Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-25 / 71. szám
8. oldal Sporttükör - Hirdetés 1998. március 25., szerda Megválasztották a Zöld Űt Természetjárók Egyesületének régi-új elnökségét Hatvankilenc program az idén A Zöld Út Természetjárók Egyesülete a közelmúltban tartotta évzáró közgyűlését Somoskőújfalun, a Somosi fogadóban. Az eseményen Jánosi Mihály elnök, Turcsányi Árpádné titkár és Mosolygó Irén gazdasági vezető tartott beszámolót az elmúlt négy év tevékenységéről, kiemelve az előző esztendő legfontosabb mozzanatait, majd megválasztották a régi-új vezetőséget, végül vázolták az idei programokat. A ZÚTE túrázói a somoskői vár közelében Az elmondottakból kitűnt, hogy a ZÚTE szép eredményeket ért el az elmúlt négy év alatt; A túrázók sok kies helyen jártak az országban, s ami a legfontosabb az egészben: gyalog. Az említett időszakban 1056 túrát vezettek, közülük igen sok volt a nyílt, amelyeken bárki elindulhatott. A megmozdulásokon összesen 4220 egyesületi tag és 2070 vendég vett részt. Az országos Kék túrát hatan teljesítették, köztük hárman másodszor. A Magyar Természetbarát Szövetség minősítési szabályzata alapján a tagok közül 35-en bronz-, 18-an aranyjelvényes, 6-an érdemes, 2-en kiváló természetjáró minősítést értek el. A segítők, -a támogatók száma egy híján 120 volt. A beszámolókat a közgyűlés elfogadta. Ezután a jelölő- bizottság javaslata alapján megválasztották az új elnökséget. A következő négy évre az alábbiak kaptak újra bizalmat a Zöld Út Természetjárók Egyesületének „vezérkarában”. Elnök: Jánosi Mihály. Titkár: Turcsányi Árpádné. Gazdasági vezető: Mosolygó Irén. Szervező titkár: Vida Károly. A munkatúrák vezetője: Molnár János. A ZÚTE továbbra is háromfajta programmal áll a kirándulást, a természetjárást kedvelők rendelkezésére. Az idén 69 túra szerepel a tervekben, közülük 49 nyílt túra, melyekre mindenkit szeretettel várnak. Legkedveltebbek a családi túrák, ezek minden kezdő természetjárónak ajánlottak, de akiknek ez kevés, azok hosszabb távokon is elindulhatnak. A természetjárás egészségvédő, betegséget megelőző program is, nem utolsósorban olcsó. A közösség- formáló hatása is igen jelentős. A kirándulásokról élményekben gazdagon, kellemesen elfáradva térhetnek haza a túrázók, hogy aztán egy-két hét múlva újra együtt járhassák a természetet. A Zöld Út Természetjárók Egyesületének túráiról minden pénteken, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban lehet felvilágosítást kapni 16.30-tól 17,30-ig. Balogh Tibor ARCHÍV FOTÓ HOGY Az új Feliciában minden megvan, ami a sikerhez kell! Elragadó külső, német technológia, széles motorválaszték és kedvező fenntartási költségek. A Volkswagen Csoport büszke az új „családtagra". Az új Felicia minden minőségi követelménynek messzemenőkig megfelel. Győződjön meg róla a saját szemével! Ha megtetszett Önnek az Új Felicia és részletes információkat szeretne kapni, akkor töltse ki és küldje el nekünk ezt az információ-igénylő kupont Telefonszám Kérjük vágja ki a kupont a szaggatott vonal mentén és egy lezárt borítékban adja postára az Önhöz legközelebbi Skoda márkakereskedőnek. Volkswagen Csoport Mátra Autóbázis 3070 Bátonyterenye, 21. sz. főút 43. km Tel./Fax: (32) 350-881 Elkészült a helyosztók időbeosztása - Az élről startolnak Tahinék Fehérváron kezdenek a Fekete Sasok A nyolcadik forduló után befejeződtek a küzdelmek a kosárlabda NB I/B Élcsoportjában. A salgótarjáni Fekete Sasok ugyan vereséget szenvedtek a Székesfehérvártól, mégis a tabella éléről várhatják a folytatást. Az ez évi bajnokságból már csak a helyosztók vannak hátra, nézzük, miként alakulnak ezek a Élcsoportban. A mezőny két újabb csoportra bomlik. Az 1-4. helyezettek a 21-24. helyet döntik el úgy, hogy az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal vív kuparendszerben két összecsapást. Aztán a győztesek a 21-22. helyért, a vesztesek a 23-24. pozícióért játszanak az előbb ismertetettek szerint. Az alsóház négy gárdája a kiesés ellen küzd, de ez - szerencsére - nem érinti a Sasokat. A sors fintora, hogy a salgótarjáni gárda a helyosztók első körében újra a jól is- mert(!) fehérváriakkal találkozik. Az első mérkőzésre- mivel a Sasok feladták pálya- választói jogukat - Székesfehérváron kerül sor. Adósak vagyunk még a záróforduló eredményeivel és a csoport végeredményével. íme: SFSKK - Fehérvár 84-85, Baja- Siófok 87-83, Tiszaújváros - Veszprém 85-77, TFSE - Szek- szárd 72-68. Radenkovity kosaraira ezután is szükség lesz A B2-csoport végeredménye 1. S. Fekete Sasok 14 9 5 1245:1115 23 2. Tiszaújváros 14 9 5 1195:1074 23 3. Bajai Honvéd 14 9 5 1105:1068 23 4. Fehérvár KC 14 8 6 1149:1183 22 5. VIS Siófok 14 6 8 1024:1121 20 6. Veszprém 14 6 8 1124:1151 20 7. TFSE 14 5 9 1078:1133 19 8. Szekszárd 14 4 10 1057:1132 18 Az SFSKK további menetrendje: március 26, 18.30 óra: Fehérvár KC - SFSKK, április 3., 18 óra: SFSKK - Fehérvár KC.A taijániak további programja attól függ, hogy milyen eredményt hoz a Fehérvár elleni páros meccs, illetve hogy végződik a Tiszaújváros - Baja összecsapás. Amennyiben Tahinék győztesen kerülnek ki a párharcból, úgy a Főnix - Baja meccs győztesével találkoznak, ha nem, akkor a vesztessel. Ezek függvényében: április 15., 17 óra: SFSKK - Tiszaújváros, vagy 17.30 órakor SFSKK - Baja. Április 18., 17 óra: Tiszaújváros - SFSKK, vagy 17.30 órakor Baja - SFSKK. (kg) Torna-diákolimpia országos elődöntő Salgótarjánban Kiváló rendezés, hazai siker nélkül A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából, a Nógrád Megyei Diáksporttanács rendezésében és a Nógrád Megyei Torna Szövetség közreműködésével a közelmúltban rendezték meg a salgótarjáni Madách gimnáziumban a IV-V. korcsoportos lányok és fiúk torna-diákolimpia országos elődöntőjét. A viadalon Heves, Borsod, Szabolcs-Szatmár és Nógrád megye iskolásai versengtek az országos döntőbe való jutást jelentő első két helyért. A lányoknál négy, fiúknál a szokásos hat szeren kellett bemutatni a gyakorlatokat. A tárjániak közül legjobban a Madách gimnázium lányai szerepeltek, de ők sem tudták megismételni a néhány évvel ezelőtti bravúrjukat, az országos döntőbe jutást. Persze ebben közrejátszott az is, hogy egyik legjobbjuk, Révai Krisztina a bemelegítésnél megsérült. A színvonalasan megrendezett versenyt Tolnai Nándor, a Nógrád Megyei Diáksporttanács főtitkára nyitotta meg és Keszthelyi Rudolf, a Magyar Diáksport Szövetség tomabi- zottságának elnöke, a verseny- bíróság elnöke zárta. A különdíjakat a megyei közgyűléstől és a salgótarjáni önkormányzattól kapták a legeredményesebben szereplő egyéni versenyzők. A végeredmény. Lányok: 1. Eötvös József Középiskola, Heves 182,5, 2. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc 180.2,... 5. Madách Imre Gimnázium, Salgótarján 175.5, 6. Táncsics Mihály Köz- gazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola, Salgótarján 173.6 pont. Fiúk: 1. Eötvös József Középiskola, Heves 271.4 pont, 2. Eötvös József Gimnázium, Tiszaújváros 271,... 4. Madách Imre Gimnázium, Salgótarján 261 pont. (Satis) CSAK ÖN TUDJA JOBBAN azt, hogy mit jelentene, ha lenne vezetékes gáz. A BP Gas cseppfolyós gázzal töltött tartályt kínál mindenkinek, akinek a kényelem és a meleg fontos. Különösen fontos lehet a biztonságos, hatékony és gazdaságos energiaellátás kisebb vállalatok, ipari és mező- gazdasági üzemek számára. Tapasztalataink szerint vezetékes gáz híján mind gyakrabban választják a tartályos cseppfolyós energia- ellátó rendszert fűtés, főzés, melegvíz vagy technológiai célú igények kielégítésére. o Érdeklődjön, munkatársunk felkeresi Önt! Részletesen válaszol minden kérdésre, és mivel szakember, tanácsot is ad. Elmondja, hogy mi szükséges ahhoz, hogy minnél hamarabb élvezhesse a pébé gáz előnyeit. FÓLIASÁTRAK, ÜVEGHAZAK Csak néhány példa, ahol fogyasztóink már országszerte élvezik a gáz előnyeit: panziók, fémmegmunkálók, pékségek, sörfőzdék, fazekasok és keramikusok, takarmányszárítók, állattartó telepek, szesz- és pálinkafőzők, A háztartások számára meleget, a sütés-főzéshez kényelmes, tiszta energiát és állandó melegvizet jelent a BP Gas tartály ott, ahol nincs vezetékes gáz. A BP Gas tartályautóival kívánságra gyorsan feltölti a kiürült tartályt. SZÁLLODÁK, PANZIÓK CSALÁDI HAZAK Hívjon bennünket! Vevőszolgálatunk telefonszáma (06 1) 455 66 73, vagy vágja ki a BP Gas emblémát a hirdetés sarkából, és küldje el a BP Gas, 1476 Budapest, Ef.: 293. címre. AZ ENERGIKUS SZOLGÁLTATÁS (BP) t BPQaa