapusa előtt, s a jókor érkező Jávor közelről nem hibázott. Nem villogtunk ezen a találkozón, de úgy tartjuk, a győzelmet soha nem kell megmagyarázni. Pásztó-HFC - Tápiószecső 0-2. Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp a pásztói idénynyitó összecsapás, hiszen a Pest megyei együttes „személyében” a listavezető látogatott hasznosi oroszlánbarlangba. A játékvezetői hármas működése miatt nem kis indulatokat kiváltó mérkőzésről Mátyus Sándort, a csapat egyik karmesterét faggattuk.- A rangadón a pályán belülről a kiállításig úgy éreztem, hogy legalább egy góllal jobbak vagyunk. Mi irányítottuk a játékot, s több ígéretes helyzetet is sikerült kidolgoznunk. Sajnos, Zély Laci korai kiállítása megpecsételte sorsunkat, hiszen közel egy órán keresztül kellett létszámhátrányban játszanunk. A Tápiószecső pedig van olyan jó csapat, hogy az ilyen lehetőségeket ne hagyjon kihasználatlanul. A játékvezető működéséről gyakorló játékvezetőként nem mondhatok véleményt... Salgó Öblös-FSC - Gyöngyös 6-0. Alaposan megterhelték az „üvegesek” a sereghajtó hevesi vendégegyüttes hálóját. A gólvadászatban Smelkó Károly járt az élen, hiszen egymaga négy alkalommal késztette megadásra a gyöngyösiek portását. Pedig nem úgy indult ez az idény, ahogy a népszerű „Smelo” szerette volna...- Nagyon féltem attól, hogy sérülésem hosszabb időn keresztül hátráltatni fogja játékomat. A terápia sikeresnek bizonyult, nem érzek fájdalmat, s egyre nagyobb kedvvel vetem magam a küzdelmekbe. Tisztában vagyok azzal, hogy nem a gyöngyösi csapattal kezdődik a Mátra-csoport, de úgy gondolom egy csatárnak mindig a következő ellenfél hálóját kell lehetőséghez mérten minél több alkalommal bevenni. Most sikerült. Szécsény - Balassagyarmat 0-2. Szécsényben úgy kellett volna szombaton a győzelem, mint egy falat kenyér. A szomszédvár Balassagyarmat csapata azonban nem kegyelmezett, s ha két elkerülhető pont- rúgás-góllal is, de elvitték mindhárom nagyon fontos bajnoki pontot Pintérék. A találkozón valószínűleg a legfurcsább helyzetben a szécsényi színekben pályára lépő Pénzes István érezhette magát, hiszen ezúttal korábbi játszótársai ellen kellett felvennie a küzdelmet.-Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz a gyarmati csapat elen, s bennem külön drukk is volt, hiszen egykori csapatom ellen léptem pályára. Bár most nem sikerült a bravúr, mégis bízom, bízunk abban, hogy kiharcoljuk a bennmaradást, hiszen erre még van reális esélyünk. - sipkó Szarkák a Tóstrandon Úgy tűnik, az SBTC másod- osztályú labdarúgóinak nagyszerű szereplése igencsak felértékelte a feketefehér relikviákat. Jeck Ferenc, a Stécé ügyvezető elnöke - a jelek szerint - mégis szívesen lemondana e kétes „népszerűségről”.-Még a tavalyi idény folyamán kelt lába egyik garnitúra mezünk két darabjának - füstölgött az elnök. -Kapusunk éberségének köszönhetően az egyik megkerült, pontosabban egy fiatalemberről szedte le Salgótarjánban. Ám történt még egy, s más a tóstrandi pályán az utóbbi hetekben... Az öltözőépület parkolójában elhelyezett fémvázas pénztárunkat rendszeresen felborogatják, az ülőrész felőli jegyárusító fabódét pedig ripi- tyává törték. Salakos gyakorlópályánkon rendszeresek a „rodeóversenyek”, melyek következménye a játéktér használhatatlansága. „Kleptomán” látogatóink legújabb termése egy 2x3 méteres fémlemezből készült reklámtábla eltűnése. Hogy ez mire kellett neki...? Remélem győz a józan ész, s magától megszűnik a minősíthetetlen jelenségek sorozata, hiszen ha ez így megy tovább, lehet, hogy őrző-védő kft.-t kell megbíznunk értékeink megvédésére - fejezte be kissé keserűen Jeck Ferenc, (kós) Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: ifj. Szabó István cserháthalápi olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit. A felezés ezúttal is elmarad, ugyanis játékosunk: 10 találatot ért el, így a nyeremény játékosunké marad. Reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.- nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipp- oszlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsszon velünk! NÓGI 11. m JL HÍRLAP hét Sor- , szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Videoton Siófok NB I 2. Zalaegerszeg Diósgyőr 3. Hamburg VfB Stuttgart 4. Mönchengladbach Bremen 5. Bayern München Bochum 6. Kaiserslautern 1860 München 7. Wolfsburg Karlsruhe 8. Brescia Milan oiasz a 9. Empoli Parma 10. Lecce Fiorentina 11. Roma Bari 12. Foggia Genoa oiasz b 13. Venezia Torino +1 mérkőzés 14. Derby Country Leeds Premier Liga Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az érté a megváltozott Részvételi Szabályzat alapjá kelés i történik. 1. db O 6 7 Indexszám: I-----------------------------------------------------------------------■> 1 Név: .................................................... 1 I CÍm: