Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-07-08 / 56. szám

___________________ 1998. MÁRCIUS 7-8.1 A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE Botos Zoltán kiállítása Salgótarjánban - Renddé emelt etika és törvény Búzamezők valódi igazsága Botos Zoltán festőművész kiállítását tekinthetik meg az érdek­lődők ezekben a napokban Salgótarjánban, a Kodály Zoltán Általános Iskola galériájában. A mintegy húsz olajkép - köz­tük több nagyméretű festmény - és számos akvarell részben még azok számára is meglepetés, akik régóta ismerik Botos Zoltán munkásságát. Az iskola jó szolgálatot tett a kiállítás megrendezésével, hiszen egy rendkívül szerény ember teljesen érett alkotásait tárta a közönség elé. Reméljük, a jövőben má­sutt is gyakrabban találkozhatunk a festő képeivel, mind ő, mind pedig a közönség megérdemelné. Az alkotó a Kodály iskolában a gyermekek között Azokkal a művekkel, amelyek képi tisztaságukkal, erőteljes színvilágukkal, kompozíciós rendjükkel olyan világot vetíte­nek elénk, amely ellentétben napjaink se Istent, se embert, csak a pénzt, s az ezzel együtt járó hatalmat, a mindenek fölött való uralkodást, az öncélú fo­gyasztást hirdető gyakorlatával az élet valódi értelméről beszél, így a jövőtlenség és a távlatta­lanság terjedő érzése ellen hat. Nem csoda, hogy a tárlatot megnyitó Földi Péter festőmű­vész is azt hangsúlyozta e mű­vészet kapcsán, hogy az ember erkölcsi megrendülést érez, mert ezekben a képekben ott van a renddé emelt etika, erköl- csiség és a törvény, ami körü­löttünk már nincs és nagyon hi­ányzik. Ehhez a tisztasághoz és elementáris erőhöz lélekben fel kell nőni. Mert amikor Botos Zoltán formát teremt és fénnyel árassza el a képet, akkor lelket mutat. Lélek és távlat lengi be a festő tájait, néhány arcképét. Pedig látszólag semmi külö­nös nincs a képeken. Legföl­jebb kazlak, tájak szénaboglyá­val, egy folyó holtága és min­denekelőtt búzamezők olyan erőteljesen, belső indulattal megfestve, olyan időtlenségbe emelve, hogy összeszorul az ember szíve, mert érzi, valahol itt, az élet igenlésében kell ke­resni a megrendült erkölcsi vi­lágrend alapjait. Talán azért is hatnak olyan fantasztikusnak Botos Zoltán tájai és búzame­zői, mert valójában egyáltalán nem fantasztikusak, csak fan­tasztikusan agresszívan próbál­nak leszoktatni bennünket a va­lóságról, a létezés valódi ritmu­sának érzékeléséről, hogy olyan mesterséges valóságot teremt­senek helyette, amely egyálta­lán nem rólunk, az emberről és az életről szól, hanem valami egészen másról, végső soron magáról a semmiről. Ezeken a búzamezőkön viszont átélhető a fény és a nap, maga az élet. (A búzát is életnek hívták ré­gen.) A kékesfehér téli tájakon pedig olyan hatalmas csönd és nyugalom honol, hogy ismét csak megcsendül valami a lé­lekben, az elérhetetlen, az örökkévalóság iránti sóvárgás. Úgy tetszik, hogy bár Botos Zoltán folyamatosan gyarapítja magát a festői fogalmazásban - expresszív erejű portréi, köz­tük az Anyám című, valamint nonfiguratív fogalmazású mű­vei említendők itt -, festészeté­nek lényege már véglegessé vált. Nem amatőr és nem naiv, hanem az erkölcsi világrendet a szépben és igazban kutató és föllelő művész. Képei a búza­mezők, az élet igazságát hor­dozzák, ezért valódiak. Ebben a nem valódi korban ezért olyan fájdalmasan szépek és szá­munkra kicsit melankolikusak. Mert elérhetetlenek. De azért legalább néha álmodjunk ró­luk. (bte) Filmjegyzet: A Sakál Vállvetve az alvilág ellen A Frederick Forsythe regé­nyéből készült Fred Zinne­mann már klasszikusnak számító filmje, „A Sakál napja” jó negyedszázada óriási sikert ért el a mozik­ban és azóta is a politikai akcióthrillerek egyik alap­köveként tartják számon a lexikonok. Épp csak az a furcsa benne, hogy majdnem az ezredfordu­lóig vártak a hollywoodi fil­mesek, hogy az eredeti után elkészítsék a maguk felújított, sajátos hangvételű Sakál-vál­tozatát. A hosszú várakozási idő azonban megérlelte a gyü­mölcsöt: a nemes egyszerű­séggel csak „A Sakál” címet viselő újrázásban ugyanis két mai sztár, Bruce Willis és Ri­chard Gere, valamint egy öregedő, rég látott ikon, Sid­ney Poitier villogtatja a tudá­sát. Akár egy évtizeddel ezelőtt is teljességgel elképzelhetet­len volt az, hogy a szovjet­orosz és az amerikai titkos- szolgálat ügynökei együttmű­ködjenek. Manapság azonban a két korábbi ellenség váll­vetve küzd az alvilág ellen: az FBI és a KGB emberei egy közös akció során leterítik az egyik befolyásos orosz maffi­ózó öccsét, mire a gyászoló testvér felbérli a világ legpro­fibb, a személyiségét állan­dóan változtató bérgyilkosát, a Sakált (Willis), hogy potom 70 millió dollár ellenében ölje meg az elnök feleségét. Az ügy azonban a titkosszolgála­tok tudomására jut, ezért az FBI főnökhelyettese (Poitier), valamint egy orosz őrnagy (Diane Venora) vezetésével beindul a gépezet. A merénylet megakadályo­zásában azonban csak egy börtönben ülő, volt IRA-mes- terlövész, Declan Mulqueen (Gere) segíthet, hiszen egye­dül ő az, aki a Sakál szemé­lyiségét és módszereit is­merve a szupergyilkos nyo­mára bukkanhat. Mulqueen tehát kilép a bör­tönkapun és ezáltal egy több kontinensen keresztülszá- guldó hajsza veszi kezdetét. Hogy ki bírja tovább szusz- szál? Manapság Bruce és Ri­chard is nagyon jó formában van... Az izgalmas thrillert már­cius 5-től tűzte műsorára a salgótarjáni Apolló mozi. Szilágyi Gábor Soros-segítség orosz múzeumoknak Alapítvány a Lev Tolsztoj-emlékhely fenntartására Soros György magyar szár­mazású amerikai üzletem­ber nyilvánosságra hozta negyvenkét anyagi nehézsé­gekkel küszködő oroszor­szági múzeum felújításával kapcsolatos terveit. Soros György ősz óta most másodszor látogatott Oroszor­szágba. Az üzletember beje1 lentette, hogy egy alapítványt kíván létrehozni, amely segít az anyagi gondokkal küsz­ködő Jasznaja Poljana-i Lev Tolsztoj-múzeum fenntartásá­ban. Az emlékhely nagy káro­kat szenvedett a II. világhá­ború idején. A szovjethatalom összeom­lása óta súlyos anyagi gon­dokkal küszködnek az orosz múzeumok. A képtárakban és levéltárakban aggódnak, hogy a pénzhiány miatt nem tudják fenntartani a kellő hőmérsék­letet és páratartalmat, s ez ká­rokat okoz a gyűjtemények­ben. Az elmúlt tíz év alatt Soros 350 millió dollárral segítette Oroszországot, s azt tervezi, hogy további 500 milliót költ az orosz egészségügyi rend­szerre, oktatásra, kultúrára, il­letve a haderőreformra. Soros segítségének köszönhetően harminckét orosz egyetemet kapcsoltak rá az Internetre. Az orosz miniszterelnök­helyettes arra kérte Soros Györgyöt, hogy járuljon hozzá az észak-oroszországi Rizsi­ben lévő, a maga nemében egyedülálló fatemplomegyüt- tes felújításához. A száz éve született Bertolt Brecht három személyiség jegyeit ötvözte Világhírű a Koldusopera Ma is megoszlanak a vélemények arról, hogy Bertolt Brechtnek a költészete időszerűbb-e, vagy drámai alkotá­sai. A születésének századik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésekben arról is éles vita folyik, hogy a nők mekkora szerepet játszottak művészi tevékenységében. Ab­ban azonban mindenki egyetért, hogy Bertolt Brecht múlha­tatlan érdemeket szerzett a modern színház kialakításában. Thomas Mann mellett a század másik legelismertebb német irodalmi szerzője, akinek mű­veit eddig hetvenmillió pél­dányban adták ki a világban, negyvenkét nyelven. A mára klasszikussá lett Brecht „munkásköltőként” kezdte pályafutását, de már nagyon korán elhatározta, hogy híres művész akar lenni. Életrajzírói szerint szinte egész életén át három külön­böző személyiség jegyeit öt­vözte magában. A társadalom megváltozta­tására törekvő szenvedélyes anarchista volt, nagyon szi­gorú céltudatossággal, néha zsarnoki módon harcolt elvei megvalósításáért és bölcs drámaíróként vetette papírra a darabjait. Az Augsburgban született Brecht társadalmi érzékeny­ségét, a szociális viszonyok bírálatát nem a szülői házban szívta magába, mert gazdag nagypolgári családból szár­mazott és sem gyerekkorában, sem később nem volt különö­sebb kapcsolata „a munkás- tömegekkel”. Ennek ellenére már 1914- ben írt első verseiben élesen bírálta a polgári társadalmat. A társadalmi igazságtalansá­gok megbélyegzése mellett azonban mindvégig nagy fi­gyelmet szentelt az egyéni boldogság keresésének. Az általa olyannyira áhított siker félé vezető úton az első nagy lépést akkor tette meg, amikor 1922-ben München­ben nagy elismerést aratott „Éjszakai dobszó” című da­rabja és elnyerte a tekintélyes Kleist-díjat. „Hauspostille” című 1927- ben megjelent verseskötetével bizonyította, hogy költőként is kitűnő. Élete során mintegy 2500 verset írt, és több művét a német Íjra legszebb alkotá­sai között tartják számon. 1924-ben költözött Ber­linbe, ahol Max Reinhardt Német Színházában lett ren­dező. A német főváros gazdag kulturális élete mellett, a tár­sadalmi ellentmondások tet­tek rá nagy hatást. Mind erő­sebben fordult a marxizmus felé. Itt ismerte meg Kurt We­ill zenéjét is. Kettőjük közös műve az 1928-ban bemutatott „Koldusopera”, amellyel élete legnagyobb sikerét érte el és amely egyúttal a világ­hírnevet is meghozta Brecht számára. Bár nyomtatásban a „Sze- csuáni jólélek” című drámája jelent meg időközben leg­többször, mindmáig a Kol­dusopera a legtöbbet játszott darabja. Berlinben találkozott He­lene Weigellel, későbbi felesé­gével.- Brecht egyaránt kívánta a sikert a művészetben és a nők­nél” -írta egyik legnevesebb életrajzírója Werner Mittenz­wei. Színházi esték- Hányadik van ma? -hangzott a kérdés, amelyre ugyancsak szokatlan felelet ér­kezett: - Első szeptember. E párbeszédből is kitetszik, igencsak korábbi időszakban játszódik az a vígjáték, amelyet a Budapesti Kamaraszínház legutóbb Salgótarjánban bemu­tatott. De ha a szerzőjét - Kisfa­ludy Károly - és címét - Kérők Kránitz Lajos, a „menny­dörgő rázta" Baltafy- is leírjuk, rögtön megoldódik a furcsa beszéd rejtélye. Hisz’ a fiatalabbik Kisfaludy- a költő Sándor testvéröccse - 1817-ben vetette papírra e da­rabot, amelyet rá két esztendőre már színpadra is állítottak. Persze nemcsak a nyelvi formulákban érződik az ides­tova két évszázad, hellyel-köz- zel a téma, a mondandó is „ar­chaikus”, legalábbis a tekintet­ben, hogy e helyütt Kisfaludy a magyar nemesi kúriák feudális világát csipkedi meg. Finom kritikát mond a nyers, katonás modorú, lányát szerelem nél­küli házasságba vezérelni szán­dékozó, -de végül is meleg szívű- Baltafy kapitányról, a jogtudományát, deákos művelt­ségét széles gesztusokkal hir­dető Perföldy modoros maga­tartásáról, -őt Lidi, a cserfes, rokon lány kezével meg is ju­talmazza-, keményebben ma­„Kikosarazottak.. ” rasztalja viszont el Szélházy bá­rót, a külföldmajmoló hozo­mányvadászt, aki nem véletle­nül marad hoppon rideg számí­tásai közepette. Ő az ugyanis, aki beugrik a cselnek és elhiszi, hogy Lidi a kapitány eladó leá­nya, s bár az igazi - azaz Máli - jobban tetszik neki, a vagyo­nosnak vélt ifjú hölgyet sze­retné mindenáron megkömyé- kezni. S akkor még nem esett szó Károlyról, a kapitány fogadott fiáról, akit igaz érzelmek fűz­nek „mostohatestvéréhez” Má- lihoz, romantikus, szemérmes költőalkata (pedig - mint Bal­tafy mondja - „a legfelsége­sebb óda sem tartja ki a házat”) azonban sokáig ellenáll, hogy megvallja titkát. Persze a végén ő is -mint a mesében min­denki, aki jó - elnyeri jutalmát, jelen esetben Máli szerelmét. Éppen ez a meseszerűség az, ami miatt „fáradtnak” érezzük ma már Kisfaludy darabját, még ha tudjuk is, hogy saját ko­rában a humoros, vagy annak szánt szituációk komoly társa­dalombírálatot is hordoztak, egyszerre fellépve a maradiság és a gátlástalan kozmopolitiz- mus ellen. Pedig a társulat és a rendező Pécsi Ildikó sok mindent tett annak érdekében, hogy „lepo­rolja” a Kérőket. Mindenekelőtt megpróbálta zenével - s a Pécsi Ildikó által írt szöveggel - fris­síteni. Gyarmati István korhű, a szöveghez, díszletekhez, jel­mezekhez (amelyek Dévényi Rita munkái) illeszkedő muzsi­kát komponált ugyan, de ezek­től a betétektől éppúgy nem lett élvezetesebb az előadás mint a néhány - Ligeti Mária koreog- rafálta - tánclépéstől. A színészek mindenekelőtt ügybuzgóak, kedvesek. Ezúttal is - mint már sokadszor a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pont színpadán - Szilágyi Zsu­zsa aratott kirobbanó sikert Margit, Baltafy kapitány zsém­bes testvéménje megformáló­jaként. Emlékezetes pillanata például, ahogyan „utálkozva”, de teli kíváncsisággal kézbe ve­szi Kisfaludy Sándor verseskö­tetét, a Himfy szerelmét. Ugyancsak figyelemre méltó alakítást nyújtott - beugróként - Ferenc, a ház körüli mindenes szerepében Hável László. Érde­kes színfoltot jelentett - a szó szoros értelmében- a maska­rába öltözött, „franciamániá­kus” Szélházy szerepében Pindroch Csaba, akit a tarjáni közönség már csak azért is a szívébe fogadott, mert a város­ból származott el.- csongrády­Pindroch Csaba és Szilágyi Zsuzsa mint Szélházy és mint Margit fotó: p. Tóth i ászló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom